nyomtat

megoszt

Ideológusok és szakemberek

Boér Hunor -- Gagyi József

Ideológusok és szakemberek

(A Magyar Autonóm Tartomány múzeumai)

A sztálini szocialista rendszer egyik legfontosabb célja a társadalom (a "dolgozó nép") egységének megteremtése és annak fenntartása. Romániában az új hatalmat kellett uralomra juttatni és konszolidálni. A hatalom megragadásának lépcsõfokai: a politikai (és gazdasági) ellenfelek kiiktatása, a másként gondolkodók elhallgattatása, a tervezett (szó szerint: az egyéves és ötéves tervek szerint épülõ) egység elsõ formáinak megvalósítása, majd pedig a konszolidáció: a kialakult formák, intézmények sikeres működtetése, új formák, szerkezetek kiépítése, a befolyásolási, ellenõrzési hatókör kiterjesztése az intézmények közvetítésével a társadalom egészére. Az egység: a tett és a szavak, a cselekvés, de mindenekelõtt az ideológia, a politikai mítosz szervezte gondolkodás egysége. Az egység követelménye, hogy oldódjanak az etnikai-kulturális határok is. A dolgozó nép ne tekintse magát és társadalmát különbözõ etnikus korlátokkal elválasztott és megosztott kisebb egységeknek. Ebbõl a szempontból az ötvenes évek Romániájában a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) az a hely és helyzet, ahol és amelyben az etnikai másság mint legfontosabb eltérés (ahogy a központból érkezõ kiküldöttek emlegették: "a tartomány specifikuma") jelentkezik. A hivatalos álláspont éppen ezt nem veszi figyelembe: szerinte a MAT a marxi-lenini nemzetiségpolitika helyes alkalmazásának eredménye, szervesen illeszkedik a nagy egészhez: a szocializmust építõ Szovjetunió hű követõjeként, a szocializmust építõ román államban, a szocializmust építõ magyar tartomány. A román állam, illetve az azt vezetõ Román Munkáspárt (RMP) megoldotta a nemzetiségi kérdést. A küzdelem, szintén hivatalos értelmezés szerint, az osztályharc diktálta szembenállást figyelembe nem vevõ, és ezért "elvtelen" magyar egység, a nacionalista-soviniszta megnyilvánulásoknak nevezett jelenségek ellen folyik. Ennek a hatalmat gyakorlók számára legfájóbb tapasztalata -- mint azt Mogyorós Sándor, a Központi Bizottság Politikai Bürójának tagja egy 1959-es marosvásárhelyi gyűlésen kifejtette --, hogy a magyarság "egy része" számára a politikai-kul-turális központ nem Bukarest, hanem Budapest. Amíg ez így van, addig a testvéri -- majd a beolvadás nyomán minden különbséget elmosva létrejött -- egység hiányában, a pártvezetés véleménye szerint, fennáll a kisebbségi, egységbontó nacionalizmus és revizionizmus veszélye.[1]

Az egység megteremtésének végsõ formája a kettõsségek gyakorlati felszámolása: a társadalmi homogenizálás, az etnikai asszimiláció. Az autonómnak nevezett tartományban sosem létezett kivételes helyzet, csupán más átalakulások voltak szükségesek (pl. itt nem volt a kolozsvárihoz hasonló súlyú és intézményigényű megzabolázandó elit, se akkora diáktömegek politikai kockázati tényezõjével járó felsõoktatás), és ez némileg befolyásolta az ütemezést. Jó példa erre az, ami az oktatásban történt. A romániai magyar nyelvű oktatás 1944 és 1989 közötti korlátozásának, ismeretes, több lépcsõfoka van. 1952, a MAT létrehozásának éve, Kolozsváron a "kemény vonal és a hisztéria" esztendeje, bolsevik típusú fordulat, Antal Árpád nyugalmazott kolozsvári egyetemi tanár szavaival, de a tartomány létrejöttekor, õsszel itt is átmeneti mosolypolitika tapasztalható. A Sztálin halálát követõ, 1953--1957-es oldódási folyamatot 1959-ben követi a kolozsvári önálló magyar felsõoktatás felszámolása.[2] A MAT-ban ekkor az iskolák egyesítésérõl készül stratégia.

Írásunkban az egység kialakításának egy az ötvenes évek végén lezajlott mozzanatát elemezzük. Az eleve a propagandaszerkezet részeként kezelt múzeumokat az 1958-as ideológiai fordulat, a "kommunizmus építésének nemzeti útja" elvének meghirdetése, gyakorlatának beindítása újra elõtérbe hozza. Történetünk arról szól, mi volt ekkor a hatalom szándéka a múzeumokkal; milyen ideológiai elemeket kérnek ott az aktuálpolitikai elvek, milyen új értelmezést, hangsúlyokat várnak el a korábban is használt motívumok esetében (román--magyar közös múlt, forradalmi hagyományok, valamint a korabeli ideológia számára követendõnek tartott testvériség). Másrészt mit tesznek az ottani szakemberek, amikor 1959-ben megváltozott ideológiai parancsoknak kellett engedelmeskedni. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy az ideológiai nyomás újabb irányvételével mi is történt valójában a nagy múltú és országos súlyú magyar intézménynek számító sepsiszentgyörgyi múzeumban, illetve a MAT többi, kisebb múzeumában. Elõször a múzeumok történetét, az intézményi elõzményeket[3] vázoljuk röviden, a kommunista berendezkedéssel irányukban korábban felmerült politikai elvárásokat, azok változását, majd az egységesítés ötvenes évek végi, megújított ideológiára alapozó követelését és az erre adott válaszokat mutatjuk be.

 

1. A Magyar Autonóm Tartomány múzeumai és történetük

1.1. Múzeumi központok a MAT területén

Sepsiszentgyörgy

Múzeuma 1875-ben a Kézdivásárhely melletti Imecsfalván jött létre. Alapítástól önálló intézményként működött, és azonnal bekapcsolódott a magyar tudományos életbe. 1879-ben költöztették be Sepsiszentgyörgyre, 1900-ban hasonló számú tárggyal képviselte Magyarországot a párizsi világkiállításon, mint a kolozsvári ún. erdélyi múzeum. A következõ másfél évtizedben, nevének megfelelõen, a Székely Nemzeti Múzeum (SzNM) valóban a "kisebbik magyar nemzet(rész)" "nemzeti" (British Museum-típusú összetett) múzeumává nõtte ki magát. A legrégibb nagy magyar regionális múzeum, amely mind magyar, mind regionális jellegét megõrizte minden impérium-és rendszerváltásban -- 1918 után a határon túli magyar tudományosság egyetlen megmaradt, folyamatosan működõ intézménye. Jelentõségét mutatja, hogy 1925ben még a Cambridge University készül vele közös régészeti ásatásra, 1930-ban pedig a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) képviselõi sem tudnak más nemzetközi súlyú erdélyi magyar tudóst említeni az utolsó évtizedbõl, mint a SzNM régész-igazgató-õrét, László Ferencet. A múzeum nemzetközi kiállításokon vesz részt (Genf, 1925, Berlin, 1927), levéltára mintegy százhetvenezer tétellel gyarapodik a két világháború között (a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Levéltár magyar gyarapodása ebben az idõben pár ezeres nagyságrendű, és az is csak Kelemen Lajosnak köszönhetõ). Sikeresen szembeszáll a szakmailag megalapozatlan román állami levéltári programmal, megszervezi az 1898-ban megszakadt Székely Oklevéltár 1934-es új, VIII. kötetét, és kihozza a határon túli magyar tudományos élet két világháború közti egyik legjelentõsebb tanulmánykötetet, az 1929-es Emlékkönyvet. Balassagyarmattal holtversenyben elsõként szervez állandó magyar skanzent. Szilágyságtól Dnyeszterig segíti-fedezi a magyar néprajzkutatást, 1928-tól 1940-ig komplex természettudományi regionális kutatásra szervezi a kolozsvári kutatókat is (ilyen jellegű programra az anyaországban pl. csak a hetvenes években kerül sor).

