A MÉSZÁROS IS HAZAMEGY?

Krétarajzparkolójába sohasem sikerült egyből beállnia. Többször megtöfögtette a motort, felpörgette, mintha ingerelné. Visszafarolt és újra próbálkozott. A járdaszegélyhez imbolyogva igazodó vonalakat okolta. A kocsit megrázta a hirtelen fék; felvinnyogtak a kerekek. Hangos érkezéséhez hozzászokott a környék; valamikor többen számítottak rá. Elvétve akadtak most is pénztelen, inas és a huzamosabb koplalás ellenére jó erőben levő lézengők, akik szándékosan ácsorogtak a közelben, és fenyegetőn egymást méregetve, szótlanul versengtek a megbízatásért: kiemelni Memét a kocsiból, feszülő inakkal, mégis könynyedén tartani, míg rikító színű ingét a hasán fölhúzva, a nyakában függő kis aranykulccsal kikattintja a lakatkampót, és kapaszkodó szorítással belépést vezényel.

Meme Korrň apai örökségének tekintette mozdulatainak méltóságát. Bambusznád, gyaloghintó, ismeretlen, törzsi és az általa is elsajátított francia államnyelv, illetve – valószínű utóbbi révén – a Marseillaise tartozott az apjáról gondolataiban kialakított képhez, melyet azzal gazdagított, hogy Dahomeyról mindent megtanult, amit csak megemlít a Népszerű Kisatlasz.

A dohányboltot „Patyolat kocká”-nak keresztelte. Emlékeztetőül. Bérleti szerződésébe ugyanis belefoglaltatta, hogy minden újévi leltárkor kimeszelteti a Kereskedelmi Vállalat. A munkálatoknál mindig jelen van. Ragaszkodik hozzá, hogy a falakat lemossák, pedig a pállott deszkaillat egész január folyamán árad a recsegő padlóból. A vevők fintorognak és fizetnek. Glettoláskor ide-oda tolat, kis köríveket, kusza egyeneseket, merész, derékszögbe feszülő párhuzamosokat húz tolókocsijának gumiabroncsával a mészpernyében. A gipsz minőségéért aggódik a legtöbbet – érzéketlen térde fölött áthajolva minden zsák tartalmát ellenőrzi. Figyelő ujjbeggyel, gondosan morzsolgatja leleteit. Némelykor, ha tapintásában nem bízik, megmegnyal egy-egy csipetet, pedig utálkozva teszi. De a halott gipsz lepotyoghat, sebhelyes falak között viszont lehetetlen élnie! Egyébként ritkán, csak áruátvételkor vagy záróra előtt gördül ki a pult mögül, melynek külső peremén felsorakoztatja legnépszerűbb árucikkeit: olcsó kölnivizet, faragott tollszárat, ragasztós tégelykéket, ceruzahegyzőt, csúnya és élettelen műanyag játékokat, élükre állított, különböző vastagságú füzeteket.

Bevételének fő forrását a tolószék két oldalán tasakokban tárolt cigarettafajták jelentik, valamint a diszkrét hivatású papírtekercsek, melyeket egyenként és némi szégyenérzettel gurít a kedves vevő felé.

Az árugyűrűben rejlik jó közérzete. Mélyeket lélegzik: a szag az ő szaga, kitölti a parányi helyiséget. Ha nincs vásárlója, kedvtelve nézegeti kínálatát, egy-egy tétel értékét össze is adja fejben. Holt percekben egyébként nem mindig számokon görgeti gondolatait. Kézfejével gépies, öncélú mozdulatokat tesz. Mindig ugyanazokat; mintha feszes figyelemmel gyakorolna valamit. Rózsaszín tenyere, melynek kocsonyás puhányságát nem az izomsorvadás ernyesztette, ki-kiviláglik sötét kézfeje alól. Ahogy csuklóját a szélrózsa minden irányába elfordítja, lassuló mozdulataiban betegségének súlyosbodása révén az időt látja (nem a nagybetűset: sohasem szeretett elvonatkoztatni), hanem a napok érlelődését.

