2. fejezet. A kisebbségi jogok alkotmányjogi fogalma

I. Kisebbségi jogon tárgyi értelemben a valamely államban élő kisebbségi személyek külön jogállását meghatározó közjogi szabályok összességét, alanyi értelemben pedig e személyeket, mint kisebbségeket megillető jogosultságok összességét értjük.

1.    A kisebbségi jog forrásai a kisebbség fogalmát nem jelölik meg. Az első világháború befejezése után kötött kisebbségi szerződések s közöttük a párisi kisebbségi szerződés is —  bizonyos jegyek felhasználásával csak általánosságban jelölik meg a kisebbségi személyek körét, anélkül azonban, hogy e megjelöléssel az államban lakó összes személyek között tett felosztás alapját, a kisebbségi és többségi személyek közötti különbségtétel ismérveit közelebbről meghatároznák. A kisebbségi szerződések kisebbség alatt valamely államban élő s ott faj, nyelv vagy vallás tekintetében többségben élő személyekhez viszonyítva kisebbséget képező fizikai személyeket, valamint e fizikai személyek, mint kisebbségek társulásaiból előállott jogi személyeket értenek. A fogalom tehát egy számviszony eredményét fejezi ki. Nem határozzák meg azonban a kisebbségi szerződések a számviszony alapjait, a fajhoz, nyelvhez vagy valláshoz való tartozás ismérveit, feltételeit vagy ezek megállapításának módját sem. Így a kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásának egyik legfontosabb kérdése az egyes államok belső törvényhozása által rendezendő kérdés marad.¹

2.    A jogtudomány szerint a kisebbséghez való tartozás megállapításának két módja van. Az egyik szerint a megállapítás alapja kizárólag alanyi ismérv, tehát az érdekelt személy kinyilvánított akarata, a másik szerint az alap kizárólag tárgyi ismérv, tehát az illető személy akaratától teljesen független külső körülmény lehet. A tételes kisebbségi jogban ezek a módszerek felismerhetők.²

3. A kisebbségi jog előbbi meghatározásában írt kisebbségi személyek alatt, amint láttuk, nemcsak fizikai személy, hanem jogi személy is értendő.³— ⁴ A fizikai személyek közül a kisebbségi szerződés értelmében nemcsak azokat illeti meg külön jogállás, illetve jogosultság, akik az állam polgárai, hanem —  amellett, hogy a kisebbségi jogok legnagyobb részét a szerződés csak román állampolgárságú kisebbségi személynek adja meg —  bizonyos jogokat az ország minden lakosának biztosít.⁵

II. A román alkotmányjogi törvényhozás a kisebbségek és a kisebbségi jogok létezését nem ismeri el, ezenfelül még olyan rendelkezést is tartalmaz, amelynek alapján a közönséges törvényhozás a kisebbségekhez való tartozás kérdésében megszorító intézkedéseket hozott. A közönséges törvényhozás sem határozza meg ugyan a kisebbségek fogalmát, azonban a kisebbséghez való tartozás egyes kérdéseiben már bizonyos irányelveket tartalmaz, amelyeket azután a bírói gyakorlat megfelelően kifejtett és így a kisebbségekhez: való tartozás megállapítására vonatkozóan a bírói gyakorlatból meglehetősen tiszta képet nyerhetünk a román törvényhozásnak a kisebbséghez való tartozást rendező intézkedéseiről.

1.   Románia régebbi alkotmányjogi törvényhozásában a kisebbséghez való tartozás kérdését kifejezetten rendező intézkedést is találunk. Az 1866-i alkotmány a román fejedelemség akkori egyetlen kisebbségére, a zsidóságra vonatkozóan rendelkezik és annak egészen különálló jogi helyzetet teremt azáltal, hogy az állampolgárság megszerzéséből a zsidóságot kirekesztette. Ez az alkotmányi rendelkezés a kisebbséghez való tartozás alapjául kizárólag tárgyi ismérvet —  a zsidó vallás követésének tényét —  vette figyelembe.⁶

Az alkotmánynak 1879-ben eszközölt módosítása vallási kisebbségnek tekinti a zsidóságot és elvben kimondja a vallási kisebbséghez tartozó állampolgárnak a többi állampolgárokkal való teljes egyenlőségét.⁷

2.   A gyulafehérvári határozatok értelme már nemzeti kisebbségek létezését is elismeri, a határozatoknak ez a része azonban nem képez érvényességi jogforrást.⁸

3.   Nagyrománia törvényhozásában, illetve a bírói gyakorlatban a kisebbséghez való tartozás kérdése bizonyos fejlődésen ment keresztül, amely fejlődésnek az egyes alkotmánytörvények alatti menetét az alábbiakban fogom röviden tárgyalni.

a) Az 1923-i alkotmány

Az 1923-i alkotmány a faji és nyelvi, tehát általában nemzeti kisebbség fogalmát nem ismeri, csupán a vallási kisebbség fogalmát, a kisebbségek meghatározását nem tartalmazza s a kisebbségi jogok létezését nem ismeri el. Az alkotmány 5. §-a említi ugyan az állampolgárok között fennálló faji, nyelvi vagy hitbeli különbözőséget, megállapítván, hogy ,,... A románok faji eredetbeli, nyelvi vagy vallási különbség nélkül lelkiismeretszabadságot, tanszabadságot, sajtószabadságot, egyesülési szabadságot, valamint külön törvényekben megállapított jogokat és szabadságokat élveznek”,⁹ azonban az alkotmány —  az előmunkálatokból megállapíthatólag —  ezzel a felsorolással épen az ellenkezőjét szolgálta annak, amit a kisebbségi szerződések hasonló felsorolásai céloztak.

1. Az 1866-i alkotmány a „román” szót általában a román állampolgárság megjelölésére használja. A román alkotmányjogi terminológia szerint így a „román” szó általában román állampolgárt jelent, az 1923-i alkotmány azonban nem következetes ebben és több ízben (64., 66., 68., 75. és 108. §) használja a román állampolgár („cetăţean român”) kifejezést is. Ugyanilyen következetlenség az is, hogy két ízben „román és honosított román”-ról („români şi cei naturalizaţi român”) beszél az alkotmány (18. és 94. § ), holott a honosítás csak az állampolgárság megszerzésének egyik módja, anélkül, hogy az alkotmányjog szerint a honosítás útján szerzett állampolgárság a más módon szerzett, állampolgárságnál valamivel kisebb értékű lenne, ennélfogva ilyen megkülönböztetés teljesen felesleges. A „román” jelzőt az alkotmány az egyházak nemzeti hovatartozásának megállapítására is felhasználja.¹⁰

Az állandó bírói gyakorlat hasonlóképen azt állapította meg, hogy a „román” kifejezés alkotmányjogi vonatkozásban román állampolgárt jelent.¹¹

2. A kisebbségi szerződések épen abból a tényből indulnak ki, hogy az egyes államok területén kisebbségek léteznek, amely kisebbségeket nemlétezőkké tenni nem lehet, épen ezért részükre bizonyos jogvédelmet állítanak fel az egyes államok túlzó nacionalista törekvéseivel szemben.¹²  A nemzetközi jog tehát a kisebbségek létezését, mint tényt nem tagadja. Ezzel szemben az 1923-i alkotmánytörvény előmunkálataiból megállapíthatólag az előbb említett 5. §. épen a kisebbségek nemzetközi jogi fogalmát nem ismeri el és megelégszik annak kifejezésével, hogy a faji, vallási vagy nyelvi különbözőség az egyes állampolgárok között megkülönböztetést nem eredményez.