1941--42-ben közgyűjteményi státust nyer, gyűjtési területe a teljes Székelyföld. Tervezett Székely Tudományos Intézetét nem valósíthatja meg a háborús körülmények között, de Magyaroszág akkori legnagyobb állami dotációjú vidéki múzeuma lesz. Viski Károly, a közgyűjtemények országos felügyelõje szorgalmazására ugyanekkor történnek elõször lépések egy egységes (a SzNM felügyelte-irányította) székelyföldi múzeumi hálózat kiépítésére. Kívülállók mint pl. a fiatal Faragó József is hitet tesznek, egészen 1944 nyaráig Herepei János igazgató vonatkozó elképzelései mellett. Az újabb impériumváltást követõen, a Magyar Népi Szövetség korszakában László Gyula segíti a múzeum újjászervezését, és Szabédi László magyar nemzeti programot képviselve lett az igazgatója. Innen szervezik a romániai magyar múzeumi (könyvtári) hálózat utóvédharcát 1946--1947-ben, önálló jogi személyek föderációjába próbálva vonni a megmaradt gyűjteményeket. Ebben az akkor még létezõ EME a partnerük.

A SzNM-nek mint önálló jogi személynek a székelységet területileg is reprezentáló igazgatótanács a képviselõje, 1945-ben ebben csak személyi változások történnek. Helyi, magyar nemzeti érzésű kommunisták is komolyan segítették a második világháború utáni talpraállását. Nevének használatát 1952-tõl a hatalom megtiltja: regionális jelleggel ugyan, de sepsiszentgyörgyi Rajoni, majd a MAT-hoz kerülve Tartományi Múzeum a hivatalos iratokban. 1954-ben a két világháború közötti román köriratú pecsétjét is a kétnyelvű, de semleges új névváltozatúra cserélik (igaz, 1955-ben elõbbit használják még, és persze nem hivatalosan mindenki a régi nevén nevezi 1959-ben is). Ezzel szemben a múzeumnak az 1949-es államosítást követõen 1955-ig sikerül megõriznie lényeges szervezeti elemeit. Az igazgatótanácsot felváltó, szovjet múzeumi modellbeli (vezetõ) "nagy munkakollektívát", majd "tudományos tanácsot" egészen eddig eredeti (igazgatótanácsi) szerepkörben használják (csak jogi képviseleti hatáskörét veszíti el). Elnökének, valamint az igazgatónak és a titkárnõnek a személye biztosítja az átmenetben a folytonosságot (Kisgyörgy Tamás, Székely Zoltán, Fadgyas Anna). Utóbbi kettõ a nyugdíjazásáig helyén marad (Székely 1937-tõl múzeumõr, 1947--1990-ben igazgató, Fadgyas 1924-tõl titkárnõ, 1961-ben vált idõszerűvé a nyugdíjazása, de még ezután is dolgozott). Egészen 1952-ig a múzeum kezelésében van a magyarországi Gozsdu Alapítvány egyik romániai ellentételezése is, a Háromszéki Székely Tanalap ingatlantömege, igaz, jövedelmet már évek óta nem biztosít. (1958-ban kapnak utoljára hivatalos megkeresést, melyben SzNM néven, vagyonkezelõjének vélik a múzeumot).[4]

1949. tavaszán az állam megtiltja Csík és Udvarhely megyéknek, hogy a múzeumot finanszírozzák. Az intézményt ezt követõen Háromszék megye (1950-tõl ennek utódja Sepsi rajon) egyedül, illetve az állam tartja fenn, kezdeti átmeneti zavarokkal, de amelyeken átsegítik támogatói.[5] 1949--1950-ben viszont párhuzamosan több, addig önálló intézménynek nem számító vagy évek óta bezárt székelyföldi gyűjtemény intézményesül (Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen).

Székelyudvarhely

Az 1902-es alapítású Udvarhelyvármegyei Múzeum Egyesület 1500 tételes gyűjteményét a megye 1908-ban átadta a Székely Nemzeti Múzeumnak. Az 1911-ben kezdett gyűjtéssel induló, elõször 1913-ban kiállított iskolai néprajzi gyűjtemény a két világháború között, 1927-ben részvevõje Berlinben az erdélyi néprajzi kiállításnak. 1949-ben kerül állami tulajdonba, egyesítve az iskola érem-és régiséggyűjteményével, régi képeivel. Székely Néprajzi Múzeum (ilyen köriratú pecsétjét még 1960-ban is használták), majd székelyudvarhelyi Rajoni Múzeum a neve. Elsõ igazgatója 1952 végéig a már nyugdíjas alapító, Haáz Rezsõ (1883--1958). õt Erdélyi László követi 1954 nyaráig, és ekkor õsszel egy hónapig ideiglenes igazgatóként Horváth József (helybeli tanárok, utóbbi 1947--1949-ben SzNM igazgatóválasztmányi tag). 1954-tõl 1973-ig Ferenczi Géza történész a múzeum vezetõje. Saját székházat 1953-ban kapnak, és újra megnyitja kapuit, már történeti múzeumként, újraszervezett kiállítással 1955-ben. 1959ben az akkor felépült Művelõdési Ház alagsorába kerülnek, lehetetlen körülmények közé és csak 1968-ban költöztetik vissza õket régi székházukba.

Székelykeresztúr

A múzeum fõ alapítója-kezdeményezõje a néprajzos dr. Molnár István tanár (1910--1997), 1946-ban az unitárius középiskola mintegy 1000 tárgynyi, csaknem kizárólag néprajzi gyűjteményével. 1947-ben állítanak ki elõször. Molnár a Székely Nemzeti Múzeumnak is évekig igazgatóválasztmányi tagja (1947--1949). Elõbb ennek fiókjaként próbálja intézményesíteni múzeumát (késõbb is az egyik fõ munkatársa Székely Zoltánnak), de a SzNM alapszabályai és pénzügyi lehetõségei ezt nem teszik lehetõvé. 1949-tõl az iskola nem tud már a gyűjteménynek helyiséget biztosítani, felmerül Molnár átköltözése és múzeumõrként való alkalmazása Sepsiszentgyörgyön. Végül a helyi Népi Athenaeum (művelõdési ház) vállalja fel a múzeum védnökségét 1952-ig. Önálló múzeumként elõször 1950. augusztus 23-án nyitnak saját épületben. 1951-tõl van külön költségvetési alapjuk, 1952-ben városi tanácsi határozattal sikerül az épületet kibõvíteni. A múzeum neve Székelykeresztúri Néprajzi Múzeum (ilyen pecsétjét még 1959-ben is használják), majd a MAT-hoz csatolás után székelykeresztúri Rajoni Múzeum. 1953. novemberben nyitnak meg átszervezett és megnagyobbodott kiállítást, de már nyáron a múzeum telkére telepítik az 1853-ban épült kecseti házat. (Késõbb az 1785-bõl származó korondi vízimalommal, 1961--1964-ben pedig mezõgazdasági gépeket bemutató kiállítási csarnokkal bõvítik a szabadtéri részleget.) 1956. májusban nyílik meg a természetrajzi osztály, 1960-ig teljesen kiépítik ezt a részleget is, "a múzeum tájjellegének kiteljesítése érdekében". Molnár 1977-ig marad igazgató, és az 1968-as megyésítés utáni Hargita megye legjelentõsebb múzeumából megy ekkor nyugdíjba.

