nyomtat

megoszt

Mélyvízben. Novellák, Elbeszélések
Irházi János
MÉLYVÍZBEN

MÉLYVÍZBEN

Etel hiába meresztette szemét a tavaszi éjszakába,semmit sem látott. Három fülketársa órák óta aludt, deő csak fészkelődött az ülésen, a feje is zúgott a zakatolásegyhangúságától.

Szülei mindenáron azt akarták, hogy az ő nyomdokaikba lépjen. Két évvel az érettségi előtt legalább hetiegy alkalommal - általában szombaton - végig kelletthallgatni az ügyvédi hivatás szépségeiről tartott ömlengéseket. Igaz, eleinte érdeklődve figyelte a sokszor krimibe illő történeteket, de később, amikor látta, hogy asaját gondjairól hiába beszél, süket fülekről pattannakel, a szombat estékkel együtt az ügyvédséget is megutálta.

Az anyja szentelt volna némi figyelmet a problémáira, főleg fésülködés közben, ám Etel olyankor panaszkodott, amikor az apja is ott ült, aki egy ,,badarság" felkiáltással elsüllyesztette a témát. Villanyoltás után pedig Kopor Ferenc suttogva és akkurátusan oktatta ki afeleségét a modern gyermeknevelés módszereiről, hogyfölösleges Etel apró jajgatásaira ugrani, hisz ez a kamaszkorral jár. Várjanak, amíg ő maga talál megoldást.A tárgyalóteremben képzeli magát, gondolta Bella, ésmegfordult. Már csak az hiányzik, hogy az ágyra állvaszónokoljon.

-Különben is, minden az ölébe hull, tanuljon, másképp még gépírónő sem lesz belőle a törvényszéken! -toldotta hozzá.

Etel a békesség kedvéért továbbra is a jog teknőspáncélja alá bújva bólogatott a szülői óhaj felé. Ennek ellenére alig dughatta szabadjára a fejét. Rövid pórázonnyüszített, csupán barátnői társaságában mehetett el.Persze ezek sem lehettek akárkik.

Érettségi után mégis a jogra felvételizett. Jó kis kirándulásnak tekintette az egészet, és mivel tudta, hogyfél százalék esélye sincs, teljesen felszabadultan utazottel. Szülei ezt az abszolút tudásból fakadó önbizalomnakkönyvelték el, és nyakig merülve lubickoltak a várhatósiker körül.

Etel nyíltan nem dacolhatott szülei akaratával, gyenge volt ahhoz, hogy más könyvet is a kezébe vegyen,mint ami a felvételihez szükséges. Ha valamilyen csodafolytán azt mondják neki, hogy, kislányom, légy, amiakarsz, csak toporgott volna a lehetőséggel a markában.A hermetikusan zárt családi szentélybe semmilyen másszakma nem szivároghatott be. Ezt úgy bosszulhattameg, ha felvételizik, és siralmas eredménnyel kibukik.Tökéletesen sikerült. Családi világomlás, szülei teljes hónapig kerülgették egymást, alig szóltak, épp, hogy gyászruhát nem öltöttek.

Következő évben két héttel a vizsgák előtt sárgaságotkapott, újabb tragédia.

És hirtelen rádöbbent, hogy ez milyen kényelmeséletmód. Naphosszat ténfereghet otthon, olvashat, rajzolhat, esetleg telekonferenciázhat a barátnőivel, ésmindezért cserébe évente felvételizik a jogra.

Hogy el ne felejtsen mindent, napi két órára néhaelővette a tankönyveket.

Harmadszorra sem sikerült, és az apja először mondta, hogy kezdi szégyellni magát a kollégái előtt.

-Minek kürtölted szét, hogy ügyvéd leszek! - vágta oda Etel, és Kopor Ferencnek szétporladt az ereje ameglepetéstől.

Mert bíztam benned, akarta mondani, mert nekedmuszáj, de inkább lehuppant a fotelba, és intett Etelnek,hogy menjen ki.

Az elkövetkező évben még ennyit sem nyomorgott akönyvek fölött. Félt, hogy ha csúnyán leég, az apja megelégeli a vizsga-kabarékat és beülteti valami irodába.Megoldásként a beiratkozás utolsó napjára érkezett, ésotthon hagyta az érettségi diplomáját.

A család önkívületben téblábolt. Te vagy a legszerencsétlenebb a világon, suttogták a szülei. Egyébként biztos bejutott volna, vigasztalódtak. Önmagukat okolták,nekik kellett volna összegyűjteni az iratokat, hisz leányuk agyonhajszolta magát a tanulással, és nem csoda,ha kihagyott az agya. Az apja kijelentette, hogy még egylehetőséget kap.

A vizsgaidőszak közeledtével Etel egyre többet töprengett saját sorsán. Barátnői, osztálytársnői már mindannyian elrendezték a jövőjüket, ő pedig naphosszat otthon ül, és boldog, ha becsaphatja az ősöket.

Ezt az utolsó próbálkozást formaságnak tekintette,szinte számolta a napokat, mint a leszerelés előtt állókatonák. Még átlag ötöst sem írt, ám otthon megtoldottahárom ponttal a jegyét, hogy enyhítsen valamit az összcsaládi siralomházon. Irtózott szülei félholt tekintetétőlés alvajárásától.

Egy hét alatt enyhült a hangulat, és az apja elé állt,hogy pincér akar lenni. Segítsen, helyezze el valamelyikjobb vendéglőben, mert ott legalább többet kereshet.Kopor Ferenc szerencséjére ült.

-Nézd, kislányom - kezdte el alig hallhatóan, miután pár pillanatra lehunyta a szemét -, te még mindigtúlfeszített idegállapotban vagy, nem tudsz reálisan gondolkodni. Pihenj pár napot, ha úgy gondolod, utazz elvalahova a közelbe, aztán újra megbeszéljük.

-Nem!

-Megbolondultál?! - ugrott fel. - Egy Kopor Etelka nem hajbókolhat az asztalok között!... Mit szólnának az emberek?... Szemembe röhögnének!... Majdkeresünk valami jobb helyet, esetleg a törvényszéken, azirodában, ha kedved tartja, de szólok a barátaimnak is,biztosan segítenek. Természetesen olyan állásba, ahonnan idővel följebb léphetsz... Talán elvégezheted azegyetemet esti tagozaton vagy látogatás nélkül... Rajtad múlik.

-Azt kijelentem előre, hogy irodába nem ülök be!

-Jól van, jól van - csitította -, majd találunk valami megfelelőt, de értsél meg te is engem, hogy nem lehetsz pincér. Nem lehetsz a család fekete báránya!

-Helyesbítek! A család második fekete báránya -sziszegte gúnyosan. - Elfelejtetted volna, hogy az öcsédtargoncás a konzervgyárban?

Kopor Ferencnek izzadt a homloka, és először éreztemagát kínosan Etel előtt. Legszívesebben pofon vágtavolna, hogy véget vessen ennek az értelmetlen vitának.És megőrizze apai tekintélyét.

-Különben is. Te hajszoltál felvételizni, mintha azéletedet tetted volna rá, hogy a lányodból jogászt faragsz. Máshova esetleg bejutok simán!

-Menj ki, légy szíves - mondta halkan, és az ablak felé fordult, hogy elrejtse remegő ajkait. - De holcsúszott ki, hol csúszott ki, ismételgette gépiesen, hangsúlytalanul.

Végül tíznapi veszekedés, sírás, csapkodás és kitagadással való fenyegetést követőleg szülei beletörődtek. Ésmegpróbálták kidolgozni a titkolózás  lehetőségeit.

Decemberre az apja elintézte, hogy alkalmazzák aFenyőerdő szálloda vendéglőjébe kisegítőnek, azzal azígérettel, hogy majd kap képesítést. Etel ujjongva ugrotta nyakába.

-Ha kérdeznek a barátaink, mondd azt, hogy azidegenforgalomban dolgozol - oktatta ki az apja. -Ami tulajdonképpen igaz is. Sok ott a külföldi csoport.

Felszabadultnak érezte magát, elhatározta, hogy enynyi sorvadás után habzsolni fogja az életet, élvezi a fiatalságát. Nem kell majd pénzt kunyerálnia otthon, és elsőadandó alkalommal albérletbe költözik. Mert csodálatosaz élet egy olyan környezetben, ahol mindenki elhallgat,ha a másik beszél, ahol ő is felnőtt, bátorítják, megveregetik a vállát, viccelődnek.