Az alkotmány mindjárt az 1. §-ban kifejezi, hogy: „A román királyság egységes és nemzeti állam.”¹³ Ez a megállapítás annyival nagyobb jelentőségű, mert az 1866-i alkotmányban a „nemzeti” jelző nem volt benne, nyilvánvaló, hogy ennek kihangsúlyozása épen akkor, amikor Nagyrománia megalakulásával az állam faji összetétele lényegesen megváltozott és az állampolgároknak közel egyharmada kisebbségi lett, célzatos volt. Ugyancsak célzatos jellege van az „egységes” jelzőnek is, amely szintén hiányzik az 1866-i alkotmányból. Dissescu szenátor, az alkotmánytervezet előadója szerint: „Ennek (t. i. az egységes jelzőnek) a politikai és közigazgatási tevékenység szempontjából nagy jelentősége van. Egyszersmindenkorra kizár a helyi önkormányzattal való mindennemű foglalkozást és tervezgetést. A regionalizmus az új alkotmány betüjével és szellemével ellentétes és azt az új alkotmány elitéli. Ennek gyakorlása államellenes bűncselekmény lehet.”¹⁴

A kisebbségek létezésének tényét tagadó előbbi szakasszal összhangban az 5. §. annak megállapítására irányul, hogy kisebbségek —  jogilag —  nem léteznek az államban. Dissescu előadó szerint ugyanis az 5. §-sal kapcsolatban: „...hogy egyes, a kisebbségekhez tartozó törvényhozók teljesen alaptalan aggodalmát eloszlassuk, vezettük be azokat a szavakat, hogy „... és a román állampolgárok faji eredetre, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül...” élvezik az összes, törvények által megállapított jogokat. Ezáltal kizártuk azoknak a vitáknak a lehetőségét, amelyek a román és a román állampolgár szavak értelmezése körül keletkezhettek volna. Igy állíthatjuk azt, hogy a kisebbségiek maguk többségiek.”¹⁵

Továbbmenőleg az alkotmánytörvény előadója kifejezetten megállapítja a kisebbségi jog alkotmányi elismerésének szükségtelenségét. Az állampolgárok —  úgymond —  kétfélék: egyrészt azok, akik fajilag is románok, másrészt pedig azok, akik más fajhoz tartoznak... A kisebbségek politikailag azoknak a törvényeknek vannak alávetve, amelyek az egyesült Romániában az összes románokra vonatkoznak. Vallásukat, tanulmányaikat, nyelvüket illetően élvezik mindazokat a jogokat, amelyeket az összes idegenek, valamint élvezik a nemzetközi szerződések különös rendelkezéseit is. Ennélfogva felesleges, hogy számukra külön alkotmányi elbánást biztosítsunk az alkotmánytörvény szövegében vagy külön törvényben.¹⁶

3.     Az alkotmány ilyen megszövegezése lényegileg teljesen azonos azzal a megszövegezéssel, amit a kisebbségi szerződés megkötésekor a román bizottság szövegként ajánlott és amit az új államok bizottsága nem fogadott el.¹⁷ Az új alkotmány megszövegezésével azonban Romániának sikerült korábbi álláspontját, az ellenkező nemzetközi szerződés dacára, a belső törvényhozásban érvényre juttatni.

Annak ellenére, hogy az alkotmány tulajdonképen nem kisebbségekről beszél, szövegezése a kisebbséghez való tartozás fogalmával kapcsolatban lényeges rendelkezést tartalmaz. Az állampolgárok közötti különbségek felsorolásánál következetesen „faji eredetbeli” különbséget említ^,18 holott a kisebbségi szerződések általában csak faji kisebbségekről beszélnek. Ez az alkotmányi megszövegezés azonban lehetőséget adott arra, hogy a későbbi törvénymagyarázat a kisebbséghez való tartozásnál faji eredetet, tehát tárgyi ismérvet fogadjon el alapul, amelynek körén belül azután a román faj javára szolgáló értelmezést adjon.¹⁹

A közönséges törvényhozás a nemzeti (faji vagy nyelvi) kisebbséghez való tartozás kérdésében sokkal tovább ment, mint az alkotmánytörvény, a bírói gyakorlat még a törvényhozás vonatkozó intézkedését is kiterjesztőleg értelmezte s rendelkezései —  éles ellentétben a nemzetközi bíráskodásban elfogadott jogelvekkel —  a kisebbségek körét erősen korlátozták.

1. Az 1924. júl. 26-i 161. sz. Hiv. Lapban megjelent s az állami elemi oktatásról szóló törvény (lege pentru învăţământul primar al Statului) szerint a román eredetű állampolgárok nem tartoznak a nyelvi kisebbségek közé s ennélfogva azok a nyelvi kisebbségek részére egyébként a törvényben elvileg biztosított saját anyanyelvükön való tanulás jogát nem élvezik, hanem kötelesek román tannyelvű elemi iskolát látogatni.²⁰ Ugyancsak a román faji eredet alapján zár ki egyes állampolgárokat a kisebbségek köréből az 1925. dec. 22-i magánoktatási törvény is (legea asupra învăţământului particular).²¹

               2. A törvényi „román eredet” kifejezést a bírói gyakorlat úgy értelmezte, hogy bármely román eredetre utáló körülmény, így pl. az anya vagy apa román jellegű —  gör. kat. —  vallása vagy neve elegendő a román eredet megállapítására és ezekben az esetekben az illető kiskorú személyt (gyermeket) kizárta abból, hogy —  mint nyelvi kisebbséghez tartozó —  saját anyanyelvén tanulhasson,²¹ annak ellenére, hogy a gyermek neveléséért a törvény szerint felelős személy megelőzőleg írásbeli nyilatkozatot adott arról, hogy —  magát a nyelvi kisebbséghez tartozónak nyilvánítván ki —  a törvényben biztosított jogával élni kíván és gyermekét saját anyanyelvén, kisebbségi nyelven kívánja taníttatni. A bírói gyakorlat nemcsak kizárólag tárgyi ismérvek alapján állapítja meg a nemzetiségi hovatartozást, hanem az egyes tárgyi ismérvek között olyan megkülönböztetést tesz, hogy a többséghez való tartozást mutató ismérveknek —  bármilyen kis mértékben is forognak azok fenn —  döntő fontosságot tulajdonít és ilyen ismérv fennállása esetén az ellenkezőt még tárgyi ismérvekkel sem engedi bizonyítani. Ez a bizonyítási módszer homlokegyenest ellenkezik a nemzetközi bíráskodásban a nemzetiségi hovatartozás megállapításában követett elvekkel, mert nemcsak, hogy nem veszi figyelembe a kisebbséghez való tartozás kérdésében tett nyilatkozatot, hanem azzal ellentétes kényszert gyakorol.²³

A felsőbíróságok gyakorlata a nemzetiségi hovatartozás kérdésében elvben hasonlókép megengedi az egyén kifejezett akaratával szemben a tárgyi ismérvek alapján eszközölt megállapítást és elvi éllel állapítja meg, hogy a személy neve is legtöbb esetben valódi bizonyítéka lehet az illető személy faji eredetének.²⁴

