nyomtat

megoszt

Ácsék tábort vernek
NAGY ISTVÁN
XVIII

XVIII

A tanárok a kutya eltűnésének felfedezése után to vábbra is a tábort kerülgetve őrködtek. Nem akarták egész nap a sátraikban tartani a pionírokat. A táboron belül hadd mozogjanak. A napsütés meleggé tüzese dett. A fű hamar felszáradt a tábor területén, a sátrak körül ásott sáncokban az esővíz gyorsan lefolyt, a pa tak is apadóban volt. Rădăceanu térdig benne állva magasabbra fonta erőművét az erdőből leúsztatott ágakkal. Úgy, mint a sövénykerítéseket a falusiak.

A sátrakból kibújt pionírok közül mind többen jöt tek megcsodálni munkáját, s a Feri "turbinakerekét". Rădăceanu biztatta őket:

-    Ha szájtátás helyett ti is segítenétek, estére vil lany éghetne a tanár elvtársak sátrában. Elhatároz tam, hogy nem az enyémbe, hanem az övékébe ve zetem be előbb a villanyt.

Erre mások is lehúzták cipőjüket, és beálltak Ră dăceanu mellé a vízbe. Gézuka Feri körül lábatlan kodott. Feri két villásvégű vastag ágat vert be a gát alatt. Az lesz a vízkerék csapágya. Arra erősíti rá a keréktengely két végét. Gézuka keze alá adogatta a mesternek, amit az kért.

A pionírok közül többen, különösen a lányok, még mindig Lajkát keresték: nem bújt-e be valamelyik sá torba? El sem bírták képzelni, hova csavaroghatott el. Előkerül-e estére, ahogy Orosz Béla hitte és hirdette? Mi lesz, hogyan lesz, ha Lajkának tényleg valami baja esett a rengetegben, és többé nem kerül elő, hogy együtt őrködjenek éjszakánként? Nem vallották be, de mindnyájan tudták, hogy a farkaskutya mennyire
megkönnyítette a félősebbek számára az őrködési fé lelmek legyűrését. Mindezeken túl pedig, ne hallják ezután és ne nevethessenek azon, hogy Lajka versenyt fújja Csapó Lacival az ébresztőt, de kivált a takarodót?

Míg az éjszakai esőzéstől kissé megrongálódott ár kolásokat a sátrak körül újabb gyeptéglákkal helyre hozták, egyre Lajkát várták. Mindegyre felnéztek, nem bukkan-e ki valahonnan farkcsóválva.

Különösen Gézuka hozta szóba gyakran.

Este az ő csoportja kerül őrszolgálatba. Az oktatók tanácsa két nappal azelőtt elhatározta, hogy ezután csak egyetlen őrt állítanak ki egy-egy váltásba. Ezt azzal indokolták, hogy a csoportok jól megállták a he lyüket az őrködésben. Jutalmul rábízhatják a tábort az egyes őrszemekre. Azok rövidebb időközökben válthatják egymást, mindenki jól kialhatja magát, pi hentebben vehetnek részt a fárasztóbb kirándu lásokon.

Gézukának azonban hideg futkorászott a hátán. Ő még kettesben, illetve Lajkával hármasban is reszke tett az elmúlt alkalomkor. Mi lesz vele, ha majd tel jesen egyedül kell kiállania az éj sötétjébe, és éppen most, amikor veszett farkasokra lövöldöznek?

Most komolyan jól fogna egy kis hőemelkedés, hogy beteget jelenthessen. Ámde sohasem érezte magát oly egészségesnek, mint éppen most. Még csak meg sem náthásodott az éjszakai hűvös, esős időjárástól. Bánta már, miért nem hallgatott tegnap a nagymamára, mi ért is nem ette tele magát abból a sok jóból? Most legalább hasmenéssel gyengélkedőnek jelentkezhetne tündérszép doktoricájuknál.

Bár Gézukát rendkívül érdekelte a vízierőmű-építés gyors előrehaladása, gyakran eloldalgott a nagy mun kába belefeledkezett Feri mellől. Lomhán odaügetett ahhoz a fához, amely alatt Lajka szokott táborozni: talán előkerült már. De bizony csak a láncot meg a mozdulatlanná vált szájkosarat találta ott.

Egyszer aztán észrevette, hogy az instruktorok ta nácskozásra verődtek össze a tábor naposabb felében.


Közöttük látta a meglepően rosszkedvűnek látszó dok toricájukat is. Arrafelé sompolygott, hátha az eltűnt kutyáról beszélgetnek.

