nyomtat

megoszt

Kisebbségek változó világban
TÖRZSÖK ERIKA
Együttműködés és akarat

Együttműködés és akarat

Kérdezett: Árpási Ildikó

- Hogyan látja a szomszédos országok helyi önkormányzatainak lehetőségeit és szerepét?

- Az 1994-es magyarországi választá­sok után felállt koalíciós kormány kisebbségpolitikájában az egyik jelentős új elem, hogy nemcsak politikai érdekkép­viseletekkel, politikai pártokkal kívánta a továbbiakban ápolni a kapcsolatot, ha­nem a civil társadalom legkülönbözőbb intézményeivel, választott testületeivel, amelyek az adott szomszédos ország ma­gyar közösségét megjelenítik. Ezek közé tartoznak az önkormányzatok is. Közis­mert, hogy az elmúlt években a szomszé­dos országokban a parlamenti és helyha­tósági választásokon szinte mindenütt nagyon szép eredménnyel szerepeltek a magyarok: az önkormányzati testületek­be több ezer magyar képviselő  jutott be és több százra tehető az ezekben az orszá­gokban levő különböző nagyságú telepü­lések magyar polgármestereinek száma. Az önkormányzatokban azonban (amelyek a kemény centralizáció miatt gyakran csak idézőjeles önkormányzatok) egy olyan menedzsmentréteg kialakulása szükséges, amely át tudja venni és adap­tálhatja azokat az új eszközöket, techni­kákat, lehetőségeket, amelyek megtanul­hatók azoktól a polgári demokráciáktól, ahol komoly múltja van az önkormány­zatiságnak, a helyi politizálásnak, a civil társadalomnak. Ennek jegyében szervez­tük meg tavaly novemberben Budapes­ten az első konferenciát arra törekedve, hogy feldúsítsuk az intézmények közötti kapcsolatokat, hiszen egy politikai ér­dekképviselet, egy politikai párt egy adott társadalom kérdéseit óhatatlanul leegyszerűsítve látja és kezeli. Azért is to­lódott el ennyire a szimbolikus politizálás irányába ez az egész térség, mert nagyon közérthető, nagyon egységes fogalmak­kal, nagyon egyszerű álláspont megjele­nítésével véltek hatékony politikai sze­rephez jutni azok, akik megjelentek a politikai piacon. Tagadhatatlan tény, hogy mindannyian szenvedünk ennek a politikai kultúrának az örökségétől és nagyon nehéz ebből kitörni. Ilyen kitörési kísérletet jelentenek ezek a rendezvények, amelyekre a jövőben is a lehetőségekhez mérten negyed- vagy félévenként kerül sor különböző országok területén.

- A budapesti és a tavaszi székelyudvarhelyi találkozón általános témák szerepeltek: a magyarországi tapasztalok bemutatása, illetve a határon túli magyar önkormányzatok tapasztalatcseréje. A szabadkai azonban már tematikus találkozó lesz...