Nyitáskor az utca képe – évszaktól függetlenül – merev, bábszerű; célirányos a forgalom, az emberek – jó részt ismerősei – kötelességtudóak, munkahelyük felé cikáznak. Előfordul, hogy bebiccentenek neki. Az asszonyok sietősebbek... És eszébe jut, hogy lényegesen kevesebb a női vásárlója, mint az átellenben nyílt mészárszéknek. A megrögzött dohányosok a korai időpontban loholva szerzik be tartalékaikat, békétlenkednek a megfontolt kiszolgálás miatt. Közel egy óra múltán – miután az utca feléledt – zúdul a kisiskolások hada. Ők változatlanul kíváncsiskodóak, szemtelenek. Elvonulnak, és nyomukban már csak a mészárszék előtt, nyitáskor ajzódik fel a mozgás.

Lézengő ritterek, akik a „Patyolat kocka” körül az ő kegyét és szolgálatát lesték valamikor, valamint fekete kendős, aszott asszonyok, illetve pozsgáskedvű menyecskék – karjukon bámészkodó apróságokkal – gyülekeznek jóval kilenc előtt. Kiszolgáltatottan toporognak – gyűrött szatyraik lehangolóak. Átellenben, a dohánybolt felé csak nagy ritkán tekint egyik-másik, ha elunja társainak vonásait, tartását vagy – ha férfi, a nők – alakját vizsgálgatni. A várakozás tehetetlenné teszi mindannyiukat. Az asszonyok egymást méregetik, gondolatban mindennapjaikat hasonlítgatják, esetleg a kampókra képzelt húsdarabokon osztoznak. A férfiak között hagyomány a nagyotmondás.

Csupa üveg kirakatát a béna trafikos ezekben a percekben véli a leghasznosabbnak, pedig oly hangosan átkozódva óbégat, ha egy-egy dülöngéző részeg vagy hancúrozó gyerek nekizuhanva – véleménye szerint túl gyakran, évente legalább kétszer – betöri. A látvány frissessége meglódítja az időt: mire a testes, mestersége szabványainak megfelelő mészáros megérkezett, és a sokaság bekísérte őt az újonnan épült, impozáns helyiségbe, Meme gondolataiban lepergett a nap nagy része. Ezután már csak a déli és a kora délutáni órák hoztak némi változatosságot, forgalmat. Azt is nehezére esett lebonyolítani, anynyira igénybe vette sötét bőrszínének és az üzletecske fehér falfelületeinek tanulmányozása, az ácsorgók látványa, ismeretlen apjáról alkotott vagy Dahomeyhez, II. szülőföldjéhez kötődő elképzelései, a magában untig ismételgetett francia kifejezések.

Anyjának a fentiekre hivatkozva mentegetőzik, hogy mért tölti ebédszüneteit is a boltban. Az igazság az, hogy – különösen nyáron – déli órákban minden inas és éhes lézengő a mészáros körül lesi szerencséjét, és nagyokat nyel a gondolatra, hátha neki is jut a hátsó udvarban sütögetett pecsenyéből. Nevezett időben Memét nincs ki a kocsiba emelje; gyomorműködésének is ehhez kellett igazodnia.

Jóval záróra előtt, miután elkészítette kimutatását a napi bevételről, az aprót merev rudakká tekercseli. Azt az összegecskét pedig, amit a vállalkozó ,,daru”-nak szán (az infláció ellenére évek óta ugyanannyit), a pult belső szélére, keze ügyébe teszi, a műanyag autók sora és a kölnisüvegoszlop mögé. Teendői kisajátítják: köztudomású, hogy délután mogorva és elutasító. Véletlenül betévedő, válogatós vevőire érthetetlen, pergő nyelven ripakodik. Dorgálása rikácsolásban tetőz, melynek utolsó akkordja egy hörgésszerű, francia indulatszó. Soha senki sem torkolja le. Magyarul, ahogy kézenfekvő lenne, kíméletből nem, franciául pedig... rajta kívül kinek van kedve és köze a franciához?!

Magára hagyták. Egyre többször és hosszasabban igazgathatja a pult szélére kikészített fémpénzeket, nézegetheti sorakozó árukészletét, míg a mészáros kései vásárlói közül valaki meg nem szánja, át nem szeli az úttestet. Friss hússzagot árasztó csomagját a „Patyolat kocka” ajtajának támasztja, a látszat kedvéért vásárol egy csomag olcsó cigarettát (az esetek többségében nemdohányzó az illető), és felajánlja segítségét. Ezen jószándékú emberbarátok ölében Meme Korrň korántsem érezte olyan biztonságban magát, mint a lézengőkében. A filantrópok ina reszket a megerőltetéstől. Kipirosodnak. Némelyikkel megesik, hogy el is szellenti magát.

