A „SZIHOLÓGUS”

Ha fehér papír kerül elém, nyomban írásra ingerel. A jómúltkoriban is így jártam. Fiókomban kotorászva, egyszer csak azon kaptam magam, hogy tiszta papír és ceruza hever előttem. Írni kellene valamit, motoszkált bennem a vágy. De egyetlen épkézláb gondolat sem villant a papírra. Tíz percnyi kínlódás után, úgy találomra, lefirkantottam egy nevet: Benkő Sándor. Vajon ki lehet ez a Benkő Sándor? – tűnődtem bosszúsan. – Mi a csodáért jutott eszembe pont ez a név? Tudtommal sohasem is volt ilyen nevű barátom vagy ismerősöm. De ha már leírtam, üsse kő, megismerkedem vele, utóvégre nem is olyan rosszhangzású név ez. Igaz, nem vall valami történelmi eredetre. Talán éppen erdélyi származású. Várjunk csak, hátha egy régen látott munkásember viseli. Hirtelen minden eszembe jutott.

A gyufagyárra emlékeztem. Együtt dolgoztunk ott Benkő Sándorral. Az egyik reggel a gyár éppen háromnegyed hétre dudált. Midőn a visszhang elhalt, egy takaros aszszony kivált a tízes pakkot csomagoló asszonyok közül s átment a ládaszegező munkások csoportjához, akik a gyárudvarra tódulva a raktár rakodótornácára igyekeztek. Benkő Sándort megállította s azt kérdezte tőle:

–   Maga az a híres?

–   Miféle híres? – meresztette szemét Benkő Sándor az asszonyra.

–   Az, aki azt hirdeti, hogy érteni kell a szihológiához.

–   Persze hogy ő az – kiáltotta nevetve az egyik ládaszegező.

Benkő Sándor festékes zsákkötényt viselt. Ő volt a raktár ládaszámozója. Féltéglányi gumibetűket mártott fekete festékbe, s az ország minden részébe irányuló gyufásládákat címezte meg velük. A fekete festéktől még vasárnap sem tudott kitisztálkodni. Munkástársai ezért néha azzal ijesztgették: vigyázzon, ne sokat mosakodjék, mert ha véletlenül sikerül megfehérednie, kiszeret belőle az asszony. A „szihológus” volt a gúnyneve s ez azért ragadt rá, mert örökké azt vitatta, hogy semmi sem lehetetlen, csak érteni kell a dolgok nyitját. Ezért aztán mindenki azon törte a fejét, milyen nehéz feladat elé állíthatnák, hogy szégyenben maradjon. Horák úr, a raktárnok, akit a ládaszegezők kétfejű sárkánynak neveztek a bal füle tövére nőtt cipónyi daganat miatt, egy ízben kulcscsomóját rázva, bosszúsan hívta magához:

–   Nézze, maga nagyszájú. Ez a kulcs tegnap még vígan nyitotta a szekrényajtót, ma pedig egyet sem fordul.

Benkő letérdelt, a kulcsot meg bedugta a zárba, fél szemét közben lehunyta, a másikkal viszont a zárba kukucskált, aztán kabátja hajtókájából gombostűt húzott ki, kétszer-háromszor beleszúrt a kulcslyukba, majd a kulcsot a szék lábához veregette, végül belefütyölt és a zár kinyílt.

Horák úr megcsóválta mindkét fejét, egyiket a nyakán, másikat a füle tövén, s tisztelettel mormogta:

–   Maga igazán nagy pszichológus, Sándor.

Ez a szó a ládaszegezők ajkán szihológusra kopott, s attól kezdve csak így szólították Sándort. Ő nem tiltakozott. Horák urat kifaggatta az idegen szó értelme felől, aztán már maga is használta. A raktárnokon aratott győzelme után lépten-nyomon hangoztatta, hogy a „szihológiá”-val kinyit ő minden szívet és lakatot, a fösvényt adakozóvá, a bőkezűt meg zsugorivá teszi. Társai a fösvénységgel nem próbálták szaván fogni. Senki sem volt hajlandó bevallani, hogy fösvény volna, bőkezűsködésre viszont egyiknek sem futotta a fizetésből. Más lehetetlent pedig nemigen tudtak eléje állítani. Benkő kedve szerint választhatta ki magának a segítségére szoruló dolgokat. Például Subáné örökké szidta a mészárosokat a nehezen fövő marhahúsok miatt. Mire Benkő azt tanácsolta, hogy szúrjon egy nagy, új szeget a húsba, s meglátja, olyanra fő vele, mint a szopósbárányé.