A kollégák tehát hamar megszerették, mert ügyesenmozgott, sokat nevetett, és mert jól körül akarták bástyázni magukat Etellel. Az a bizonyos vaj a fejükön bármikor megolvadhat, és akkor az ügyvéd apuci szinte ingyen és kötelességből fog az ő barikádjukra állni. Csodálkoztak, hogy Etel szégyellte apja pozícióját. Rettegett,hogy a legártatlanabb célzásra is a többiek rárontanak,hogy akkor mi a fenét keres itt, bújjon az apja melléküldöncnek, és akkor elveszíti a szabadságát. Inkább, érzelmei ellenére, mindent megtagadott, ami a szülői házhoz kötötte volna.

Alig egy hónapja dolgozott, amikor Guszti, a főnökezárás után fölvitte a szálloda egyik szobájába. A pincérnők már rég szóltak neki, hogy erre előbb-utóbb sorkerül, de ne törődjék vele, mert ezen mindenki átesett,kivéve a főpincér lányát. Két napig mégis félt, aztánmorzsánként megnyugtatta önmagát, hogy még senki semhalt bele. Türelmesen várt a sorára.

Szótlanul lépegettek a folyosón. Ital, zene előkészítve. Guszti meglepődve figyelte, hogy amíg ő bezárta az ajtót, Etel vetkőzni kezdett, majd ledobta magát az ágyra, és bejelentette, hogy még szűz.

A vonat megállt egy nagyobb állomáson. Lassan színesedni kezdett az égbolt. Az állomásfőnök nagyot ásított a peronon. Etel nekinyomta homlokát az ablaküvegnek, és behunyta a szemét.

Zolival a szilveszteri bulin ismerkedett meg, egy közös barátjuknál. Táncoltak néhányszor, de nem foglalkozott vele különösebben, mert igyekezett mindenkivelegyformán barátkozni.

Vigyázott, nehogy valamelyik fiúnak többet nyújtsona megengedettnél és elkapassa. Bálkirálynőként osztottaa kegyeit, aki egyébként jégkastélyban lakik, és csupánvéres küzdelmek árán lehet feljutni a kétezer lépcsőfokon. Etel félt a szerelemtől, a kötöttségtől, úgy érezte,legalább két évig képtelen behozni a hátrányát a többiekkel szemben.

-Csak január közepén fedezték fel egymást, amikor összefutottak az utcán és beültek a legközelebbi cukrászdába. Etel azonnal döntött, hogy rácsimpaszkodikZolira. Most azért is felrúgja a terveit, hogy senkihezsem kötődik. Ez is a habzsolás egyik formája lesz. Mertaztán a barátai hamarosan "közös nőnek" tekintik, akinek alig kell udvarolni, mielőtt ágyba dugják.

Zoli kellékes volt a színháznál. Imponált neki a fiúcsendes, magabiztos viselkedése, hogy titkolta az érzelmeit, szerette árnyalt, de kegyetlenül döfködő humorát.

Már három hete sodródtak, ám Zoli egy szóval semcélzott rá, hogy valamelyest is vonzódik Etelhez, mertundorodott a romantikus megnyilvánulásoktól. Etel viszont kicserélődött. Anyáskodva, Zoli kedvét hajszolvatapadt rá. Ez most NAGY SZERELEM, gondolta.

Zoli mesélt a kulisszatitkokról, a színészek magánéletéről. Etel igyekezett alkalmazkodni hozzá, nehogy elveszítse. Túl sok nő között forgolódott. Társaságban kerülte a főszerepet, kevesebbet harsányoskodott, a férfiakat szinte elűzte maga mellől.

Éjjelente olvasott, mert érezte lemaradását Zolitól,a barátoktól. Szégyenében csak a könyvtárból mert kölcsönözni, válogatás nélkül. Falta a lapokat, BorgestőlChandlerig, Beniczkyné Bajza Lenkétől Jack Kerouac-ig.Legtöbbjüket alig értette. Milyen csodálatos lesz, gondolta, ha majd egyszer Zolival egy az egyben vitatkozhat,és ő elismeri a tudását.

Zoli néha napokra eltűnt, telefonon sem jelentkezett,de mihelyst újból találkoztak, bocsánatot kért, és levetkőzte magabiztosságát, amíg megbizonyosodott, hogy Eteltovábbra is rajong érte.

-Kié ez a férfihang, amely annyiszor keres? - kérdezte egyik nap az apja. Hiába várta, hogy Etel önmagától elmondja.

-A barátomé - vágta rá.

-Meg szeretném ismerni.

-Rendben - válaszolta rövid gondolkodás után. -Holnap fölhozom.

Napokig kérlelte Zolit. A kibúvók: még fölösleges,egyelőre nem akarja feleségül venni Etelt. Etel majdnemfelvisított örömében. Egyelőre? Tehát reménykedhet.Mégis elszólta magát ez a zárkózott barlangi medve.

Kopor Ferenc tőle szokatlan szívélyességgel fogadtaés ültette le a nappaliban Zolit. Még Etel is meglepődöttezen a majdnem természetes udvariasságon. Itallal, cigarettával kínálta, az anyja tésztával. Zoli egykedvűen figyelte a nyüzsgést. Mintha én lennék a főügyész csemetéje, gondolta. Etel mindent elmesélt a szüleiről, és őazonnal megérezte, hogy ez alig illik a kialakított képbe.Túl émelygős a máz.

Az apa lekezelő modora megnyugtatta volna. Akkorlegalább tudja, utálatukat kimutatva nem fognak belekotorni az ő kapcsolatukba.

Kopor alaposan lekáderezte Zolit. Fogcsikorgatva, deudvariasan válaszolt. Megvolt az a jó tulajdonsága, hogyigyekezett a humoros oldaláról fölfogni a dolgokat. Kimondottan szórakoztatta a színjáték. Etelnek viszont idegesen villogtak a szemei, mert félt, hogy apja teljesen elriasztja Zolit.

Amikor kikísérte, igyekezett mentegetőzni, de Zolicsak legyintett. Ő erre fölkészült lelkileg.

Néhány nappal később az apja hívatta Etelt a dolgozószobájába.

-Ülj le, kérlek, beszélnünk kell - és rágyújtott.Mintha az ügyfele lennék, gondolta Etel, aki lesi aszavait, mozdulatát, hátha valami biztatót fedez föl.

-Igazán megnyerte a tetszésemet a barátod -folytatta. - Komoly, intelligens fiú, nagyjából mindenhez hozzá tud szólni, ami ritka erény a mai fiataloknál.

Hosszú, hülye bevezető, ilyenkor pumpolja az ügyfeleket.

-Ám mindezek ellenére azt tanácsolom, keress valakit, aki jobban illik hozzád.

-Nem értem.

Pedig nagyon is jól értette, csak idegesíteni akartaaz apját. Mert érdekes módon eddig sohasem ültek lebeszélgetni. A papa itthon is szereti tanulmányozni aperes ügyeit, magyarázta az anyja. Attól még ráérhetne, gondolta.

-Nézd, kislányom, TE nem fecsérelheted az idődetilyen. kellékesre, gondolnod kell a jövődre.

-Egyelőre nem megyek férjhez!

-Természetesen. Most csak beszélgetünk erről-arról. Félreértesz. Nincs szándékomban eltiltani tégedZoltántól...

-Azt próbálnád meg!

-De valahogy jobban megválogathatnád... hogyis fejezzem ki magam... kit engedsz közel magadhoz.

Etel megnyugodott. Vajon a papa mennyit gyakoroltaezt a tükör előtt? Tárgyalóteremben érezte magát, aholronggyá csavarhatja a szavakat. Lényeg a hangzatosság.Legszívesebben beleröhögött volna Kopor Ferenc pirosraborotvált arcába. Hogy megfizessen a könyvek mellettsemmibe szórt évekért. És az ő gyengesége? Akarata?Amely csíra maradt a falanszter ellenére is. Hiába vádolja az apját, ő a hibás. Tépve, rúgva, taposva, de nekikellett volna odacsapni. Ez Zoli hatása.