3. A közönséges törvényhozás meg több esetben használja a román eredet fogalmat és kifejezést. Így pl. az 1924. febr. 24-i 41. sz. Hiv. Lapban megjelent állampolgársági törvény 10. §-a a román eredetű személyek honosítását könnyíti meg. Az 1938. jan. 29-i 23. az. Hiv. Lapban megjelent s az 1928. május 15-i középiskolai törvény módosításáról szóló rendelettörvény, amely szerint a román irodalomból, a román nyelvből és a román történelemből csak fajilag román tanárok jelentkezhetnek képesítő államvizsgára, hasonlóképen a „faji eredet” megjelölést használja.²⁵

Mindezekből megállapíthatólag az 1923-i alkotmány hatálya alatt a gyakorlatban a faji vagy nyelvi kisebbséghez való tartozás kérdésében az egyes állami szervek általában tárgyi ismérvek alapján határozhattak és így a kisebbségi személyek körét az alkotmányban foglalt elveken felépülő közönséges törvényhozás és törvényalkalmazás egészen önkényesen korlátozta.²⁶

A vallási kisebbségek fogalmát az alkotmány hasonlóképen nem határozza meg, a vallási kisebbség fogalmát azonban ismeri, az egyes vallási közületek között megkülönböztetéseket tesz és közöttük rangsort állít fel. A megkülönböztetésnek lényegileg nemzetiségi különbség az alapja. Az alkotmány ugyanis kimondja, hogy az ortodox román egyház és a görög katolikus egyház román egyházak, az államban az uralkodó egyház az ortodox román egyház, a görög katolikus egyháznak pedig a többi egyházakkal szemben elsőbbségi joga van.²⁷

1.    Az alkotmány ez intézkedése tehát a vallási kisebbségek közületeinek jogi helyzetét akként rendezi, hogy elsőrangú (görög katolikus) és másodrangú (többi vallási közületek) vallási kisebbségek kategóriáit állítja fel az uralkodó egyházzal, az ortodox román (görög keleti) egyházzal szemben, amely sorolásnak alapja a görög keleti és görög katolikus egyházak román nemzeti egyházi minősége. A vallási kisebbségekhez való tartozás kérdését a közönséges törvényhozás rendezi. Ennek értelmében a vallási kisebbséghez való tartozás kizárólagosan tárgyi ismérv —  valamely, a törvény értelmében kisebbséginek minősített vallási közülethez²⁸ való tartozás ténye —  alapján állapítandó meg, azonban bármely személy a vallási közülethez való tartozás tényén saját akaratától függően —  áttéréssel —  változtathat.²⁹

2.    A kultusztörvénynek a vallásváltoztatásra vonatkozó előbbi rendelkezése alól a későbbi törvényhozás fontos kivételt tesz, amikor az 1938. jan. 22-i 18. sz. Hiv. Lapban megjelent s az állampolgárságok felülvizsgálásáról szóló rendelettörvény (decret lege pentru revizuirea cetăţeniilor) alkalmazásával kapcsolatban a rendelettörvénynek az 1938. március 9-i Hiv. Lapban megjelent végrehajtási utasítása szerint a rendelettörvény értelmében zsidó az, aki 1918. december 1-én zsidó vallású volt, még ha vallását később meg is változtatta.³⁰ Ez a rendelkezés azonban —  ellentétben a román törvényhozás előbbi felfogásával —  a zsidóságot már nem vallási, hanem faji kisebbségnek tartja és értelme szerint a zsidó vallás csak a faji kisebbséghez való tartozás tárgyi ismérve.

b) Az 1938-i alkotmány

Az 1938-i alkotmány a kisebbségek jogi helyzetében gyökeres változtatást jelent. Az alkotmány nem határozza meg ugyan a kisebbség fogalmát, ennek ellenére azonban már nemcsak a vallási, hanem a faji kisebbség fogalmát is ismeri és az állampolgári jogok tekintetében a vallási kisebbségek mellett a faji kisebbségek számára is egészen külön jogállást állapít meg.

Az alkotmány hivatalos magyarázata szerint ugyanis³¹ az alkotmánytörvény csak az állampolgári kötelességek tekintetében nyilatkoztatja ki az összes állampolgárok törvény előtti egyenlőségét, az állampolgári jogok tekintetében azonban már megkülönböztetést tesz a román és nemromán fajú állampolgárok között, amelyet azután a közönséges törvényhozás részleteiben is szabályoz. Ennek a felfogásnak megfelelően az alkotmánytörvény azt is megállapítja, hogy az állampolgári jogok rangsora a legfontosabb szabadságok, így a lelkiismereti, gyülekezési, társulási, tan- és sajtószabadság, továbbá a külön törvényekben adott jogok tekintetében is fennáll.³²

1.    Az alkotmány 1. §-a, egybehangzóan az 1923-i alkotmánnyal újból megállapítja, hogy Románia egységes, nemzeti és oszthatatlan állam.³³ A nemzeti jelzőnek —  a jogi irodalom megállapítása szerint —  határozott jelentése van, nevezetesen az, hogy a kisebbségek létezése nem tudja az ország nemzeti jellegét megváltoztatni.³⁴ Ennek a rendelkezésnek tehát a kisebbségek létezését tagadó éle van.

Hasonlóképen az 1923-i alkotmányhoz, az alkotmány egyáltalán nem következetes a „román” szó használatában sem. Az állampolgári minőség megjelölésére ugyanis az alkotmány általában a „román” (român) kifejezést, de egyes helyeken a „román állampolgár” (cetăţean român, mint pl. a 5., 24., 26., 27., 61. §, vagy de naţionalitate română, mint pl. a 9., 11. stb. §) kifejezést használta. Ugyancsak a „román” szót használja az alkotmány a román nemzetiségi jelleg meghatározására —  az egyházakkal kapcsolatban —  (pl. 19. §. III. bek.) végül pedig a fajilag román állampolgár megjelölésére is. (Pl. 10. és 67. §). Az alkotmány egy hivatalos későbbi magyarázata szerint a faji román egyben jogi és politikai fogalom, az állampolgár pedig csupán a törvény által létesített alaki megjelölés.³⁵

3.    Az alkotmány —  ellentétben az 1923-i alkotmánnyal, amely, amint láttuk, elismerte azt, hogy az állampolgárok között nyelvi különbözőség is állhat fenn³⁶ —  már ennek létezését sem ismeri el, hanem csupán faji eredetbeli vagy vallási különbségről beszél.³⁷ Ennek következtében —  ellentétben a kisebbségi szerződés rendelkezésével és a nemzetközi bíráskodásban is elfogadott jogelvvel —  a nyelv, amely a kisebbséghez való tartozásnál elsősorban alanyi ismérv lehet, a kisebbségi hovatartozás megállapításából alkotmányjogilag ki van zárva.³⁸

4.    Az alkotmány nem határozza meg ugyan kifejezetten a faji megkülönböztetés alapját, azonban a 67. § megszövegezéséből, ahol három nemzedékről, továbbá egyéb rendelkezéseiből, ahol általában faji eredetről beszél³⁹ nyilvánvaló, hogy a román fajhoz való tartozás leszármazás, eredet, tehát tárgyi ismérv alapján állapítható meg. Ennek a rendelkezésnek következményeit az alkotmánytörvény későbbi hivatalos magyarázata fejti ki, amely leszögezi, hogy az alkotmány törvény az állampolgárok törvény előtti egyenlőségét csupán az állampolgári kötelességek tekintetében állapította meg, az állampolgári jogok a román és nemromán fajú állampolgárokat nem egyenlő mértékben illetik meg, így tehát a későbbi közönséges törvényhozás által az egyes szabadságjogok tekintetében létesített különféle jogállások az alkotmányban gyökereznek.⁴⁰

A faji kisebbségek külön, jogállásával az állampolgárok jogegyenlősége kapcsán bővebben foglalkozom,⁴¹ ehelyütt csupán anynyit szükséges megjegyezni, hogy az állampolgároknak az alkotmánytörvényben faji különbségek alapján tett osztályozása merőben ellentétes mindazzal, amit a kisebbségi szerződés a kisebbségek jogi helyzetére vonatkozóan elrendel.