Csíkszereda

Az 1930-as csíksomlyói néprajzi kiállítás anyaga Domokos Pál Péter és Vámszer Géza közötti ellentéteket követõen gazdátlan, többször felmerül beszállítása a Székely Nemzeti Múzeumba vagy a SzNM fiókmúzeumává való alakítása. 1949. májusban a csíkszeredai volt római katolikus gimnáziumban volt elhelyezve, egyetlen szobában, raktárszerűen. A gyűjtemény régészeti anyaga ekkorra megsemmisült. A megmaradt néhány, leltári szám nélküli kõbaltát és kõvésõt Székely Zoltán elviszi Sepsiszentgyörgyre. Egyben utasítja Kovács Dénes (1920--1977) rajztanárt, a gyűjtemény kezelõjét, aki 1945--1949-ben a SzNM igazgatóválasztmányának is tagja, hogy állítsa ki a néprajzi anyagot, amely a textíliákat leszámítva majdnem teljesen megõrzõdött. Még ez év decemberi miniszteri rendelet alapján 1950-ben a gyűjteményt Csíki Múzeummá (Muzeul Raional M. Ciuc) szervezik.[6] A róm. kat. gimnázium gyűjteményének beolvasztásával a múzeum mintegy kétezer tárggyal rendelkezik. Kovács Dénest 1959-ben letartóztatják, börtönbe kerül, két év múlva szabadul. 1963 nyarán visszahívják muzeológusnak. 1961-ben kerül be a csíksomlyói ferences könyvtár, 1964-ben szabadtéri néprajzi részleget is nyitnak. 1963-ig Nagy Géza tanár a Kovács Dénes utáni igazgató, ekkor János Pál követi.

Marosvásárhely

A városban 1886-ban alapítják meg a Székelyföldi Iparmúzeumot, 1893-ra önálló székháza épül, de az 1897-ben újraszervezõdõ Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelõsége már nem tartja nyilván. 1905-tõl a kereskedelmi minisztériumé, gyűjteménye újra gyarapodik, de az elsõ világháborúban jelentõs veszteségeket szenved. 1913-ban másrészt az ekkor megépült Közművelõdési Palotában Városi Képtár nyílik. 1935-ben alakul meg a román régészeti és néprajzi múzeum, fõleg Aurel Filimon (1891--1946) munkája nyomán, kolozsvári és dévai segítséggel (Constantin Daicoviciu, Octavian Floca). Ez ugyancsak a Közművelõdési Palotában található, de 1940-ben bezárják. A Képtár nyer közgyűjteményi státust (1942--44), õre, majd késõbb igazgatója Bordi András (1905--1989). Az ötvenes években a Képtárat Művészeti Múzeumként, de nem a múzeumi hálózat részeként kezelik. Az 1949-tõl újrainduló városi múzeum, ahová az iparmúzeum anyagai is bekerültek, a rajoni rendszer létrehozását követõen Tartományi Régészeti és Néprajzi Múzeum lesz. Pecsétje indulásból egy nyelvű: Muzeul Regional Tg. Mures. Dragomán Pál (1914--1993) vezeti 1974-ig. 1953-ban felmerül átköltöztetése a Teleki Téka épületébe, 1957-ben ehelyett épp a volt Iparmúzeum épületét kapja meg. A marosvásárhelyi múzeum különlegessége: egyedül itt számolhatunk a MAT területén román múzeumi elõzményekkel. Van román jellegű (néprajzi) gyűjtemény, de ez nem játszott szerepet az ötvenes évekbeli fejleményekben.

A MAT fennállása idején három további múzeumot hoznak létre a tartomány területén, azokban a rajoni központokban, ahol addig nem volt múzeum.

Gyergyószentmiklós

1900-as évek elején létrejött egykori gyűjteménye a két világháború között gyakorlatilag gazdátlanul hányódott, a második világháború éveiben teljesen megsemmisült. 1946-ban merül fel újra itteni tájmúzeum megszervezésének az igénye a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen dr. Kós Károly néprajzkutató munkatársi körében. Az alapító Tarisznyás Márton (1927--1980) nép-rajzkutató-helytörténész elsõ éves egyetemi hallgatóként az 1948-- 49-es tanévben kezdi el egy új múzeumi anyag gyűjtését (az egyetemet levelezõ tagozaton fejezi be, a marosvásárhelyi múzeum alkalmazottjaként). Tarisznyás még 1952-ben, az elsõ kiállítás évében koncepciós per áldozata lesz, a börtönbõl csak 1955-ben szabadul. A gyűjteményt 1954. novemberben megnyitják, Bálint Ákos tanár szeptembertõl a fizetetlen gondnoka, de mindössze 425 tárgyuk van, és egy 1956-os ellenõrzés még a következõ állapotban találja: "jelenleg a mozi egyik szűk helyiségében van, amelyhez sötét folyósón lehet bejutni, terjeszkedni nem lehet, mert a mellette levõ nagy szoba leszakadással fenyeget, hiányzik a jó szakember. A múzeum kinézése, zsúfoltsága miatt jól rendezett múzeumi raktárhoz hasonlít". A tartományi kiküldött javasolja, hogy Tarisznyást, aki éppen Gyergyótekerõpatakon tanár, "helyezzék be a városba, hogy szabad idejében segítse a múzeumot addig is, amíg verifikálása megtörténik".[7] Tarisznyás így lesz mégis a múzeum vezetõje 1956 õszén, majd igazgatója haláláig. Elnevezése gyergyószentmiklósi Rajoni Múzeum, az intézmény pecsétet 1960tól használt, csak román nyelvű körirattal.

Erdõszentgyörgy

Rajoni Múzeumát 1957 decemberében avatják. 1958-ban friss végzõsként ideiglenesen Pásztor György a vezetõje, majd még ebben az évben Putnoky B. Emil lesz az igazgató. Az induló múzeumot anyaggyűjtésében elsõsorban Székely Zoltán és Molnár István segítik ásatásokkal. Az anyag késõbbi sorsát még nem sikerült tisztáznunk, a megyésítéskor, 1968-ban bekerülhetett Marosvásárhelyre.

Szászrégen

A múzeumot 1960-ban nyitották meg. A MAT-nak ez nem székelyföldi és nem is kiemelten magyar érdekeltségű gyűjteménye. A korszak vonatkozó SzNM irattári anyaga egyetlen ide kapcsolódó ügyet rögzít: az ún. dedrádi, Bethlen Gábor-kori éremlelet feldolgozását és közlését, melyet itt õriznek. A feldolgozás jogát Dragomán Pál, a marosvásárhelyi igazgató 1959-ben engedte át Székely Zoltánnak.

Kézdivásárhely

Korábbi múzeumi anyagának csak töredékeit mentik be 1949--1950-ben a Székely Nemzeti Múzeumba. A MAT idején Kézdi (akárcsak Maroshévíz) rajonban nincs múzeum, bár párszor felmerül ennek gondolata.

1.2. Székelyföldi múzeumok az ötvenes évek Romániájában

A bevezetõben azt állítottuk, hogy az ötvenes évek második fele, az 1960-as III. pártkongresszust megelõzõ idõszak a konszolidáció korszaka Romániában. Ezen elsõsorban azt értjük, hogy egyre kevesebb szerepet kap az uralom fenntartásában a nyers erõszak -- bár természetesen nem tekinthetünk el az 1956-os magyarországi forradalom közvetlen és közvetett hatásaitól és az erre adott válaszreakcióktól. Egyre nagyobb szerephez jut ezzel szemben a mindennapokba beépülõ ideológia legitimációtermelése. Egyre nagyobb azoknak a száma, akik a kialakuló új intézményekbe bekerülve együttműködnek a hatalommal. Ennek feltétele és látható jele, hogy tájékozódásukhoz, tapasztalataik rendezéséhez azt az ideológiai útmutatást, történelemszemléletet, mentális idõ-és tér-képet használják, amelyet a hatalom nyújt nekik.[8] Ezt pedig ugyancsak a hatalom irányította és ellenõrizte intézményekben rajzolják újra és újra.