Orosz Béla a holnapi kirándulási terv részleteit kívánta tisztázni. Lukács Éva kissé bosszankodva fi gyelte, hogy olyan magától értetődően beszél a kirán dulásról, mintha nem történt volna semmi, mintha nem lövöldöztek volna az erdőben, s Lajka sem tűnt volna el éppen most!

Orosz arról beszélt, hogy holnap a patak mentén felhatolnak az eredetéig, s közben a meder hordalé kából anyagot gyűjtenek. A természetrajz-tanár szív vel-lélekkel támogatta. Ács Ferire hivatkozott, aki a patakban egy olyan kőzetet talált, amelynek a belse jében, mikor szétmálasztották, gyöngyvirághoz hasonló növény világosan kirajzolódó körvonalait fedezték fel. Ilyen tengerszinti magasságban meglepő leletnek ítél ték. Hogyan kerülhetett ilyen kőzet ide a hegyek közé? Botának sok fejtörést okozott az a kérdés is, hogy a földtörténet melyik korában élhetett az a kü lönös növény? Tudni akarta: a patak felső folyásában is találnak-e ilyen kőzetet? Ő tehát támogatta Orosz Béla tervét.

Kardos nem értett egyet velük. A nehéz terepviszo nyokat hozta fel. Száraz időjárás esetén is fáradságos nak ítélte a felhatolást, hát még most, a tegnapi eső után, amikor az erdő csúszós, akár az üveg. A második kirándulási tervüket ajánlotta holnapra.

Környékjárás lett volna az, térképezéssel.

Orosz Béla hajlott a tornatanár érvelése felé. A kör nyékjárással útjukba esne a kollektív gazdaság juhá szata is. A pioníroknak jó lesz megismerni egy ilyen juhászatot.

Halasszuk a döntést estére - szólt közbe Lukács Éva csendesen. - Várjuk meg a vadőrök jelentkezé sét. Lássuk előbb, milyen híreket hoznak a veszett farkasról a Trei draci csobánaitól és a mai hajtás ered ményeiről.

-   Csakis jó hírt hozhatnak - legyintett Orosz Béla.


-        Na, és a mai lövöldözés?

-        Vaktában való pillogtatás is lehetett.

-        Hát a Lajka gyanús eltűnése? - makacskodott Éva.

-        Elkóborolt valahova messzebbre, és nyomot ve szített az esőben. Ezért nem talált még vissza. Mind járt felbontok egy sertéskonzervet, felmelegítem, hogy a szaga jó messze érződjék. Táborunknak ez a legjel legzetesebb szaga. Lajka annyiszor szagolgatta az üres konzervdobozokat, hogy ez a szag biztosan vissza hozza.

Éva bosszúsága mosollyá enyhült ennyi derűlátásra. Kíváncsian követte a konyhához Orosz Bélát.

*

Az egyik sátor mögött fülelő Gézuka boldogan sur rant vissza a vízierőmű építőihez, le a patakra. A Feri vízikereke már pompásan működött, a nap folyamán egy méter magasságnyira épített gátról alázuhogó víz nagy erővel zuhant a kerékre szegezett konzervdobo zokba. Rădăceanu már azon törte a fejét, hogy hova építse be a parton a dinamóját.

-        Hagyjátok most ezt egy kicsit - rontott közé jük Gézuka.

-        Miért hagyjuk?

-        Azért, mert nem tudjátok, hogy miért nem jött vissza Lajka.

-        Te talán tudod, te haza bölcse? - gúnyolódott Feri.

-        Miért ne tudnám. Még ez is valami? Azért nem jött vissza, mert nyomot vesztett. Elmosta az eső, és azért. Melegítsünk sertéskonzervet. Annak a szagát is meri legjobban. Az visszahozza...

Feri nekiment Gézukának:

-        Te, ez olyan jó, hogy nem is te találtad ki. Ha ilyesmi kitelnék a te tökfejedből.

-        Hát mondtam én, hogy tőlem telt ki?

-    Nem mondtad, de az idézőjeleket sem tetted ki - kiáltotta Dan Irimie. - Akármibe fogadok, hogy ezt is a főinstruktor elvtárstól hallottad. Na, halljam, fogadsz velem?


Gézuka nem fogadott.

