1. fejezet. A kisebbségek és az állampolgári minőség

I. A kisebbségi jog nemzetközi eredetű forrásai elsősorban az állampolgárságra vonatkozó rendelkezéseikkel kívánták rendezni a kisebbségek jogi helyzetét. Ez a körülmény következménye volt annak, hogy a nemzetiségi elv alkalmazásával egyes, újonnan felállított vagy nagy területi nyereségre szert tett államok jelentős számú kisebbséghez jutottak. A rendelkezések azt célozták, hogy ezek, az egyes államokra nézve kisebbséget képező néptömegek egyenjogúságát  elsősorban az állampolgári minőség megszerzésének lehetőségével biztosítsák és így vált szükségessé az, hogy a nemzetközi jog az állampolgárság kérdésében, tehát tisztán az egyes államok belügyét érintő kérdésben rendelkezzék.

Az állampolgárságra vonatkozó rendelkezések két csoportba sorolhatók; az elsőbe tartoznak azok, amelyek az állampolgárság megszerzéséhez való jogot biztosítják, a másik csoportba pedig azok, amelyek a békeszerződésekben érintett területen lakók számára más állampolgárság megszerzését teszik lehetővé. A gyulafehérvári határozatok nem teszik függővé semmiféle jog gyakorlását az állampolgári minőségtől,¹ a határozatoknak ez a része azonban nem képez jogforrást.²

Az állampolgársági jognak a kisebbségek által való megszerezhetésével kapcsolatban Románia arra kötelezte magát a kisebbségi szerződésben, hogy jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül román állampolgároknak ismeri el:

a) azokat a személyeket, akik a szerződés életbelépésének idején Románia részét alkotó bármely területen, ideértve az Ausztriával és Magyarországgal kötött békeszerződésekkel Romániához csatolt, valamint esetleg a jövőben csatolandó területeken állandóan laknak, kivéve, ha ezeket a személyeket ebben az időpontban más, mint osztrák-magyar állampolgárság illeti meg. (Kisebbs. szerz. 3. cikk. I. bek.)

b) Azokat az osztrák-magyar állampolgárságú személyeket, akik az előbb említett területeken születtek, állandóan ott lakó szülőktől, még akkor is, ha ok maguk a szerződés életbelépésének idejében nem laknak is ott állandóan. (Uo. 4. cikk I. bek.)

c) A román területen született összes személyeket, kivéve, ha azokat születésüknél fogva más állampolgárság illeti meg. (Uo. 6. cikk.)

d) A Románia területén lakó mindazokat a zsidókat, akiket más állampolgárság nem illet meg. (Uo. 7. cikk.)

E rendelkezések értelmében tehát az állampolgárság megszerzésének előfeltétele vagy a lakóhely (a. és d. pontok), vagy pedig a születési hely (b. és c. pontok) és emellett bizonyos külön feltételek.

Annak ellenére, hogy a kisebbségi szerződésben kötelezte magát Románia arra, hogy ezekkel a rendelkezésekkel ellentétes törvényt stb. nem fog hozni, a szerződés becikkelyezését követőleg a közönséges törvényhozás e rendelkezésekkel ellentétes módon intézkedett s intézkedései a kisebbségi szerződés vonatkozó rendelkezéseit hallgatólagosan hatályon kívül helyezték.³

Az állampolgári minőséget szabályozó közönséges törvényhozásnak a kisebbségeket érintő főbb rendelkezései a következők:

1.    Az 1923. nov. 1-i 172. sz. Hiv. Lapban megjelent s a békeszerződéseknek román állampolgársági jog megszerzésére és elveszítésére vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló szabályrendelet (regulament pentru aplicarea dispoziţiunilor Tratatelor de pace şi anexelor lor cu privire la constatarea drepturilor de a dobândi naţionalitatea română şi a pierderii acestei naţionalităţi) sok tekintetben ellentétben áll a kisebbségi szerződésekben foglalt rendelkezésekkel. Ez a végrehajtási utasítás azonban alkalmazásra sohasem került, mert az időközben hozott állampolgársági törvény az egész kérdést újból szabályozta.

2.    Az 1924. febr. 24-i 41. sz. Hiv. Lapban megjelent s a román állampolgárság megszerzéséről és elveszítéséről szóló törvény (lege privitoare la dobândirea şi pierderea naţionalităţii române) a kisebbségek jogi helyzetét rendezendő egyik legnagyobb fontosságú jogszabály.

a) A törvény szerint román állampolgárok mindazok a személyek, akiknek Bukovina, Erdély, Bánság, Körösvidék, Szatmár és Máramaros területén 1918. december 1. napján (illetve az óhitű naptár szerint 1918. nov. 18-án) illetőségük volt, ha más állampolgárságra nem optáltak.⁴

Annak ellenére tehát, hogy a kisebbségi szerződés megfelelő rendelkezése⁵ szerint Románia kötelezte magát arra, hogy az állampolgárságot az illető területeken lakóhellyel bíró személyeknek megadja, a törvény az állampolgárság elismerésének feltételéül egész más fogalmat, az illetőséget szabja.

Az illetőség fogalmát az erdélyi és keletmagyarországi területekre vonatkozólag az 1886: XII. tc. 5— 11. §§-ai határozzák meg, amely törvény az erdélyi kormányzótanács (Consiliul Dirigent) I. sz. dekrétumának értelmében hatályban volt.⁶ Ezek a törvényi rendelkezések az illetőséget egészen más feltételekhez kötik⁷ és így e két fogalom —  t. i. a lakhely és az illetőség —  nem fedi egymást.