Karancsi Károly 5 kg 10 dekával született az éhínség esztendejében. Testsúlya szemtelenségszámba ment. Az újszülött sok ellenséget szerzett családjának. Gyanútlan bátyjaira rosszabb napok jártak a homokozóban, mert a szüleik által befolyásolható játszótársak sokszor megdobálták őket, büszke apjára rossz szemmel néztek munkahelyén. Az újszülött anyjától örökölhette ambícióját, mert ifjabb Karancsiné a nehéz szülés ellenére élénken közölte a szülészorvossal, hogy reméli, mészáros lesz az erőteljes csecsemőből...

Az Irodák Központi Tanácsa egy havas, februári reggelen – bár szabad szombat volt – székhelyére verbuváltatta a környék minden mészárosát. Az érintettekkel a helyszínen közölték feladatukat; előzőleg utasították őket, hogy hozzák magukkal nélkülözhetetlen szerszámaikat. Huszonhét – ennyien voltak – préselt lemezekből öszszeszegezett építmény fülkéit kellett elfoglalniuk, névsor szerint, az udvar kapuja felé eső rekesztől kezdve. Karancsit a Strandnapok alkalmával rendezett tréfás öltözködőversenyre emlékeztette felsorakoztatásuk és a füttyszavas irányítás. Szakavatott hajtók terelték feléjük az egymástól súlyban és fajtájuk alapján eltérő állatokat, a feldolgozandó ,,anyagot”.

Balszerencsés versenyzőknek, ráadásul a legsoványabbaknak, kétszáz kilót is meghaladó jószág jutott. Két-két fogdmeg segédkezett mindeniküknek, de csak a leszúrásig. Előre gondoskodott mindenről a Szervező Bizottság. A forró vizet az épület hőközpontjából vezették ki, külön e célra beszerzett, egyforma vastagságú gumicsövekkel; a szalmarakások ott díszelegtek a rekeszek sarkában, mellettük gyufa, újságpapír.

A mészárosok szakmai felkészültségét a Vegetáriánus Egyesület Vezető Tanácsának tagjai páratlan kívülállókként vizsgálták. A zsüri kijelölése célzatos volt. A Központi Irodák Tanácsa és a Szervező Bizottság a Karancsiéhoz hasonlóak szaktudásában bízva remélte, hogy legnagyobb ellenfelét, a Vegetáriánus Egyesületet az alaptagok átnevelésével megsemmisíti.

A Városrendészeti Tervezet évekkel ezelőtt kijelölte az új mészárszék helyét: az üvegházak és a paprikaföldek végében. Nem volt ez félreeső hely – vérbeli kereskedő csakis oda álmodhatta üzletét. Közel a Mamutnegyed főbejáratához, a fűszer-, csemege- és dohánybolttal átellenben, menthetetlenül a háziasszonyok útjában. Ráadásul napos oldalon. A kényes áru minőségét ez a földrajzi elhelyezkedés nem ronthatta, mert a bejárattól mintegy ötméternyire álló százados fenyők sora megfelelő árnyékot tartott a viszonylag magas hőmérséklet ellensúlyozására. „Méltóságos illatot árasztanak, megszűrik a dögszagot...” Meme is hasonlóan vélekedett a fák szerepéről. Bosszankodott, hogy a szél legtöbbször a mészárszék irányából fúj az ő üzlete felé, és a fenyők olyankor tehetetlenek...

Ahogy az udvarra belépett, Karancsi megsejtette az akció célját. Nekipirosodott a munkának: normálisnál amúgy is magasabb vérnyomása felszökött, agyában apró hangyaként motoszkáltak gondolatai. A kikanyarított sonkákkal, egy-egy nemesebb húsdarabbal, mint ősi áldozattal szívesen bírálója felé fordult volna, letérdelve neki ajánlhatta volna... Képzeletben valamennyit az új hentesbolt nagy, nikkeles és nemrég kiélezett kampóira akasztja... Mögöttük a csempén kövér vízcseppek fénylenek, néhol egy-egy pirosas maszat virít. A szag, a bensőséges hússzag terjedt; lám, kitölti langyosan az Irodák Központi Tanácsának udvarát, nemhogy azt a takaros, napsütötte üzlethelyiséget...

