I.

A kisebbségi jogok forrásainak története Nagyromániában

I.   Az állam belső életében a jogszabály adott körülményeknek és e körülményekkel kapcsolatosan érvényesült törekvéseknek az eredője. Mihelyt e tényezők között fennállott és a jogszabályban kifejezésre jutott egyensúly valamely tényező megváltozása folytán megbomlik, ez a körülmény az erőviszonyokat újból kifejező új jogszabály meghozataláig a meglevő jogszabály alkalmazásának módjában vagy annak értelmezésében azonnal jelentkezik. A jogalkotásban érvényesült tényezők viszonyának módosulása ily módon tehát nemcsak a jogszabály megalkotását szükségessé tevő adottságok megváltozása miatt következhetik be, hanem amiatt is, hogy az államéletben ténylegesen létező s a jogszabály megalkotásánál érvényesülést igénylő törekvések nem szűnnek meg pusztán csak azért, mert egy, náluk erősebb akarat velük esetleg ellentétes jogszabályt hozott létre, hanem a meglevő jogszabály hatálya alatt is törekednek egyrészt annak megváltoztatására, másrészt pedig arra, hogy a jogszabályt akként alkalmazzák, amint az álláspontjuknak megfelel.

II.  A tételes jog azon szabályainál, amelyeknek létrehozó tényezői aránylag gyakori és rövid idő alatt bekövetkezhető változásoknak vannak kitéve, a tételes jogszabály vizsgálata előtt feltétlenül szükséges áttekintőleg megismerni a tételes jog forrásait létesítő tényezőket. Az első világháborút befejező békekötések által létesített Nagyrománia¹ aránylag nagyon rövid ideig állott fenn, azonban maga az a tény is, hogy ezalatt az idő alatt is sűrűn váltóztatta az alaki szempontból egyébként eléggé megkötött alkotmány törvényeit, arra mutat, hogy az államélet belső tényezői sohasem voltak összhangban az írott alkotmányokkal, hanem annak újabb és újabb változásait kényszerítették ki. Ez a körülmény azért jelen tős, mert a mindenkori alkotmány törvényekkel ellentétes törekvések  — az alkotmánytörvényeket létrehozó külső adottságok megváltozásaival párhuzamosan  — a tételes alkotmánytörvény megváltoztatásáig is, a közönséges jogalkotásban, sokszor az alkotmány, törvénnyel ellentétben is, láthatóan érvényesültek. Az alábbiakban Nagyrománia alkotmánytörvényeinek, illetve bármilyen okból alaptörvény jeléggel bíró jogalkotásainak létrejöttével kapcsolaton azon körülményekre kívánok röviden rámutatni, amelyek a tételei jog alkalmazása, végrehajtása vagy értelmezése szempontjából jelentősek.

A részletes ismertetés előtt szükséges rámutatni arra, hogy nemcsak Nagyrománia alkotmányjogi törvényhozását, de általában az egész román jogalkotást döntő módon befolyásolja az a körülmény, hogy az egész újkori jogalkotás szinte minden összefüggést megtagad az addigi román jogfejlődéssel. Az egyesült román fejedelemség 1859. után fokozott iramban volt kénytelen pótolni azokat a hiányokat, amelyek megakadályozták a fejedelemségnek az európai jogrendbe való beilleszkedését és erre a legkönnyebb utat választotta: lemásolta a nyugati kultúrnépek jogalkotásait, anélkül azonban, hogy az államban azokat az életviszonyokat meg tudta volna teremteni, amelyekre ezek a jogszabályok alkalmazhatók voltak. Az átvett jogszabályok  — az alkotmánytörvény és az élet legfontosabb kérdéseit rendező törvények  — ennélfogva sem a való szükségnek nem feleltek meg, sem pedig nem fakadtak az ország belső közmeggyőződéséből. Ennek eredményeként a törvények végrehajtására irányuló akarat általában gyenge, sok esetben pedig felismerhető annak teljes hiánya is.