A fenti törvényi rendelkezés tehát —  a kisebbségi szerződéssel ellentétben —  megtagadja mindazoknak a román állampolgárságát, akik a hozzácsatolt területeken laknak ugyan, de ott illetőségük nincsen.

b) A törvény szerint állampolgárságot szereznek a bukovinai, erdélyi, bánsági, körösvidéki, szatmári és máramarosi területeken lakó szülőktől származó személyek, még akkor is, ha ők maguk nem laknak ezeken a területeken⁸ az egyesülés időpontjában.

Ez a törvényi rendelkezés is eltér a kisebbségi szerződés vonatkozó részétől,⁹ mert míg a kisebbségi szerződés szerint a szerződés hatályba lépésének időpontjáig a csatolt stb. területeken született személyek nyernek állampolgárságot, addig a törvény ezt az egyesülések időpontjára, tehát az előbbi megelőző időpontra korlátozza.

c)     Ugyancsak nem felel meg a kisebbségi szerződés értelmének az a mód, ahogy a törvény az állampolgárság megállapítását rendezi. A törvény 64. §-a szerint ugyanis az 56. § alapján állampolgári jogot nyert személyek helyzetét a közigazgatási hatóságok állapítják meg. A törvényi rendelkezést végrehajtó szabályrendelet¹⁰ szerint a községi hatóságok hivatalból állítják össze az állampolgárságot nyert személyek névsorát, amely ellen jogorvoslatnak helye csak a kifüggesztéstől számított 40  nap alatt van. A törvény tehát lényegileg alakisághoz —  a közigazgatási  hatóságok elismeréséhez —  köti az állampolgárság megszerzését, holott a kisebbségi szerződés értelmében a jogosítottak az állampolgárságot jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül megszerezték¹¹ és a hatóságok munkáját nem ellenőrző és a hatóságok esetleges mulasztása vagy tévedése esetén jogait nem érvényesítő személyt az állampolgárságtól megfosztja.

d)     Azok a személyek, akiknek állampolgárságát az állampolgársági névsor, illetve az ennek összeállítása során használt jogorvoslat során az illető hatóságok nem ismerték el, állampolgárságot csupán honosítás útján szerezhettek.¹²

A törvény e szigorú rendelkezés alól kivételezi azokat a személyeket, akik lakhelyeiktől távol voltak s részükre lehetőséget ad, hogy az illetékes községi előljáróságnál az állampolgársági névsorba való felvételüket bármikor kérhessék.¹³ Az 1928. június 2-i 119. sz. Hiv. Lapban megjelent törvény (lege pentru modificarea art. 67. din legea privitoare la dobândirea şi pierderea naţionalităţii române din 1924) azonban ezt a jogot korlátozza és végső határidőként az állampolgárság megadása iránti kérések beadására 1928. dec. 31. napját teszi.¹⁴ Ezt a határidőt az 1932. okt. 18-i 244. sz. Hiv. Lapban megjelent egyszakaszos törvény 1933. szeptember l-ig meghosszabbítja.¹⁵

Ezek a törvényi rendelkezések az állampolgárság megszerzését még azok számára is korlátozták, akik az állampolgársági névsorok összeállításánál a törvény által előírt alakiságokat önhibájukon kívül nem érvényesítették. Ezek a törvényi rendelkezések azért nyertek gyakorlatilag nagy fontosságot, mert ezek kapcsán mondotta ki a legfelsőbb román bíróság azt, hogy a kisebbségi szerződést —  minthogy annak csupán közönséges törvényereje van —  a belső törvényhozás, tehát a közönséges törvény is módosíthatja.¹⁶

A bírói gyakorlat e szakasszal kapcsolatban a távollevő fogalmát egészen megszorítóan magyarázza.¹⁷

e) A törvény értelmében a más állampolgárságra való optálás az illető személynek köz- vagy magánokiratban adott nyilatkozatából vagy pedig olyan magatartásából is megállapítható, amiből az optálásra vonatkozó kétségtelen elhatározását és akaratát meg lehet állapítani.¹⁸ Ezt a kisebbségi szerződéssel ellentétben álló törvényi rendelkezést¹⁹ a bírói gyakorlat akként értelmezte, hogy a román állampolgárságról való lemondásra utaló tényeket egészen tágan, viszont az állampolgárság megtartására irányuló magatartást egészen szűken értelmezi.²⁰

Az 1924-i állampolgársági törvény előbb ismertetett intézkedéseinek a kisebbségek ellen irányuló célja egészen világosan abból a rendelkezésből ismerhető fel, amely a fajilag románok számára az állampolgárság megszerzésére egészen különleges eljárást ír elő. A törvény lehetővé teszi azt, hogy a törvény ismertetett, jogfosztó intézkedései folytán állampolgárságot nem nyert, de fajilag román személyek minden különösebb nehézség nélkül a román állampolgárságot megszerezhessék.

3. A honosítás a törvény szerint az állampolgárság megszerzésének egyik módja. A törvény egész sor feltételt kíván meg a honosítás feltételéül, amelyek közül a legsúlyosabbak: az ország területén legalább tíz évig való lakás, a honosítást kérő személy anyagi életlehetőségeinek biztosítása, stb.²¹ Ugyanakkor a törvény azonban lehetővé teszi a fajilag románok számára, hogy az állampolgárságot honosítás útján e legsúlyosabb feltételek teljesítése nélkül megnyerhessék.²² A törvény egy későbbi módosítása pedig a telepített románokat mentesíti az állampolgárság megszerzésének minden alakisága alól s nekik az állampolgárságot minden további nélkül megadja.²³

Az állampolgárság kérdésében a faji alapon vett megkülönböztetést a későbbi törvényhozás még jobban kiépíti. Az 1938-i alkotmányt közvetlenül megelőző időben hozott rendelkezések a törvényhozásnak ezt a célját kifejezetten kinyilatkoztatják.

