Pritz Pál

Az első kolozsvári magyar konzulátus 1935-1940

 

A Ceausescu-diktatúra egyik utolsó magyarellenes intézkedése a kolozsvári magyar konzulátus bezáratása volt (1987). A két állam között fennálló egyezmény ezen román részről történt nyílt megsértése azóta sem nyert orvoslást. Pedig a trianoni békeszerződést követő időszakban Kolozsvár huzamosabb ideig hídfő szerepét játszotta Magyarország és Románia, valamint a romániai magyar kisebbség és az anyaországi nemzet kapcsolatában. Az köztudott, hogy 1935-ben nyílt meg első ízben a kolozsvári magyar konzulátus, és egészen az 1940-es második bécsi döntés érvényre juttatásáig, vagyis míg Kolozsvár átmenetileg ismét Magyarországhoz került, folyamatosan ellátta feladatát. Kevéssé ismert viszont, hogy a konzulátus megnyitásának milyen előzményei voltak. A következőkben erről esik szó.

A politikai zavarok vámszedői

A trianoni békeszerződés nemcsak területeket, hanem családokat, lüktető gazdasági, kereskedelmi, kulturális kapcsolatokat szakított szét az élet minden szférájában. Ám amennyire mesterséges volt az élő folyamatok megszakítása, épp oly természetesen jelentkezett az igény arra, hogy a kapcsolatoknak az új körülményekhez alkalmazkodó rendszerével kíséreljék meg az újjáélesztést. Elsődleges fontosságot nyert, hogy az egymástól elválasztott politikai egységek polgárai továbbra is szabadon mozoghassanak, az államhatárok átjárhatóvá váljanak. Ilyen körülmények között magától értetődően nagy igény mutatkozott a magyarországi utazáshoz szükségessé vált útlevelek kiváltására, a bevezetett vízumok megszerzésére.

Csakhogy ezeknek az okmányoknak a beszerzése nem volt egyszerű feladat. Kiváltképp az okozott gondot, hogy Bukarestbe kellett miattuk utazni. Itt először a magyar érdekeket ott képviselő bukaresti svájci követség segítségét kellett igénybe venni, és csak 1921 januárjától lehetett a frissen létrejött magyar követséghez fordulni. A Bukarestbe utazás azonban költséges és – a meglehetősen elmaradott közlekedési viszonyok miatt – veszélyes vállalkozás volt. Ezt használták ki azok az ügyes spekulánsok, akik a politikai zavarok vámszedőiként léptek föl. Borsos összegekért ők vállalták magukra a szükséges útiokmányok beszerzését, és azután ügyfeleik előtt az illetékes magyar hatóságokat vádolták nyerészkedéssel.

A kiemelkedő képességű magyar diplomata, Hory András (az ő nevéhez fűződik a bukaresti magyar követség megszervezése) ezen a lehetetlen helyzeten akart javítani. Hirdetményt tett közzé a lapokban, amelyből az érdekeltek megtudhatták, hogy spekulánsok igénybevétele nélkül is kényelmesen elintézhetik ügyeiket. A vízumdíj egyidejű feladása mellett bárki elküldheti útlevelét a magyar követségre, és azt postafordultával visszakapja.

A nyereségforrásuktól megfosztott ügynökök persze nem nyugodtak bele „kisemmizésükbe”. Íjságcikkek jelentek meg a közvélemény félrevezetésére. Azt állították, hogy a magyar követség intézkedése nemcsak lelassítja, hanem kifejezetten megakasztja a két ország közötti személyforgalmat, és nagy károkat okoz a szépen meginduló gazdasági kapcsolatoknak is. Emellett suhancokat fogadtak fel, akik a követségre érkező tisztviselőket „Horthy-betyároknak”, „terroristáknak” titulálták.

A megoldás: Kolozsvár

Az áldatlan helyzetet végül az oldotta meg, hogy 1922 elején Kolozsvárott egy útlevél-kirendeltség kezdte meg működését. Az akkori román külügyminiszter, Take Ionescu, először elhárította a tervet, de a magyar félnek nagy nehezen sikerült kieszközölnie a román kormány hozzájárulását. Az útlevél-kirendeltség felállítására a bukaresti magyar követség iroda-igazgatója, Aichhorn Richárd kapott megbízást. Hory András visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a román fél eredetileg csupán egy követségi tisztviselő Kolozsvárra való delegálásához járult hozzá, azonban később hallgatólagosan beleegyezett a hivatal személyzetének megfelelő számú munkaerővel történő kiegészítésébe.

Aichhorn sikeresen oldotta meg e rábízott feladatot. 1928-ban bekövetkezett haláláig nagy körültekintéssel végezte türelmet és diplomáciai érzéket igénylő munkáját. Tevékenysége eredményeképp sok ember magyarországi utazása vált könnyebbé. Utóda Dávid Mihály, az egykori gyógypedagógiai tanár lett. Ţ 1936-ig dolgozott Kolozsvárott, az utolsó esztendőben már az útlevél-kirendeltségből átalakult konzulátuson.

A kolozsvári Monostor utcában, a vármegyeház melletti úgynevezett Béldi házban működő szerény útlevél-kirendeltség lett tehát a később létrejött konzulátus kezdeménye. A konzulátus munkáját végig br. Bothmer Károly irányította. Ő német birodalmi arisztokrata családból származott, és jogi tanulmányai befejeztével 1920-ban került magyar külügyi szolgálatba. Kolozsvár előtt Belgrádban állomásozott hosszabb ideig. (A világháború éveiben a berni követségen és a bécsi főkonzulátuson szolgált váltakozva, és ő volt hazánk utolsó követe Bernben a II. világháború végén. 1971-ben halt meg Merseburgban.)