A román törvényhozás fontosabb alkotásai közül: az 1866. évi alkotmány az 1835. évi belga alkotmány fordítása,² az 1864. dec. 4-i polgári törvénykönyv (Codul civil) nagyrészt az 1807. évi francia polgári törvénykönyv (Code Napoléon) fordítása, de ezenkívül felhasználták hozzá az olasz polgári törvénykönyv tervezetét (Pisanelli tervezet), az 1851. évi belga polgári törvénykönyvet, stb.,³ az 1887. május 10-i kereskedelmi törvénykönyv (Codul comercial) az 1882. évi olasz kereskedelmi törvénykönyv fordítása, az olasz kereskedelmi törvénykönyvet életbeléptető 1882. dec. 14-i olasz királyi rendelet, az 1848. évi német váltótörvény, az 1869. évi német kereskedelmi törvény, az ezt Elzász-Lotaringiában 1872-ben életbeléptető törvény, végül az 1872. évi s a kereskedelmi zálogról szóló belga törvény felhasználásával.⁴ Az 1865. évi büntetőtörvénykönyv (Codul penal), az 1851. évi porosz büntetőtörvénykönyv, továbbá az 1810. évi francia büntetőtörvénykönyv átültetése, az addigi román jogfejlődés kevés felhasználásával.⁵ Az 1881. évi erdőtörvény (Codul silvic) az 1827. évi francia erdőtörvény másolata.⁶ Az 1881. évi katonai büntetőtörvénykönyv (Codul penal militar) az 1857. évi francia katonai büntetőtörvénykönyv másolata.⁷ Az 1884. évi s a tengeri haderőhöz tartozókra vonatkozó katonai büntető törvénykönyv (Codul de justiţie specială pentru Corpul Marinei) az 1858. évi minta alapján készült,⁸ stb., stb.

Az eljárási tételes jogból: az 1865-i (később, 1900-ban lényegesen módosított) polgári perrendtartás (Codul de procedură civilă) az 1807. évi francia polgári perrendtartás alapján készült, a genfi kanton 1819. évi polgári perrendtartásának, az 1885. évi francia végrehajtási törvénynek s a genfi kanton 1816. évi bírósági szervezeti törvényének felhasználásával.⁹ Az 1864. december 2-i bűnvádi eljárás (Codul de procedura penala) az 1832. évi francia bűnvádi eljárás (Code d'Instruction criminelle) átdolgozása,¹⁰ stb., stb.

Kétségtelen, hogy az átvett jogszabályok annak idején az európai jogalkotás értékei voltak s méltán keltették fel a latin jogi iskolákban felnőtt román jogtudósok csodálatát. Kétségtelen azonban az is, hogy a román fejedelemség összes életviszonyai annyira távol állottak ezektől a törvényektől, hogy a törvényszöveg legtöbbször csupán a való életre nem alkalmazható holt betű maradt. Ez a körülmény egyik előzménye a későbbi román államéletben világosan felismerhető azon ténynek, hogy a jogszabályt meghozta ugyan a törvényhozás, de annak alkalmazására ritkán került sor.

¹ Tanulmányomban Nagyrománia alatt az 1918. dec. 1. —1940. aug. 30. időközben fennállott Romániát értem. Az 1918. dec. 1-i időpontot célszerűségből választottam Nagyrománia kezdetének, mert a román jogi felfogás szerint ezzel az időponttal váltak a románok által lakott egyéb területek után az erdélyi és keletmagyarországi részek is az önrendelkezési jog gyakorlása folytán jogilag a román királyság területeivé. Ld. pl. a Semmítőszék 1938. nov. 24-i 143. sz. t. ü. határozatát, közli a Curierul Judiciar, XLVIII —1939., 295 —298., a bukaresti ítélőtábla III. tanácsának 1927. dec. 19-i 383. sz. határozatát, közli Pand. Rom. VII —1928., II. 57 —60. A román törvényhozás is ezt az álláspontot tartotta szem előtt. E célszerűségi szempont nem jelenti, hogy ezzel  — az alább még bővebben kifejtendő állásponttal  — azonosítom magam. 1940. aug. 30. a II. bécsi döntés időpontja, amelynek következtében egyes északerdélyi és keletmagyarországi részek újból a magyar állami főhatalom alá kerültek vissza és így a páriskörüli békekötésekkel létesített Nagyrománia megszűnt létezni.

² Hamangiu, C, Codurile Uzuale, Ed. II. Bucureşti, é. n., 3.

³ Hamangiu, uo. 49.

⁴ Uo. 219.

⁵ Uo. 303.

⁶ Uo. 389.

⁷ Uo. 421.

⁸ Uo. 408.

⁹ Uo. 167.

¹⁰ Uo. 339.