Orosz Béla ezalatt a vacsorafőzést ellenőrző Dávid Erzsikével tényleg felbontatott egy sertéskonzervet. Ér zett is a szaga nemsokára. A pionírok érdeklődése nyomban elterelődött a tábor villamosításán fáradozó Rădăceanuról. Szétszaladtak a tábor legtávolabb eső pontjaira. Nagyokat szippantgattak a levegőből: ér zik-e a felmelegített sertéskonzerv szaga, szimatot kap hat-e attól Lajka? Gézukát ugratni kezdték.

- Te biztosan szimatot kapnál, ugye?

Marioară elkérte Orosz Bélától a látcsövet, s azzal fürkészte a tájat. A kisebb leánykák körüldongták, mint a legyek, ők is belekukucskáltak a látcsőbe, sze rették volna elsőnek meglátni a hazatérő kutyát. Lajka azonban, nagy szívfájdalmukra, semerről sem mutat kozott. Pedig lassan sötétedett már. Elképzelni is bor zasztó volt számukra a közelgő éjszaka - Lajka nélkül.

Elszontyolodva mentek vacsorázni.

Ekkor azonban a szolgálatos kapuőr kiáltozni kez dett Dávid Erzsike után. Jöjjön, mert az erdőkerülő kérezkedik be a táborba.

Dávid Erzsike odaszaladt, és tetőtől talpig szem ügyre vette a kétcsövű vadászpuskával felfegyverkezett alacsony növésű emberkét, aki igen kimerültnek lát szott. Bakancsa, zöld nadrágja és az egyik könyöke fehérlett a rászáradt sártól. Hosszú madártoll ékesí tette kis kalapját levéve gondosan törülgette zsebken dőjével bőséges verejtékben fürdő borostás ábrázatát.

-   Hívd a tábornokotokat - mondotta mókásan - vagy eressz be hozzá, ne nézegess már ilyen szi gorúan.

Jött már Orosz Béla futólépésben, örömtől sugár zott az arca. Végre megszabadulhatnak a bizonytalan ságtól. Egész nap szorongással tűnődött a délelőtt hal lott puskalövések okán, de gondosan vigyázott, nehogy ezt észrevegyék rajta.

Mialatt a kapuhoz ért, nyomába eredt az egész tá bor. A pionírok egyszerűen arra voltak kíváncsiak. eltalálták-e azt a vadállatot, amire négyszer is rásü
tötték a puskákat? Ács Feri s persze Gézuka, ennél többet szerettek volna megtudni. Milyen vadállatra számíthat csoportjuk az éjszakai őrködés folyamán, ha netán nem találták el a lövöldözők? Lajka nélkül Feri sem gondolt valami túl nagy gyönyörűséggel a ráváró napos szolgálatra.

Orosz Béla bevezette az elcsigázott arcú kicsi erdő pásztort a táborba. Az már útközben rákezdte, s az asztanál - ahova a tanár leültette - így folytatta:

-   Most értem vissza a Trei draci-ról. Egy jó és egy rossz hírrel, tanár elvtárs. Mert ez a kettő mindig együtt jár.

Éva közelebb jött, s a fa törzsének támaszkodva várakozott. Orosz Béla türelmetlenül vágott elébe a hosszadalmasnak ígérkező elbeszélésnek:

-       Beszélt-e valakivel az ottani csobánok közül a menedékházi tanár vagy nem beszélt?

-       Beszélt, mégpedig éppen Rusuval és a fiával, Iliével. Úgy, ahogy én megjósoltam. Mert kérem, amit én megjósolok.

Kardos, Bota meg Éva egyszerre vágtak a szavába:

 -  Tehát beszéltek, na és?

-   Korán reggel beszéltek, akkor mentek vissza az esztenára, ahogy azt én mindjárt gondoltam.

-       És mit beszéltek, ez most a fontos nekünk.

-       Csak úgy általában az időjárásról, aztán hogy hova mennek olyan korán, meg hogy nem félnek az elhagyatott vad erdők között puska nélkül? És nem tesznek-e kárt a nyájban farkasok?

-       Nem tesznek, ugye, hogy nem tesznek? - koty tyintott közbe Terike, aki majdnem átesett a Marioară fején, mert mögötte állt a padon.

-       Az idén még nem tettek - tekintett az erdőke rülő sértődötten Terikére, majd a tanárokhoz fordulva felvonta a vállát. - Hát csak ennyi a jóból...

-       Megálljon - szólt rá Éva belesápadva -, a ve szett farkasok egyáltalán szóba sem kerültek?

