nyomtat

megoszt

A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
DÁVID LÁSZLÓ

MÁRÉFALVA

Római katolikus templom

Az először 1566-ban említett falu egykori templomáról az egyházi feljegyzések a következőket mondják: „Egy 1760-ból való püspöki irat szerint (fasc. 40, nr. 48) Máréfalva parókiális temploma öreg Rákóczi György idejéből való, a hagyomány szerint ugyanis a templom régi tornyán az ő neve volt bevésve. [...] 1763-ban új templom építését tervezték (Act. epp. fasc. 47, nr. 74. 1763). Ez 1772-ben lett kész, és 1783. július 19-én szentelték fel (Decr. Visit. nr. 526. 1784) Szent Imre herceg tiszteletére.” (Schem 1882. 184.)

A mai templom a falu közepén, az országúttól délre emelkedő dombon áll, nyugati homlokzati tornyát átlós elhelyezésű támpillérek erősítik. A hajóban a nyugati bejárat felett az 1772-es évszám látható. Keletelt szentélye sokszögzáródású. Középkori tárgyi emlék a templomban ma nincs, középkori építésre utaló jegyek nem láthatók, de a plébánia épületében, a tornácot tartó falazatba beépítve egy csúcsíves nyílású szentségtartó fülkét találunk, mely egyszerűen tagolt keretével és a tagozatokból kiemelkedő három kereszttel a XV—XVI. század fordulójáról való, s nagyon hasonlít a farcádi templom szentélyében eredeti helyén lévő, kőfaragójegyes szentségtartóhoz. Ez a faragvány valószínű

199. Szentségtartó fülke

 

síti azt a feltevést, hogy a falu első kőtemploma ugyanebben az időben épülhetett. A falu népességét mutató, valamivel későbbi adatok alapján az építkezés igénye és lehetősége is adva volt ebben az időben. Az 1566-os lófő-összeírásban három személyt említenek (SzOkl II. 204.); az 1567-ben készült portajegyzékben Máréfalva 19 kapuval szerepel (SzOkl II. 220.). Lehetséges tehát, hogy a XVII. században egy már korábban meglévő templomhoz építették a tornyot.

Irodalom

Orbán I. 69. — Schem 1882. 184.