SZÉKELYKERESZTÚR

Az Udvarhelyszék délnyugati részének természetes középpontjában fekvő Székelykeresztúr már a középkorban mezővárossá fejlődött, s központja és névadója lett az 1505-ben oklevélileg először említett Keresztúr-fiúszéknek. 1459-ben egy birtokügyi oklevelet „in Oppido Keresthwr” kelteznek (SzOkl. I. 179.). A helynév eredete összefügg a helység templomának védőszentjével. Székelykeresztúr legkorábbi okleveles említése 1333-ból való, s mint a telegdi archidiakonátus erdőháti kerületének legnagyobb tizedet fizető plébániája, az egyházszervezeti beosztás megnevezése után elsőként szerepel a jegyzékben: 1333-ban „Jacobus sacerdos de Sancta Cruce solvit XXIII banales.” 1334-ben: „Notandum, quod anno eiusdem supradicto sacerdotes de Erdenbach [Erdőhát] de archidiaconatu de Tylegd persolverunt. In primis Jacobus sacerdos de Sancta Cruce solvit VIII. banales antiquos.” (MonVat I. 115, 132.).

Székelykeresztúrhoz tartozik az 1566-ban először említett Keresztúrfalva — a mai város délnyugati része — és a már 1478-ban felbukkanó Timafalva, a keleti városrész. Bár e falvak közigazgatásilag önállóak voltak néhány évszázadon keresztül, gyakorlatilag, így egyházilag is Keresztúrhoz tartoznak, s templomuk is közös volt vele.

A római katolikus templom

A város központjában, a főtér utcasorán belül álló késő gótikus épület, szentélyében az 1458-as évszámmal, nem a város első temploma, mert e helyen már korábban is templom állott. Az 1968—1971 között végzett műemléki helyreállítás és régészeti kutatás a mai templomfalon kívül és belül XI—XII. századi sírokat és a mainál korábbi templomalapfalakat talált: a homlokzat előtt egy toronypár alapfalát, a déli és északi hajófalon kívül támpillérekkel épült hosszfalak fundamentumát tárták fel. A templom belsejében szintén kerültek elő falmaradványok és pillérnyomok. A megtalált épületrészek közötti összefüggést, az alapok és a késő gótikus templom egymáshoz való viszonyát az ásatás megnyugtatóan nem tisztázta. A feltárás eredményeiről összefoglaló értékelés még nem jelent meg, csak egy beszámoló a helyreállítás menetéről. Bizonyos azonban, hogy Székelykeresztúrnak ezen a helyen a jelenleginél régebbi temploma is volt. Hogy ez a román stílus idején már állott, azt a keleti hajófal belső felének egy korábbi rétegén felbukkant püspökszent freskója, a külső fal egy szakaszán a gótikus lábazat alatt

284. A templom alaprajza és a feltárt alapfalak

120 cm mélyen megtalált román kori hengertagos lábazat töredéke és a templom falain több helyen megfigyelt falelválás is igazolja.

Ahogy a templom előttünk áll, jórészt a XV. században kapta mai formáját. Nyugati homlokzatát a múlt században, a nyeregtető fölé emelt torony építésekor vagy magasításakor módosították. Az egyhajós templomhoz keletelt, sokszögzáródású szentély csatlakozik, két oldalán egy-egy sekrestyével, melyek közül az északi a korábbi, a déli e század elején épült.

A nyugati homlokzat közvetlenül az újonnan megtalált toronypár alapfala mögött emelkedik, de önálló fallal. Vonala nem esik egybe, nem is párhuzamos a tornyok falával. A homlokfal két szélén nyugati irányú támok állanak. Megfigyelhető, hogy az északi tám mellett hajdan bejárat nyílt a toronypár északi tagjának földszintjére. A homlokzat közepén félköríves bejárat nyílik, ez éppúgy későbbi átépítésből ered. mint az emelet három ablaknyílása. A bejárattól délre elfalazott nyílás körvonala, a másik oldalon kis vakfülkében festett felszentelési kereszt

285. Déli kapu

látható. A torony a homlokzat háromszögű oromzatáról emelkedik, s a restauráláskor megemelt nyeregtető fogja közre. A hagymasisakos torony 1779—1821 között készült.