Ami a legitimációtermelésben felhasznált-felhasználni kiszemelt intézményeket illeti, ellentétben a késõbbi és fõleg a mai helyzettel, az ötvenes évek Romániájában máshol is találhatók magyar szakemberek működtette múzeumok, nem csak a Székelyföldön. Magyar igazgatót, illetve munkatársakat találunk hosszabbrövidebb ideig Nagyváradon, Nagybányán, a kolozsvári Művészeti Múzeumban, Medgyesen, Brassóban, illetve a kolozsvári Néprajzi Múzeumban, Nagyenyeden, Aradon. Akár magyar jellegű múzeum felújítására is sor kerül, Nagyszalonta esetében, ahol Dánielisz Endrét 1957-ben még a Bolyai Tudományegyetem segítheti az átszervezésben.[9] A MAT magyar múzeumi világa azonban bizonyos mértékig sajátos helyzetű.

Az általunk tárgyalt egységesítési kísérlet különlegessége, mint már jeleztük, az, hogy a kívánt homogén társadalom megvalósításában ezúttal nemcsak megjelenik, hanem kiemelt szerephez jut a nemzeti(ségi) kérdés. Igazi legitimációt távlatilag a román kommunista államnak is csak a román nemzetállami cél felvállalása biztosíthat, és ennek a középpontjában az etnikailag homogén terület áll. Csakhogy, míg a távlati etnikai asszimilációt máshol azonnal vagy rövid távon, de egyszerű népességlétszám-változás készítheti elõ, addig a román államterület kellõs közepén egy ehhez túl nagynak tűnõ színmagyar etnikai tömb található. A Székelyföldet a nagy szovjet testvér ráadásul zsarolásra is használhatja -- végülis errõl szól a MAT Moszkvából elrendelt létrehozása.[10] Az érintettek szerencséjére a kommunista ideológia hegeliánus eredetű eszköztára kézenfekvõ ötleteket szállít: a MAT a Székelyföld megszüntetve megõrzési kísérleteként is értelmezhetõ. A tanulmány felvetette kérdést, meglehet, így is megfogalmazhatnánk: milyen szerepet szántak az 1959. évi ideológiai fordulat idején a MAT magyar múzeumainak annak felmutatásában-közvetítésében, hogy a fennálló fõhatalom nem csupán megkérdõjelezhetetlen, de itt is demokratikus legitimációjú. Hogyan fogadták ezt az elvárást az itteni magyar múzeumi szakemberek?

Mielõtt a MAT múzeumok ideológiai feladatainak az 1949-cel beköszöntõ évtizedbeli, majd ehhez viszonyított 1959. évi sajátosságaira térnénk, szükségképpen meg kell ismerkednünk közelebbrõl is ekkori viszonyaikkal. Gyűjteményeik, szakmai életük különbözõ. A születõ gyergyószentmiklósi múzeum, mint már említettük, pár száz tárgy egy raktárszerű helyiségben, a SzNM régi, nagy súlyú intézmény Erdély egyik legszebb épületegyüttesében. Ami azonban közös gondja valamennyiüknek: ritka kivételtõl eltekintve a rajoni-tartományi "elvtársak" rövidlátása (vagy idõnként éppen magasabbról jövõ utasítás?), a nincstelenség, a kiutalt, agyonellenõrzött támogatás minduntalan elakadása, eltérítése, az állások alulfizetettsége, új munkahelyek létesítésének be nem tartott ígéretei, a szakemberek állandó elvonása nem szakmai feladatokra, a szükséges felszerelés, kiadványhoz való papír stb. hiánya. Többségük esetében helyiség-és lakbérgondok is.[11]

Szakembereik: Marosvásárhelyen Dragomán Pál és Kónya István különösebb tudományos teljesítménnyel nem rendelkezõ, bár szakmai együttműködéstõl el nem zárkózó földrajz, illetve természetrajz szakos tanárok, a történelem szakos Zrínyi András pedig, aki 1956-tól belsõ munkatársuk, késõbb mutat fel számottevõbb eredményt. Csíkban Kovács Dénes jószándékú és ambiciózus tanárember, inkább műhelyszervezõnek jelentõs. Tudományos munkája hagyhat kívánnivalót, de paradox módon épp az, hogy nem próbál országos vagy magasabb szakmai elvárásokhoz igazodni, teszi lehetõvé a MAT egyetlen, pár évig ugyan, de működõ múzeumi periodikájának a megjelentetését.[12] Gyergyóban Tarisznyás Márton kitűnõ néprajzos--helytörténész, de zárt földrajzi térségre összpontosító kutatásai okán viszonylag elszigetelt, inkább a kolozsvári magyar néprajzosokkal vannak élõ kapcsolatai. Székelyudvarhelyen Ferenczi Gézának szerencsésebb a helyzete, testvére, István Kolozsváron, a komoly politikai súlyú Constantin Daicoviciu mellett régész, ahogy két évtizeddel korábban édesapjuk, Ferenczi Sándor is. Friss végzõsként érkezõ muzeológus kollégája is komoly nyereség: Hubbes Éva Jakó Zsigmond tanítványa. Székelykeresztúr Molnár István birodalma, a kitűnõ néprajzos egyben kitűnõ szervezõ, és kiváló magyar és román szakmai kapcsolatokkal rendelkezik. Sepsiszentgyörgyön az asszisztens Máttis János nem tudományos szakember, hanem képzõművész. Viszont Mattis-Teutsch János, a nemzetközi hírű és rangú képzõművész fia. A klasszika-filológiát és történelmet végzett régész Székely Zoltán személye pedig mindenképpen hosszabb kitérõt kíván.

Székely Zoltán az egyetlen ezekben az években nemzetközi ismertséget elérõ magyar tudományos kutató. A második világháború után visszatér a Székelyföldre, és intézménye érdekében visszautasítja a kolozsvári egyetemi meghívást is. Székelytõl már szakmai indulása idején sokat vártak. Keleti Akció-támogatással nyert magyarországi és bulgáriai képzést, jelentõs szakmai és politikai erõk mozdultak meg, hogy a sepsiszentgyörgyi múzeum régésze lehessen. Az Aquincumot megásó Szilágyi Jánossal tárta fel a komollói római castrumot, ebbõl írta meg doktori dolgozatát is, mely lényegében a délkelet-erdélyi dák--római együttélést cáfolja. Szakmai elõhaladását Herepei János SzNM-igazgató és kolozsvári barátai, mint László Gyula egyengették a 2. bécsi döntés után. Szakmai tájékozottsága és intézménye adta súlya, politikai agilitása és okossága befolyásos barátokat biztosít a számára a késõbbiekben is, akiknek támogatásával, már igazgatójaként, intézményét újra meg újra képes volt tényezõvé tenni a romániai múzeumi világban.[13] Úttörõ szerepet nyer a rendszerváltás utáni átszervezésben, már 1951. márciusban jelzi a bukaresti szakmai felettes Ion Pasa, hogy az SzNM a jövõben más romániai múzeumok számára is modellként fog szolgálni, és valóban, Székely ez évi tudományos ismeretterjesztõ vándorkiállítását Bukarestbõl mintának tekintik, az ekkor megjelenõ ásatási jelentéseire pedig a szovjet régészet is felfigyel. 1952-ben kizárják a pártból, átmenetileg úgy tűnik, állását is elveszíti, de régi szövetségese, Kisgyörgy Tamás épp rajoni Néptanács VB elnökként ezúttal is meg tudja védeni, bukaresti barátai pedig a kritikus idõszakra Moldvába hívják maguk mellé ásni. 1953-ban a SzNM elsõként nyit meg az új elvárások szerinti természetrajzi részleget Romániában (a VIT tiszteletére; Pasa ezt pl. "hõsi cselekedetnek" mondja), majd Székely Suceaván a moldvai fejedelmi udvar feltárásának egyik irányítója. A temesvári Marius Mogával és a dévai Octavian Flocával alkotják azt a múzeumigazgatói hármast 1954-ben, amelyre a szakminisztérium az ország múzeumainak átszervezését bízza. Ugyanebben az évben kérik fel az Akadémia rendszeres külsõ munkatársának, és 1955-ben elsõként jelentet meg a rendszerváltás után vidéki múzeumi évkönyvet Romániában. Más múzeumok évkönyvéhez kérik a segítségét; a Székely Nemzeti Múzeumot az Arad közeli Kisiratosig sokfelé hívják ásatásra. 1956-ban a jeles régész-éremtanos Kovács Istvánról a Román Akadémia felkérésére ír nekrológot. A másik, ugyancsak román nyelvű nekrológ Kelemen Lajos tollából származik. 1950--1956-os kiemelkedõ régészeti eredményei: elsõnek mutatja ki Romániában a Körös-kultúrát, és állít fel relatív kronológiát a romániai neolitikumról, elsõként tár fel Romániában gót települést. 1958-ban csak dolgozatát olvashatják fel a hamburgi nemzetközi régészeti kongresszuson, mert nem engedik kiutazni. Viszont a konstancai ásatások egyik vezetõje 1958 júliusában, amikor megtalálják Ovidius Tomisának mozaikjait.