A kisebbségi statutum tartalmaz ugyan rendelkezéseket a faji hovatartozás megállapítására vonatkozóan, épen a nyelvi kisebbségekkel kapcsolatban, ezeknek a rendelkezéseknek azonban gyakorlati értékük nincsen.

A statutum szerint a gyermek neveléséért felelős személy (apa, anya, vagy gyám) egyedül jogosult arra, hogy a gyermek etnikai hovatartozását megállapítsa és ennek alapján alapján felekezeti iskolába, állami iskolába, vagy bármely más iskolába beírathassa.⁴² Ez a rendelkezés azonban jogforrást nem képez⁴³ és az ellentétes törvényi rendelkezéssel szemben érvénye nincsen.

1. A kisebbségi statutum megjelenésekor hatályos, 1924. július 26-i 161. sz. Hiv. Lapban megjelent s az állami elemi iskolai oktatásról szóló törvény 8. §-a szerint ugyanis azok a szülők, akik román eredetűek, de  anyanyelvüket elveszítették, kötelesek gyermekeiket román tannyelvű magán- vagy állami iskolába járatni.⁴⁴ Ezt a törvényi rendelkezést a bíróságok a kisebbségi statutum megjelenése után is akként értelmezték, hogy a román eredet megállapítása esetén a szülőnek nincsen joga a gyermek etnikai hovatartozását meghatározni. A bírói gyakorlat tehát szigorúan tárgyi ismérvek alapján állapította meg a faji hovatartozást és felhasználva az általánosságban mozgó törvényszöveget, román eredetre mutató tárgyi ismérvekből a román fajhoz való tartozásra egészn meszszemenő következtetéseket vont le.

Adott esetben a bíróság ugyanis abból a körülményből, hogy az iskolaköteles gyermek apjának szülei tehát a gyermek nagyszülői közül kettő görög katolikus vallású volt s maga az apa is eredetileg görög katolikus vallású volt, bár később református vallásra tért ki, tényként állapította meg azt, hogy a gyermek román eredetű és az előbb említett 8. §. alapján megtagadta a gyermek apjának azt a jogát, hogy gyermekét kisebbségi iskolába járathassa annak ellenere, hogy a gyermek anyja magyar volt s az alkotmánytörvényre és a min. tan. napló 5. §-ára való hivatkozással a gyermeket kisebbségi iskolába íratta be s ott kívánta neveltetni. Megállapította ezzel kapcsolatban a bíróság azt is, hogy a végrehajtási utasítás csupán az állami elemi iskolai törvény 7. §-ára utal, a 8. §-nak minden román eredetű szülőre vonatkozó kötelező, tehát magánnyilatkozattal félre nem tehető rendelkezéseit azonban nem érinti.⁴⁵

2. A bírói gyakorlat által a tárgyi ismérv tekintetében elfogadott álláspontot később a törvényhozás is magáévá tette és az 1939. július 27-i 171. sz. Hiv. Lapban megjelent s az állampolgárság megszerzéséről és elveszítéséről szóló rendelettörvény módosítására vonatkozó rendelettörvény (decret-lege pentru modificarea şi complectarea unor dispoziţiuni din legea privitoare la dobândirea şi pierderea naţionalităţii române stb.) szerint a „román eredet” minőség megállapításához elegendő, ha a szülők egyike fajilag román.⁴⁶

Az alkotmány, az előzőhöz hasonlóan, ismeri a vallási kisebbség fogalmát és az egyes vallási közületek között bizonyos rangsort állítván fel, a vallási kisebbség részére külön jogállást ír elő.

1.    Az alkotmány 19. §-a a lelkiismeret szabadságát biztosítva megállapítja, hogy az ortodox keresztyén (görög keleti) és görög katolikus egyház nemzeti egyházak. Az ortodox keresztyén vallás a románok nagy többségének a vallása, ezért a román államban az ortodox egyház az uralkodó egyház, a görög katolikus egyháznak pedig a többi egyházak előtt elsőbbségi jogai vannak.⁴⁷ A közönséges törvényhozás ezt a megkülönböztetést részleteiben is szabályozza.⁴⁸

2.    Az 1940. aug. 9-i 183. sz. Hiv. Lapban megjelent s a romániai zsidók jogállásáról szóló rendelettörvény (decret-lege No. 2650. privitor la starea juridică a locuitorilor evrei din România), valamint az ugyanezen számban megjelent s a vérségileg románok és zsidók közötti házasságkötés megtiltásáról szóló rendelettörvény (decret-lege No. 26. pentru oprirea căsătoriilor între Români de sânge şi evrei) a zsidóságot faji kisebbségnek tekinti. A rendelettörvények meghatározzák a zsidó fogalmát és a zsidók között bizonyos kategóriákat állítanak fel.⁴⁹ A törvény részletesen szabályozza a zsidók külön jogállását, különösen a politikai jogok és gazdasági szabadság tekintetében.⁵⁰

III. A kisebbségi jogok nemzetközi eredetű forrásai nem tartalmaznak semmiféle irányelvet, a szerződésekben foglalt jogok alanyainak közelebbi meghatározására vonatkozóan s maguknak az egyes jogoknak a felsorolására szorítkoznak. E felsorolásból megállapíthatólag egyes kisebbségi jogok a kisebbségeket, mint egyéneket, míg mások a kisebbségeket, mint összességet illetik meg.⁵¹ Az egyes alkotmánytörvények ezt a kérdést sem rendezték.

1.           A kisebbségi szerződés rendelkezései körül az élet és szabadság védelme,⁵² az állampolgársághoz való jog,⁵³ az állampolgári jogegyenlőség, a kisebbségi nyelvek szabad használatának joga,⁵⁴ az egyenlő elbánáshoz való jog,⁵⁵ a saját nyelven való oktatás joga,⁵⁶ végül bizonyos, meghatározott célú szervezetek, így pl. nevelési, vallási, jótékonysági, szociális intézmények felállításához és ezekben a nyelv és vallás szabad használatához, illetve gyakorlásához való jog⁵⁷ természetüknél fogva csak fizikai személyeket illethetnek meg, tehát azok kizárólag egyéni jogok. Viszont a közvagyon terhére az állam által nevelési, vallási vagy jótékony célra fordított összegekből a kisebbségeket megillető méltányos részhez való jog,⁵⁸ továbbá az erdélyi székely és szász közületeket megillető vallási és tanügyi önkormányzat⁵⁹ természetüknél fogva az egész kisebbséget összességében megillető jogok.