A hajó déli falát három támpillér négy falmezőre osztja. Mind a falakat, mind a támokat rézsűs lábazat fogja körül. A támok kétszakaszosak, vályúzatos vízvetőkkel. A támok alatt, alig keletre tolódottan, korábbi támalapozások vannak. A második falmezőben csúcsíves, kőrácsos ablak nyílik. A harmadik falmező egy cserépfedésű párkánnyal vízszintesen kettéosztott, az alsó része mintegy 30 cm-rel vastagabb a felsőnél, itt találjuk egy kőrácsos ablak alatt a nagy, élszedetes kőtömbökből faragott csúcsíves déli kaput. A negyedik falmezőben is kétosztású, csúcsíves, kőrácsos ablakot találunk, s míg ez csúcsívbe írt háromkaréjjal zárul, az előbbieket korai halhólyag motívumok díszítik. E falszakasz keleti felét egy hézagolt támpillér zárja le, amely a gótikus támot is magába foglalva, 160 cm vastagságával részben a keleti hajófalhoz csatlakozik, részben a déli fal azon szakaszához, amellyel, mint toldással a déli hosszfalat és a keleti hajófalat egy építkezésben összekötötték. A hézagolt tám valamikor a keleti hajófal tartozéka volt, mert a javításkor megtalált déli alapfal sarkáig húzódik.

A déli hajófallal majdnem párhuzamosan húzódik az az alapozás, mely az említett javítás során került felszínre, mint egy hajdani építkezésből eredő hajó déli falának fundamentuma. Ez a nyugati toronypár déli tagja oldalától szabálytalanul indult és három támpillérrel volt tagolva, oldalához egy kis félköríves alap is — talán lépcsőtoronyé — csatlakozott.

A hajó északi falát három gótikus támpillér négy falmezőre osztja. Az északkeleti saroknál álló tám hasonló alakítású az átellenes oldalival, vagyis a tám eredetileg itt is egy más északi fal keleti sarkául szolgálhatott. A falsaroktól nyugat felé az első falmezőben, a rézsűs lábazat fölött vakolatba karcolt felirattöredékek kerültek elő, a javítás után három foltban meghagyva. Ezekből az 1687-es és 1689-es évszámok, egy ANNO, majd MICH... HEN... töredékek olvashatók. A második, lábazatpárkány nélküli, vastagított falmezőben a javításig elfalazott északi csúcsíves bejárat nyílik. A kőkeret vályúzatok közé fogott hengertaggal profilált. A negyedik falmezőben a tám mellett elfalazott bejárat lát

286. Kőrácsos ablakok a hajóból (a-c) és a szentélyből (d-f)

szik. A hajó fala a rézsűs lábazat alatt hézagolt, a déli fal darabosabb, az északi apróbb, laposabb kövekből van rakva.

Az északi hajófallal párhuzamosan, a toronypár északi tagjától a sekrestyéig fut az a hat támpillérrel tagolt hajdani alapfal, melyet a restaurálás során tártak fel.

A sokszögzáródású, megnyújtott szentély déli falát két támpillér erősíti. Az első falmezőt az 1929-ben épített sekrestye foglalja el, falaiba foglalva a hajó és szentély itteni támjait. A következő két felszakaszban karcsú, kétosztású, csúcsíves ablakok nyílnak, más-más kőráccsal alakítva. Hasonló csúcsíves ablakot találunk a támokkal tagolt szentélyzáródás délkeleti falán. Az északi falhoz egy tám és a sekrestye csatlakozik, melynek bejárata északról nyílik. A sekrestye északnyugati falsarkánál, a keleti hajófal egy 20 cm-es szakaszán látható a korábbi, román kori hengertagos lábazat.

287. Északi kapu

288. A keleti fal korai lábazatának profilja

289. A gótikus támpillérek vízvetője és lábazata

290. Kőfaragójegy egy töredéken

A hajót és szentélyt vakolatból formált koronázópárkány zárja le, felette külön tető borul a két térrészre.