-       De igen. Rusu annyit mondott, hogy a háború után volt itt farkas annyi, mint a bolha. Egyszer akadt köztük egy veszett is, fejszével verték agyon, mert két
juhukat megmarcangolta. Azóta nem fordult elő ilyen marcangolás.

-    Gyalázat - mondta Éva felindult hangon.

A gyerekek megrökönyödve bámultak. Nem ismer ték az előzményeket, s el sem tudták képzelni, miért gyalázat az, hogy mostanában nem marcangolják a ju hokat a veszett farkasok.

-    Mondom, ennyi a jóból - nyomta meg a mon dat végét a kis erdőpásztor. - A rosszból meg annyit, hogy mikor jöttem visszafelé a Trei draci-ról, talál koztam a vadőrökkel. Mérges volt mind a három. Jó volt, hogy kimentek meghajtani a körzetet - újsá golta közülük az egyik, aki nekem komám. - Úgy tíz óra tájt, vagy három-négy kilométerre innen, far kast vettek észre a gerincen. Rálőtt vagy kétszer, de elhibázta. Később az erdei úton megint eléjük került. A második lövésük belé is trafált, de nem telibe. Lát ták a vérnyomokat, de el is veszítették, elmosta az eső. Egész nap keresték. Szerették volna megint puskacső elé kapni, vagy ha megdöglött - behozni. De mintha a föld nyelte volna el. Így aztán nem tud hatjuk, veszett volt-e vagy sem.

Tanárok és pionírok úgy elcsendesedtek, hogy az erdő sem jobban. Az orvosjelölt lány összenézett a sápadt Botával, majd igen-igen nagy részvéttel Orosz Bélára pillantott.

-       Ezek szerint - mondta rosszkedvűen ugyan oda lyukadtunk ki, ahol voltunk.

-       Így valahogy - felelte a kicsi erdőpásztor saj nálkozva.

Orosz Béla komoran vonta össze gyér szemöldökét. Odapillantott a közeli fa tövében Lajka gazdátlanul he verő láncára, s idegesen kezdett az asztal lapján do bolni ujjaival. Néhány pillanat alatt keresztülvillant lázasan lüktető agyán mindaz, ami most már a veszett farkas meséjével kapcsolatosan áttekinthetővé vált.

-    Nem! - mondotta határozottan, s összeszoruló öklével rácsapott az asztalra. - Nem oda lyukadtunk ki, ahol voltunk, A csobánok tíz évvel ezelőtt láttak veszett farkast, azt is agyonverték. A múlt télen meg
kiirtották ezen a környéken a farkasokat általában. Tehát amit eddig csak feltevésekre alapozva gyanítot tunk, azt most két csobán tanúskodása bizonyítja. Rendben van, mondhatják, de a vadőrök ma mégis farkasra lövöldöztek, meg is sebesítették, de elszalasz tották, s így nem tudhatjuk, veszett volt-e vagy sem? Én azonban azt hiszem, hogy sem veszett nem volt az, se farkas, hanem egyszerűen csak farkaskutya. A vadőrök az én farkaskutyámra lövöldöztek. Miből kö vetkeztetek erre? Ma virradatkor Lajka még megvolt, én vittem a tűz mellé száradni, de - sajnos - meg feledkeztem róla. Elkószált, és éppen a kora délelőtti órákban. Azóta nem láttuk, s valószínű, hogy többé sohasem is látjuk. Ki tudja, sebesülten melyik szaka dékba zuhanva adta ki a páráját. Ilyen kutyám sem lesz több.

Míg ezeket elmondotta, a kis erdőkerülő feje egyre jobban lekonyult, ugyanakkor előbb az asztal egyik végén, aztán a másikon, majd a közepén sírta el ma gát egy-egy érzékenyebb szívű leányka. Terike hango san zokogott, Kardos tanár félrefordult, csak Évának keményedett meg szép sima arca úgy, mint a már vány. Most már minden kétsége eloszlott.

A fiúk is sűrűbben pislogtak, hihetetlennek tűnt, hogy ezután nem láthatják többé maguk között Laj kát; sem itt, sem otthon az iskola udvarán, amint gazdája kerékpárját őrzi a nyakába akasztott mókás szolgálati figyelmeztetéssel. A fiúk lelkét oly mélyen felkavarták a hűséges és okos farkaskutyához fűződő emlékek, hogy előbb Dan Irimie, aztán Rădăceanu, végül Ács Feri meg Dávid Erzsike lépett oda a komo ran maga elé tekintő Orosz Bélához.