- A szabadkai tanácskozás témája Az önkormányzatok szerepe a területfejlesztésben. A területfejlesztés nemcsak a közigazgatás feladata, hanem más érdekelteket is megtalálva meg kell teremteni a horizontális együttműködés lehetőségeit ebben az erősen centralizált, felülről vezérelt, etatista, paternalista politikai kultúrájú világban. Meg kell próbálni bevinni a gondolkodásba és a gyakorlatba azokat az új fogalmakat és gondolatokat, amelyek a társulásból, az együttműködésből mint a területfejlesztés legfontosabb intézményes keretéből következnek. Alapesetek, tipikus területfejlesztési problémák megvitatásával, belga, holland, svéd stb. polgármesterek, szakértők közreműködésével próbáljuk ismertetni a létező technikákat, amelyek a mi világunkban is adaptálhatóak. Egész Kelet-Közép-Európában nagyon fontos, hogy a közigazgatás mennyire centralizált vagy decentralizált, hogy egyáltalán megvannak‑e a feltételei az önkormányzatokban saját források teremtésének, vagy ki vannak szolgáltatva a központi állami redisztribúciónak? Szó lehet‑e állami hitelből finanszírozott területfejlesztési programokról? Bizonyos nemzetközi egyezményeket (Regionális Együttműködési vagy az Önkormányzatok Európai Chartáját) aláíró országok számára viszont nemzetközi források is adottak, de azt is meg kell tanulni, hogyan lehet ezeket a pénzeket lehívni, felhasználni. Közismert, hogy például a PHARE-pénzek ötven százalékát sem használják fel ezekben az országokban, ahol lehetőség van rá (Kis-Jugoszlávia esetében egyelőre nincs). Ezen tipikus problémák megoldásában fontosak az információk, a tapasztalatok, a közös javaslatok. A helyi közigazgatáshoz tartozik tulajdonképpen az élet majdnem minden fontos területe az iskolától az egészségügyön át a szemétlerakó építéséig vagy a közlekedésfejlesztésig. A tapasztalatok szerint a nagypolitika általában pazarlóan, sokszor irracionálisan nyúl ezekhez a kérdésekhez, holott legalábbis nagyon fontos információkat kaphat a helyi politikától a jó döntések meghozatalához, ha erre tényleges igény van. Ha a helyi viszonyok ismeretében komolyan megalapozott tényekkel, tanulmányokkal bizonyítható, hogy például egy adott térség fejlesztéséhez hogyan járul hozzá a közútihálózat-fejlesztés, a nagypolitika (ha megvan hozzá az akarat) megteremtheti a megvalósuláshoz a feltételeket.

Versenyképes szakembereket

- Egyes országok esetében azonban a kisebbségek lakta területekre vonatkozóan bármilyen ésszerű terv, javaslat, tanulmány eleve ellenállásba ütközik...

- A nagypolitika még nagyon sokáig tele lesz irracionális elemekkel, bár a nemzetközi kontroll valamennyit enyhíthet ezen. A helyi politikában viszont más a helyzet. Esetünkben a települések jelentős részében vegyes önkormányzatokról van szó, és nehéz elképzelni, hogy egy adott településen élők körében attól függően oszlanának meg a vélemények, hogy valaki román-magyar, szerb-magyar vagy szlovák-magyar. Sokkal erősebbek a helyi érdekek, ha nem egy kemény nacionalista légkör uralkodik. Bízzunk abban, hogy előbb-utóbb mindenki rájön, hogy a nacionalizmust megenni nem lehet, a nacionalizmus még a szegénység problémáját soha sehol meg nem oldotta. Bízzunk abban, hogy amikor ez a nacionalista őrület lecsillapodik és már nem lesz egy jól eladható árucikk a belpolitikai választásokon, akkor a helyhatósági választásokon a racionális problémák megoldása sokkal ellenőrizhetőbb, kivitelezhetőbb lesz. Az együttműködés - bármelyik szomszédos országot tekintve - sokkal előbb elképzelhető helyi szinteken, mint például a parlamentekben. Ha ez rövid távon szinte irreálisnak tűnik is, akkor is azt állítom, hogy a szakmai menedzsment jelenléte a kisebbség számára az egyik legfontosabb létfeltétel és garanciája a jövőnek. Hiszen ha nem tudunk versenyképes szakembereket produkálni, akik az ötleteken túl technikákat, új szemléletet, elképzeléseket, modelleket ismernek, amelyek igenis megvalósíthatók egy adott település vagy régió érdekében, akkor még kisebb az esélyünk arra, hogy a kisebbség érdekeit megjelenítsük és érvényesítsük abban az adott térségben.

- A tervek szerint a jövőben a tanácskozások témáját az önkormányzati munka egyes területei szolgáltatják majd...