A templom belseje. A hajó nyugati végében a torony földszinti terét és kétoldalt kialakított két mellékterét találjuk, melyek közül az északi a karzatfeljárót foglalja magába. A négyszögletes toronytestet mind a földszintén, mind a karzat szintjén félköríves árkádok tartják. A hajó déli fala vaskos, egyenetlen. A többszöri építés nyomai jól kivehetők: a restauráláskor egy köpenyfalat részben kibontva, 20—35 cm-rel a falsíkon belül meszelt falazatot találtak az első ablak alatt és innen átlós irányban az ajtónyílás felé. A karzati részen e meszelt falon egy festett H jel is előkerült, a restaurálás a korábbi meszelt fal egy részét s e jelet szabadon hagyta. A falkutatás során a déli és keleti fal találkozásánál megfigyelhető volt, hogy eredetileg a déli fal 80 cm-rel rövidebb volt, s később csak egy falszakasz hozzátoldásával nyújtották azt a keleti zárófalhoz, ezzel részben elfalazva egy kora gótikus ablakot a keleti falon.

A keleti hajófalat csúcsíves diadalív töri át, mely élszedetes kváderkövekből van rakva. Hogy ez a fal egy korábbi templom keleti falául szolgált, azt több jel elárulja. A tíz évvel ezelőtti helyreállításkor végzett falkutatás alkalmával derült ki, hogy itt egy téglányi szélességű elfalazás egy korábbi falat takar, melyben a diadalívtől jobbra és balra egy-egy kora gótikus ablak nyílott, a falfelületet pedig falképek díszítették. A dél felőli ablak mellett egy püspök alakja frontális beállításban, glóriával, díszes pásztorbottal aránylag épen került elő a késő gótikus építésű köpenyfal kibontásakor. Mivel ugyanennek a keleti hajófalnak a sekrestyébe eső külső felén, mintegy 3 m hosszúságban hengertagos profilú lábazatalakítást is találtak, nyilvánvaló, hogy a fal a XIII —XIV. század fordulója táján épült, kora gótikus ablakokkal, s ugyanezt a falat a késő gótikus építésben is felhasználták, egy téglasornyi szélességgel „korrigálva” egyenetlenségét.

A hajó északi fala egységesebb és szabályosabb, mint a déli, és csak az északi bejárat töri át. A fal közepe táján, a bejárat fölött már falképnyomok láthatók: egy töredékes jelenet után, melyen üst fölé hajló nőalak látszik, az Apokalipszis egy jelenete van ép, sőt erősen restaurált állapotban, a sárkányon ülő asszony, mint a bűn megtestesítője, jobb kezében a kehely a harag pohara. Amikor 1904-ben, egy javítás alkalmával e falképet feltárták, egyben az északi fal töredékes falképeinek jó részét megsemmisítették. Erről annyit tudunk, hogy „a templom falán az összetört képeken imitt-amott lovas alakok képroncsait lehetett kivenni, [...] egyik képroncson a Szent László alak is kivehető volt.” (Orbán János: Székelykeresztúr története. 336.)

A hajó terét vakolt síkmennyezet fedi. A helyreállítás során a hajó padlózat alatti rétegeit jórészt átkutatva, fal- és pilléralapozásokra találtak, ezeknek a korábbi vagy a mai épülettel való összefüggése még nem tisztázott. A toronyalap melletti földrétegből egy olyan kváderkő került elő, amelyen kis gamma alakú kőfaragójegy volt látható. A restaurálás során a hajó földrétegéből néhány orrtagos terrakotta borda töredéke is felszínre került.

A késő gótikus szentély épen maradt ránk. Ez megnyújtott típusú: két négyszögű boltszakaszból és sokszögzáródású apszisból áll. Az orrtagos, kétoldalt hornyolt kőbordák 2 m hosszú féloszlopokra metsződnek, ezek fordított félkúp alakú, változatosan tagozott gyámkövekre támaszkodnak. A diadalív melletti boltszakasz zárókövén minuszkulás betűkkel írt ARBOR VITE és IHS monogram látható. A második boltszakasznak szelőzőgyűrűs záróköve van. A szentélyzáródás hat bordáját ötszirmú rozettával díszített zárókő fogja össze, a máriarózsa körüli minuszkulás felirat a szentélyépítés évszámát őrzi: + ANNO DOMINI · MILLESIMO · C · C · C · C · QQGESI · OCTAVO (1458).