2.           A kisebbségi szerződés becikkelyezésével —  minthogy a későbbi közönséges törvényhozás az egyes kisebbségi jogok alanyaival általában nem foglalkozik —  a román törvényhozás elismerte ugyan a kisebbségi személyeket, mint az egyes kisebbségi jogok alanyait, azonban a későbbi törvényhozás számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely a kisebbségi szerződésnek az egyes kisebbségi jogok létezését elismerő rendelkezéseit hallgatólagosan hatályon kívül helyezi. Ezekre a rendelkezésekre a különös részben fogok részletesen rámutatni. Semmiféle rendelkezést nem tartalmaz azonban a közönséges törvényhozás a kisebbségi szerződés szerint a kisebbségeket, mint összszemélyiségeket megillető jogok tekintetében, így tehát sem a kollektív személyiségek elismerését,⁶⁰ sem pedig a kisebbségeknek, mint kollektivumoknak kijáró jogok biztosítását illetően⁶¹ s így a kisebbségek egyénenként és összességükben a szerződésekben foglalt nemzetközi jogoknak csak tárgyai, de nem alanyai.

3.     A kisebbségekből álló, egyes kisebbségi jogok gyakorlása végett létesített közületekkel kapcsolatban a közönséges törvényhozás kifejezetten is elismeri a kisebbségi személyeknek tanügyi,⁶² továbbá vallási, jótékonysági és szociális⁶³ intézmények létesítéséhez való jogát. Az így szervezett közületekkel azonban a törvényhozás nem mint külön kisebbségi jellegű, hanem mint a vonatkozó általános szabályok alá tartozó jogi személyekkel foglalkozik.

4.     Sem a kisebbségi szerződés, sem pedig az alkotmány vagy a közönséges törvényhozás nem tartalmaz semmiféle intézkedést a kisebbségek nemzetközi jogalanyiságának elismerésére vonatkozóan.⁶⁴

¹  Vö. Balogh, i, m. 82., Le Fur, i. m. 419., Meitani, i. m. 43. Balogh a kisebbségi szerződések egyik legnagyobb fogyatékosságának mondja ezt, mert a belső törvényhozással az egyes államok a nemzeti kisebbséghez való tartozás kérdésében önkényesen rendelkezhetnek.

²Balogh, (uo.) és Flachbart (i. m. 133. és 138.) szerint a nemzeti —  tehát faji vagy nyelvi —  kisebbség tekintetében az alanyi ismérv az irány adó. Junckerstorff (i. m. 7.) több, az alanyi ismérvet alapul elfogadó véleményt ismertet (Wintgens, Schwalb, Rukser). A román jogi felfogásra vonatkozóan ld. bővebben szerz. A kisebbségi jogok a román jogi irodalomban. Kolozsvár, 1944.

³  Ld. bővebben alább a kisebbségi jogok alanyairól szóló részben. (74. lap III.)

⁴ A külföldi jogi irodalom a kisebbség fogalmának meghatározásánál szívesebben nem a kisebbségi fizikai személyek körétől indul el, hanem ellenkezőleg, a kisebbség fogalmát a nemzet fogalmával ellentétbe állítva, kisebbség alatt a kisebbségi személyek összességét érti és így érkezik el a kisebbségi fizikai személyek fogalmához. Vö. Fouques-Duparc, i. m. 17., Lucien Brun, Le problčme des minorités devant le droit international, 93., idézi Meitani, i. m. 41, Budişteanu, La condition juridique des minorités ethniques selon les derniers Traités de paix, 6., idézi Meitani, i. m. 41. Meitani i. m. 46. A. Lapradelle a Fouques-Duparc művének előszavában megállapítja, hogy a nemzetközi jogban új jogi személy született, a nemzeti kisebbségek. („...Dans le droit des gens, une nouvelle personne juridique, la minorité nationale est née...” Ld. Fouques-Duparc, i. m. III.) A tételes kisebbségi jog azonban a kisebbségi személyek körétől indul el s a kisebbség, mint összszemélyiség létezését nem ismeri el.

⁵ Az élet és szabadság védelmével járó jogokat. Kisebbs. szerz. 2. cikk I. bek.

A román állampolgárság megszerzéséhez való jogot a kisebbségi szerződés egyes esetekben (Kisebbs. szerz. 7. cikk, a Románia területén lakó összes zsidók tekintetében) kizárólag kisebbségeknek adja meg ugyan, általában azonban azt a Romániához csatolt területeken lakó összes személyeknek —  tehát nemcsak a kisebbségeknek —  megadja. (Uo. 3., 4. és 6. cikkek.) Ezek a rendelkezések kétségtelenül a kisebbségi jog fontos kiegészítő részét képezik, (Vö. Búza, i. m. 33., Balogh, i. m. 90.) mert egyik legfőbb biztosítékát képezik a kisebbségek jogegyenlőségének. A kisebbségi szerződésnek az állampolgárság megadására vonatkozó rendelkezései egyébként nem egyenlő erejűek, mert —  amennyiben azok a kisebbséghez tartozó személyekre vonatkoznak —  úgy nemzetközi érdekű kötelezettségek és a Nemzetek Szövetségének védelme alatt állanak. (Kisebbs. szerz. 12. cikk I. bek 1. tétel.)

⁶ Az 1866-i alkotm, eredeti 7. §-ának II. bekezdése: „Numai străinii de rituri creştine pot dobândi împământirea.”

⁷ 1879. okt. 13-i módosítás: „Diferenţa de credinţe religioase şi confesiuni nu constituie în România o piedecă spre a dobândi drepturile civile şi politice şi a le exercită.” A gyakorlatban azonban —  amint láttuk —  ez a rendelkezés nem jelentett tényleges egyenlőséget, mert az állampolgárság megszerzése a zsidóság számára szinte lehetetlen volt. Ld. elébb 13. skk.

⁸ Gyulafehérvári határozatok III. szakasz: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára...”

⁹ 1923-i alkotm. 5. §: „Românii, fără deosebire de origine etnică, de limbă sau de religie, se bucură de libertatea conştiinţei, de libertatea învăţământului, de libertatea presei, de libertatea întrunirilor, de libertatea de asociaţie şi de toate libertăţile şi drepturile stabilite prin legi.”

¹⁰ 1923-i alkotm. 22. § III. bek.: „Biserică creştină ortodoxă şi cea greco-catolică sunt biserici româneşti.”

¹¹   A Semmítőszék 1903. évi 10. sz. t. ü. határozata, közli Constituţia. CLR. 50. szám, II. kiad. 6. sz. jogeset, 20.: „...prin cuvântul „Români” întrebuinţat de textul Constituţiei (art. 7., par. 5. din Vechea Constituţie) legiuitorul nu a înţeles, decât pe naţionali Români, adecă pe acei, ce fac parte din Statul Român ...”

¹² Vö. Le Fur, i. m. 411., Sofronie, Protecţia minorităţilor 64. skk., Balogh, i. m. 58. skk.

¹³   „Regatul României e un Stat naţional şi unitar.”