A MAT múzeumi szakemberei között jó együttműködés, számos esetben munkaközösség alakul ki. Törések ugyan akadnak: 1954 õszén Dragomán Pál "elfelejti" felhívni Székely Zoltánt Marosvásárhelyre a fizetésrendezési harcokhoz--nyilván a maguk érdekeit próbálva inkább (ekkor sikertelenül) érvényesíteni. Az áldatlan "területi központon kívüli központ" helyzet (a legnagyobb múzeum nem a tartományi központban van), felemás felállást eredményez, késõbb valóban elõbb nyer személyzeti keretbõvítést a marosvásárhelyi múzeum, mint az arra sokkal érdemesebb sepsiszentgyörgyi intézmény. Máskor Székely arra az õket amúgy közvetlenül nem érintõ problémára kénytelen figyelmeztetni Dragománt, hogy nem szülne jó vért egymást között, ha egyik rajoni múzeumigazgató más fizetési besorolást kapna, mint a másik.[14]

1955-ben Kovács Dénes ironizál Székely felkérésén, hogy indítsanak be néprajzi kutatásokat -- némi joggal, mert folklórt kutatni nincs felszerelésük, szakemberük, de egyben igazságtalanul, mert Székely nem csak folklórban gondolkozott. A kisebb konfliktusok ellenére szakmai-politikai összefogás felé tartanak. 1953 és 1956 között ismételten felsõ utasítás kéri tartományi szintű közös kutatói kollektívák alakítását, valószínűleg a hiányos támogatást ellensúlyozandó, de az eredmény más lesz. 1954-ben azt kérik közösen a tartományi tervosztálytól, illetve kultúrosztálytól, hogy a népköztársaság többi múzeumával egyenlõ bánásmódban részesüljenek, az 1956. márciusi MAT-múzeumi értekezleten pedig Székely azt fejti ki: "Nem vagyunk helyhez kötött aktivisták, akik egy helyben topognak, hanem tudományos tisztviselõk, akiknek állandóan fejlõdniök kell, hogy tanuljanak és másokat is taníthassanak."[15] Összegezi egyben, mi egy tulajdonképpeni tudományos intézet feladata. Október 25-én, a magyarországi forradalmi eseményekkel egyidõben létrehozzák a Kollektív Tanácsot, amely valójában a MAT-múzeumok autonómiáját hivatott biztosítani, és amelynek a kultúrosztály múzeumi irányítója csak tagja a múzeumigazgatók mellett.[16] A testületet a hatalom fokozatosan, a helyzet konszolidációjával párhuzamosan számolja fel: 1957. februárban nevük mellõl eltűnik a "kollektív" jelzõ, majd áprilisban félévi fennállásukat kiértékelve Tudományos (tehát konzultatív) Tanáccsá alakulnak, amely csak segíti a múzeumok tudományos munkáját.

A Kollektív Tanács kísérletében van egy mozzanat, amely még egy tényezõre figyelmeztet. Akkor egy bõvített tanács is szóba kerül, amelybe bevonnák a múzeumot segítõ helyi kiemelkedõ szakembereket (ha már õket alkalmazni nincs pénz, tegyük hozzá -- pl. a Székely Nemzeti Múzeumban ezekben és a megelõzõ években olyan már vagy késõbb jól ismert nevek jelentkeznek muzeológusnak, mint Bözödi György, Dankanits Ádám, Kristó András, Kisgyörgy Zoltán). A múzeumokat tisztviselõk, munkások, a környékbeli falvak tanítói, múzeumbarát földművesek, vadásztársaságok is segítik, de mindenekelõtt a helyi értelmiségi elit szervezõdési helyei. Ez olykor ellentétekhez is vezet, olykor pedig kiváltja a hatalom beavatkozását.[17] A múzeumok mindenesetre szakmai-kulturális köldökzsinór szerepet tölthetnek be. A SzNM pl. széles, működõ kapcsolatrendszert alakít ki nem csupán a romániai és magyarországi tudományos intézményekkel, de általában a romániai--magyarországi szakmai elittel, régi kollégákkal és új ismerõsökkel egyaránt. Jellemzõ, hogy a szász Julius Bielz-cel a szebeni Brukenthal Múzeumból, a dévai Octavian Flocával, a kolozsvári néprajzi múzeumot alapító Romulus Vuiával magyarul levelez Székely. Másrészt épp Kolozsvárral felemás a viszonyuk: a román Constantin Daicoviciu rendelkezési körébe vonta volna a Székely Nemzeti Múzeumot, és veszélyes ellenségük lett, amikor Székely bukaresti segítséggel védte ezt ki. A régebbi kolozsvári magyar szakemberek pedig ugyancsak "leutazgattak" volna a "vidékre", a "szellemi sivatagba", elvégezni a szerintük ott rájuk, illetve az õ irányításukra váró munkát, és frusztráltan-ellenségesen reagálják le, amikor a SzNM ismét rivális központként bizonyít, megelõzve õket az 1955-ben megjelenõ Évkönyvvel.[18] Az Évkönyv esetében különösen szembetűnõ, mennyire fokmérõje a szakmai publikáció egy tudományos intézmény erejének. Scripta manent, ez igazolhatja a valós tudományos munkát, de tükrözõdnek benne a szakma belsõ problémái is, és ez által vonhatóak be műhelyépítésként az intézmény munkájába környezete szakemberei -- különösen, ha más központokra ebben nem lehet számítani, ha ott nem kapnak közlési lehetõséget. Ez biztosíthatja a szakmai színvonal tartásához nélkülözhetetlen szakkönyvcserét -- az Évkönyv megjelenését követõen jelentõsen kiszélesedik a publikációcsere, ami további kapcsolattartásra is jó alkalom: 1955-ben pl. a nagyenyedi Bethlen Könyvtárral, Engel Károlyékkal leveleznek ilyen alapon.[19] A hatalom ezt ugyanolyan jól tudja, és mert nem érdeke, hogy a propagandacélra szánt intézmények túlságosan megerõsödve megengedhessék maguknak a különutat, valós szakmai feladataik végzését, nem is jelentethet meg Székely újabb hasonló kiadványt az 1968-as megyésítésig.[20] Ekkor azonban azonnal el tudja indítani, mint aki mindvégig ugrásra készen állt, az Aluta múzeumi évkönyveket, a romániai magyar tudományosság 70-es--80-as évekbeli egyik legfontosabb publikációs lehetõségét. A Hargita megyébe került testvérmúzeumok 1971-re tudják összeszedni erõiket, és publikációjuk egészen 1990-ig rapszodikus. Marosvásárhely ugyanakkor elveszíti a román többségű Maros megyében mind múzeumának, mind pedig múzeumi publikációjának maradék magyar jellegét.

