nyomtat

megoszt

Nyári vándorlások
FERENCZ S. ISTVÁN
AZ ÉJSZAKA

ÉJFÉLI VACSORA

Két szelet szikár kenyérre kentük
szűkszavú békénk
(valami csak kell csillapítsa ölelkezésünk éhét).

Vékony költség,
elrettent örömmel sózva –

savanyúságnak hajnalt ketyeg
egy félrejáró óra.

KIHŰLT SZOBA

A fűrészpor-kályha rég kihűlt,
csak az ablakot veri türelmetlenül
egy jégcsapot rügyező faág.
Talán a hőmérőben is megfagyott
a higanyfonál.

Mit tehetnék?

Szép szóval takargatlak,
s didergek helyetted is,
hogy ne fázz.

FÉLÁLOM

Jaj, bilincsem, szentem,
megölnek még kedden, t
tilónjáró szépasszonyok,
kútban alvó boszorkányok,
a kutyának tőgyet varrnak,
véres tejjel megitatnak.

Ártatlan bilincsem,
én kicsike szentem,
édesapám sírja lángol
a nagyisten ostorától,
csészealjak hullnak le rám,
békaszemmel néznek reám.

Szigorú bilincsem,
én kicsike kincsem,
tarkóm alá sárga pókot,
köszörült késekből cókot
dugnak siratóasszonyok,
girhes-vén komondorok.

Jaj, egyetlen kincsem,
megölnek ma engem.
Köldökzsinóromat nyalja
háromfejű borjú marja,
anyám lehanyatló karja
nem hagyhatott bogot rajta.

Ártatlan bilincsem,
engem megölnek virradatra.
Ments meg az éjtől,
kattanj rám életfogytiglanra.

FOHÁSZ

Alattomos mély sötétség
léte ellen járó éhség,

hagyd őt aludni szépen.

Kicsi leány, nevesincsen,
pótolja nekem az istent.

Sivár kietlenség,
add nekem a félszét,

hagyd őt aludni szépen.

Rettegek én helyette is,
simogatom helyetted is.

Tapintható feketeség,
hozzá nem érhet a vétség,

hagyd őt aludni szépen,

ne szállj ártatlan szemére,
oszolj szét, mire felébred.