¹⁴ „... Acest cuvânt are şi însemnătate mare din punct de vedere al acţiunii politice şi a celei administrative. Se exclud pentru totdeauna orice preocupări îşi precauţiuni de autonomii locale. Sentimentul regionalismului este condamnat ca contrariu literei şi duhului Constituţiunii celei noui. Practica lui poate constitui o crimă de Stat.” Adunările Naţionale Constituante. Proiectul Constituţinii, 41.

¹⁵ Adunările Naţionale Constituante. Proiectul Constituţiunii, III. „...Pentru a înlătura temerile cu totul neîntemeiate a unor parlamentari, ce ţin de minorităţi, s'a propus adăugarea cuvintelor... ,şi cetăţenii Români, fără deosebire de origină etnică, de limbă sau de religie, se bucură de... toate drepturile stabilite de legi. Cu chipul acesta am suprimat discuţiunea ce s'ar fi putut face asupra variantelor sensului cuvintelor ,Român' si ,cetăţean român', din punct de vedere istoric, juridic, roman, român, german şi ungur. Astfel putem afirma, că minoritarii sunt ei însăşi majoritari.”

¹⁶ Adunările Naţionale Constituante. Proiectul Constituţiunii, Raportul D-lui Senator Dissescu, 42. „Trebuie să distingem între streinii propriu zis ,străinii‘, adică aceia ce n'au naţionalitatea de Stat română şi acei streini, cari, din punct de vedere etnic, al originii sunt streini, însă au naţionalitatea de Stat română... Politiceşte (t. i. a faji kisebbségek) sunt supuşi legilor cari guvernează pe românii din România întregită. Cu privire la religia lor, la învăţământ, la limba lor, ei se bucură de drepturile tuturor străinilor şi de dispoziţiile tratatelor internaţionale. Este, prin urmare inutil de a crea un regim constituţional special, prevăzut de Textul Constituţiunii şi în legi ordinare.”

¹⁷ Ld. elébb 23. lap 47. sz. jegyz.

¹⁸ 7. §: „Deosebirea de origine etnică...” 8. §: „...fără deosebire de origine etnică...”, 28. §: „...fără deosebire de origine etnică..”, 29. §: „... fără deosebire de origine etnică...” stb. stb. Ugyanígy a közönséges törvényhozás is, pl. az 1930. júl. 7-i 148. sz. Hiv. Lapban megjelent s a katonai sorozásról szóló törvény (lege asupra recrutării armatei) 1. §: „Toti cetăţenii români, fără deosebire de origine etnică, de limbă sau religie datoresc personal serviciul militar ...”

¹⁹  Ld. alább 72. skk.

²⁰  1924. júl. 26-i törvény 8. §: „Cetăţenii de origină română, cari şi-au pierdut limba maternă, sunt datori să-şi înstruiască copii numai la şcoalele publice sau particulare cu limba româna de predare.”

²¹ 1925. dec. 22-i törvény 34. §: „Limba de predare în şcoalele particulare, frecventate de elevi ai căror părinti sunt de origină română, este limba Statului.” Uo. 47. §: „Dacă într'o şcoală de copii mici (grădina de copii) particulară sunt admişi şi copii de origină română...” stb. stb.

²² Az alsóbíróságok ebben a kérdésben állandó gyakorlatot folytattak, így pl. a nyárádszeredai román járásbíróság 148/1938. sz. ítéletével Nagy Miklós iszlói lakos gyermekét a felekezeti iskolába törvényellenesen beírottnak mondotta ki, mert —  születési bizonyítvány és egyetlen tanú vallomása alapján —  megállapította, hogy a gyermek anyja román eredetű és gör. kat. vallású, annak ellenére, hogy az atya írásbeli nyilatkozatot adott arról, hogy gyermekét a magyar tannyelvű felekezeti iskolába kívánja járatni. Az ítélet jogerős. Ugyanígy a gyermek szülőjének gör. kat. vallásából állapítja meg a gyermek román eredetét a 145/1937. sz. jogerős ítélet (Mátyás László iszlói lakos gyermeke), a 144/1938. sz. jogerős ítélet (Nagy Mihály iszlói lakos gyermeke) stb. stb.

²³   A hágai Állandó Nemzetközi Bíróság 1928. április 26-án hozott 12. sz. határozatában (arręt) a német-lengyel kisebbségi szerződéssel kapcsolatban nem fogadta ugyan el a nemzeti hovatartozandóság kérdésében a kizárólagosan alanyi ismérvet alapul vétetni törekedő német álláspontot, kimondotta azonban, hogy a gyermek neveléséért törvényileg felelős személy jogosult saját felelősségére kijelenteni, —  a tényleges helyzetnek megfelelően —  hogy mi a tanuló nyelve. Ez a nyilatkozat a hatóságok részéről felül nem vizsgálható és e tekintetben a nyilatkozóra semmiféle kényszer, akadályoztatás stb. nem gyakorolható. („... La Cour ne trouve, dans le texte de la Convention, aucune raison pour interpréter l'article 131, ainsi, que le veut le Gouvernement allemand, comme visant seulement une déclaration de la volonté ou désir que l'instruction de l'epfant... soit donnée dans la langue minoritaire ... les articles ... 131 accordent ŕ tout ressortissant la liberté de déclarer, selon sa conscience et sous la responsabilité personelle... quelle est la langue d'un élčvé, ou d'un enfant de l'éducation duquel il est légalement responsible... lesdites déclarations doivent porter sur ce que leur auteur estimé ętre la situation de fait... la question de savoir si une personne appartient ou non ŕ une minorité de race, de langue, ou de religion, ne sont pas soumises, sous quelque forme que ce soit, ŕ une vérification, contestation, pression ou entrave de la part des autorités...” A Publications de la Cour Permanente de Justice Internationale, R. A. No. 12. 39. skk. után idézi Flachbart, i. m. 304— 305.

²⁴    A marosvásárhelyi román ítélőtábla P. 344/1924. sz. határozatában: „Tekintettel arra, —  állapítja meg az ítélet indokolása —  hogy az állami elemi oktatásról szóló 1924. július 26-i törvény 8. §-a előírja azt, hogy azok a román eredetű állampolgárok, akik anyanyelvüket elfelejtették, mert őket —  jelen esetben erdélyi állampolgárról lévén szó —  elmagyarosították... ezekből a törvényszakaszokból az következik, hogy a törvényhozó azt akarta, hogy a román nemzetbe visszavigye azoknak a románoknak leszármazottait, akik az elnyomás folytán nemzetiségüket elveszítették. Bármennyire is közés nemzeti érdekűek azonban e törvényszakaszok, nem helyezik hatályon kívül azokat a szabályokat és elveket, amelyek a bíróságok előtti bizonyítást szabályozzák. Abban az esetben, ha az iskolai hatóság a fenti törvényszakaszt alkalmaztatni kívánja, szükséges, hogy a bíróság előtt... bármilyen kevés bizonyítékot mutasson fel amellett, hogy az az állampolgár, akivel szemben ezt a törvényszakaszt felhasználja, román eredetű, aki nemzetiségét elveszítette. Jelen esetben az alperes közoktatásügyi minisztérium a felperes azon határozott állításával szemben, hogy évszázadok óta magyar és saját magát ilyenként kéri kezelni, nem hoz fel egyetlen körülményt sem, nem kéri semmiféle bizonyítás felvételét arra vonatkozólag, hogy Borcsea Gergely valódi román, aki megtagadja (reneagă!) tiszta román származását. Mert bár a neve annak mutatja, mégis, tekintettel arra, hogy egymagában a név nem lehet valamely személy eredetének biztos ismérve —  bár legtöbb esetben valódi ismérv —  nem fogadható el alperesnek az a kérése, hogy a keresetet csupán felperes román nevéből levezetett indokból utasítsa el.”