-Az én pozíciómból eredően - folytatta az apja -egyesek örömest csámcsognának azon, hogy a lányomkellékessel barátkozik. Már így is röhögnek a hátammögött, hogy harmadszorra sem jutottál be, és ráadásulaz a pincérkedés...

-Úgy érted, apa, hogy hátráltatlak az előmeneteledben? - kérdezte gúnyosan, mert lassan felfogta, hogyez nem csupán beszélgetés.

-Nem, nem, félreértesz!... De mégis, az én helyzetemben eléggé komikus...

-A főnököd lánya is elhasalt a felvételin.

-Igen, de ő nálunk dolgozik az irodában, te viszontmegtagadtad a fölkínált...

-Szóval lehetek tökhülye is, ha nálatok manikűrözök naphosszat, akkor el vagyok ismerve, és felsőbbkörökbe juthatok. Netalán valamelyik fiatal ügyvédecske is feleségül vehet, ugye?

-Teljes mértékben félreértettél, kislányom - magyarázta erőtlenül, mert semmi sem alakult úgy, ahogyan ő azt előre eltervezte. Remélte, hogy Etel megunta a pincérkedést és most kihasználja az alkalmat,hogy megkérje őt, segítsen elmenni onnan. - Nem muszáj nálunk dolgozz. Mondd meg, mit szeretnél, és énigyekszem elintézni.

-Elintézni, azt tudsz...

-Tessék? - kiáltott föl  tehetetlenségében.

-Semmi, apa.

-Léteznek bizonyos társadalmi szabályok... amiket leginkább nekünk... neked...

-Hagyd, apa - és fölállt. - Ígérem, hogy Zoli nemjön többé ide.

Elmosolyodott. Végre egy részeredmény. A hangsúlylyal lövellt szálka hatástalan maradt.

-Örülök, hogy ilyen okos kislány vagy.

Etelhez lépett, és megcsókolta a homlokát.

Másnap mindent elmesélt Zolinak.

-Akkor vége? - kérdezte bizonytalanul, mert félta szülői hatástól. Ingatagnak ismerte a lányt. Pedig örültvolna, ha megszabadul Eteltől. Émelygett a Kopor famíliától, és ebből nem rekeszthette ki Etelt sem.

-Hülye. Elköltözöm otthonról.

-Ne marháskodj, az lehetetlen.

Félt, hogy majd őt okolják, ő lesz az ártatlan gyermek megrontója.

-Fenét. Már rég készülök rá. Figyelj ide! Föladokegy újsághirdetést, hogy albérletet keresek, és a te telefonszámodat írom bele. Ha vállalod az ügyeletet.

Zoli gondolkodott.

-Ne érts félre, nem azon spekulálok, hogy segítsek-e vagy nem, de az apád agyonvág, mielőtt összecsomagolnál. Gondolj a kényelmedre, a kitaposott hétköznapokra.

Ez most vajon mit jelent, gondolta Etel. Zoli féltia saját kényelmét? Hogy őt bármikor leakaszthatta?

-Én élni akarok, de az otthoni protokoll mellett lehetetlen. Alig várom, hogy fizetést kapjak és dirigáljamaz életemet.

Arra te képtelen vagy, gondolta Zoli, de hallgatott.Etel soha életében nem alkudott le ötven banit a zöldségárából a piacon. Ha elköltözik, mindent egymaga kellintézzen, Etel helyett. Pesztraság hiányzik neki? Mertazért sajnálja a lányt. Egyelőre kivárja, merre hullámzika kapcsolatuk. Hátha váratlanul megoldódik.

-De az apád...

-Felnőtt vagyok, még a rendőrséggel sem vitethethaza... Szeretlek! - suttogta és belekarolt Zoliba.

Zoli szabadnapot kért, és a telefon mellé telepedett.A délutánig beérkezett címeket este fölkeresték. Harmadnapra találtak is megfelelőt az új lakónegyedben.Hatodik emelet, külön bejáratú szoba, havi ötszázért.

Amíg mászkáltak egyik címtől a másikig, próbáltalebeszélni Etelt az elköltözésről, de hiába. Mert akkorneki is hazudnia, bujkálnia kell. Mire föl fedezze ő Etelkamaszos lázadozását a saját szülei ellen? Legszívesebbenszakított volna Etellel. Pedig, olcsó közhellyel, a szüleitsenki sem válogathatja meg. A sajátjait hozta föl magában ellentétként, akik sohasem szóltak bele, kivel barátkozik. Megelégedtek annyival, hogy bejelentette, hovamegy, kikkel, meddig marad. Aki neki megfelelt, ők iselfogadták. Ritkán vitte, hívta Etelt magukhoz. Úgy gondolta, csak azt a lányt fogja sűrűn bejáratni, akit majdfeleségül is vesz.

Etel kifizette a havi lakbért, és egy délelőtt, amikoregyedül maradt, Zoli két bőröndjébe csomagolt, majd taxit rendelt. Az asztalon cédulát hagyott: "Albérletbe költöztem, ne keressetek, úgysem találtok meg. Várok, hogyszokjátok a gondolatot. Hamarosan telefonálok, és akkorbeszélgethetünk. Etel." Tudta, hogy az apja nem keresi a Fenyőerdőben, nehogy ismerőssel találkozzék, miközbena lányával alkudozik.

Mivel ő volt a legfiatalabb, és talán a legszebb is,Guszti gyakran hívta föl a szobába. Olyankor rengeteget ittak, hajnalban kóválygott haza. De félt nemet mondani, pedig rég megelégelte a Gusztival elkínlódott érzelemmentes szeretkezéseket.

Talán ha Zoli rámenősebb, lett volna ereje nemetmondani, de a fiú sohasem próbálta vetkőztetni. Nehogyelriasszon, gondolta Etel. Ő sem kezdeményezett.

Zoli nem sejtette, hogy létezik egy Guszti. Ő csupánkiéheztetni akarta Etelt, hogy aztán könyörgés nélkül,ujjpattintásra bármikor megkapja.

Tíz nappal az elköltözése után hazatelefonált egyeste. Az apja emelte föl a kagylót.

-Mi ez a móka, kislányom? - kérdezte erélyesen,pedig remegtek a lábai a boldogságtól, hogy a lánya távbeszélésre méltatta.

-Ez nem móka. Elköltöztem, hogy a magam életétéljem.

-Az korai lenne... Anyád magánkívül van, aligeszik, marékszámra nyeli a nyugtatókat, altatóval fekszik.

-Sajnálom.

-Ez minden?

-Most mit kívánsz tőlem? Remélem, lassan beletörődik.

-Hol vagy?... Gyere haza... Anyád azóta is könyörög, hogy menjek be a Fenyőerdőbe... de úgy gondoltam, mindannyiunknak egészségesebb, ha eltitkoljuk.

-Gyere haza, drága kislányom! - tépte ki anyja akagylót férje kezéből.

Etel sóhajtott, és pár pillanatig hallgatott.

-Jobb lesz így, anya... holnap meglátogatlak -és visszaakasztotta a kagylót, mert úgy érezte, azonnaligent mond.

Másnap délután hazament. Félt, hogy az anyai könynyek megingatják, de aztán sem a könyörgés, sem a fenyegetés nem hatott. Legfeljebb annyira, hogy eloszlottak a kételyei. Egy óra múlva felállt és nyúlt a kabátjáért.

-Betartottam az ígéretem, eljöttem. Külön világbanélünk, hagyjatok meg a sajátomban. Mert gondolom,azért jót akartok nekem. Ne haragudjatok rám. A címemet följegyeztétek, majd alkalomadtán gyertek el. Sötétedéskor, és főleg inkognitóban, nehogy meglássanak.Szervusztok.

Zolival leginkább a városban találkozott. Házinénijekijelentette, hogy a háza nem kupleráj. Elfelejtette afiatalságát, gondolta Etel, amikor ő is kilométereket gyalogolt egy félreeső bokorért.

Február végén állapotos maradt. Pontosan úgy éreztemagát, mint öt évvel ezelőtt, amikor átrohant a piroson,és a kocsi milliméterekre tőle fékezett. Akkor ijedtébenaz aszfaltra zuhant, percekig rángatózott a villamosmegálló korlátjába kapaszkodva.

Esténként ült a szobájában, és zokogott. Ezekben anapokban Zoli, szerencséjére, valami szimpozionra utazott az ország másik végébe. Etel képtelen lett volna eltitkolni. A vendéglőben csak lézengett, elejtette a poharakat, tányérokat.