4. Az 1938. január 22-i 18. sz. Hiv. Lapban megjelent s az állampolgárság felülvizsgálatáról szóló rendelettörvény (decret-lege pentru revizuirea cetăţeniei) elrendeli az összes, az állampolgársági névsorba való felvétel, összeírás stb. alapján nyert állampolgárságok felülvizsgálatát.²⁴ Míg azonban a rendelettörvény (3. §.) a zsidók állampolgárságának felülvizsgálatát hivatalból rendeli el, addig más személyek állampolgárságának kérdésében csak akkor indítandó meg a felülvizsgálati eljárás, ha az ügyészség —  az állampolgársági névsorba való felvételnek csalárd úton való megszerzéséről értesülve —  a felülvizsgálatot szükségesnek tartja. (24. §.)

A későbbi törvényhozás e rendelettörvény egyes intézkedéseit módosította és kiegészítette, az előbbi alapelv azonban változatlan maradt.²⁵ Az 1938-i alkotmánynak a román elem elsőbbségét kinyilatkoztató elve az állampolgársági törvényhozásban is érvényesült és a kisebbségek jogai ezen a téren az új alkotmány hatálya alatt láthatóbban korlátozottak a román fajhoz tartozók jogainál.

5. a) az 1939. január 20-i 17. sz. Hiv. Lapban megjelent állampolgársági rendelettörvény (decret-lege privitoare la dobândirea şi pierderea nationalităţii române) a Romániához csatolt területeken lakó személyek állampolgársága tekintetében az előző jogi helyzetet tartja fenn²⁶ azzal, hogy az utólagos beiratkozásra újabb határidőt engedélyez.

Ez a törvény már egészen külön fejezetben foglalkozik a fajilag románokkal és számukra egészen külön eljárást, az állampolgárságnak elismerés útján való megszerzését biztosítja.²⁷ Az 1939. július 27-i 171. sz. Hiv. Lapban megjelent rendelettörvény szerint a törvényben használt „román eredet” minőség megállapításához elegendő, ha a szülők egyike fajilag román.²⁸ A törvény által szabályozott eljárás lényege az, hogy a minisztertanács az igazságügyminiszter előterjesztésére egyszerű határozatával állampolgársági jogot ad a román eredetű személyeknek.

b) Az 1939. július 27-i 171. sz. Hiv. Lapban megjelent: rendelettörvény (decret-lege pentru modificarea şi complectarea unor dispoziţiuni din legea privitoare la dobândirea şi pierderea naţionalităţii române) a kisebbségeket érintően több lényeges módosítást tartalmaz.

Az állampolgársági törvény már korábban bevezette az állampolgárságtól való megfosztás, mint megtorlás intézményét.²⁹ A módosító törvény ezt akként egészítette ki, hogy az állampolgárságát az is elveszíti, aki bármilyen okból az országból meg nem engedett módon eltávozott, vagy aki az ország területét abból a célból hagyta el, hogy magát a katonai kötelezettség vagy bármilyen, a honvédelemmel összefüggő kötelezettség alól kivonja.³⁰ Az állampolgárságtól való megfosztást a minisztertanács mondja ki.³¹

A kisebbségekre nagyfontosságú a rendelettörvénynek az az intézkedése, amely módot ad azoknak, akik az állampolgárságot az 1924. február 24-i törvény értelmében megszerezték, hogy a megszerzés elismerését a törvény megjelenése után számított 3 hónapon belül (azaz 1939. október hó 27-ig) kérjék.³² Ez azonban még mindig nem oldotta meg végleges formában a kérdést, mert az állampolgárság megszerzésének jogi alapja továbbra is az illetőség maradt.

Az 1939. október 20-i 243. sz. Hiv. Lapban megjelent módosító rendelettörvény (decret lege pentru modificarea şi complectarea dispoziţiunilor art. 62. din legea privitoare la dobândirea şi pierderea naţionalităţii române) végre rendezi a kérdést és lehetőséget ad mindazok számára, akik az egyesülés (1918. december 1.) vagy a trianoni békeszerződés ratifikálásának (1921. július 26.) idején a Romániához csatolt területeken laktak, arra, hogy az állampolgárság elismerését 1940. február hó l-ig kérhessék.³³ A lakhely, mint az állampolgári jog megszerzésének alapja ily módon törvényi elismerést nyert. Az első bekezdésben ugyanis a törvény —  az előző rendelettörvényhez hasonlóan —  azok számára ismeri el az állampolgárságot, akik azt az 1924. február 24-i törvény értelmében, tehát illetőség alapján —  szerezték meg, a VI. bekezdés azonban kifejezetten a lakóhely alapján engedi meg az állampolgárság megszerzését.³⁴

II. Az állampolgári minőség megszerzésének fontossága abban van, hogy az államok általában csupán az állampolgáraik számára biztosítanak bizonyos jogokat és elsősorban is csupán az állampolgárok tekintetében nyilvánítják ki a törvények előtti egyenlőség elvét. A tételes román alkotmányjog hasonlóképen csak az állam polgárok jogegyenlőségét biztosítja.