Karancsi Károly jóval a többiek előtt végzett, pedig felettesei nem tekintették esélyesnek. Fecsegőnek ismerték, s bár ereje közmondásos volt, termetét nem előnynek, akadályozó tényezőnek vélték.

A mészárosnak szokása volt ráreccsenni határozatlan vevőire. „Itt nem álmodozunk!... A Meme-boltban, ha parancsol...” Jól főző, felvágott nyelvű nőkkel értette meg leginkább magát, azokkal, akik ki tudták követelni maguknak a nyakaskarajt vagy a bélszínt. Mint a mesterség lelkes gyakorlója, mindenkinek a legjobb falatot kínálta. Az elvárásokra a vásárló testsúlyából, arcáról következtetett – változó sikerrel. Feldühödött, ha valaki – jószándékában kételkedve – ismételten visszautasította ajánlatát, és ráadásul bizalmával, a menü részletezésével sem tisztelte meg. Előfordult, hogy távolságtartó, igényes és félreismert idegeneket nem szolgált ki, mert azok az ő üvöltése elől menekülve távoztak, még mielőtt lehiggadt volna.

Bárdját kézügyben tartotta. Ha elfeledkezett magáról, és vélt sérelmét mélyen átélte, élével többször belevágta a tönkbe, mindaddig, míg színpadias dühe el nem párolgott. (Ilyenkor éhes volt.)

A magányos Meme Korrň odaát elborzadva figyelt. Sokszor azt képzelte, őt trancsírozza Karancsi. Nyíló gerincoszlopokat, kocsonyás hájat, nagy, szagos húsdarabokat, arasznyi zsírtarajokat látott, melyek keskeny karajokra folytak és remegtek. Fogalma sem volt Dahomey táplálkozási kultúrájáról, de ha épp akkor ismeretlen apjára gondolt, megborzongott... Hónapok múltán nyugodott meg. Untig ismételt mozdulataiból pattant ki észrevétele, hogy Karancsit az udvarról előszivárgó pecsenyeillat ingerli. Étvágya roppant, és nem véletlen, hogy hasonló incidensek csak a déli órákban adódnak. Meg volt győződve, hogy a „Patyolat” falán a nyár folyamán elszaporodott repedéseket a nyitott boltajtókon keresztül becsapódó hangerő okozta... Anyja elpanaszolta ismerőseinek, hogy Meme válogatóssá vált, és gyomorbántalmaira hivatkozva kezelőorvosának előírása ellenére sem fogyaszt többé húskészítményeket, pedig tudja, hogy ezzel súlyosbítja betegségét.

Kora délutánra kiürült a mészárszék: elfogyott a hús nagyrésze, elszéledtek a jóllakott lézengők. Karancsi békésen emésztett: az otthonról elhurcolt, alacsony sámlin ült, és fejét a tönknek támasztva birkózott az álommal. A pult fölé csak fehér vászonberettje magasodott: ingó hajó szürke pléhóceánon.

A délutáni legyek szemtelensége tettre dühítette. Egyszer csak felugrott, belépett a kézmosó fülkébe, és a csap szájára erősítette a gumicsövet – ama nevezetes verseny pótdíjaként ajándékozta neki a Bizottság. Mosni kezdte a plafonig csempés falakat. Módszeresen, fentről lefelé. Aztán a pult mögé irányította a vízsugarat. Utoljára hagyta az üzletteret. A piszkos vízhullámokat körkörösen terelte a süllyesztett lefolyó felé. Ha végzett, kiszuszogta magát, elzárta a csapot. Leseperte a bolt előtti járdát, majd visszajött a slagért. Nagy, kövér, boldog nyolcasokat írt vele a porba, melyek az úttest záróvonaláig nyújtóztak. Miután mindennel végzett, záróráig maradt néhány perce nézelődni.

Odaát Meme Korrň valóságos katlannak érezte a „Patyolat” üzletterét. Fehér falait szürkének látta, ahogy a vízcseppek illatát megérezte... Mari néni heti, mártogatós sepregetésére gondolt, amelyért az öregasszony kevesellte a fizetséget, de szólni nem mert, csak egyre kelletlenebb lett.

Előfordult, hogy Karancsi, amint terjedelmes nyolcasait rajzolgatta az út porába, felfröcskölte a trafikos autóját. Szívesen letörölte volna, de nem merte. Meme nézését rejtelmesnek vélte; tartott a béna kereskedőtől. A következő napokban egyik-másik húsdarabot ajánlgatva el-elnézett vevőinek feje fölött. Maga sem tudta, mire kíváncsi. Átellenben, a mozgássérültek számára átalakított, speciális autó oldalán hetekig virítottak az apró sárbibircsókok...