(„Considerând, ca legea învăţământului primar din 26. Iulie 1924, prin art. 8 prevede, că cetăţenii de origine românească, cari şi-au uitat limba maternă, fiind maghiarizaţi —  e vorbă în speţă de un cetăţean din Ardeal —  sunt obligaţi, să-şi înstruiască copii în şcoli cu limbă de predare română... din aceste texte rezultă, ca legiuitorul a înţeles, să se readucă la neamul românesc descendenţii românilor desnaţionalizaţi de opresori.”)

Că ori cât ar avea aceste texte caracterul de interes general şi naţional, totuşi regulele şi principiile, care domină în materia dovezilor înaintea instanţelor judecătoreşti, nu sunt înlăturate. Că dacă autoritatea publică şcolară impune aplicarea textelor de mai sus, se cere, ca înaintea instanţei de judecată sesizată de judecarea ilegalităţii ce se pretinde, că există la bază unei asemenea procedări, să probeze fie cât de uşor, că cetăţeanul, cărui i-se cere să se supună acestor dispoziţii de lege, este român de origine, care şi-a pierdut naţionalitatea, în cazul de faţă autoritatea şcolară părâtă, adecă Ministerul de Instrucţie paralel cu afirmaţia categorică a reclamantului, că este ungur de secole şi ca atare înţelege să fie considerat, nu aduce nici o împrejurare, nu cere să administreze nici o probă, ca Borcsea Grigore este un român adevărat, dar care îşi reneagă originea curat românească, care o are. Că deşi numele său ar arăta, că este român, totuşi dat fiind faptul, că sunt cazuri, când numele singur nu poate fi un criteriu sigur de originea unei persoane, deşi în cele mai multe cazuri este un adevărat criteriu, cererea făcută de partea pârâtă, să se respingă acţiunea numai pe acest motiv dedus din numele românesc al reclamantului, nu poate fi primită.”

A határozatot a román Semmítőszék III. tanácsa 1935. március 18-án hozott 519. sz. határozatával (percsomószám 2465/1934) teljes egészében helybenhagyta. A határozat hasonlóképen leszögezi, hogy a minisztérium egyes szerveinek joga van arra, hogy a román eredetet —  az illető állampolgár állításával szemben —  bizonyítsák. (... urmând, ca Ministerul prin organele sale să cerceteze şi să îndrumeze pe aceste categorii de cetăţeni (t. i. a törvény 8. §-ában írt személyeket; szerz. megj.) pe cale prevăzută de art. 8 menţionat şi să dovedească origina românească a cetăţeanului, când ar afirma contrariul...”)

²⁵  Az 1924. febr. 24-i törvény 10. §-át ld. 81. lap 22. sz. jegyz. Az 1938. jan. 29-i rendelettörvény II. szakasz: „La art. 36 al aceleaşi legi (t. i. az 1928. máj. 28-i törvény, szerz. megj.) se adaugă un alineat final, în cuprinsul următor:

i) La examenele de capacitate pentru limba şi literatura româna şi la istorie nu pot fi înscrişi, decăt candidaţii cu origină etnică românească. Erre vonatkozólag lásd még 191. lap 65. sz. jegyz.

²⁶  A kisebbséghez való tartozás kérdésében a román jogi irodalom is azt az álláspontot foglalja el, hogy a nyelvi kisebbséghez való tartozás nem személyi, hanem tárgyi ismérvek alapján történik, a gyermek neveléséért felelős személynek tehát nincsen joga arra, hogy saját maga határozza meg a gyermek anyanyelvét, hanem csupán a tárgyi megállapításhoz szükséges adatokat szolgáltathatja. Ld. Negulescu, Demetru, Chestiunea minorităţilor şi jurisprudenţa Curţei permanente de Justiţie internaţională. Biblioteca Institutului de Ştiinţe Administrative. 23. szám. Reforma administrativă, Bucureşti, 1929.

Negulescu erre az álláspontra a hágai Állandó Nemzetközi Bíróságnak a felsősziléziai németek ügyében hozott s már ismertetett (ld. elébb a 23. sz. jegyzetet) 12. sz. arręt-jével kapcsolatban jut, holott a magyar jogi irodalom ebből inkább az ellenkező álláspontot véli felismerni. Vö. Balogh, i. m. Függelék, Késmárky, Gergely, Kisebbségi iskolajog és a szülők joga: MK. VII—  1928, 475. skk.

²⁷   1923-i alkotm. 22. § III. bek.: „Biserica creştină ortodoxă şi cea grecocatolică sunt biserici româneşti. Biserica ortodoxă română fiind religia marei majorităţi a Românilor, este biserica dominantă în Statul român; iar cea greco-catolică are întâietate faţă de celelalte Culte.”

²⁸    1928. ápr. 22-i 89. sz. Hiv. Lapban megjelent kultusztörvény (lege pentru regimul general al Cultelor) 21. §: „Pe lângă Biserica ortodoxă a carei organizare este stabilită prin lege specială, în Statul român mai există următoarele culte istorice: a) Cultul român greco-catolic (unit), b) Cultul catolic (de rit latin, grec-rutean şi armean), c) Cultul reformat (calvin), d) Cultul evanghelic-luteran, e) Cultul unitarian, f) Cultul armeano-gregorian, g) Cultul mozaic (cu diferitele sale rituri), h) Cultul mahomedan.

²⁹ Uo. 44. § skk.

³⁰ 1938. márc. 9-i végreh. utasítás 4. §: „Se vor socoti evrei cei, care la 18 Noemvrie (1 Decemvrie) 1918 erau de cult mozaic, chiar dacă ulterior au schimbat religiunea.”

³¹ Ld. 84. lap 45. sz. jegyz.

³² Ld. 85. lap 46. és 47. sz. jegyz.

³³   1938-i alkotm. 1. §: „Regatul României este un Stat naţional, unitar  şi indivizibil.”

³⁴   „... In ce priveşte întrebuinţarea expresiei de naţional, ea a fost întrodusă, în urma discuţiunilor, care au avut loc în Cameră, spre a accentua caracterul naţional al Statului nostru, că deşi în cuprinsul hotarelor ţării noastre există populaţiuni de altă limbă şi rasă, totuşi, marea majoritate a populaţiunii este naţională şi populaţiile minoritare nu ar putea schimba caracterul de Stat naţional...” Ld. Alexianu, Principii de drept constituţional. CLR. 156. sz. 6.

Ugyanígy Antonesco, Michel, A., Nation et nationalité dans la nouvelle Constitution Roumaine. Bucarest, (1939)., 8— 11.

³⁵ Az 1940. aug. 9-i 183. sz. Hiv. Lapban megjelent 2560. sz. rendelettörvény miniszteri indokolása: „In aceste condiţiuni legiuitorul constituant distinge noţiunea de român sau cetăţean român de origine, —  noţiune juridică şi politică majoră —  de noţiunea de cetăţean român, care reprezintă o creaţiune formală legală.” Hiv. Lap. 4083.