A szentély hosszfalain nyílik bejárat mind az északi, mind a déli sekrestyébe. Az északit tükörboltozat fedi, oldalfalain a restauráláskor korábbi boltindítások nyomait fedezték fel. A szentély alatti rész, mely a templom építéstörténetére nézve jelentős maradványokat tartogathat, még feltáratlan.

291. Gyámkő a szentélyben

292.  Bordaprofil a szentélyben (a), téglaborda-töredék (b)

293. A két korai (XV. század előtti) építés esetleg összefüggő falrészletei

A templom külső északi alapfalánál két tám között osszárium maradványait találták. A templomot hajdan kőkerítés övezte, alapfalai egyelőre a nyugati homlokzat előtt kerültek elő. Orbán Balázs a déli oldalon a kerítésfaltól a templomig húzódó „50 lépés oldalhosszal bíró, négyszögletű épület” alapjainak nyomvonalát figyelte meg (Orbán I. 24.), a helyi egyházi hagyomány ezt egy középkori kolostor alapfalainak tartja.

A templom egyik harangja középkori. Felső peremén öt medalion van. A két nagyobb egy trónoló királyt és a keresztrefeszítést ábrázolja, a kisebbek témája írópult előtt író és olvasó szent, valamint trónszéken ülő király. A harangot korabeli pénzérmék hasonló király-ábrázolásai alapján általában a XIV. század első felére datálják; annak alapján azonban, hogy az 1411-es évszámú segesvári bronz keresztelőmedencén, Jacobus bronzöntő munkáján az előbbiekkel azonos ábrázolások is előfordulnak, a keresztúri harangot a hasonló vágási, tarcsafalvi, küsmödi haranggal együtt ezzel egykorúnak tartjuk.

A „Szent Kereszt” tiszteletére szentelt székelykeresztúri középkori plébánia és plébániatemplom eredete még tisztázatlan. A város közelében fekszik a középkorban Szentkereszt néven említett Felek, távolabb Szászkeresztúr, ezeknek templom- és helységnevei is azonos védőszenttől erednek.

A templom restaurálása során végzett feltárás az épület korábbi történetére nézve meglepő új eredményeket hozott ugyan, de az egymásutáni építések megnyugtatóan még nem tisztázhatók. Keresztes Gyula megállapítását idézve: „Az archeológiai kutatások eredményeinek egyéni

294. A déli fal egy szakasza (helyszíni vázlat)

és közös kiértékelése a meghatározható összefüggések tisztázására még nem történt meg. Csak ezek segítségével tudnók megállapítani a két templom építési idejét.” (A székelykeresztúri római katolikus templom helyreállítása, MűVéd 1976. 236.) Hozzá kell tennünk a további kutatás — a nyugati karzat és a szentély alatt esetleg rejtőző alapfalak, a templom közvetlen környéke feltárásának — szükségességét.

A XV. századot megelőző építésre vagy építkezésekre nézve két támpontunk van. Egyik az, hogy a keleti zárófalat a XII—XIV. század fordulója táján vagy közvetlen azután építették, a másik, hogy a ma is álló déli hajófal a késő gótikus építés előtt már állott. Más két megfigyelésünkből viszont nem vonhatunk le világos következtetést: a keleti fal szerkezetileg mégsem a ma is álló déli fallal, hanem a megtalált külső alapfalakkal (északon és délen) látszik összetartozónak; s még bizonytalanabb a hosszfalak (a maiak és az alapfalak) és a homlokzati toronypár egymáshoz való viszonya, szerkezeti összetartozása, illetve öszsze nem tartozása, mert a toronypárnak már állania kellett, amikor a déli külső alapfalat — aszimmetrikusan mellőle indítva — építeni kezdték. A sok lehetséges rekonstrukciós variáció közül két építkezés látszik valószínűnek. Alaprajzi analógiákból tudjuk, hogy a hajó terébe szervesen be nem foglalt kettős homlokzati torony típusa — mögötte keskenyebb hajóval — a romanika korai szakaszában jelenik meg (Kalocsa első székesegyháza, Garamszentbenedek, Somogyvár), Székelykeresztúr esetében erre az időszakra mutat a XI—XII. század fordulójáról való régészeti anyag is. A támpilléres falszerkezetű hosszfalak, a keleti zárófal korhatározó elemeivel jelezhetnek egy XIII—XIV. század fordulójára valló késő román stílusú (Ákos és Harina helyett inkább Zsámbék analógiáját idézhetjük), de éppily valószínűséggel egy XIV. század eleji kora gótikus (Teke, Beszterce evangélikus templomainak típusát követő) építkezést is. A nyugati homlokzat előtt, a cinteremfal mellett csak nemrég előkerült temetkezések alsó rétege és az itt talált igen jelentős Corpus megközelítően ugyanebből az időből valók.