Hárman maradtak a fülkében. Etel a folyosóra lépett,a korlátra könyökölt, és hunyorogva figyelte az elsuhanópóznákat. Aztán behunyta a szemét, mert megfájdult.Sörre szomjazott. Félmeztelen férfi hamvas üvegekkeljött a resti vagon felől.

Amikor Zoli visszatért, már megnyugodott. Azzal vigasztalta magát, hogy majd csak lesz valahogy, de ameddig lehetséges, titkolja.

Zoli, távol a szerelemtől, elsiklott az apró változások fölött Etel viselkedésében. Ha föl is figyel, maximummegrándítja a vállát. Érzékenyebbé, idegesebbé vált, kismamáknak szóló könyvet felejtett az asztalon, és elvétvemesélt a munkájáról.

Zoli természetesnek vette, hogy Etel fölajánlotta, töltse vele az éjszakát. A házinéni a lányánál aludt. Nemakarta Zoli nyakába varrni a gyereket, ahhoz túl szerette. Élvezetre vágyott. Pedig a hónapok még kijöttek volna. Félt, hogy elveszítheti, ha nem fekszik levele.

Három hét is eltelt, mire Guszti ismét intett neki,hogy siessen föl, és a kezébe nyomta a kulcsot. Kétujjnyi sem maradt az üveg fenekén, amikor Guszti átfogta Etel vállát, és gombolni kezdte a blúzát. Hirtelen fölpattant:

-Gyerekem lesz! - kiáltotta, és megállt előtte csípőre tett kézzel.

Guszti dermedten ült, aztán lassan fölemelkedett, rámeredt, és lekent neki két pofont.

-Hülye!... Hát megvert engem az Isten ilyen kezdővel! Miért nem vigyáztál magadra?! - ordította, ésrohangászni kezdett a szobában. - Ha tudom, hogy ilyenféltégla vagy, le se köplek!

-Hallgass! - dobbantott.

Guszti széleset legyintett, majd a fotelba esett.

-Tönkre akarsz tenni?... Nekem feleségem és kétgyerekem van!

Etel sírt.

-Most mit bőgsz?! Sírtál volna, amikor először följöttél! Pont olyan hibás vagy, mint én. Sőt!

Percekig csendben ültek, Guszti is lehiggadt.

-Szerezz három lepedőt, elviszlek egy orvoshoz.

-Soha, érted, soha! - kiáltotta önkívületben.Megbánta, hogy szólt.

-Ugyan! Semmiség az egész, más is túlélte.

-Nem!... Soha!

Lassan hátrált az ajtó felé, aztán megfordult, és kirohant. Szinte hazáig szaladt. Bezárta az ajtaját, levetettemagát az ágyra, és fuldokolva zokogott.

Két napig hiányzott a vendéglőből. Azt hazudta aházinénijének, hogy fáj a gyomra. Guszti sem érdeklődötttelefonon.

Saját magának ártott, hogy elmondta Gusztinak. Mitvárt tőle? Gyöngédséget, felelősséget? Legszívesebbenmiszlikbe marcingolta volna önmagát. Hát neki MINDENT a saját bőrén kell megtanulnia? Annyi tanmeséthallott a pincérektől, barátnőktől, és mégis. Bíróság útján szerezzen apát a gyereknek? Netalán a saját apjátkérje ügyvédnek? Kopor Ferencet a tárgyalóterembőlvinnék a temetőbe. Ő azt hitte, hogy ilyen alkalmi szeretkezésektől nem maradhat állapotos. És mindjárt a legelején!... Alig kilenc hónap alatt kell valamiféle feltételeket előteremtenie annak a fiúnak. Érdekes, fiútakarna... Egy olyan kis pöcsöst. Pedig ki tudja azt előre? Lehet, hogy lánynak születik... Valakinek sürgősenki kell tárulkoznia, másképp megbolondul a magába fojtott tehetetlenségtől.

A kaparástól rettegett. Tudta, milyen szövődményekkel járhat. Most olvasott róla. Inkább megszüli. Az apjabiztosan agyonvágja. De mi köze hozzá? Örüljön, hogynagytata lett. És a barátok? Zoli? Azonnal elhagyná.Ebből iszonyú botrány kerekedik. És ki segít?

Keserves napokat, heteket szenvedett át, de valamilyen különleges ambícióval, ügyesen színészkedett, ésZoli semmit sem érzékelt. Ez megnyugtatta. Úgy érezte,most bármire képes, hogy megtartsa Zolit.

Szüleivel telefonon érintkezett, akkor is inkább azanyjával. Voltak olyan periódusai, amikor mindent el szeretett volna mondani neki, de utolsó pillanatban mindig meggondolta. Apja kitagadottként kezelte, minthalégbuborékként keringene a város fölött. Kollégái pedigvoltak annyira tapintatosak, hogy ne kérdezősködjeneka PAPÁ-ról.

Zoli barátja születésnapra hívta őket. Az első pohárfeloldotta az utóbbi hetek feszültségét. Rég szórakoztakegyütt. A hangulat fokozatosan emelkedett, körülbelülfordított arányban az üvegek alján maradt konyak menynyiségével. Hajnalban, amikor a társaság már alaposanelkenődött, Zoli a fülébe súgta, hogy kívánja, és átvezette a szomszéd szobába. Egy pillanatig ellenkezni akart,de aztán eszébe jutott, hogy neki már úgyis mindegy.

Kivirágoztak a fák. Egyik esős délutánon a szüleicsöngettek. Házinénije az anyjához ment a kórházba, ígyegyedül maradt a lakásban. Fagyos tekintettel vonultakEtel szobájába.

-Megelégeltük a kiruccanásodat! - krákogta az apja száraz erélyességgel. - Most azonnal összecsomagolsz,és hazajössz. Az autó a ház előtt. Megvárunk.

Etel fölnevetett.

-Na, ez jó! Eszetekbe jutottam?!

-Az apád vagyok, egyelőre én parancsolok neked!Eddig eltűrtük, hogy megszégyenítettél minket, sárbatiportad a család ősi nevét, de megelégeltük a komédiát. Gondolom, kitomboltad magad, megismerted eztaz életet is, de legyen elég belőle, hazajössz!

-Nem megyek.

Halkan mondta, mert az apjával csak így boldogulhatott.

-Megőrültél?! - ugrott fel az anyja.

-Bella, kérlek, csak nyugodtan - de alig győztelegyűrni az indulatait.

Etel csupán sima látogatásra számított, de amikormegtudta az okát, élvezni kezdte a helyzetet.

-És miért csökönyösködsz, ha nem vagyok indiszkrét?

-Egyszer már letárgyaltuk, de megismételhetem.Mert ez az életforma tökéletesen megfelel. Megelégeltema beskatulyázott életemet. Szerintem erről fölösleges tovább vitatkozni.

-Hát mi beskatulyázunk téged?

-Igenis, be. Hagyd az ellenérveidet, apa, tudom,hogy mindent megadtatok, csak a számat nyitottam ki,de most is megvan mindenem.

Az apja fölkapta a fejét.

-Persze ez a MINDEN véletlenül sem azonos a teMINDEN-eddel.

Etel hazudott most, de védeni akarta az igazát, ésnem legyőzöttként hazatérni. Hogy aztán olcsó adut lökjön szülei ölébe. Fizetése a létminimumát fedezte, anagybetűs boldogság pedig, amelyről annyit álmodozott,hasonlított a pénztárcájához. A váratlan terhességgel mégaz anyai ösztön sem fejlődött ki benne. Úgy gondolta,inkább vállalja a banizgatást, semmint otthon hallgassaaz Ariadne-fonalnyi kioktatást. Ráadásul Kopor-büszkesége is meggátolta.

-Egyértelmű választ kérek, mert nincs idegem vitázni veled: jössz, vagy maradsz?

-Maradok!

Azonnal válaszolt, hogy meggyőzőbb legyen.

Apja lehunyta a szemét, az anyja pedig odaugrott, ésmagához ölelte lánya fejét.

-Drága kislányom, hát már nem szeretsz?... Eztérdemlem én?

Etel felállt.