³⁶ 1923-i alkotm. 5., 8. stb. §.

³⁷ 1938-i alkotm. 4. §: „Toţi Românii, fără deosebire de origine etnică şi credinţă religioasă...”. Uo. 5. §: „Toţi cetătenii români, fără deosebire de origine etnică şi credinţă religioasă, sunt egali înaintea legii...” stb.

³⁸ A román statisztikai tudomány már jóval korábban rámutatott arra, hogy a kisebbségekhez való tartozás alapja nem lehet a nyelv, hanem elsősorban az etnikai eredet, tehát tárgyi ismérv. Vö. Theodoresco, I., Istrate, N., Méthode pour la connaissance des minorités ethniques. Bucarest, 1928.

³⁹ 1938-i alkotm. 67. §: „Nu poate fi Ministru decât cel care este Român de cel putin trei generaţii” és 1938-i alkotm. 4., 5. §, ld. elébb a 37. sz. jegyzetet.

⁴⁰ Ld. alább 84. lap 4. pont.

⁴¹ Ld. 83. lap II. skk.

⁴² Min. tan. napló 5. §_: „Persoanele legal responsabile de educaţia copiilor, (tatăl, mama sau tutorele) sunt singure în drept a determina apartenenţa etnică a copilului, putându-1 înscrie la şcoala confesională, la şcoala de Stat, sau la şcoala oricărei alte confesiuni.”

⁴³ Ld. 56. skk.

⁴⁴   1924. július 26-i törvény 8. §_: „Cetăţenii de origină română, cari şi-au pierdut limba maternă, sunt datori să-şi înstruiască copii numai la şcoalele publice sau particulare cu limba română de predare”.

⁴⁵   „...Având în vedere, că din actele dela dosar, depuse în copie rezultă, că Voniga Victor născut la data de 19. Octombrie 1906 din părinţii  Voniga Ioan şi Demeter Ana, ambii de religie greco-catolică, şi-a schimbat religiunea trecând la religiunea reformată în luna Martie 1930,

Că deci Voniga Victor este de origine etnică română, a fost de religie greco-catolică din părinţii săi...,

Considerând, ca regulamentul pentru funcţionarea comisariatului general al minorităţilor publicat în Mon. Of. No. 178 din 4. Aug. 1938., învocat de reclamant în aparărea sa, în art. 3. al. d. arată, că guvernul român acordă  toate înlesnirile spre a asigura copiilor de cetăţeni minoritari în ce priveşte învăţământul public în localităţile locuite mare proporţie de cetăţeni minoritari, posibilitatea de a fi înstruiţi în propria lor limba în şcolile primare de Stat, în conformitate cu art. 7 din legea învăţământului primar, având în vedere, că în speţă suntem în cazul art. 8., al cetăţeanului de origine română, ce şi-a pierdut limba română şi în care caz se face excepţie dela art. 7., la care trimite susarătatul regulament, art. 8. împunând unui asemenea cetăţean să-si înstruiască copii la şcolile româneşti...

Că astfel acţinuea este neintemeiată şi ca atare se respinge.

(Ld. a marosvásárhelyi román ítélőtáblának a 152/1939. percsomószámú ügyben hozott 12/1939. sz. határozatát, Voniga Viktor felperes, közokt. minisztérium alperes. A Tábla ítélete ellen felperes jogorvoslatot nem használt és így az jogerős maradt.)

⁴⁶ 1939. júl. 27-i rendelettörvény 28. § II. bek.: „Pentru stabilirea calităţii de român de origină, este suficient, ca unul din părinţii să fie de origine etnică românească.

⁴⁷ 1938. alkotm. 19. §: „Biserica ortodoxă creştină şi cea greco-catolică sunt biserici româneşti. Religia crestină ortodoxă fiind religia marei majorităţi a românilor, biserica ortodoxă este biserica dominantă în Statul Român, iar cea greco-catolică are întâietate faţă de celelalte culte.”

⁴⁸ Ld. 101. skk.

⁴⁹ A 2650. sz. rendelettörvény 2. §-a szerint zsidó az, a) aki zsidó vallású, b) akinek szülői zsidó vallásúak, c) azok a keresztyének, akik ki nem keresztelkedett, zsidó vallású szülőktől származnak, d) azok a keresztyének, akik keresztyén anyától, de zsidó vallású, ki nem keresztelkedett atyától származnak, e) akik zsidó vallású anyától házasságon kívül születtek, f) azok a nők, akik az előző rendelkezések alá esnek, keresztyénekkel házasodtak össze és a zsidó vallásról legkésőbb a Nemzet Pártjának felállítása előtt egy évvel keresztelkedtek ki. A rendelettörvény hatálybalépése után történt kikeresztelkedés a zsidó minőséget nem változtatja meg. A törvény 4— 6. §-ai 3 kategóriájú zsidót állapítanak meg: a) az 1918. dec. 30. után Romániába jött, b) a kivételezettek és c) az előző két csoportba nem tartozó zsidók kategóriáit.

⁵⁰ Ld. 107a sz. jegyz.

⁵¹ Vö. Balogh, i. m. 94. skk., Sofronie, Protecţia minorităţilor, 65. skk.

⁵² Kisebbs. szerz. 2. cikk.

⁵³ Uo. 3., 4., 5., 7. cikkek.

⁵⁴ Uo. 8. cikk.

⁵⁵ Uo. 9. cikk I. tétel.

⁵⁶ Uo. 10. cikk. I. bek. I. tétel.

⁵⁷ Uo. 9. cikk. II. tétel.

⁵⁸ Uo. 10. cikk., II. bek.

⁵⁹ Uo. 11. cikk.

⁶⁰ Pl. az erdélyi székely és szász közületek vallási és tanügyi önkormányzata (Kisebbs. szerz. 11. cikk).

Nem tekinthető a kisebbségek kollektív személyiségének a kisebbségi szerződés értelmében történt elismerésének az a kormányténykedés, hogy a királyi parancsuralom ideje alatt a kormány a romániai német, (ld. MK. XIX— 1939., 88— 90.), magyar (uo. 95— 96.) kisebbségek egy-egy vezetőjének engedélyt adott arra, hogy vezetőségük alatt az illető kisebbség kulturális, gazdasági és társadalmi céljait szolgáló szervezet működhessék.

⁶¹ A kisebbségeket jótékony stb. céljaikra a közvagyon terhére kifizetett összegekből megillető méltányos részt. (Uo. 10. cikk II. bek.)

⁶² Pl. Az 1925. dec. 22-i magánoktatási törvény 1. § (ld. 135. lap 93. sz. jegyz.), az 1939. nov. 4-i állami középfokú elméleti oktatásról szóló törvény 10. § (ld. 128. lap 44. sz. jegyz.), a kisebbségi főkormánybiztosság felállításáról szóló rendelettörvény végreh. ut. 3. § 3. pont c. alpont, stb.

⁶³ Uo. 3. § 3. pont c. alpont.

⁶⁴Vö. Balogh, i. m. 99., Sofronie, Protecţia minorităţilor 109., Hillard, i. m. 24. Junckerstorff, i. m, 95. és Meitani, i. m. 88. szerint a kisebbségeknek nemzetközi jogalanyiságuk nincsen. Ellenk. Lapradelle. (ld. fenn 4. sz. jegyzet.)