Subáné szót fogadott. Híre ment a szeggel főzött húsnak a gyár valamennyi asszonya között, akik meggyőződéssel mondogatták, mióta úgy puhítják a leveshúst, nem olyan rágós, mint a bocskortalp. Benkő szoktatta rá a gyáriakat a ,,Munkás Újság”-ra is, pedig a szervezett vasasok azt hirdették, hogy nem lehet megvétetni evvel a félparaszt társasággal egy példányt sem. Hogy a virtuson kívül Benkőt egyéb is ösztökélte volna, azt ma sem tudom, de jól emlékszem, mikor kopogós télre fordult az idő, s a jéghideg cementen topogó munkások lába majd megfagyott, Benkő rábeszélte őket, hogy kapca helyett húzzanak újságpapírt a bakancsba. E célra másnap egy öl régi „Munkás Újság”-ot cipelt a gyárba. Szétosztogatta a fagyoskodók között, azok ebédidőben beleolvastak, s hetek múlva egyik is, másik is előállt: hol kapni abból az újságból frisset is, mert az nemcsak kapcának jó.

Emiatt egy tavaszi napon Benkőt Reiter igazgató úr szemüvege elé hivatták. Az üveg mögül az igazgató úr ráparancsolt, hogy a „szihológiát” ne tévessze össze a szocializmussal, s jó lesz, ha „Munkás Újság” helyett ,,Reggeli Lapokat” ajánl kapcának. Benkő az igazgató úr tanácsát elmondta a gyáriaknak, s azok nevetgélve mondogatták, hogy a „Reggeli Lapok” nem olyan tartósak. Ez az eset akkora tekintélyt szerzett Benkőnek, hogy Lázárné a berakó osztályról az iránt faggatta, mit tegyen, hogy az urát leszoktassa az italról?

–   Az már nem olyan egyszerű – csóválta fejét Benkő. – Ahhoz már magának is érteni kell a „szihológiá”-hoz.

–   Tanítson meg rá – rimánkodott az elkeseredett asszony –, az uram kiinná még a Nagyszamost is. Azt kívánja, hogy én is vele igyak. Már alig bírok ellentállni neki.

Benkő Sándor másnap hozott Lázárnénak egy tenyérnyi vastag könyvet. Hogy mi volt a címe, bizony én nem néztem meg, de Lázárné a könyv láttára szinte holtra ijedt.

–   Jaj, édes Istenem – kapott a szívéhez –, hiszen amíg én ezt kiolvasom, elrészegesednek még az unokáim is.

–   Nem baj – vigasztalta Benkő. – Olvassa csak ki, legalább maga és a dédunokái nem részegesednek el.

Lázárné nem mert nekivágni a vastag könyvnek. Mások viszont tízen is utánakapkodtak. Kézről kézre adták olvasni, s a dolog vége az lett, hogy egy szombaton fizetésjavítást kért az egész gyár. Benkőt bízták meg: legyen ő a gyár szája. Reiter úr szemüvege majd elrepedt a méregtől. Fenyegette Benkőt: Adok én magának „szihológiát”. Nem megmondtam, hogy kapcának jó a ,,Reggeli Lapok” is? De majd megmutatom maguknak a magyarok Istenét. És megmutatta. Nemsokára ezután beleolvadt a Kreuger-féle svéd gyufatrösztbe, gyárát üzemen kívül helyezte. Benkőéket meg szélnek eresztette.

De amilyen makacs ember volt ez a Benkő, biztosan ma is „szihologizál” valamerre.

(1942)