-Mindkettőtöket továbbra is szeretlek, de jobb lesz,ha külön élünk. Bármikor szívesen látlak benneteket,bármikor szívesen hazamegyek. Ti fogjátok eldönteni,mennyire tárjátok ki az ajtót.

-Menjünk, Bella.

Kivonultak a szobából. Mintha az egy fertőzött, bűnös tanya lenne, ahova valami marcona kéjenc hurcoltaa lányukat, és ők csupán egy rácson keresztül láthatjákEtelt. Havonta egyszer. Kopor elhatározta, hogy titokban fölkeresi Etel házigazdáját, bemutatkozik, és ellenszolgáltatás fejében megkéri, hogy figyelje a lányt. Ésjelentse, ha gyanús alakok jelennek meg.

Két hétre elfelejtették egymást. Végül Zoli unszolására hazalátogatott. Zoli továbbra is hadakozott Etelelköltözése ellen, még akkor is, ha őt udvariasan kinézték a házból. Néha pont emiatt szakított volna, de féltnyíltan bevallani, és más okot egyelőre nem bányászottelő. Meg aztán valahogy jobban vonzódott Etelhez, mintelőző barátnőihez.

Eleinte Etel szinte napokra megfeledkezett az állapotáról, lekötötte Zoli, az otthoni acsarkodások. Most,hogy hamarosan gömbölyödnie kell, egyre idegesebbévált. Még mindig tanácstalanul lézengett, földöntúli szikrára várva.

Úgy indult el Zolihoz, hogy mindent bevall. Amintleült, elbizonytalanodott, féltette a szerelmüket. Túl erőtlen ehhez.

Guszti alig szólt hozzá, akkor is veszekedett velemindenért, mert reszketett a botránytól. Áprilisban elkéredzkedett Gusztitól öt napra. Az csupán bólintott, éselfordult.

Zolival elhitette, hogy rokonlátogatásra utazik vidékre, siet haza.

A vonat száguldott a nyílegyenes pályán. Etel behúzta a függönyt a nap vakító sugarai elől. Közeledteka tengerparthoz. Megunta az olvasást.

2

Az állomás nyüzsgött, a tömeg lépésben hullámzotta kijárat felé. Etel csak jó félóra múlva csípett el egytaxit.

A szálloda bejárata szinte elveszett a két autóbusznyi turista között.

-Bene Tibort keresem - lépett a portás elé, akielőbb végigmérte,  majd egy párnázott ajtóra mutatott.

Tibor még az iskolában udvarolt neki, de már kétéve nem találkoztak. Kopogott, és benyitott.

-Etel! - ugrott fel az íróasztaltól, és átölelte. -Hát, hát nem találok szavakat!... Ezt a meglepetést!

Etelben hirtelen csökkent a feszültség. Minden attólfügg, mennyire örül nekem, gondolta a taxiban. Kisarjadt az önbizalma. Hangulati ember volt, azonnal ráragadt a másik vidámsága.

-Ülj le, mesélj, hogy pottyantál ide ilyen váratlanul? Írhattál volna!

Etel elmosolyodott Tibor zavarán, aztán mélyet lélegzett:

-Hozzád jöttem, hogy segíts.

-Nincs hol lakjál, ugye? De ez a legkevesebb, neked bármikor kerítek üres szobát.

Vajon még mindig szeret, gondolta Etel. Túl buzgóaz öröme. Visszasüllyedt a jelenbe.

-Másról van szó... Sokkal komolyabb.

-Azt most már látom rajtad - válaszolta rövidszünet után.

Ha nem bókolt, akkor tényleg léteznek valami szálakközöttünk. Nagyon figyeli a mozdulataimat.

-De többet egy szót sem! Felmész a szobádba, letussolsz, addig én elhelyezem ezt a csoportot, és majdlehozlak ebédelni. Akkor mindent kitálalhatsz, rendben?

Bólintott, felállt. Mosolyogni próbált, de erőltetettresikerült. Tibor rábízta a helyettesére, majd hirtelen eltűnt az idegesen toporgó vendégek között.

Másfél óra múlva Tibor kopogott, és belépett a szobába. Etel hanyatt feküdt az ágyon.

-Végre megszabadultam! Hölgyem! - bokázott az ágy mellett. - Szíveskedjék belém kapaszkodni, hogylevezessem az ebédhez! - és elnevette magát.

Semmit sem változott, gondolta magában Etel, miközben a cipőjébe bújt, és Tiborba karolt. Ugyanolyanvidám, kedves és udvarias. Ezt imádta benne az iskolában is. Az én grállovagom, csicseregte a barátnőinek.Tibor két évvel volt idősebb, modorosságát apjától örökölte. Az örökké nevető gumiarc alatt reszkető gátlásokmindig fölülkerekedtek a döntő pillanatokban.

-Mehetünk.

A vendéglő zsúfolásig megtelt, ők az ablak mellé telepedtek. Evés közben közös ismerőseikről beszélgettek,a bornál viszont Tibor rákérdezett, mert Etel nyugtalanul fészkelődött.  Részletesen elmesélt mindent.

-És miben segíthetek én?

Etel a tenyerére támasztotta a homlokát.

-Júniustól szeptemberig tőlünk is sok pincér jönsegíteni ide. Elintézem, hogy hozzád kerüljek... Itt akarom megszülni a gyereket - tette hozzá halkan.

-Itt??... De...

-Hogy anyámék ne avatkozhassanak bele.

-Bolondság volt elköltözni.

-És ezt pont te mondod, aki annyira jól ismeredőket!

Tibor széttárta a karját.

-Otthon apám képes kaparásra hurcolni, csak nehogy... á! - és legyintett.

-Nem lesz ez így jó. Észreveszik, hogy állapotos vagy, kérdezősködnek, elterjed a híre... Ez képtelenség!

-Mikor már nagyon látszik, eltűnök... hozzád költözöm... csak papíron fogok dolgozni.

-Látom, komoly haditervet dolgoztál ki. De a gyereket be kell jelenteni otthon is, kell majd papír a kórházból... ez őrültség! A huszadik században lehetetlenség titokban gyereket szülni! Előbb-utóbb kiderül.Orvosnál se jelentkeztél, hogy nyilvántartsanak, ugye?

Etel bólintott.

-Mindent elrendezek, ne törődj vele. Téged kihagylak, ha ez a baj.

-Látod, alig ismersz... Maga a tény, hogy titokban... és ha komplikációk lesznek? Ott nyúlsz ki! Nem,nem! És Zoli? Azt képzeled, feleségül vesz? Fenét!

-Szeret engem!

-Persze hogy szeret, amíg át nem rázod. Azt képzeled, hogy becsengetsz hozzá, és az asztalra teszed agyereket? Mi? Akár egy cukrászdában rendelt tortát?Olyan férfi még nem született. Ha egyedül hordod aTERHET, neki az a gyerek idegen lesz! Gondolkodj aző eszével. Ne játszd meg az áldozati anyamajmot. Világos?

Vége, gondolta Etel. Tibor sem segít. Kábultan figyelte a feléje csapódó szavakat. Ennyire betokosodottvolna Tibor? Vagy csupán kioktatja, mielőtt segítene?Átvette a majdnem harmincasok tespedő modorát? Hirtelen visszazökkent. Neki küzdenie kell.

-Ő meg fogja érteni.

-Gondolod te. Melyik férfi szereti, ha átejtik anők? Már csak büszkeségből is elhagy, nehogy a barátokujjal bökjenek rá, hogy né, a balek.

-A hónapok kijönnének.

-A nyakába akarod varrni?!

Hangja durva és vádló lett. Kibuggyant belőle a férfiszolidaritás, gondolta Etel.

-Nem, azt már nem!

-Hej, Etel, Etel, vajon mit akarsz? Megszülnéd, detitokban, aztán fölbukkansz vele, mintha a gólya potytyantotta volna, ráadásul azt is elvárnád, hogy Zoli anyakadba ugorjon. És ki fog rá vigyázni? Talán a kedvesnagymama? Értsd meg, Etel, ez abszurdum! Nyíltan vállalnod kell, ha már így történt.

-Akkor árvaházba adom! - tört ki, aztán lehajtottaa fejét. - Jaj, mit beszélek!

-Figyelj rám! Fölösleges bujkálnod, úgyis kiderül!

-De az apám...

-Azért költöztél el otthonról, mert a saját életedet akartad élni. Rendben. Akkor miért félsz tőle?