1.   Az 1866-i alkotmány eredeti szövege még nem tartalmaz ilyen renrendelkezést, az 1879. október 13-i módosítás pedig anélkül, hogy a jogegyenlőség elvét kifejezetten kinyilatkoztatná, bizonyos jogok megszerzése tekintetében a vallási kisebbségek számára az ország többi lakosaival azonos lehetőségeket ír elő.³⁵

2.   A kisebbségi szerződés amellett, hogy Romániát arra kötelezi, hogy bizonyos jogok —  az élet és szabadság joga —  tekintetében az ország minden lakosának teljes védelmet biztosítson,³⁶ külön rendelkezéseket tartalmaz az állampolgárokat megillető jogok tekintetében. Ezzel kapcsolatban nemcsak, hogy biztosítja a kisebbségi állampolgárok számára, hogy a törvény előtt az ország többi állampolgárával egyenlők és ugyanazokat a jogokat élvezik,³⁷ hanem kimondja azt is, hogy az összes állampolgárokat jogilag és ténylegesen is ugyanaz a bánásmód illeti meg.³⁸

3.   Az 1923-i alkotmány amellett, hogy általánosságban kimondja azt, hogy az összes román állampolgárok a törvény előtt egyenlők,³⁹ egyes állampolgári jogokról szóló rendelkezéseiben külön utal arra, hogy a. kérdéses állampolgári jogot az állampolgárok fajra, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül élvezik. Így külön rendelkezik a polgári és politikai jogok,⁴⁰ a lelkiismereti szabadság, a tanszabadság, a sajtószabadság és általában a külön törvényekben meghatározott jogok és szabadságok,⁴¹ továbbá a gyülekezési⁴² és társulási szabadság tekintetében.⁴³

4.   Az 1938-i alkotmány legfontosabb újítása, amint láttuk, az állampolgári jogegyenlőség elvének félretétele, a román fajú állampolgárok elsőbbségének tételes kihangsúlyozása volt.

Az alkotmánytörvény megállapítja ugyan, hogy az összes román állampolgárok a törvény előtt egyenlők⁴⁴ és pedig tekintet nélkül vallásukra vagy faji eredetükre, az alkotmánytörvénynek a későbbi törvényhozási intézkedésekben lefektetett hivatalos magyarázata szerint azonban ez a rendelkezés csupán az állampolgári kötelezettségekre vonatkozik és csupán itt biztosítja az összes állampolgárok törvény előtti egyenlőségét.⁴⁵

Az alkotmánytörvénynek az állampolgárok között faji alapon tett megkülönböztetése —  ugyancsak az előbbi hivatalos magyarázat értelmében —  az állampolgárok legfontosabb szabadságjogaira is kiterjed. Az alkotmány biztosítja ugyan a lelkiismereti, munka-, tan-, sajtó-, gyülekezési, társulási szabadságot, továbbá mindazon szabadságokat, amelyekben jogok gyökereznek, a törvény által megállapított feltételek mellett,⁴⁶ azonban az alkotmány ezeket csak a fajilag románoknak és nem az összes román állampolgároknak adja meg. Ilyenformán tehát —  állapítja meg az idézett hivatalos magyarázat —  a munkaszabadságnak az állampolgári jogok rangsora, alapján tett korlátozása alkotmányos, mert az alkotmány szerint sem illetik meg a fajilag román állampolgárokéval egyenlő jogok a fajilag nemromán állampolgárokat.⁴⁷                    

Az alkotmánytörvény az előbbieken kívül nyíltan is kifejti a román elem elsőbbségének elvét, kimondván, hogy a közhivatalok betöltéséné  figyelemmel kell lenni a román nemzet államalkotó és többségi jellegére.⁴⁸ Ez a rendelkezés nemcsak diszkrecionális jogot ad a mindenkori kormányzatnak arra, hogy a közhivatalokba való bejutást szabályozza, hanem az államnak jogot ad arra, hogy az állampolgárok jogait, minden ellenőrzés nélkül, ennek a mértéknek megfelelöleg állapítsa meg, szögezi le e rendelkezésről a többször idézett hivatalos magyarázat.⁴⁹

5. A kisebbségi statútum szintén tartalmaz a kisebbségek jogegyenlőségére vonatkozó rendelkezéseket.⁵⁰ A végrehajtási utasítás kimondja ugyanis, hogy az állampolgárok nyelvre, fajra és vallásra való tekintet nélkül a törvény előtt egyenlőek.⁵¹ Ez a rendelkezés ugyan utal az alkotmány egybehangzó rendelkezésére, azzal azonban ellentétben van, mert amint láttuk —  az alkotmány nyelvi kisebbséget nem ismer és így a végrehajtási utasításnak a nyelvi kisebbségekre vonatkozó rendelkezése alkotmányellenes. Az alkotmánytörvénynek előbb több ízben idézett hivatalos magyarázata a legfőbb bizonyítéka annak, hogy a kisebbségi statutum mennyire ellentétben volt a hatályos alkotmánnyal.

A végrehajtási utasítás a kisebbségeknek a törvények előtti egyenlő elbánását is kimondja. Ennek a rendelkezésnek azonban semmiféle gyakorlati jelentősége nincsen.⁵²

III. A tételes kisebbségi jogok részletes vizsgálatainál látni fogjuk, hogy az állampolgári minőségnek alapvető fontossága volt a köz- és magánélet minden egyes vonatkozásában. Az állampolgári minőség megszerzése ennélfogva a kisebbségi lakosok számára úgyszólván életfeltétel volt.

Az állampolgárság megszerzésére vonatkozó törvényi intézkedések kapcsán láttuk az államvezetésnek azt a célzatát, hogy a kisebbségi személyeket az állampolgárság megszerzésében lehetőleg korlátozza,⁵³ a kisebbségi jogok részletes vizsgálatának során látni fogjuk azt, hogy az állampolgári minőség hiánya tényleges capitis diminutiot jelentett a kisebbségi személyek számára. Az állampolgári jogegyenlőségre vonatkozó alkotmányi rendelkezések —  eltekintve a legutolsó időkben ténylegesen is érvényre jutott túlzó nacionalista törekvésektől —  általában elvileg megfelelő módon kihangsúlyozzák az állampolgárok jogegyenlőségét. A közönséges törvényhozás futólagos vizsgálata is bizonyítja azonban azt, hogy a kisebbségek jogai minden életmegnyilvánulasban korlátozva voltak és így az alkotmánytörvényekben kijelentett jogegyenlőség elvét a kisebbségeket illetően szinte egyetlen vonatkozásban sem, már a tételes törvényhozás sem tartotta be. Az 1938-i alkotmány meghozatala azonban minden tekintetben véget vetett az állampolgárok legalább az alkotmány betűjében biztosított egyenlőségének és a román fajú állampolgárok elsőbbségének tételes leszögezésével új jogrendet állított fel.