 

2. Az ötvenes évek romániai múzeumi fejlõdése és a MAT múzeumai

Ebben az idõszakban sem a jelentõs múlttal és önálló infrastruktúrával rendelkezõ, sem az újonnan alakult múzeumok nem működnek, nem működhetnek teljesen más modell szerint, mint a mintát adó szovjet intézmények. A forradalom gyõzelme után a Szovjetunióban múzeumok százait alapítják meg. Egyrészt azért, mert az állami tulajdonba került magánvagyont, cári vagy fõúri örökséget kellett átvenni, elhelyezni, más formában megõrizni és "hasznosítani", másrészt azért, hogy az új ideológiát szolgáló "kultúrgépezeteket" építsenek fel. Minél több helyen: nem csak Leningrádban és Moszkvában, hanem olyan kisebb településeken is, amelyek az 1917 utáni évtizedekben az autonóm és nemzeti közigazgatási kis területek, a kis köztársaságok központjai lettek. Ez a múzeumi intézményrendszer az ideológiailag elkötelezett kulturális nevelést szolgálja. Mivel ebben a helyzetben a kultúra nem lehet semleges, hanem osztályjellegű, a múzeumok célja

"a történelmi folyamatok bemutatása a széles tömegek által

elérhetõ eszközök segítségével [...] Azt akarjuk, hogy kiállítási

csarnokainkat olyan látogatók tömege árassza el, akik a tegnap

harcainak megismerésére szomjaznak azért, hogy elképzelhessék

a ma és a holnap harcainak sikerét. Nem más korok nagy mestereinek ritka remekműveit keressük képtáraink számára,

hanem a történelmi dokumentumokat, közülük is a legkevésbé

félreérthetõket, legékesszólóbbakat és leghatásosabbakat."[21]

A MAT múzeumainak helye ennek megfelelõen adott. Hogy tisztán lássuk, elõbb az 50-es évekbeli romániai múzeumfejlõdést kell áttekintenünk, a központosítást, ezen belül az országos szervezet, az ellenõrzés, a közös szakmai módszertan kialakítását, illetve a múzeumhálózat bõvítésének kérdését. Ezt követõen azt vizsgálhatjuk meg, hogy milyen (propaganda)szerepet kaptak a múzeumok, egyrészt az elsõdleges ideológiai cél a társadalom "szocialista" átalakítása elérésének útján, másrészt a mind inkább elõtérbe kerülõ fontosabb cél, a nemzeti egység (az egységes, "szocialista", államnemzeti, majd nemzetállami ideológia) kialakításában. Utóbbi terén a MAT múzeumai értelem szerint kényes helyzetbe kerültek, ahogy az internacionalista máz alól elõtűnt a nemzeti homogenizációt célzó stratégia.

2.1. Romániai múzeumfejlõdés és -centralizáció az ötvenes években

Mint minden más anyagi és szellemi erõforrás esetében, a régi múzeumi intézményeknek az aktuális nagy célok alá való rendelésében is az államosítás az elsõ lépés. Az újak nyilván indulásból az államnak, az azt képviselõ helyi hatalomnak ki vannak szolgáltatva. A szakmai központosítás is kezdetét veszi, már az államosítás elõkészítésével egyidõben. 1949. április 3-án valamennyi akkori erdélyi múzeum vezetõje részt vesz egy kolozsvári gyűlésen, ahol általános képet nyerhetnek egymás helyzetérõl és utóbbi évekbeli tudományos munkájáról. A Műemlékek Országos Bizottságának elnökeként, illetve az Akadémia kolozsvári intézetének igazgatójaként C. Daicoviciu a maga régészeti munkakollektívájába osztja be Székelyt.[22] Így lett az 1950-ben beinduló új, nagy ásatások egyik régészeti célterülete Háromszék, a Székelyföld délkeleti része. Daicoviciut a kelet-dáciai római gyepű érdekli, és bár a téma kapcsán korán ellentétbe kerülnek, Székely mégiscsak ennek köszönhetõen kapcsolódhat be már a kommunista hatalomátvételt követõ elsõ, nagy régészeti kutatási hullámba.

A múzeumok adminisztratív-szakmai besorolása is hamar stabilizálódik. Közvetlen felettesük a rajoni és a tartományi Kultúrosztály lesz, amely havi, negyedévi jelentéseket kér. A legfelsõbb szakmai felettes már 1949-ben és egészen 1953. november 1-jéig a Comitetul pentru Asezaminte Culturale (CAC: a minisztertanács mellett működõ "kulturális intézmények bizottsága" -- 1951-ben ez pl. két hivatalos, felügyelõi látogatást jelent), illetve utána a Művelõdési Minisztérium múzeumi szakosztálya, majd Képzõművészeti Igazgatósága. 1957. május 15-én a Tanügyi és a Művelõdési Minisztériumot összevonják, ennek megfelelõen rajoni-tartományi szinten is közös tanügyi és kultúrosztályok veszik át a felügyeletet. A megfelelõ minisztériumi felettes szerv a művelõdési szakosztály képzõművészeti, múzeumi és műemléki fõigazgatósága lesz.

Kiépül az egységes nyilvántartás. Ez persze kétélű: 1952. áprilisi elsõ ilyen lépésként a Sajtóügyi Igazgatóság pecsételi le és zároltatja az ún. tiltott kiadványokat.[23] 1952. májusban a központi statisztikai hivatal a személyzeti adatokat kéri be, nyáron egységesített nyilvántartó lapokat kapnak a múzeumi anyaghoz is.[24] A statisztikák bekérése rendszeressé válik, nem csak az országos szakhivatal részérõl. 1957. márciusban pl. a szakminisztérium küld ki kérdõíveit a látogatottságról, az annak javítása érdekében alkalmazott módszerekrõl.[25] Ha élni tudnak vele, marad mozgásterük is. 1952. júniusban Augusztus 23. tiszteletére a medgyesiek szocialista munkaversenyre hívják a sepsiszentgyörgyieket. Székely vállalja, de kéri a verseny tárgyát tudományos munka terén kiegészíteni. Ami a CAC hozzáállását illeti, az általában jóindulatú, az említett esetben jórészt Ion Pasa személyének köszönhetõen. Székely nyugodtan elmehet a kolozsvári történeti-néprajzi múzeummal kutatni -- tudatja kérésére az említett (és a CAC szervezetében ekkor épp) múzeumi és műemléki hivatal (Serviciul pentru Muzee si Monumente) aligazgatója --, csak nem tudják fizetni. Adnak viszont pénzt a fotosi kincslelet megtalálójának, augusztusban kapnak rovartűt, írószert stb.[26] Rendszeressé válnak a szakfelkészítõk. Csak példaként: 1952. decemberében Székely és Máttis három hetet tölt Bukarestben, 1953. októberben Máttis Szebenben, Medgyesen, Déván, Aradon, Temesváron jár múzeumi tapasztalatcserén, Fadgyas Anna Aradon, Kolozsváron, 1956 nyarán Máttis konzervátorképzésen vesz részt, 1957 nyarán ugyanõ Székellyel teljes hónapot tölt ugyancsak Bukarestben, muzeológusi kurzuson.[27] A mozgástér persze ugyancsak kiszámíthatatlan: 1952. júliusban Tarisznyás még arról számol be Székelynek, hogy megy dr. Kós Károlyék után Kovásznába, hogy részt vegyen a kolozsváriak említett kutatásában (õt is engedik, csak õt sem fizetik), Gyergyóban pedig épp válogatják a kiállítandót, a növénygyűjtést is most kezdik a természetrajzi anyaghoz. A kolozsvári történész ismerõsök mind ásni mentek (Ferenczi István, Daicoviciu, Horedt, még Bodor András is), illetve Jakó Zsigmond a Teleki Tékában dolgozik Marosvásárhelyen.