-Tudod, hogy messzire ér a keze.

-Mellőzd a közhelyeket. Mit csinálhat?

Etel megitta a borát.

-Valami érthetetlen nekem: mire való ez a nagy titkolózás, amikor úgysem tűnhetsz  el a gyerekkelörökre?

-Ezek szerint hiába jöttem?

-Bolond. Segíteni akarok.

-Biztos talapzatot akarok magunknak. Állást, lakást,aztán hazamenni a gyerekkel. Hogy SENKI se taposhasson el. Mint egy utolsó kurvát, aki porontyot csináltatottmagának.

-Egyedül neveled föl? Apa nélkül?

- Ajánlj jobbat. Gusztit hívjam keresztapának? VagyZolit?

Etel nem értette, miért vallatja őt Tibor. Tanácsokért, kioktatásért fölösleges volt hétszáz kilométert utaznia. Úgy képzelte, hogy Tibor eunuchként, kíváncsiskodás nélkül segít. És megelégszik azzal, amit ő elmesél.

-Szerezz nekem vonatjegyet. Holnap hazadöcögök.

-Mondtam, hogy segítek.

-Akkor minek kínzol?

-Ez nem kínzás. Álomkórosként, céltalanul bolyongsz, megzavarodtál a lehetőségtől, hogy döntenedkell. Ez most nem ruhavásárlás, hogy jaj, melyiket válasszam, az egy vagy a két gombosat. Vagy mindkettőt.

-Itt szülöm meg.

-Ahogy akarod - mondta Tibor lehiggadva. - Elhatároztad, segítek... Mégis, ilyen felelőtlenül!... Akáregy csitri, aki csupán a barátnőjétől és a filmekből ismeri a szexet... Jó, hallgatok.

-Rendes vagy - és megszorította Tibor kezét.Etel a szobájába ment, Tibor újabb csoportot fogadotta szállodában.

Tibortól is ugyanazért tiltották, mint most Zolitól.Rangon aluli, egy villanyszerelő fia. Fél év alatt elűzték aháztól. Etel szerette, de az apja meggyőzte. Tibor búcsúzóul kitálalt Kopornak, hogy akkor megfelelt, amikor kapcsolót vagy csapot kellett javítani a házban, mostpedig derogál a személye, és nehogy egyszer lepottyanjon a polcról, mert odaveri a seggét. A házigazda pulykavörösen kapkodta a levegőt és mutatta az ajtót. Aztán elintézte Tibornak, hogy hibátlan írásbeliket követőleg is a vonal alatt találja a nevét, amikor felvételizett azegészségügyi líceumba.

Etel pár év múltán bocsánatot kért Tibortól. Tiborbólintott, megcsókolták egymást, de már semmit semlehetett visszafordítani. Azóta jó barátok.

Délután a parton sétáltak. Etel, hogy végre kiadhattamagából a feszültséget, sokkal felszabadultabban viselkedett. Vacsora után táncoltak, majd mezítláb tapostáka fövényt, hallgatták a hullámok csapkodását. Előbányászták a régi barátokat, osztálytársakat. Éjfélre értekvissza a szállodához.

Másnap Tibor kikísérte az állomásra.

-Akkor júniusban jövök.

-Minden rendben lesz - mert semmi más nem jutott az eszébe.

Megcsókolták egymást, Etel fölszállt a vonatra. Kifutottak az állomásból.

3

Ahogy hazaért, fölhívta Zolit.

-Most érkeztem, délután várlak.

Betelefonált Gusztinak, hogy másnap dolgozna. Gyere, felelte, és lecsapta a kagylót.

Érezte, hogy már képtelen sokáig hazudni Zolinak.Hihetően színészkedett, de rettegett, hogy egy érzékenypillanatban összecsuklik, és mindent bevall. Akkor pedigvége.

Zoli négy óra felé csengetett, Etel a nyitott ajtóbana nyakába borult. Egyedül volt a lakásban.

-Gyere beljebb, úgy hiányoztál!

-Te is...

Ösztönösen válaszolta, de legszívesebben már indultvolna haza.

-Kívánlak - súgta a fiú fülébe.

Zoli hirtelen megbolydult, szorosabban ölelte magáhozEtelt. Lassan az ágyra dőltek.

Hatkor Etel kihajtotta Zolit az ágyból, mert a házinéni haza kellett érjen.

Vodkát töltött, hogy fölszabaduljanak a rejtett erőforrásai, és MINDENT bevallhasson.

-Meghíztál? - kérdezte Zoli, miközben a cipőjébebújt, és a meztelenül sétálgató Etelt figyelte.

Mintha hálóba kötve egy dézsa forró vízbe süllyesztették volna. Célzás lenne Mit képzelsz, átejthetsz helyett?

-Lehet. Jól hizlaltak a rokonok - és kényszeredetten vihogott.

Zoli megelégedett a válasszal. Ismerte Etel hiúságát,maximum egy hét alatt leadja magáról a felesleget.

Etelnek befagyott a bátorsága. Beszaladt a fürdőszobába, és a kád szélére ült. Vajon tényleg észrevett valamit? Azt ő is látta, hogy gömbölyödött, de egyelőrebelefér a hízás kategóriájába. Zolinak meg nincs nőgyógyász szeme, hogy kapásból megkülönböztesse a kettőt.Ezentúl nem szeretkezhetnek.

Hosszasan fésülködött. Nem, nem sejthet semmit,nyugtatgatta önmagát, és próbálta előkaparni egykedvűhangulatát.

-Ma hívatott az igazgató - lépett a szobába.

Zoli ránevetett:

-Mindig megszépülsz utána.

Etel Zoli ölébe huppant.

-Kösz. Szóval hívatott a diri, és bejelentette, hogyszezonra a tengerre küld dolgozni - hazudta, mert remélte, hogy végül csak elintézi. Ha idejében szól Zolinak, talán megpuhítja. Vallomás helyett inkább vállalta,hogy elrontja az estét.

Zoli grimaszolt, és az ablak felé fordult.

-Most haragszol?

-Miért, tapsikolnom kellene, hogy mit tudom énhány hónapig nem látlak?!

-Jól van, na, hamar eltelik. Amíg nincs képesítésem, hiába ugrálok - és simogatni kezdte Zoli arcát.

-Na persze!

-Mit na persze?... Azt hiszed, én meghatódtam?!...Értsd meg, hogy muszáj!

Megmondta, talán kiengeszteli Zolit, mire elmegy.Másképp megbolondul ott.

Zoli haragudott, hogy Etel pont a strandszezonra megyel. Ezért úgy érezte, unja a lány émelygős, anyáskodómodorát. Eszébe jutott, hogy még soha nem veszekedtekúgy istenigazából, habár ő néha nagyon rondán viselkedett. Etelről minden lepergett.

-Mikor indulsz?

-Június legvégén. Addig maradt majdnem két hónapunk, ezt kihasználjuk.

Zoli fintorogva bólintott. Lassan összegyűlnek azoka hiányzó okok a szakításhoz. Remélte, hogy ügyesen leplezze elégedetlenségét.

Etel biztos volt benne, hogy Zoli nem keres magának pótmamát. A képletet egyszerűnek képzelte: ő szerelmes, Zoli szerelmes, tehát a tornádót is átvészelnék.Még örült is, hogy Zoli magába fojtja az érzelmeit. Utálta a romantikától csöpögő fiúkat. Ő modern lány. Számára egy Tarzan-Edison-Travolta ötvözet az ideális.

-A szabadságod alatt leutazhatsz nyaralni. Szerzünklakást, a kaját meg én teremtem elő.

-Aha.

-Na, mit szólsz az ötlethez? Nyilatkozz!

-Ötletnek remek. Csakhogy a nyári szünetben átalakítjuk a színpadot, segítenem kell - hazudta, mertnem kívánta a felemás nyaralást. Etelnek úgyis csak minden második napja szabad. Addig ő lófráljon egyedül?Vagy segítsen ládákat cipelni?

Becsoszogott a házinéni. Zoli még maradt egy keveset, aztán temetési hangulatban távozott.