¹ Gyulafehérvári határozatok III. cikk.

² Ld. 44. skk.

³ Ld. 49. skk.

⁴ 1924. febr. 24-i törv. 56. §: „Sunt şi rămân cetăţeni români, fără a fi obligaţi să îndeplinească vreo formalitate, locuitorii de mai jos, care până la data promulgării legii de faţă nu vor fi optat pentru o altă naţionalitate: 1. Toţi locuitorii din Bucovina, Transilvania, Banat, Crişana, Sătmar şi Maramureş, care aveau indigenatul (apartenenţa) la 18 Noemvrie (1 Decemvrie) 1918.

⁵ Kisebbs. szerz. 3. cikk: „... Románia román állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül mindazokat a személyeket, akik a jelen Szerződés életbelépésének idejében Románia részét alkotó bármely területen, ideértve az Ausztriával és a Magyarországgal kötött békeszerződések által Romániához csatolt, valamint esetleg a jövőben hozzá csatolandó területeket, állandóan laknak, kivéve, ha az illető személyt ebben az időpontban más, mint az osztrák vagy magyar állampolgárság illeti meg.” stb. stb.

⁶ I. sz. kormányzótanácsi dekrétum 1. §: „Legile, ordonanţele, regulamentele şi statutele legale de mai înainte, emanate înainte de 10 Octomvrie nou 1918, rămân… în vigoare în mod provizoriu...”

⁷ 1886:XII. t. c. 8— 11. §. Az általános szabály szerint községi illetőséget nyer az, (10. §) aki 4 éven át folytatólagosan ugyanazon községben lakik, ez alatt az idő alatt a községi terhek viseléséhez hozzájárul és nem forognak fenn vele szemben a törvényben (9. § II. bek. a, b, c pontok) felsorolt esetek, amikor régi illetőségét nem változtathatja meg. A községi illetőség megszerzésének másik módja a község kötelékébe való felvételnek kifejezett kérése, illetve a községnek e kérés felett való határozata. (11. §.)

Még sokkal súlyosabb a helyzet ebben a tekintetben pl. Bukovinában, ahol az illetőséget —  születés, házasság, közhivatalnoki kinevezés esetein kívül —  csak 10 évi állandó egy helyben való lakással lehetett megszerezni. (Az 1863. dec. 3-i osztrák törvény, közli Petrescu-Teişanu, i. m. 251. skk.)

A román törvényhozás álláspontja nem indokolható meg azzal sem, hogy Magyarország és a Szövetséges és Társult Főhatalmak között létrejött trianoni békeszerződés is az illetőséget veszi (61. szakasz) a román állampolgárság megszerzésének alapjául. A trianoni békeszerződést ugyanis a román törvényhozás hamarabb becikkelyezte (az 1920. szept. 21-i 136. sz. Hiv. Lap), mint a párisi kisebbségi szerződést (az 1920. szept. 26-i 140. sz. Hiv. Lap), ez utóbbi tehát az előzőnek esetleges ellentétes rendelkezéseit hallgatólagosan hatályon kívül helyezte.

A jogi irodalom szerint a kisebbségi szerződéseknek az volt a törekvésük, hogy mindenáron elkerüljék azt, hogy állampolgárság nélküli személyek maradhassanak. Vö. Fouques-Duparc, i. m. 206.

⁸ 1924. febr. 24-i törvény 56. §-a: „Sunt şi rămân cetăţeni români... stb. stb.... 6. Persoanele care la data unirii deşi nedomiciliate în vreuna din comunele din Bucovina, Basarabia, Transilvania, Banat, Crişana, Sătmar şi Maramureş, erau însă născute în acele comune din părinţi domiciliaţi acolo.”

⁹ A kisebbségi szerződés 4. cikke: „Románia román állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül mindazokat az osztrák vagy magyar állampolgárságú személyeket, akik az Ausztriával kötött béke szerződések által Romániához csatolt vagy esetleg a jövőben hozzácsatolandó területeken születtek, állandóan ott lakó szülőktől, még abban az esetben is, ha ők maguk a jelen szerződés életbelépésének idejében nem laknak is ott állandóan.” stb. stb.

A román állampolgárság elismerésével kapcsolatos kormányzati ténykedésekre jellemző esetet hoz fel Sipsom, Constantin, M., Sesizarea D-lui Ministru al Justiţiei în chestiunea mult desbătută a naţionalităţii Basarabenilor. Bucureşti, 1934. c. füzetében. Dr. M. Wildermann vegyész, az oxfordi egyetem volt előadója a Stinnes koncernnél egy párisi választott bíróság előtt folyó nagyértékű perében a román belügyi államtitkárság által kiadott bizonyítvánnyal igazolta, hogy a román állampolgárságot megszerezte. A választott bíróság ezen az alapon ítéletet is hozott, Stinnesék nyomására azonban Goga belügyminiszter utólag megváltoztatta az állampolgársági törvény végrehajtási utasítását s ezen az alapon a már kiadott állampolgársági igazolást visszavonta.

¹⁰ Az 1924. július 17-i 85. sz. Hiv. Lapban megjelent végrehajtási utasítás (regulament privitor la constatarea nationalităţii române) 19— 37. §, jogorvoslatokra 41. skk. §.