-   Ne búsuljon, tanár elvtárs. Hátha csak könnyeb ben sebesült meg.

-       Lehet, hogy elbújt valahova.

-       Megkeressük, előkerítjük a föld alól is.

A síró leánykák egymás szavába vágva kiáltozták:

-    Úgy van, megkeressük!

-   Szervezzünk mentőexpedíciót! Ne hagyjuk Laj kát!


A kis erdőkerülő zavartan állott fel. Kétcsövű pus káját nyakába akasztotta. Menni készült. A pionírok mindenre elszánt fogadkozása, általában az egész nem várt fordulat őt is mélyen megrázta. Kicsit hibásnak érezte magát, hiszen tudott a pionírtábor farkaskutyá járól. Figyelmeztetnie kellett volna a tanárokat, tart sák láncon, míg a körzetet meghajtják. Tétovázott, ke zet merjen-e nyújtani Orosz Bélának.

-   Ha így volt - mondta bizonytalankodva -, a társaim nevében is sajnálom. Nem tehetek róla. De gondolom, ha csak könnyebben sebesítették meg, még előkerülhet, szívós fajta az ilyen farkaskutya, ki heverheti. Szólok a komámnak, tartsák nyitva a szemüket, mikor az erdőket járják.

Végül is anélkül indult el, hogy a kezét nyújtotta volna, de Orosz Béla észrevette zavarát, megszorította a kezét, s visszatartotta, hogy vacsorázzék velük.

A gyerekek szívét bizakodó reménykedés fogta el. A kislányok letörülgették könnyeiket, s vacsora köz ben egyre Lajka megmentésén törték a fejüket: merre kereshetnék, hányfelé induljanak el? Egyesek arról ábrándoztak, hogy valamelyik egésznapos kirándulá son egyszer csak eléjük jön valahonnan sántikálva.

Orosz Béla szótlanul, elgondolkozva, étvágytalanul evett. Amikor az erdőkerülő a vacsorát dicsérve elkö szönt, ő is felállott, s közölte a másik két tanárral, hogy leszalad az állomásra, telefonál Bologának.

Éva egész idő alatt le nem vette róla a szemét. Látva készülődését, ő is felállt:

-    Magával megyek, tanár elvtárs, ha megengedi... Nekem is kell telefonálnom.

Orosz Béla meghökkenve pillantott rá:

-    Nem bízhatná rám? Minek botorkálna a sötét ben maga is?

Éva erre szó nélkül leakasztotta az egyik meggyúj tott viharlámpát.

-      Mehetünk - mondotta.

Mikor eltávoztak, Marioară odahajolt Dávid Erzsi kéhez, s a fülébe súgta:


-   Hallottad, ő is megy telefonálni. Mit gondolsz, útközben nem fogja megkérni a kezét?

-       Kicsoda? - képedt el Erzsike.

-       Hát a doktoricánk a tanár elvtársnak.

-       Menj a csudába, hogy képzeled.

Orosz Béla egész úton, lefelé az állomásig, zavartan beszélgetett az erdőőrrel. Kikérdezte mindenről, ami csak a foglalkozásával jár, de az esze másfelé kalan dozott. Feszélyezte az Éva jelenléte, aki szótlanul ment előttük a viharlámpával. Az állomáson aztán még na gyobb zavarba jött. Éva nem ment be vele az állomás főnök kis irodájába.

-       Megvárom idekint - mondta.

-  Idekint nem telefonálhat.

-   Tudom, meggondoltam magam útközben.

Orosz Béla maga sem tudta miért, de bosszúsan fo gadta ezt a fordulatot. A telefonálás azonban felvilla nyozta. Bologa kitörő örömmel fogadta azt a hírt, hogy lelepleződtek Deres tanár hamis állításai. Arra kérte Oroszt, ránduljon ki a pionírokkal a kollektív gazdaság juhászatába, és kérjen írásbeli nyilatkozatot a két csobántól. A nyilatkozatot írják alá fültanúként a tanárok is, de főként az erdőkerülő. Deres ugyanis az égre-földre fogadkozik, hogy minden úgy történt, ahogy ő állítja. Koholt meséjéhez való makacs ragasz kodása miatt aznap kétszer is szinte a tábor feloszlatá sára került sor, de sikerült halasztást kiverekednie holnapig. Most már nyugodtan tovább táborozhatnak, csak sürgősen küldjék be a nyilatkozatot...

Orosz Béla megkönnyebbülten búcsúzott el az állo másfőnöktől.