A következő napokban, hetekben igyekezett a lehető legtöbbször kicselezni a találkozásokat. SzeretteEtelt, vagy inkább húzott hozzá, ezen ő sem gondolkodott. A vonzalom kevés volt ahhoz, hogy három hónapután majd ott folytassák, ahol abbahagyták. Mivel a nősülést a távoli jövőre tervezte, olyan hőfokon tartotta akapcsolatát a mindenkori barátnőjével, hogy annak bármelyikük általi felrúgása ne okozzon különösebb lelkitraumát.

Munkahelyre, családra hivatkozva próbálta elhalasztani a mozit, sétát, sörözést. Remélte, hogy a hátralevőidőben összezsugorítja Etel rajongását, aztán ősszel csettintéssel szakít. Elkerüli a szokásos nagy jelenetet. Addig ráér fölépíteni az okokat. Sőt ha Etel földühíti, magyarázat nélkül szakít. Utóvégre mi jogon követelheti azérveket? Ha titkolózik, legalább eléri, hogy Etel önmagát hibáztatja. Gondolkodhat, mivel rontotta el a kapcsolatukat. Fölösleges vádakat hajigálnunk egymásra,mondja majd a lánynak. Egyelőre hiányzott a lelkierejehozzá, őszig talán Etel is fölszed valakit a tengerparton.Ő sem apáca. Az lenne az igazi. Disznóság mostelválni. Akkor egyértelmű, hogy a tengerparti pincéreskedésért. Hadd tépelődjék. Igaz, nem érdemli meg, de őFÉRFINAK született, Etel pedig nőnek. És ez megszabjaa viszonyokat. Patriarchális csökevény, ráadásul szadizmus. De hát ő mit tehet róla, ha ennyire belehabarodottaz a leányzó.

Később eszébe jutott, hogy tulajdonképpen megvárhatná, tekintélye csorbítatlan maradna. De akkor Etelazt képzelheti, hogy feleségül veszi. Rendes lány, a szüleiis kedvelik, ám Koporékat infarktussal szállítanák kórházba. Ő meg irtózik a zűrös családi viszonyoktól. Hátránnyal kezdeni...

Etel naponta vizsgálta a hasát a tükörben. Így meztelenül csak a hülye nem veszi észre, hogy állapotos.Azonnal megérezte, hogy Zoli kerüli őt, de hallgatott.Hátha beletörődik a pincéreskedésbe.

Csak olyankor hívta Zolit, ha a házinénije is otthonmatatott, nehogy a fiú megkívánja. Egyúttal félt is, hogyemiatt szakítani fog. Az elmaradt szeretkezéseket igyekezett még mázosabb nyájassággal és figyelmességgel pótolni.

Etel egyik este hazalátogatott. Messziről látta, hogya nagyszobában világít a csillár. Biztosan vendégek, gondolta, de azért a kapuig lopózott. A félig nyitott ablakon át meghallotta az apja főnökének jellegzetes, harsány röhögését. Undorában visszafordult.

Másnap telefonált. Az anyja emelte föl a kagylót,tőmondatokat váltottak, bejelentette, hogy elutazik, csakvigyázz magadra kislányom, hangzott az intelem, vigyázok, anyu, válaszolta, és lecsapta a kagylót.

Pár nappal indulás előtt őszinteségi roham csábítottaZolihoz. Csak annyit említene, hogy állapotos, biztos nemkérdezné, kitől. Amikor először szeretkeztek, Zoli megkérdezte, hogyan védekezzenek. Majd ő elintézi, vágtará. Soha nem védekezett, Guszti is azt hitte, vigyáz magára. Ő úgy képzelte, hogy első alkalmakkor nem foganhat. Tehát Zoli mindenképpen rájön, hogy hazudott neki,és otthagyja. Akkor inkább hallgat, a szerencsére bízzamagát. De mi lesz szülés után?

Bement elköszönni a kollégáktól. Guszti látta az irodájából. Intett, hogy lépjen be.

-Mit akarsz csinálni?

Hangja ideges volt, közben Etel hasára bökött.Megrándította a vállát. Most mit magyarázzon?

-A kutyaúristenit neki, velem ne szórakozz! -csapott az asztalra. - Beperelsz?

-Nem - válaszolta halkan.

-        Akkor nyögd már ki, mi a francot akarsz?!

-Megszülöm.

-Hülye... Hülye!... Hogy tönkretegyél, mi? Mondtam, hozzál pénzt, a többit elintézem, ha már ilyen süketkurva vagy!

Élvezte Guszti háborgását. Vajon hány éjszakán átforgolódott a bizonytalanságtól? Most is elkerülhette volna az irodáját. Legalább ennyivel fizessen.

Guszti egy székre vetette magát.

-Mindezt, hogy lásd, milyen úriember vagyok.

Veled ijesztették az urakat, gondolta Etel és majdnem fölnevetett.

-Azt hittem, azért bujkáltál, hogy elintézd a dolgot!... Megkérdezik, ki a gyerek apja!

-Ne nyüszíts. Sírba viszem a titkot - és rá sem nézett Gusztira.

-Azt hiszed, beveszem ezt a maszlagot?!... Tudomén, mire utazol!... Megszülöd, aztán bosszúból beállítszhozzánk a poronttyal meg a drágalátos apáddal, hogymegjöttünk!... Nem, nem, aranyoskám! Megfosztom ettől az örömtől a mélyen tisztelt Kopor famíliát! - ismétfölugrott.

-Elköltöztem otthonról... apámnak semmi közehozzá.

-Csak képzeled!... Messzire ér a keze, főleg haa csemetéjéről van szó. Ki tudja, kinek a segge végétakarják a helyembe rakni, és itt a nagy alkalom!

-Megszülöm. Jogom van hozzá.

-Jogod! A nőknek újabban mindenhez van joguk!Arra is, hogy tönkretegyenek egy családot! - hadonászott.

-Apám szinte kitagadott... A gyereket akarom,világos? Apuci!... És fölnevelem!

Sarkon fordult, és bevágta az ajtót maga mögött.Kint nekitámaszkodott a falnak, és behunyta a szemét.Remegett az idegességtől. Mit várt Gusztitól? A gyerekcsináláshoz két ember kell, ő volt a második. Vagy azelső? Senki sem kényszerítette. Fizikailag. Esetleg a kíváncsiság, meg az ÉRETTSÉGI DIPLOMA. Egyszerűenelfogadta a helyi szokásokat. Más az apa, és más egybírósággal kisajtolt gyerektartás. Majd csúfolni fogják aziskolában, hogy zabigyerek. Ez a kis utód megérdemelnéZolit.

Zoli előre kijelentette, hogy nem kíséri ki az állomásra, fölösleges búcsúzási aktust rendezni. Inkább eljönaz indulás előtti estén. Alig beszéltek, Zoli megjátszottaa búskomort, Etel könnyezett, és megígérték, hogy gyakran írnak.

Kilenckor Zoli felállt, hogy indulnia kell. Etelnek sikerült öt percre visszahúznia.

-Ugye lejössz hozzám nyaralni? Két szép hetünklesz!

-Majd meglátom, hogy sikerül elszabadulni a színháztól.

-Ígérd meg, hogy jössz!

-Ha csupán rajtam múlna, akkor megígérném ...Majd levelezünk, idejében értesítelek.

Zoli fölemelkedett. Ebben a pillanatban érezte először Etel hiányát. Mintha rég elutazott volna. Amolyanutánfutóként kezelte, akit bármikor lekapcsolhat. Mostlegszívesebben megígérte volna, hogy akár a jövő hétenis levonatozik hozzá a tengerre. Férfiúi büszkesége visszafogta. Pedig Etel megérdemelne egy kiskanálnyi hitet aszerelmében.

Az előszobában hosszasan csókolóztak. Legalább egysimogatást jutalmul a konok ragaszkodásért. Hirtelenmeggondolta, és zsebre dugta a kezét. Etel arca semmivéporladt az ökölbe szorított ujjak között. Szándékosan Gizire koncentrált, akinek egy hete udvarolt, ösztönösenmegpuszilta Etel homlokát, aztán kisurrant a lakásból. Alépcsőházban megkönnyebbülve nyújtózkodott, és ugrálvavette a lépcsőfokokat.

Etel lassan csukta be az ajtót. Az ágyra kuporodott.Talán már a gyerekkel várhatja Zolit az állomáson.

Házinénijének előre kifizetett két hónapot, mert hafölmondja a szobát, az utcára hordhatja a ruháit, összecsomagolt, és lefeküdt aludni pár órát.

