megoszt

A SZETA erdélyi szemmel

A Szegényeket Támogató Alap magyarországi tevékenysége végső fokon társadalombiztosítási célzatú. Mind létrejöttét, mind pedig szervezőinek morális indítékát lényegében az a tény határozta meg, és határozza meg, hogy az ország jelenlegi gazdasági struktúrájában az anyagi egyenlőtlenség egyre hangsúlyozottabb elmélyülését lehet tapasztalni. Mélyül a szakadék egyéni és rétegszinten egyaránt, nemcsak a javak az elosztás sajátos antidemokratizmusából fakadó megszerzését illetően, de egyben e javak felhalmozásának módját, megőrzését tekintve is.

Mindjárt itt meg kell azonban jegyezni, hogy ez az összkép csak a magyar állapotok szempontjából ennyire lesújtó. Ha a többi, magát szocialistának nevező országhoz viszonyítjuk a magyar realitást, akkor ma már közhelyszámba menő a megállapítás, miszerint míg a magyar rendszer „csak” végletesen antidemokratikus, addig a többi kelet-európai rendszer egyenesen fasiszta, a szó nem annyira klasszikus, mint inkább következetesen prosperatív értelmében. Ezért ha a SZETA-mozgalom kelet-európai perspektíváit szemléli valaki, úgy nem feledkezhet meg egy olyan vonatkozásáról, amely bár Magyarországon természetszerűleg szintén akut problémaként jelentkezik, azonban mégis a többi „testvérállam” jellemzője mindenekelőtt. A SZETA ugyanis nem más, mint rejtett képviselete mindazoknak a társadalmi törekvéseknek, amelyek a jogsegély biztosítását (mindenekelőtt a legalapvetőbb polgári jogok kikényszerítését) célozzák. A többi „szocialista” államban ugyanis, köztudomású, illúzió (még Magyarországhoz képest is) az anyagi értékek egyénien szabad forgásához kötni a társadalmi viszonyok alakuló-változó mozgásdinamikáját; egyszerűen azért, mert pl. a Szovjetunióban, Romániában stb. már megvalósult az emberek egyfajta egyenlősítése, mégpedig a nincstelenségben, a kisemmizettségben. Más államokban viszont (példa erre az NDK) csak a passzív szerzés lehetséges, ami az anyagi javak közvetlen és végleges kivonását jelenti a társadalmi mozgásrendszerből.

A mai Magyarországon bizonyos keretek között az egyéni és társadalmi érdekeltség anyagi dimenzióinak megbékítése  - legalábbis eddig - nem volt illúzió, mindössze realizálása volt nagyon-nagyon nehéz és lassú. A SZETA így a demokratizálás lényegi és lehetséges alapvonását ragadhatta meg, ha az anyagi segélyszolgálat keretei között kísérelt meg közvetíteni a kereslet-kínálat szellemében.

Romániában és a többi „szocialista” országban a SZETA-szerű szerveződés, mivel az anyagi felhalmozást a nincstelenség eleve tárgytalanná teszi, s mivel  a rendőri szervek ügyelnek arra, hogy véletlenül se kaphasson ennek ideológiai tisztázása és szervezeti keretei akkora publicitást, mint Magyarországon, ezért más utakat kell válasszon, és bár nem lényegien, de természetét tekintve mégis más funkciót kell kapjon.

Így épp ideje lenne kiépíteni egy megfelelő és megfelelően rejtett jogsegélyszolgálatot. Mindezt eddig mindenekelőtt az akadályozta, hogy a jogászképzés alapfeltétele - a sztálinista-fasiszta ideológiák természetének megfelelően - alapvetően a hatalomtól nem függetlenített bírósági gyakorlat premisszáiból indult ki. És ma is ez a helyzet! Köztudott, hogy Kelet-Európában a cinizmus és amoralitás előfeltételei vagy képessége nélkül ma senki sem folytathat tényleges ügyvédi praxist.

A SZETA-jellegű belső szervezetekre ezekben az államokban - igen furcsa módon, de - mindenekelőtt olyan szerep hárul, amelyet az Amnesty International világszerte betölt. Vagyis a konkrét jogsegélyen túl, az egyes rendszerek szempontjából legitim és illegális módszerekkel megvédeni bárkit, akit politikai okokból bántalom ér, sőt a tiltakozás kötelező volta olyan esetekben is, amikor emberség-képzetünkkel össze nem egyeztethető bántalmazás éri azokat, akiket egyébként joggal vonnának a bíróságok felelősségre.

Ezekben az esetekben a SZETA-jellegű szervezetek megfelelő publicitást biztosíthatnának mindenekelőtt a nyugati szabad sajtóban, de ezen túl léteznek (s ha nem, akkor kialakítandók) azok a csatornák is, amelyek révén a belső közvélemény is részben aktivizálható.

Kelet-Európában ezek a SZETA-jellegű szervezetek a maximális emberség szakszervezeteivé válhatnak - sőt megkockáztatom: e nélkül semmiféle pozitív funkciót ki nem fejthetnek. Illetve e nélkül csak lehetőséget biztosítanak a hatóságoknak, hogy zavart kelthessenek: némileg liberálisabb keretek között megkíséreljék a szervezetet kisajátítani (mint ahogy erre Magyarországon több kísérlet is történik), vagy eleve elnyomják működését, tagjait börtönbe vagy ideggyógyintézetbe zárják (Szovjetunió, Románia, sőt az utóbbi időben Jugoszláviában is).

Végezetül, ha a magyarországi SZETA-mozgalmat a reális esélyek és a környező államok viszonyrendszerében tekintjük, úgy nemcsak annak abszolút értelemben becsülhető és soha túl nem becsülhető perspektíváit láthatjuk, hanem azokat a mellékesnek nem nevezhető kockázatokat is, amelyekkel e mozgalomnak szembe kell néznie. S e kockázatok sorában a legalapvetőbb, hogy a SZETA (és mindazok a mozgalomcsökevények is, amelyek a környező országokban vannak, és lenni fognak, s melyek csak tanulhatnak a magyar SZETÁtól) csak akkor maradhatnak fönn, ha céljukban éppúgy, mint mindennapi munkájukban a Demokratikus Jogokat Védő Alappá válnak, a rendszert demokratikus irányba megváltoztató igénnyé.

                                                                                                 (Ara-Kovács Attila)