-   Mi újság? - kérdezte halkan Éva, aki már várta kint a meggyújtott viharlámpással.

Orosz Béla a siker mámorával szívta mellre a sötét séggel egybeolvadt hegyek közül leáradó éles levegőt.

-       Mi lehetne? Végre minden rendbejött. Holnap kirándulni megyünk a Trei draci-ra. Mienk az egész világ, Éva.

-       Én is magukkal megyek - felelte a lány. A vi harlámpát átadta Orosznak, aztán bátortalanul belé
karolt. - Ugye megengedi? Csak azért. - tette hozzá gyorsan -, mert jobban ismeri az utat, mint én, világítani is jobban tud. - Igen - folytatta kissé bűnbánóan -, ezt most már kénytelen vagyok belátni. Azért jöttem magával, hogy tanúk nélkül bevalljam, mennyire szégyenkezem, amiért még én is megnehezítettem a dolgát kishitűségemmel.

Orosz Béla az első pillanatban mohón szorította ma gához a lány forró karját, de szorítása hirtelen el is ernyedt. Csak nem hízelegni akar ez a lány. a győ zőnek? - gondolta bosszúsan.

-   Mi történt? - kérdezte amaz, s megriadva vonta el a karját.

-    Csak annyi - felelte Orosz kedvetlenül -, hogy nem szeretem az ilyen. az ilyen elvtelen ellágyulást. A maga úgynevezett kishitűsége nélkül szétverhettek volna bennünket. A maga ellentmondása a bizonyíté kok sürgetésére sarkallt engem, hogy ne elégedjek meg feltevéseimmel. Jaj annak a vezetőnek, aki előtt hívő ként leborulnak, akinek mindent rögtön helyeselnek, aki sohasem találkozik ellenvéleményekkel. S még inkább jaj neki, ha azt hiszi, hogy csalhatatlan. - Most már maga kereste a leány karját. - Az ilyen vezető olyan egyedül áll, mint az ujjam. - foly tatta. - Maradjon csak maga olyan kemény, amilyen eddig volt. Nem tudom, más hogy van vele, de én ak kor vettem először észre, hogy milyen kedves leány maga, amikor keményen szembeszállt velem...

- Köszönöm - mondotta a lány most már igazán szégyenkezve, és a karját ismét visszahúzva előrement.

*

Gézuka aznap este az első váltásba került, egyedül őrizte a lepihent tábor álmát. Többnyire a zászlópóz nára tűzött lámpa alatt jött-ment. Tudta, hogy Orosz Bélának és a doktoricájuknak ezután kell még haza jönnie. Folyton abba az irányba nézett, nehogy meg lepjék, s valami hiba csússzon be a fogadásukba. A hátán hideg futkorászott, a haja meg mintha emel
getné a sapkáját. Ha a mögötte sötétlő erdő csöndjé ben moccant valami, szeme tágra meredt rémületében. Megfordult, s tekintetét belefúrta a sötétségbe, de ha mar meg is nyugodott. Biztonságérzését fokozta az a tudat, hogy a tanár elvtárs bármelyik pillanatban ha zaérhet, s végre neki is alkalma nyílik elkiáltani, hogy: Állj, ki vagy? Add a jelszót - és a felelő nem lesz valami idegen, hanem...

Pislákoló, imbolygó fény közeledése vetett véget áb rándozásának. Valóban Orosz Béla jött a doktoricával, de csendesen, szótlanul. Már a kapuhoz értek, Gézuka elkiáltotta magát, kérte a jelszót. De, ó borzalom, sem a tanár elvtárs, sem a doktorica nem tudta. Hát most mit tegyen? Kiáltson rájuk, hogy "feküdj!"?

-   Hívd a szolgálatos csoportvezetőt - húzta ki Orosz Béla Gézukát a csávából.

Feri jött hívás nélkül is. Meghallotta a Gézuka kiál tását. Őt Kardos tanár figyelmeztette: Orosz ma nem tudja a jelszót, legyen résen, hogy beengedhesse. Ez meg is történt anélkül, hogy Orosz kifogást emelt volna Gézuka ügyetlenkedése miatt. Aztán Gézuka éj szaka tizenegy óráig teljesen magára maradt képzelgé seivel, s azzal a reménykedésével, hátha azért mocorog az erdőben valami, mert az eltűnt Lajka sántikál ott, s egyszer csak előjön gyertyaként világító szemével - és a lábához telepedik.

Ebben reménykedtek azok is, akik később levál tották.