4

Tibort nem értesítette, melyik nap érkezik. Minekfárassza, egyedül is odatalál. Az irodájában dolgozott.

-Szia! Megjöttem!

Tibor fölállt, megcsókolta.

-Semmit sem gondoltál meg?

-Nem!

-Akkor következő a helyzet: egy ideig a szállodában laksz, amíg nem lesz feltűnő az állapotod. Amikoritt abbahagyod a munkát, átköltözöl a házamba, és ottvárod ki a... végét.

-De...

-Semmi de! Így a legjobb! Papíron továbbra is úgyszerepelsz, mintha itt dolgoznál. Ha ez a baj.

-Köszönöm.

Másnap Etel már dolgozott a szálloda vendéglőjében.Rendes társaságba került, örült, hogy Tibor alaposanmegválogatta a személyzetet. Igaz, a fokozott tempó miattalig maradt idejük beszélgetésre, zárás után meg azonnal fölszaladt a szobába, ahol másik két pincérlánnyallakott. A szabadnapokon is kerülte a többieket. Elfogadták zárkózottságát.

Másfél hónap után Tiborhoz költözött, mert akármennyire bő köpenyt hordott is, látszott, hogy állapotos.Mindenkitől külön elbúcsúzott, mondván, hogy képesítéshiányában vándorolnia kell.

Tibor háza az utca legvégére épült, egészen közel atengerhez. A kert felőli szobát kapta. Sötétedés előtt féltkilépni az utcára, nehogy a szomszédok meglássák. Sokat unatkozott, az olvasástól megfájdult a szeme, Tibor késődélután ért haza. Esténként kiosontak sétálni.

-Valamit el kell mondanom, Etel - kezdte el egyikeste. - A leendő menyasszonyomat még nem ismered,holnap elhozom.

Etel megtorpant, rémülten nézett Tiborra.

-Próbálj megérteni, tudnia kell, ki vagy, miért laksználam. Összeházasodunk...

-Tibor...

-Ne félj! - megszorította Etel kezét. - Margitban tökéletesen megbízhatsz, de nem titkolhattalak el...

-Igen, megértem - mosolyogni próbált. - De haakarod, máshova költözöm, nem szeretném, ha miattam...szóval, ha csupán temiattad fogadna el...

-Badarság! Mindent el kellett mesélnem, hogy megértse a helyzetet, és még ő veszekedett velem, miért dugtalak el mostanáig.

-Én igazán nem szeretnék közétek állni.

-Hallgass! Hamarosan szülni fogsz, ezt ne felejtsd el!

Egy homokbuckára ültek.

-Mégis, mit csinálsz a gyerekkel?

-Megszülöm.

-Jó. Eddig világos. És aztán?

Etel hallgatott.

- Induljunk haza. Fázom - mondta aztán.

Attól fogva Margit gyakran jött, de csak olyankor,ha Tibor már hazaért. Kedves volt Etellel, leste az óhajait, ő viszont fölösleges harmadiknak érezte magát.Annak ellenére, hogy ezt soha egyetlen szóval vagy mozdulattal nem jelezték, örült Margitnak, de a helyzetefékezte a közeledést. Talán majd utána, gondolta Etel.

Órákon át bolyongott a sötétben a tengerparton. Legtöbbször sírva, elkeseredetten. Zolit kívánta, kicsit hozzábújni, suttogva beszélgetni, aztán együtt figyelni a gyerek rúgkapálózását. Ő biztosan megoldaná a jövőjüket...Sajnos, a gyerek Gusztié. Pedig egyeznének a hónapok.Kell egy APA annak a szerencsétlen lénynek, aki telioptimizmussal bújik majd elő.

Zoli továbbra sem írt. A bizonytalanság meghatároztaEtel hangulatát. Egyik pillanatban hazafutott volna, hogy lássa, mi baj, a másikban pedig kétségbeesésében újabbkönnyel áztatott levelet írt. Mert az lehetetlen, hogycsak úgy egyik napról a másikra elforduljon tőle. Talánbeteg, vagy elütötte a villamos. Remélte, egyszer meglepetésként Zoli váratlanul betoppan, és akkor mindenolyan lesz, mint régen. Aztán kapott néhány sort tőle,de csak barátokról, színházról írt. Válaszában Etel mindent bevallott, légipostával akarta elküldeni, hogy hamarabb megkapja, de utolsó pillanatban megijedt, és öszszetépte a felbélyegzett levelet.

Egyre rosszkedvűbb, mogorvább lett. Tibor hiába kérdezősködött. Vidítani próbálta, de ő csak nézett tágranyílt szemmel, és hallgatott.

Még otthon olvasgatott a szülésről, és remegni kezdett, amikor észrevette, hogy leereszkedett a hasa. Pedig csupán hét hónap telt el. Talán tévedett, gondolta, deszégyellt Margittól tanácsot kérni. Esténként hiába hívták vacsorázni, a szobájában maradt, és merev tekintettelbámulta a semmit.

Két hét telt el. Délután elfolyt a magzatvíz. Tudta,hogy néhány órája maradt a szülésig. Remegve bőgött azágyon. A kezdeti ambíciója kiszáradt.

Megjött Tibor és Margit. Jókedvűen szaladtak a házig. Ő magára zárta az ajtót. Elkezdődtek a fájdalmak.Hiába lélegzett mélyeket, zsebkendőt kellett nyomnia aszájába, nehogy sikítson.

Amikor kicsit enyhültek a fájdalmak, eloltotta a villanyt, és kisurrant a hátsó ajtón. Alig vánszorgott el atengerpartig. Lerogyott a homokba.

Iszonyú fájdalmai voltak. Többször kiáltott, de a hullámok dübörgése mindent elnyomott. Folyt róla a veríték, és ahogy jobbra-balra hánykolódott, a finom homok beleragadt a bőrébe. Potyogtak a könnyei, Zoli, Zoli,ordította, gyere, fogd a kezem, gyere, gyere... Szája kicserepesedett, víziószerűen keringtek előtte a szülei, ésmind azt hajtogatták, hogy úgy kellett, úgy kellett. Aztán Guszti röhögő pofáját látta a sötétben, amint lihegverángatózott és harapott a semmibe, végül csorgó nyállalrogyott össze mellette. Etel ösztönösen arrébb kúszott.Guszti összegömbölyödve fetrengett, két kézzel szorítottaa saját combját.

Puhultak a fájdalmai, homokos kezével elmaszatoltaarcán a hideg verítéket. Úgy érezte, belehal egy újabbrohamba. Semmilyen csillapítót nem hozott magával. Ígyszülnek az indián nők is, gondolta, félrevonulva. Irigyelte azok türelmét, erejét.

Feltápászkodott. Tántorogva indult vissza a házhoz.Többször elvágódott, térdét lehorzsolta. Szerencséjéresenkivel sem találkozott.

Margit készülődött hazamenni. El akart köszönni Eteltől, de látva a sötét szobát, visszafordult. Elaludt szegénylány, gondolta.

Már majdnem a kapuhoz értek, amikor Etel zokogva kapaszkodott a kerítésbe. Úgy érezte, rögtön összeesik.

Tibor rohant elsőnek, felemelte, hogy bevigye a házba.

-Kórházba vigyetek! - kiáltotta félájultan.Tibor beszaladt telefonálni a mentőknek. Margit leült a földre, és az ölébe vette Etel fejét.

-Nyugodj meg, azonnal túl leszel rajta. Kitartás!

-Nem bírom ki... nem bírom ki...

-Dehogynem! Te egy nagyon erős kislány vagy!Hajnal felé Etel fiút szült. Megtiltotta, hogy Tiborértesítse a szüleit. A keresztlevelet Kopor István névreállíttatta ki.

A szülészetről Tibor magához vitte őket. Addigra abölcső is ott volt Etel szobájában.

Három hét múlva Etel hazautazott, hogy elintézze afölmondását. Guszti szó nélkül aláírta a papírt, az igazgató sem akadékoskodott. Zolinál nem jelentkezett, hanem összecsomagolt, és végleg Tiborhoz költözött, mertott alkalmazták a szállodában.

Aztán albérletet keresett magának. Szüleinek annyitírt, hogy végleg itt marad, ha látni akarják, jöjjenek el.Zoli nyárvégi képeslapját a szemétbe dobta.