A múzeumi hálózat ötvenes évek eleji szakmai szervezõdésére, fejlesztésére az 1953. júliusi medgyesi tartományközi múzeumi értekezlet kínál kitűnõ rálátást, mindenekelõtt Pasa ekkori beszámolója révén. Az értekezletet a részvevõ múzeumigazgatókkal való megegyezés és a tartományi kultúrosztályok engedélye alapján hívták össze. A jelenlevõk többségükben kifejezetten kérik az irányítást, az egységes központi tematikát Bukaresttõl. Ez is jelzi, hogy a különút ideológiailag több mint kockázatos. Ám a központ lehetõségei is korlátozottak. Pasa is ebbõl indul ki. A CAC 1950-ben kezdte meg a múzeumok átszervezését, nem voltak szakemberek, költségvetés és mégis sikerült teljesen új múzeumokat is létrehozni, önkéntes amatõrökkel, akik apránként mélyítik el, specializálják munkájukat. Ez történt Torda, Beszterce, Slatina, Dorohoi stb. esetében. Persze, Pasa is tudja, amire a hozzászóló majd ennek a kapcsán emlékeztet: a temesvári Marius Moga már az 1951. novemberi, elsõ nagy múzeumi értekezleten kimondta, muzeológus szakembert átképzéssel igazából nem lehet biztosítani.[28]

2.2. Propaganda és szakma

A következõkben a szakmai munka melletti propagandacélokat vizsgáljuk meg közelebbrõl. A politikai "házi feladatok" természetesen nem újak a Székelyföldre szűkített múzeumtörténetben sem. A kommunista berendezkedés során fokozódó nyomás és elvárások lépcsõfokai jól követhetõek a SzNM 1945--1955 közötti vezetõségi jegyzõkönyveiben. 1946 decemberében a múzeum elnöksége és tudományos személyzete a Magyar Népi Szövetséget (MNSz) támogató nyilatkozatot tesz közzé a sepsiszentgyörgyi Népi Egységben és a marosvásárhelyi Szabad Szó napilapban, nyilván a MNSz kérésére, de itt még úgymond magyar közösségi célként, másrészt ez csak egy állásfoglalás.[29] A múzeum ismeretterjesztõ elõadásai egyelõre az intézmény érdekében próbálnak propagandát kifejteni, és mert az érdeklõdés (a polgári középréteg szétverésével) a vártnál kisebb, inkább õk várnak segítséget a politikumtól, mozgósítaná a "dolgozókat". 1948. december 28-ra a helyzet megfordul: a Román Munkáspárt dokumentációs osztálya 4 elõadás megtartását veszi tervbe a múzeumi elõadásokkal összefüggõen, a saját elõadások szövegét pedig ajánlatos lesz megelõzõleg felküldeni, hogy ideológiai szempontból ne történjen melléfogás.[30] Az államosítás (1949 nyara) után a helyi "elvtársak" egy érdekcsoportja helyesebbnek látná egy kultúrházat létesíteni az "ócskaságok" helyett, de ezúttal az igazi ok a volt múzeumõri lakások magáncélra való megszerzése, és a múzeumot épp a magasabb pártszervek segítségével sikerül megvédeni. 1951. februárban Székelyék éppenséggel az Akadémiáéhoz kapcsolódó munkatervre hivatkoznak a helyi hatalom értelmezéseinek ellenében, bár beismerik, hogy az egységes rendezési elv még nincs kidolgozva.[31] A "központ" még semmi utasítást nem adott, csak a kolozsváriak kezdeményeztek, a múzeum és a két egyetem (a Babes és a Bolyai tanári kara, illetve hallgatói) több mint fél évet dolgoztak "korszerű marxista szellemű múzeum létrehozásán". Új régészeti kiállításukat Székely 1951. január 25--30. között, az Akadémia kolozsvári osztálya évi beszámoló ülése alkalmával tanulmányozta, hogy annak alapján megkezdhessék Sepsiszentgyörgyön is a gyűjtemények átrendezését. A múzeumok tehát most kezdenek átalakulni "szovjet típusúvá": mint az eddigiekben többször szóba került, a termelõerõk fejlõdését kell bemutatniuk. A beavatkozás súlyos: a néprajzi gyűjtemény pl. már 1949 óta be van zárva, a néprajzi anyagot részben, a "feudalizmus" koránál használhatják fel -- bár 1951. júniusában a CAC rendelete a múzeum személyzetének bõvítése céljából még mindig lehetõvé tesz egy "asistent etnografic" -- néprajzi asszisztens/segédõr -- állást. 1951. októberben a CAC felügyelõje a proletariátus uralma által lehetõvé tett kultúrforradalomról, a múzeumok népnevelõ szerepérõl beszél Sepsiszentgyörgyön is.

Az új típusú, nyílt, teljesen szakmával párhuzamos politikai megrendelésekre is (szovjetizálással, osztályharccal) igazából mostantól, 1951-tõl kerül sor. Január 31-i párt-és kormányhatározat alapján a CAC feladata lesz a tavaszi vetési kampányt kiállításokkal segíteni. Ahol nincs múzeum, ott a kivitelezés a helyi Kultúrosztályra hárul. Ahol nincs fedezet párhuzamosan több helyen megszervezni a rajonban, pl. Sepsi rajon esetében, ott vándorkiállítással oldják meg. A sepsiszentgyörgyiek múzeumi ekék mellett modern gépeket állítanak ki, a kiállítás tervezetét helyi agrármérnök készíti el; ez lényegében propaganda formájú "szaktanácsadás" "a szovjet tudomány alapján".[32] A márciusi sepsiszentgyörgyi megnyitón úgy a minisztérium, mint a tartomány és a rajon képviselõi szép számmal jelennek meg. Székely értelmezésében a kiállítás tulajdonképpen a rajoni Kultúrosztály feladata volt, de végül segítségnyújtás helyett minden a múzeumra hárult. Májusban újabb párt-és kormányrendelet a betakarításban ró hasonló szerepet a CAC-ra, azaz a múzeumoknak augusztusi kiállítást kell szervezni. Ezen a kiállításon a rajoni kollektív gazdaságok vesznek részt terményeikkel, illetve néhány községbõl a magánszektor is jelen van. Decemberben a kollektív gazdaságok szervezését kell segíteniük, 1952. márciusában korábbi vetést, magkezelést, társulást propagáló mezõgazdasági vándorkiállítást sürget újra a Bizottság (a CAC).[33]