Az építéstörténet tisztázódása biztonsággal csak a korábbi szentély esetleges feltárásától várható. A már megtalált korábbi alapfalak esetében is számolnunk kell azonban azzal, hogy azok esetleg elkezdett és nem be is fejezett építkezéseket jelezhetnek.

A késő gótikus építés idejében Székelykeresztúr már városi rangú település. Előbb talán az 1458-as évszámmal datált szentély épül meg, a már meglévő keleti hajófalhoz csatlakoztatva, széles csúcsíves diadalívvel, egy téglasornyi falvastagítással elfedve a kora gótikus keleti ablakokat és a falképeket. A hajó déli falát a korábbi építésből való fal felhasználásával, egyenetlenségei korrigálásával építik fel, támpillérsorral, gótikus kapuval, kőrácsos ablakokkal. Az északi hajófal talán új nyomvonalba kerül, a megelőzőnél így jóval keskenyebbé válik a hajó. A nyugati homlokzat felépítése arra mutat, hogy itt még állott a toronypár (egyikét még a XVII. század közepén is említik adataink), de az építők nem tartották fontosnak, hogy szimmetrikusan csatolják hozzá a homlokzatot. A hosszfalak támpillérsora és a megtalált terrakotta bordák a hajó boltozott volta mellett szólnak, de ennek sem az 1904-es, sem a legutóbbi javításkor nem akadtak egyéb bizonyítékaira. A késő gótikus szentély építésénél és a hajó átépítésénél általában ugyanaz a szerkezet, forma, épületplasztika van jelen, amely a környék építészetében általános (Rugonfalva, Bögöz, Szentlélek).

A reformáció idején a templom a protestánsoké lett. Utolsó ismert plébánosa, „Dominus Blasius plebanus de Sekel Kerestur” egy 1548-ban kelt egyházi birtokügyi oklevélben szerepel (Fabritius 1875. 220.); 1568-ban talán az első protestáns lelkésze Marosi Synning János „pastor ecclesiae in Keresztur Siculorum (a Dávid Ferenc—Mélius Juhász Péter hitvita jegyzője, említi Orbán János, i.m. 26 kk.). A két protestáns felekezet között 1630-tól vita indul a templom tulajdonjogáért. 1631-ben a reformátusok szeretnék megkapni az unitáriusoktól. A fejedelem a békételenkedőknek ezt javasolja: „Ha pedig mást nem akarnak épiteni, csak osszák kétfelé az templomot. Az haranggal éljenek egyaránt.” A második kérésben ezt olvashatjuk: „Azt majd inkább javalhatnók, ha kétfelé szakasztanók egy jó temérdek kőfallal, kiváltképpen ha boltozatos volna az templom, hogy a sonus össze ne hullanék”, mire a fejedelmi válasz: „Bátor ketté szakasztassék.” (Koncz 1881¹. 380, 396.) És bár egy bizottság úgy határoz 1646. április 18-án, hogy „az öreg templom az mellette levő toronnyal, a pap és mester házaival” a reformátusoké legyen, de „a régi öreg harangot — az unitárius atyafiaké lévén — elvihessék szabadosan”, a templom a többségi elv alapján mégis megmaradt még egy ideig az unitáriusok használatában (Koncz József: A keresztúri orthodoxusok és unitáriusok compositioja 1646-ban. 165—166.).