Öt óra után derűs alkonyatszín verődik vissza a mészárszék kirakatüvegéről. Hosszú perceken át megszínesíti a „Patyolat kocká”-t. Meme Korrň ingén táncra kelnek a rikító foltok. A ragasztós tégelykék, a ceruzahegyzők, a műanyag játékok mozdulatlanok. Néha rezdülnek csak meg, ha teherkocsi halad el az úton; a kölnisüvegsor velük kacarász. Nyújtott, reménytelen ritmust kopog jobbjával Meme: a pénzérmék éle meg-megcsúszik a műanyag pulton. Ilyenkor abbahagyja, futó pillantást vet az árusorokra. Helyreigazítja a véletlenül elmozdult darabokat. Fel-felnéz: vár valakit. Hogy teljen az idő, a tolókocsi két oldalán sorakozó műanyagtasakokat feltölti cigarettával, számba veszi a falon a repedéseket, gyakorlatszerűen mozgatja kézfejét vagy egy-egy lóginya pókháló ingajátékát figyeli.

Még mindig senki.

Odakinn hűvösebb lett. Elillant a vízszag. Szárnyra kel időnként a por egy-egy autó mögött. Meme ellódítja a tolókocsit a pulttól. Elfordul, és odakarikázik a kirakat mögé. A kerekek abroncsa megszürkül a portól. Szemcsék sértik érzékeny bőrét. Nehézkesen dörzsölgeti kezét. Vékony ingén keresztül kitapogatja a nyakában függő kulcsot. Belekapaszkodik, mintha nem bízna az apai örökségben, a talizmán erejében, mintha bekövetkezhetnék, amitől már reggelenként retteg, hogy egyszer az éjszakát is a Patyolatban kell töltenie...

Zárás előtt Karancsi pár percre bekapcsolja a rádiót. Nem figyel az adásra, várja a pontos időjelzést. Az ötödik sípszó után (sohasem hamarabb) a fiókból előkotorja a láncot és a lakatot. Magához vesz egy nagy, barna papírzacskót, mely feltűnően könnyű lenne, ha az e célra tartalékolt nyárialmákat – télen jonatánt – nehezéknek,  álcázásként rá nem görgetné a bankókra. (Felesége otthon segít megszámolni; a bankba is eljár Karancsi helyett.)

Bezár és elindul.

Meme tehetetlen irigységgel figyeli. Amikor a mészáros eléri a fenyősort, ő nem bírja tovább nézni. Megfordítja a tolókocsit, és lassan visszagördül a pult mögé. Becentizi magát cigarettás tasakjai közé. Mire felpillant, a műanyag autók fölé óriási pocak magasodik. Karancsi zavart. Mentegetőzik:

–     Egész előtt nem jöhetek... de most beemelném...

Választ nem vár, az ajtóhoz siet. Várakozásteljesen tekint Memére. Rég megfigyelte, hogy miben áll a „daru” feladata.

„A hálapénzt a pulton felejtettem...” – hasított Memébe saját mozdulatának emléke, ahogy meglepetésében egymáshoz egyengette az érmeket, és nyomban megfeledkezve róluk, ellökte magát, fordult, és... akaratlanul követte a mészárost.

Zsugorodott madártestét Karancsi könnyedén megemelte. Mozdulatának lendületéből érzett, hogy nagyobb súlyra számított. Biztosan és hosszan, a kelleténél is hoszszabban tartotta Memét az ölében. Nem mozdult, pedig a trafikos már ingét is elsimította a fityegő aranykulcson. Kapkodó-kapaszkodó mozdulatot tett, meghazudtolva jóleső biztonságát. A mészáros megértette, azonnal ellépett a boltajtó elől. „Ha legalább elszellentené magát” – gondolta Meme megalázottan. Eszébe ötlött, hogy mégsem tud mindent Dahomeyről. Azt például, mivel büntetik az árulókat. Ő ugyanis annak érezte magát.

Útban hazafelé nyilalló derékfájás kínozta. „Most trancsíroz...” – gondolta, és már nem bánta, hogy fel sem ajánlotta a mészárosnak, hogy hazaviszi. Tudta pedig, hogy a szomszéd utcában lakik.