- Ebben a térségben az önkormányzatok szakmai menedzsmentjének kialakítását, az önkormányzati munka javítását azért is fontosnak tartjuk, mert az elmúlt 4-5 évben - amióta az országok többségében valamiféle demokratikus átalakulás megy végbe - azt tapasztalhatjuk, hogy igazából ez az a terület, ahol a kisebbségeknek tényleges eredményei vannak. A térségben, ahol mi élünk, szinte valamennyi országban sajnálatos módon azt látjuk a parlamentekben, hogy messze elszakadva a hétköznapok realitásától, tényleges problémáitól zajlik valamiféle politikai vita és a kisebbségek - ha egyáltalán bekerülnek a parlamentbe -, sajnos abba a szerepbe szorulnak, hogy az általuk megjelenített álláspontok a legszélsőségesebb reakciókat váltják ki. De a legkomolyabb gond abból adódik, hogy a kisebbségek magában a kormányzati munkában nem tudnak részt venni (általában az ellenzéki pártokkal vannak egy oldalon), nem is próbálhatják ki, mire képesek. Miután kiszorulnak a tényleges cselekvés területéről, a kisebbségi vezetők gyakran olyan fogalmakkal jelennek meg, amelyek - úgy vélik - legitimálják szereplésüket, jelenlétüket a politikában, és a választásokon biztosítják számukra a szavazatokat. Miután a térségben 1990-től kezdve ismét megjelenik a nacionalizmus, erre való reakcióként erősödnek fel az autonómia-igények. Ám az autonómia úgy jelenik meg, mint egy olyan megoldás, mely mindenre gyógyír. Amikor ezekben az országokban ismét a kizárólagosságra törekvő, homogén, egynemű nemzeti államok megteremtésének immár ki tudja hányadik kísérletére kerül sor ebben a században, a kisebbség automatikusan, védekezésül szinte mindenütt az etnikai alapon szerveződő autonómiákban véli megtalálni a megmaradás garanciáját, és azt mondja: ha ti homogén, egynemű nemzeti államot akartok, akkor mi egy homogén, etnikai alapon szerveződő területi autonómiát akarunk. Ez életveszélyes dolog mindkét esetben. Tudomásul kellene végre vennie minden szereplőnek Kelet-Közép-Európában, hogy ez a térség - bár nagyon sok kísérlet történt ebben a században, nagyon kemény etnikai tisztogatások voltak - nem lesz homogén sehol, semelyik országban. Ugyanakkor a kisebbségeknek, amikor elutasítják a homogén nemzeti államot, szembe kell nézniük azzal, hogy ha azt az elvet elutasítják az egész állam vonatkozásában, akkor önmagukra sem alkalmazhatják. A mindennapi életben ugyanis ennek a megvalósíthatóságára nincs meg az esély. Decentralizálás nélkül bármilyen autonómia, ha úgy tetszik, az autonómiák rendszere ezekben a társadalmakban rendszeridegen elem maradt. A tényleges cselekvési területektől elzárt kisebbségi vezetők azonban más fogalmakat is használnak saját legitimációs céljaikra, például ilyen az ún. "politikai szubjektum", a "restaurációs ellenzék", a "legitim autonómia-koncepció". Ki tudja, mit jelentenek ezek a fogalmak? Magyarországon például azzal a fogalommal, hogy "restaurációs ellenzék" - amit a Vajdaságban előszeretettel használnak egyesek -, egyszerűen nem lehet mit kezdeni, mert nem tudjuk, hogy mit jelent az, hogy "restaurációs" vagy az "ellenzék" ebben az esetben. Annál kevésbé, mert azok, akik ezeket a fogalmakat használják, maguk is az egykori nómenklatúra hősei voltak a régióban (párttitkárok a rádiónál, szakszervezeti főnökök...), míg Magyarországon például az "ellenzék" 1990 előtt abszolút pozitív fogalom volt. Tehát nem tudjuk, kire vonatkoztassuk ezeket. Úgy vélem, hogy ezek a fogalmak és sajátos használatuk egyfajta politikai kultúra terméke és annak a sajnálatos helyzetnek a következménye, hogy egy erősen centralizált országban a kisebbségek vezetői nem jutnak abba a helyzetbe, hogy kipróbálhassák magukat. Ily módon például a VMDK-n belül az autonómia-koncepció nem valósította meg, hanem helyettesítette az érdekvédelmet.

