i) A kisebbségek kérelmezési  szabadsága

Az alkotmánytörvények biztosítják ugyan az egyén kérelmezési szabadságát,¹ a kisebbségi szerződés hasonlóképen lehetőséget ad a kisebbségeknek arra, hogy sérelmeiket a Nemzetek Szövetségének tudomására hozzák,  — anélkül, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa előtt lefolytatott eljárásban félként szerepelhetnének  — a közönséges törvényhozás azonban mindezek ellenére még ezt a jogot is korlátozza.

1.  A kisebbségi szerződés 12. §-a szerint a szerződés a Nemzetek Szövetségének védelme alatt áll. Ennek biztosítéka az, hogy Románia hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa minden egyes tagjának meg legyen az a joga, hogy a Tanács figyelmét e kötelezettségek valamelyikének megsértésére vagy a megsértés veszélyére felhívja és hogy a Tanács oly módon járhasson el és olyan utasításokat adhasson, amelyek az adott esetben alkalmasaknak és hathatósaknak mutatkoznak.

A kisebbségek alanyi jogával kapcsolatban rámutattunk arra, hogy a kisebbségek nemzetközi jogalanyiságát a nemzetközi jog nem ismerte el. A kisebbségi szerződések szerint tehát sem a kisebbségekhez tartozó személyeknek, mint egyeseknek, sem pedig a kisebbségeknek, mint egységeknek nem volt meg az a joguk, hogy jogsérelem esetében maga a jogosított saját akaratából megindíthassa és keresztülvihesse a jogok érvényesítését. A kisebbségek, nem lévén panaszttevő jogalanyok, ők maguk csupán felhívhatják a Nemzetek Szövetsége Tanácsának figyelmei a kisebbségi szerződések megsértésére vagy a megsértés veszélyére, a kisebbségek közlésének azonban semmiféle jogi következménye nincsen, egyedül a Tanács tagjainak van jogosultságuk arra, hogy a kisebbségi szerződések megsértése esetében a Tanácsnak jogi hatással bíró előterjesztéseket tehessenek.²

2. A kisebbségi jogok érvényesítésének a nemzetközi jog szerint amúgy is nagyon korlátozott lehetőségeit tovább korlátozta a belső törvényhozás, amely még a kisebbségi jogok megsértéseről történt közlések egyes eseteire is büntető rendelkezéseket ír elő.

Az 1936. március 18-i 65. sz. Hiv. Lapban megjelent II. Károly büntetőtörvénykönyv a 215. §-ának második bekezdésével új bűncselekményt létesít, amely szerint egy évtől három évig terjedhető fogházzal, 5.000 — 20.000 leiig terjedhető pénzbüntetéssel és politikai jogainak egy évtől öt évig terjedhető felfüggesztésével büntetendő az, aki külfödön valótlan, célzatos vagy túlzott híreket terjeszt, amelyek a román államnak vagy a román nemzetnek becsületét érintik, vagy érdekeit sértik.³ A bűncselekménynek sajtó útján elkövetett alakzatai még súlyosabb büntetés alá esnek. A büntetőtörvénykönyv parlamenti anyaga világosan mutatja, hogy a valótlan vagy túlzott hírek terjesztői alatt a törvényhozás a Nemzetek Szövetsége előtti vagy az azt megelőző eljárásban ilyen nyilatkozatokat tevőket érti. A büntető jogszabály tág megfogalmazása és a valóság bizonyításának kizárása megfélemlítő hatása folytán a kisebbségi jogvédelem korlátozó eszköze lett.⁴

¹  1923-i alkotm. 30. §: „Fiecare (t. i. állampolgár) are dreptul de a se adresa la autorităţile publice prin petiţiuni subscrise de către una sau mai multe persoane, neputând însă petiţiona, decât în numele subscrişilor.” 1938-i alkotm. 25. §: „Oricine are dreptul a se adresa prin petiţiuni subscrise de una sau mai multe persoane la autorităţile publice, însă numai în numele celor subscrişi.”

²  Ld. Balogh, i. m. 102, továbbá előbb 24 —25. lap.

³ II. Károly Btk. 215. §: „Acela, care prin cuvinte, scrieri, gesturi sau acte aduce ofensă în public naţiunii sau Statului Român... comite delictul de ofensă a naţiunii şi se pedepseşte cu închisoare corecţională dela unu la trei ani, amendă dela 5000 —la 20.000 lei şi interdicţie corecţională dela unu la cinci ani.

Aceiaşi pedeapsă se aplică şi aceluia, care răspândeşte în străinătate ştiri neadevărate, tendenţioase sau exagerate, care ating onoarea sau vatămă interesele naţiunii sau Statului Român.

Dacă faptele se comit prin presă, pedeapsa este închisoare corecţională dela 2 la 6 ani ...” stb. stb.

⁴     A büntetőtörvénykönyv szenátusi bizottsága által javasolt szöveg nemcsak a külföldön a román állam vagy nemzet megbecsülését vagy érdekeit sértő valótlan hírek terjesztését tilalmazza, hanem a valóságnak megfelelő hírek terjesztesztését is megbüntette, amennyiben a hír terjesztése nem személyes jog megvédése érdekében történt. („....Aceiaşi pedeapsă se aplică şi aceluia, care răspândeşte în străinătate ştiri neadevărate, care ating onoarea sau vatămă interesele naţiunii sau Statului Român, ori chiar adevărate, însă în acest ultim caz, numai când răspândirea se face de o persoană, care nu apără un drept personal ...” Ld. Adunarea Deputaţilor, Sesiunea ordinară 1934 —1935., Nr. 61. A/8 Martie 1935. Lege (Votată de Senat) Codul penal. Raportul Comisiunei de legislaţie civilă, 88.) A román jogi irodalom már jóval megelőzően azon a véleményen volt  — s ezt a nézetét fogadta el az előbbi szövegezés  —, hogy a kisebbségi jogok érvényesítésére irányuló törekvéseket a belső törvényhozás útján korlátozni kell. Vö. Rudescu, Corneliu Alexandru, Abuzul de drept în materia de plângeri minoritare şi apărarea prestigiului extern al Statului. Bucureşti, 1931.

A törvényjavaslat szenátusi tárgyalásakor Gyárfás Elemér magyar szenátor olyan értelmű indítványt tett, hogy a szakaszt akként módosítsák, hogy a büntető rendelkezés nem vonatkozik a Nemzetek Szövetségéhez beadott panaszokra. (Ld. Rătescu, Constantin —Aznavorian, Hurmuz, Codul Penal Carol al ll-lea adnotat. Bucureşti, 1937., II. 72 —74.) A szenátus azonban ezt az indítványt elvetette s olyan szöveget szavazott meg, amely szerint a bűncselekményt az követi el, aki külföldön a román nemzet vagy állam megbecsülését vagy érdekeit sértő valótlan vagy  — a román állam megbecsülését sértő célzattal  — való híreket terjeszt. (Ld. Ad. Dep. Ses. ord. 1934 —1935., Nr. 61. A/8. Martie 1935., 88.)

Az Országos Magyar Párt a törvényjavaslat miatt 1935. május 20-án a Nemzetek Szövetségéhez panaszt adott be, aminek következtében a törvényjavaslat szövegét a fentiek szerint módosították. (Vö. Mikó, i. m. 306., 308.) Minthogy azonban a valóság bizonyításának helye e tárgyban nem volt, a törvény eredeti célját mégis elérte.