¹¹ Kisebbs. szerz. 3. cikk I. bek.: „...Románia román állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül...” Uo. 4. cikk I. bek.: ,,... Románia román állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül...” Uo. 7. cikk: „Románia kötelezi magát, hogy román állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül...” Még ha ez utóbbi esetben (7. cikk, a romániai zsidókra vonatkozóan) vitatható is az, hogy a kisebbségi szerződésben Románia magát a jogot nem adta meg, csupán ennek megadására kötelezte magát, az előbbi két esetben nem vitás, hogy a szerződésben foglalt személyek a kisebbségi jogot magával a szerződéssel megszerezték.

¹² 1924. febr. 24-i törvény 67. §: „Toţi locuitorii, care nu vor fi cuprinşi în aceste liste sau nu vor fi obţinut hotărîrea judecătorească potrivit art. 64 dela data promulgării legii de faţă, nu pot dobândi naţionalitatea română, decât prin unul din mijloacele arătate la art. 7 şi următorii.” stb., stb.

¹³ Uo. II. bek.: „Se exceptează locuitorii absenţi dela domiciliu, care având dobîndită de drept naţionalitatea română, potrivit art. 56, vor putea oricând cere primarului comunei respective, înscrierea în registrul de naţionalitate.”

¹⁴ 1928. jún. 2-i törvény ekként módosítja az előző törvény 67. §-ának II. bekezdését: „Se exceptează locuitorii absenţi dela domiciliu, cari având dobândită de drept naţionalitatea română, vor putea cere pâna la 31 Decemvrie 1928 primarului comunei respective înscrierea în registrul de naţionalitate.”

¹⁵ 1932. okt. 18-i törvény: „Termenul de 31 Decemvrie 1928, fixat de art. 67 al legii pentru dobândirea şi pierderea naţionalităţii române se prelungeşte până la 1 Septemvrie 1933.”

¹⁶ A Semmítőszék 1938. okt. 13-i teljes ülési határozata.

Ebben az esetben a Semmítőszéknek az 1924. febr. 24-i állampolgársági törvény 67. §-ának alkotmányossága felett kellett döntenie. Az állampolgársági jogának elismerését vitató személy ugyanis ezt a törvényi rendelkezést az 1923-i alkotmány 17. —  szerinte a szerzett jogokat biztosító —  szakaszára, illetve a kisebbségi szerződés 3. és 4. cikkeire való hivatkozással alkotmányellenesnek minősítette és ennek megállapítását kérte a Semmítőszék teljes ülésétől.

A Semmítőszék azonban előbb bővebben ismertetett (ld. 54. skk.) teljes ülési határozatában a kérést elutasította, mert —  álláspontja szerint —  a nemzetközi szerződés és így a kisebbségi szerződés is, becikkelyezése pillanatától kezdve csupán közönséges törvényerővel bír, amelyet későbbi közönséges törvény módosíthat az alkotmányos elvek megsértése nélkül. (Ld. Pand. Rom. XVIII— 1939., I. 12. skk.)

¹⁷ A bírói gyakorlatot közli Petrescu-Teişanu, i. m. 136.

¹⁸ 1924. febr. 24-i törvény 61. §: „Opţiunile sau renunţările făcute înainte de promulgarea legii de faţă, fie că au rezultat dintr'o declaraţiune autentică, fie că au rezultat din declaraţii sau acte sub semnătura privată, sau numai din fapte, din care se poate deduce neindoelnic voinţa şi hotărîrea de a opta, sunt şi rămân valabile şi au de efect pierderea naţionalităţii române.”

¹⁹ Kisebbs. szerz. 4. cikk: „...az illetékes román hatóságok előtt kinyilatkoztathatják ...”

²⁰ Vö. Petrescu-Teişanu, i. m. 120., 168., 196. sz. jogesetek a tágító értelmezésre, (329., 342., 350.) illetve 145. sz. jogeset a szűkítő értelmezésre. (335.)

²¹ 1924. febr. 24-i törvény 7. § 1— 6. pontok.

²² Uo. 10. §: „Românii de origină, supuşi unui alt Stat străin, indiferent de locul naşterii lor, lepădându-se de supuşenia străină, pot dobândi naţionalitatea română fără a mai îndeplini condiţiunile cerute la nr. 3., 5; si 6. din art. 7.” A 7. § 3. pontja a tíz évi tartózkodást, az 5. pont a biztosított megélhetést stb. írja elő.

²³ Az 1934. május 22-i 115. sz. Hiv. Lapban megjelent törvény (lege pentru complectarea unor dispoziţiuni privitoare la dobândirea şi pierderea naţionalităţii române din 24. Februarie 1924.).

²⁴ 1938. jan. 22-i rendelettörvény 1. §: „Se vor revizui înscrierile în registrele de naţionalitate, cum şi înscrierile în registrele privitoare la acordarea drepturilor cetăţeneşti. Revizuirea se va face după procedura prevăzută de această lege.”

²⁵ Az 1938. március 9-i 56. sz. Hiv. Lapban megjelent végrehajtási utasítás (regulamentul privitor la revizuirea cetăţeniei), továbbá a rendelettörvény 1938. febr. 12-i 35. sz. Hiv. Lapban, az 1938. március 7-i 54. sz. Hiv. Lapban, végül az 1938. szept. 21-i 219. sz. Hiv. Lapban megjelent s a rendelettörvény módosítására és kiegészítésére vonatkozó rendelettörvények.