Közérthető fogalmakkal operálni

- Az elmondottaktól függetlenül tény, hogy az utóbbi időben mind több szó esik az autonómiáról, különösen a vajdasági magyarság vonatkozásában. Lábody László, a HTMH elnöke éppen a Magyar Szóban jelentette ki, hogy az önkormányzatok az autonómia fellegvárai. Várható‑e, hogy az autonómia kérdése a Helyi közigazgatás és kisebbségek tanácskozásai valamelyikén napirendre kerül?

- Először is az 1994-es magyar kormányprogram és a két koalíciós párt külön-külön is világosan megfogalmazta, hogy a magyar kisebbségi közösségek autonómia-törekvését, -igényét támogatja. Ami a vajdasági magyarságot illeti: ha az 1995. szeptember 29-i találkozáson elmozdulás történt, az nem a magyar kormány fent megjelölt álláspontjában, hanem Ágoston András állásfoglalásában volt, aki először mondott le a VMDK autonómia-koncepciója monopóliumáról és hajlandónak mutatkozott együttműködni a másik politikai szervezettel és a civil társadalom más szereplőivel is, hogy az új helyzetnek megfelelően valóban egy olyan autonómia-koncepció jöjjön létre, amely figyelembe veszi a politikai realitásokat, a megvalósíthatóságot, ami ténylegesen az egész vajdasági magyarság érdekében fogalmazódik meg, képviselhető a magyar kormány által a szerb kormánnyal folytatandó tárgyalásokon és a nemzetközi fórumokon. A kérdés második részére vonatkozóan a Helyi közigazgatás és kisebbségek tanácskozásain a közeljövőben az önkormányzatok szakmai kérdéseit szeretnénk körüljárni. Az autonómia kérdésével a jövő hónapban foglalkoznak Budapesten a  Kisebbségi érdekérvényesítés, önkormányzatiság, autonómiaformák című nemzetközi konferencián, amelyen a magyarországi kisebbségi önkormányzatok egyéves működésének tapasztalatait, illetve az autonómia-koncepciók közép-európai megvalósításának esélyeit vitatják meg. De a kérdés kapcsán még elmondanám, hogy amikor a politika színterén a magyar kisebbségi közösségek esetében autonómiáról beszélünk, nagyon fontos, hogy az adott térség realitásait figyelembe vegyük és olyan fogalmakkal operáljunk, amelyek az adott országban és a nemzetközi fórumokon is érthetőek és alkalmazhatóak. Ilyen például a közigazgatási autonómia, a kulturális autonómia. És végig kell gondolni az egyes területeket, szakmailag felkészülni, készen állni kidolgozott törvénytervezetekkel, törvénymódosításokkal az oktatás,  a közigazgatás, a gazdaság stb. területén, mert ezekből épül fel az autonómia. Célszerű és lehetséges, hogy miközben ezeken a részterületeken dolgoznak az érintettek, a politikai alkufolyamatokban elérendő célként  megfogalmazzák a maguk számára ideális autonómiát. De ez senkit nem ment fel a mindennapos munkától. Annál kevésbé, mert nem képzelhető el olyan politikai szituáció egyik országban sem, hogy inkább megadnak egy átfogó jogokat biztosító autonómiát, mint részterületeken jogokat egy általános decentralizációs folyamat részeként. Tudomásul kell venni: a demokrácia, az autonómia nem egyik napról a másikra szakad rá egy társadalomra, hanem - ha van politikai akarat - napról napra épül ki az élet legkülönbözőbb területein.

Magyar Szó, Újvidék, 1995. október 18.