nyomtat

megoszt

Nyári vándorlások
FERENCZ S. ISTVÁN

EZ A FÖLD

1

Álom vagy – tisztaszép.
Szikla vagy – kemény.
Gond vagy – nehéz.
HIT VAGY – ERŐS.

Akár egy vasvillát,
a teremtés derékig ütött beléd.

2

Ó, ez az emberálmú föld,
szép és súlyos, mint egy fadöntő tenyér.
Kősziklákkal hasogatott testét
hűvösen borogatják
a velőig ázott dombok,
s az Olt, ez a kanyargó átok, megdagad
a belecsurgó hideg verítéktől.
Ó, ez a kőmarkú föld,
mint halálra ijesztett gyermek,
szorongatja felhős tenyerében a napot.
Ezt a földet,
ezt a hegyekből teremtett hazát
hordom, simogatom
arcomon.

3

Legyek: bércen őrködő szálfenyő.
Legyek: szikrázó kovakő.
Legyek: köveken loccsanó patak.
Legyek: tehéncsorda csengettyűszava.
Legyek: keréknyom az erdei utakon.
Legyek: pásztortűz felszálló füstje.
Legyek: asszonyok elszálló éneke.
Legyek: harangszó a temetéseken.
Legyek: halottaknapi gyertya.
Legyek: dobbanás a férfitáncban
Legyek: csont a föld alatt.
Holtomban is
egy darabod legyek.

4

Földem gondjai átjártak,
mint füst a háztetők zsindelyét.

5

Belém szagol ez a meghajtott föld,
mint elvesztett bocsába az anyamedve.
Nyakon legyint,
s miközben sóhajait nyeli,
arannyá válnak könnyei;
én el-elcsukló szepegéssel
a lábaihoz csombolyodva
alszom el.

Ugrás az oldal tetejére