²⁶ 1939. jan. 20-i törvény 62. §: „Locuitorii provinciilor alipite sunt cetăţeni români prin anexiune în condiţiunile prevăzute de tratatele de pace, aşa precum acestea au fost înterpretate şi aplicate prin legea pentru dobândirea naţionalităţii române dela 24 Februarie 1924. Acei dintre ei, care din diferite motive n'au îndeplinit la timp cerinţele legii pentru dobândirea şi pierderea naţionalităţii române dela 24 Februarie 1924, vor putea solicita până la data de 1 Februarie 1940, înscrierea în listele de naţionalitate.”

²⁷ Uo. 28— 34. §. Ezek a szakaszok román eredetű személyekről (români de origine) beszélnek. A törvényi rendelkezések jelentőségére nézve ld. Antonesco, i. m. 13— 17.

²⁸ 1939. júl. 27-i rendelettörvény: „Pentru stabilirea calităţii de român de origină, este suficient, ca unul din părinţi să fie de origină etnică românească.”

²⁹ 1939. jan. 20-i törvény 40— 47. §.

³⁰ 1939. júl. 27-i törvény 41. §: „Naţionalitatea română poate fi detrasă românului, care a plecat din ţară în mod clandestin şi fraudulos, indiferent din ce cauză, sau a părăsit ţara pentru a se sustrage îndeplinirii serviciului militar sau oricărei alte îndatoriri în legătură cu apărarea naţională.” A törvényi rendelkezésnek a kisebbségek ellen irányuló célját nyiltan kifejezésre juttatja a miniszteri indokolás. (Hiv. Lap. 4645.)

³¹ 1939. júl. 27-i törvény 44. §. E törvényi rendelkezés alapján pl. az 1939. aug. 9-i 182. sz. Hiv. Lapban megjelent miniszteri közlemény szerint kb. 1800, az 1940. jan. 4-i 4. sz. Hiv. Lapban megjelent közlemény szerint kb. 200, az 1940. jan. 5-i 5. sz. Hiv. Lapban megjelent közlemény szerint kb. 250, az 1940. május 17-i Hiv. Lapban megjelent közlemény szerint kb. 250 kisebbségi személyt stb., stb. fosztott meg a minisztertanács a román állampolgárságtól.

³² 1939. júl. 27-i törvény 62. §: „Locuitorii provinciilor alipite sunt cetăţeni români prin anexiune, in conditiunile prevazute în tratatele de pace, aşa precum acestea au fost interpretate şi aplicate prin legea pentru dobândirea şi pierderea nationalităţii române din 24 Febr. 1924” ... stb. A rendelettörvény indokolása szerint az állampolgári névsorokból kimaradt közel százezer főnyi személy helyzete tette szükségessé a törvény meghozatalát. („... s'a constatat, ca aproape o suta de mii de capi de familie, dintre care în imensă majoritate sunt români de naştere, au rămas din diferite motive neînscrise in listele de naţionalitate, iar astăzi se găsesc într'o situaţie dintre cele mai grele.” Min. indokolás, 1939. júl. 27-i 171. sz. Hiv. Lap. 4646.)

A miniszteri indokolás ugyan megemlíti azt is, hogy az állampolgársági névsorból kimaradtak legnagyobb, része román, ez azonban nem felel meg a valóságnak, hanem csupán a politikai helyzet —  a román közvéleménynek a kisebbségekkel szembeni türelmetlensége —  kívánta meg ennek kiemelését. A fajilag románok ugyanis —  amint láttuk —  más jogi alapon, de sokkal egyszerűbb alakiságok között e módosítás előtt is megszerezhették az állampolgárságot.

A módosítás megszövegezése arra mutat, mintha már az 1924. febr. 24-i törvény is elismerte volna az állampolgárságnak a lakhely útján való megszerzését, ez azonban csak célzatos és a külföld felé felhasznált rendelkezés volt. Az új törvényi rendelkezések alapján beadott összes kérések feldolgozására a II. bécsi döntés közbejötte miatt már nem kerülhetett sor.

³³ Az 1939. okt. 20-i rendelettörvény által módosított 62. §-nak első bekezdése azonos a korábbi törvény I. bekezdésével, tehát az állampolgárság elismerésének alapja az 1924. febr. 24-i törvény. A VI. bekezdés szövege azonban eltér ettől: „Cei interesaţi vor adresa în scris cererile lor primăriilor prevăzute în alineatul precedent, insoţindu-le de dovadă, că la 1 Decemvrie 1918 —  data unirii —  sau la 26 Iunie 1921 —  data ratificării tratatului dela Trianon —  locuiau intr'o comună oarecare din ţinuturile alipite sau din vechiul regat şi că dela această dată şi până astăzi nu s'au prevalat de nici o altă naţionalitate.”

³⁴ Az 1940. febr. 1-i határidőt a módosított 62. § II. bekezdése írja elő.

³⁵    1879. okt. 13-i módosítás: „Diferinţa de credinţe religioase şi confesiuni nu constituie în România o piedică spre a dobândi drepturile civile şi politice şi a le exercita.”

³⁶    Kisebbs. szerz. 2. cikk. I. bek.: ,.A román kormány kötelezi magát, hogy az ország minden lakosának, születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és szabadság télies védelmét biztosítja.”

³⁷    Uo. 8. cikk I. bek.: „Minden román állampolgár faji, nyelvi vagy vallási különbség nélkül a törvény előtt egyenlő és ugyanazokat a polgári és politikai jogokat élvezi.”

³⁸    Uo. 9. cikk. I. tétel: „Azok a román állampolgárok, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, jogilag és ténylegesen ugyanazt a bánásmódot és ugyanazokat a biztosítékokat élvezik, mint a többi román állampolgárok.”

³⁹    1923-i alkotmány 8. § II. bek.: „Toţi Românii, fără deosebire de origine etnică, de limbă sau de religie, sunt egali înaintea legii ...” stb.