1767. április 28-án a katolikusok királyi rendelet alapján a templomot visszakapták és restaurálták. Ezt megelőző állapotáról jegyezték meg 1765-ben: „templum desolatum”. A javításról olvashatjuk: „in renovationem 500 flni e fundo lusitanico adsignati sunt” (Püspöki Jkv 1767, idézi Schem 1882. 188.). A javítás teljes költsége 1212 rajnai forint volt. A szentély kijavítására, az új berendezés elkészítésére 1779— 1821 között került sor (Orbán, János, i.m. 39. 40.). Ekkor készült a ma is meglévő barokk oltár, s ebben az időben épülhetett a hajó nyugati felében a torony és orgonakarzat.

Az 1904—1929 között több szakaszban történt renoválásról Orbán János adatszerű felsorolásából értesülhetünk (i.m. 41—43, 335.). A hajó neogótikus belső falburkolása, a déli oldalra új sekrestye építése, a neogótikus stílusú mellékoltárok, szószék készíttetése esik erre az időszakra, a munkálatokra 140 000 lejt költöttek.

1968—1971 között végezték a templom régészeti feltárását és műemléki helyreállítását a Műemlékvédelmi Igazgatóság (DMIA) vezetésével és segítségével, mely mind a templom helyreállítása, mind történetének tisztázása szempontjából jelentős volt.

Középkori kápolna emléke a Jézuskiáltó hegyen. A városon kívül északkeletre emelkedő hegyen a helyi egyházi hagyomány szerint középkori kápolna állott (Orbán I. 24.; Orbán János, i.m. 44.), ma egy kereszt áll a kápolna helyén.

Gótikus kehely. A székelykeresztúri református egyház tulajdonában egy gótikus kehely található. Az 1663-ban készült leltár szerint Pálfi Istvánné ajándéka (Liber Eccl. Udv. 1644. 179.). Nodusza alatti gyűrűjén minuszkulás felirat van: AVE MARIA GRACIA PLEN[A]. Noduszának hat rotuluszán majuszkulás betűket láthatunk: IHESUS.

Irodalom

Orbán I. 21—25. — Ub 220. — Nagyajtai Kovács István: A székelykeresztúri unitárius hitközség történeti rajza. KerMagv 1879. 67—91. — Koncz 1882¹. 380—396. — Schem 1882. 188. — Koncz József: A keresztúri orthodoxusok és unitáriusok compositioja 1646-ban. KerMagv 1884. 165—166. — Jakab 1901. 324, 366. — Gerecze II. 651. — A MOB működése. 240. — Keresztúri 1939. 106, 110, 114, 116. — Balogh 1940². 509. — Kováts 1942. II. 709. — Nagy Lajos 1942. 17. — Entz 1943¹. 222, 226. — Entz 1943². nov. 13. Balogh 1943. 81, 98, 118. — Orbán János: Székelykeresztúr története. Kv. 1943. — Juhász 1947. 39, 40. — Nagy Lajos: Harc a székelykeresztúri templomért a XVII. század elején. RefSz 1947. 545. — Darkó 1953. 207. — Radocsay 1954. 217. — Vătăşianu 1959. 441, 555, 775. — Sebestyén 1963. 116. — Dávid 1969¹. 49, 50. — Dávid 1969². 543—547. — (Újsághír a restaurálás első eredményeiről) Előre 1970. nov. 5. — Molnár István: Régészeti ásatások Székelykeresztúr környékén. Hargita 1970. jan. 17. — Székely 1971. 159. — Drăguţ 1972. 62, 66. — Hargita megye 1973. 111. — Keresztes Gyula: A székelykeresztúri római katolikus templom helyreállítása. Emlékkönyv 1974. 283—290. — Ua.: MűVéd 1976. 4. sz. 236—238. — Vofkori László: Székelykeresztúr településföldrajzi viszonyairól. Emlékkönyv 1974. 115—121. — Dávid 1975. 873, 957. — Drăguţ 1976. 233. — Székely 1976. 75. — Ferenczi 1978. 949. — Drăguţ 1979. 209, 261.