⁴⁰    Uo. 7. § I. bek.

⁴¹    Uo. 5. §

⁴²    Uo. 5. és 28. §.

⁴³    Uo. 5. és 29. §.

⁴⁴    1938-i alkotm. 5. §: „Toţi cetăţenii români, fără deosebire de origine etnică şi credinţă religioasă, sunt egali înaintea legii, datorându-i respect şi supunere.”

Ld. az 1940. aug. 9-i 183. sz. Hiv. Lapban megjelent 2560. sz. rendelettörvény indokolását: „... Acest text (t. i. az alkotmánytörvény 5. §-a; szerz. megj.) cuprinde fără îndoială pe cetăţenii români, fără deosebire de origine etnică şi credinţă religioasă, însă principiul acesta al egalităţii înaintea legii este cuprins în capitolul I, care se ocupă de datoriile românilor. Prin urmare cetăţenii români sunt egali înaintea legilor  din punctul de vedere al dato-  riilor.” 1940/183. sz. Hiv. Lap. 4084.

⁴⁶   1938-i alkotm. 10. §: „Românii se bucură de libertatea conştiinţei, de libertatea muncii, de libertatea învăţământului, de libertatea presei, de libertatea întrunirilor, de libertatea de asociaţie şi de toate libertăţile, din care decurg drepturi, în condiţiunile statornicite prin legi.”

⁴⁷ „... Spre deosebire de art. 5, legiuitorul constituant în art. 10 întrebuinţează termenul de „român” nu „cetăţean român fără deosebire de origine etnică şi credinţă religioasă”. Fără îndoială, că legiuitorul constituant nu s'a gândit să desfiinţeze libertatea de muncă pentru unii cetăţeni români, dar libertatea de muncă este un drept sprijinit de împlinirea datoriilor. Esenţial este însă concluziunea, că nu se poate vorbi de egalitate în această materie, între cetăţeni români de origine şi cetăţeni români de origine streină şi că deci reglementarea libertăţii de muncă pe principiul erarhiei drepturilor este constituţională. Reglementarea muncii deci nu trebue să aibă la bază egalitate între cetăţeni români de origine şi străini de origine.” (Ld. 1940. aug. 9-i 183. sz. Hiv. Lapban megjelent 2560. sz. rendelettörvény indokolását, Hiv. Lap. 4083.)

⁴⁸   1938-i alkotm. 27. §: „Numai cetăţenii români sunt admisibili în funcţiunile şi demnităţile publice, civile şi militare, ţinându-se seamă de caracterul majoritar şi creator de Stat al Naţiunii Române.”

⁴⁹ „...Textul constituţional (t. i. az alkotmánynak előbb idézett 27. §-a; szerz. megj.) nu statorniceşte un drept egal pentru cetăţenii români, la ocuparea funcţiunilor şi demnităţilor publice, ci dimpotrivă, condiţionează admisibilitatea cetăţenilor români la ocuparea funcţiunilor publice, de caracterul majoritar şi creator de Stat al naţiunii române. A ţine socoteală de acest caracter, nu înseamnă numai un simplu drept de apreciere şi un atribut de putere discreţionară, ci înseamnă dreptul Statului de a reglementa, fără control, pe temeiul acestui îndreptar, însăşi drepturile cetăţenilor Români.” (Ld. az 1940. aug. 9-i 183. sz. Hiv. Lapban megjelent 2560. sz. rendelettörvény miniszteri indokolását, Hiv. Lap. 4083.)

⁵⁰ A kisebbségi statutum második része, az 1938. aug. 1-i 178. sz. Hiv. Lapban megjelent végrehajtási utasítás.

⁵¹  Uo. 3. § 2. pont: „Cetăţenii români, fără deosebire de limbă, rasă sau religie, sunt egali înaintea legii, căreia îi datoresc respect şi supunere, (art. 5 din Constituţiune.)”

⁵²  Uo. 3 § 3. pont: „Legile în vigoare asigură tuturor cetăţenilor români, fără deosebire de limbă, rasă sau religie, aceleaşi drepturi civile şi politice, acelaş tratament şi aceleaşi garanţii...” A végrehajtási utasítás a továbbiakban felsorolja azokat a törvényi intézkedéseket, amelyekből az egyenlő bánásmód és biztosíték fakad. A kisebbségi jogok részletezésénél rámutatok azonban arra, hogy e rendelkezések közül egyetlen egy sem jelentett egyenlő bánásmódot még a tételes törvényhozásból megállapíthatólag sem. Igy a végrehajtási utasítás utal az alkotmány 10. §-ára, illetve ezzel kapcsolatban a kisebbségi szerződés 8. és 9. cikkeire, illetve a kultusztörvény 1. §-ára (3. § 3. pont, a. pont), az alkotmány 10. §-ára s ezzel kapcsolatban a kisebbségi szerződés 9. cikkére és a kultusztörvény 14., 15., 16. és 24. §-aira (uo. b. alpont), a kisebbségi szerződés 10. §-ára, illetve ezzel kapcsolatban a kultusztörvény 31. és 32. §-aira (uo. c. alpont), az állami elemi iskolai oktatásról szóló törvény 7. §-ára (uo. d. alpont), végül az alkotmány 27. §-ára (uo. e. alpont).

⁵³   E törekvés gyakorlati jelentőségét a román állampolgárságot nem szerzett személyek száma mutatja. Erre vonatkozólag hiteles adat még alig van. Igy pl. az 1939. július 27-i törvény miniszteri indokolása szerint közel százezer családfő nem szerzett a törvény hatálybalépéséig —  különböző okok miatt —  román állampolgárságot. (Ld. 83. lap 32. sz. jegyz.)