Ion Pasa iránymutatása 1953-ban Medgyesen a következõkben foglalható össze: a múzeumoknak már nem feladata a mezõgazdasági kiállítások szervezése, õk az úttörõ munkát kellett, hogy elvégezzék az elsõ két évben. Bebizonyították a dolgozó parasztságnak a szocialista mezõgazdaság és a szovjet technikák felsõbbrendűségét. Mostantól ez a néptanácsok mezõgazdasági szakosztályának a feladata, a múzeumoknak csak tanácsot, irányelveket, esetleg múzeumi anyagot kell adniuk hozzá. Ez így kissé túl optimista: a romániai múzeumok még az általunk vizsgált idõszak végén, 1962-ben is szerveznek "A mezõgazdaság szocialista átalakításáért" című kiállítást. Így idejük marad az átszervezésre, a miszticizmus, a sovinizmus, a titoizmus elleni vándorkiállításokra, különbözõ megemlékezésekre, mint pl. az 1877-es függetlenségi háborúról, a népi demokratikus rendszer eredményeirõl. A jelzett új feladatok valójában szintén nem újak: a CAC már 1951. augusztusában elrendelte Augusztus 23. tiszteletére is az ünnepi kiállítások megszervezését a hozzá tartozó tartományi és rajoni múzeumi rendszernek. Ezeket a helyi Kultúrosztályoknak kellett ellenõrizniük.[34] Pasa jelzése mégis fontos, hiszen a múzeumokra alapozó propagandagépezet tulajdonképpeni, hosszú távon is fenntartható, mert az igazi szakmai munkával veszedelmesen egybemosható feladatai jelennek meg benne. Valóban, a nemzeti ideológia elõtérbe kerülése nem sokáig várat magára. A mezõgazdasági kampányokra való összpontosítás csak epizódot jelentett a propaganda fejlõdésében. A múzeumok 1951. októberében kapták meg az utasításokat a szovjet mintára való átszervezésre az elindult kultúrforradalom keretében, amely népnevelõ szerepükre helyezte a hangsúlyt. Ezt követte az említett, 1951. november 15--22-i bukaresti elsõ országos értekezlet a számottevõ múzeumi szakemberekkel, a gyűjtemények átrendezésérõl, és ennek megfelelõen a december 12--22-i kolozsvári káderképzõ tanfolyam. Kolozsvári, mert, ugyancsak említettük korábban, Daicoviciuék az országos szinten követendõ egységes tematikát már 1950 második felében kidolgozták. A döntõ fordulatot Székely az 1952. január 11-i SzNM-vezetõségi gyűlésen jelentette be: "A Szovjetunió múzeumainak elnöke végigjárta az összes múzeumokat Népköztársaságunk területén -- köztük a mi múzeumunkat is --, s irányelveket adott a múzeumok megszervezésére."[35]

Ami lényeges, az ötvenes évek eleji "nagy változások korában" a múzeumok eleget tettek ugyan a propaganda-elvárásoknak, de a szakmai munka korántsem állt le. A szakemberek tulajdonképpeni véleménye kimondatlan, de jól kihallható volt Székely ekkori, 1952. januári válaszából, mikor a pártot képviselõ, különben jószándékú megbízott megkérdezte tõlük a Székely Nemzeti Múzeumban: a munkakollektíva tagjai milyen segítséget tudnak adni a múzeum átrendezésében? Nagy segítséget tudnak adni az elvtársak, mondta Székely, pl. a párt történetére vonatkozó adatok összegyűjtésében, valamint a szocializmus építését tükrözõ anyag begyűjtésében.[36] Valami azonban figyelemre méltó. Már az 1951-es központilag megadott tematikában megjelent az "együtt élõ népek" témakör, bár még korántsem az évtized végi hangsúllyal.

2.3. Nemzeti ideológiák útkeresése

1953. októberére a CAC egy elkészített tematika alapján a sovinizmus és a polgári nacionalizmus leküzdésére kért kiállítást. A téma csalóka, azt várnánk, hogy a nemzeti kérdés Sztálin halála után újra neuralgikus pont lett. Ez akár így is lehet, de a múzeumi kiállítások egyelõre csak a palackból elõbújó szellem(ek) formálódó arcát mutatják. A nemzeti gondolat jelentkezik ugyan, de csak az osztályharc mellett, annak alárendelve. Az átértékelõdési folyamat, az internacionalista hangsúlyoktól vissza a szerves, nacionalista kurzushoz, ezt követõen indulhat. Amit viszont a következõ években megalapoz, az bizony a társadalmat teljesen átható, indoktrináló, korábban inkább az elitre szorítkozott többségi nemzeti ideológia, illetve az erre válasz, épp lehetséges, defenzív kisebbségi identitásépítés, amely folyamatos konstruálást követõen 1980 táján fog kiteljesülni.

A kezdetek a pragmatizmus jegyében állnak. A nemzeti ideológia fejlõdése a hatalom által országosan egységesnek igényelt történeti alapkiállítás fejlõdésén keresztül követhetõ. Sepsiszentgyörgyön 1951. április 25-tõl kezdték átrendezni a kiállított történeti anyagot. 16 nagy tárlónak (szekrény) megfelelõ 16 nagy fali tábla kiválasztása helyben és Kolozsváron történt. Így nem is olyan meglepõ, hogy a Das Kastell Saalburg és a Ravdonikasz: Isztorija pervobitnovo obscsesztva kötet mellett Roska Mártonnak az Erdélyi Tudományos Intézet megjelentette 1942-es erdélyi õskor Repertóriumát. A 16 román--magyar kétnyelvű magyarázó szöveget viszont egy az egyben a kolozsvári (román jellegű) múzeumban állították össze. A leküldött szöveghez csatolva nem kis meglepetést okoz a Tervezet a Magyar Történeti Múzeum régészeti kiállításáról c. forgatókönyv. Korek Józseftõl tudjuk, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum 1950-es nagy sikerű régészeti kiállításának ezt a tervezetét a magyar szakma elmulasztotta publikálni, így több más nemzeti múzeológiai iskola hivatkozás nélkül használta fel saját munkájában. A kolozsvári gyors felhasználást az teszi érthetõbbé, hogy a budapesti kiállítást az a László Gyula tervezte, akit mindössze egy évvel korábban távolítottak el a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemrõl.[37] A másik csatolt anyag T. P. Tolsztov Szovjetszkaja Etnografia 1946/I-beli dolgozata alapján a társadalomfejlõdés korszakait tárgyalta. A szövegeket Székely Zoltán számára Ferenczi Géza másolta, harmadmagával. Ezek után azon sem csodálkozunk, hogy a népességfolytonosság elmélete, a koráb-bi-késõbbi román nemzeti ideológia alappillére már most megjelenik ugyan, premierként, a sepsiszentgyörgyi kiállítás feliratok között, de mindössze egy a dák kor végérõl szóló, a kérdés elõl inkább kitérõ mondat szintjén: "Dáciában ekkor kezdõdik a hosszú korahűbéri, népvándorlás kori korszak, és ennek folyamán alakul ki a román nyelv és nép" ("pentru Dacia începe acuma lunga perioada prefeudala -- a migratiilor -- în cursul careia se vor forma limba si poporul romîn").[38] Másrészt, 1951. májusában a tartományi központbeli brassói múzeum még annak ürügyén próbál Gyárfás Jenõ-és Barabás Miklós-festményeket megszerezni Sepsiszentgyörgytõl és Székelyudvarhelytõl, csereként, román festmények ellenében, "hogy legyenek az annyi székely lakosú" Brassóban is székely festõktõl alkotások. Júliusra az igény oda finomodik, hogy csak kölcsönbe kell nekik odaadni műalkotásokat.[39]

Román--magyar kérdésrõl elõször a medgyesi, 1953. júliusi értekezleten tárgyalnak, ekkor kerül sorra a történelmi alapkiállítás kiépítésében az 1848-as események bemutatása. A segesvári román múzeumigazgató, mint említettük, akár Budapest segítségét is kérné, hogy Fehéregyházán múzeumjellegű Petõfi-emlékhá-zuk lehessen. Aradtól kértek anyagot, ahol a legnagyobb 1848--49-es ereklyegyűjtemény található, de nem kaptak.[40] 1848 társadalmi és nemzeti vonatkozásairól komoly elvi viták folynak, árnyalt értékelések hangzanak el. Székely figyelmeztet, hogy a kiállításhoz felhasználható anyagból kell kiindulni.[41] Ezek után õsszel az említett sovinizmus és a polgári nacionalizmus elleni kiállítás tematikája Sepsiszentgyörgyön: Közös harc Bábolnán, a Dózsa, a Horea vezette parasztmozgalmak; 1848-ban összeveszítettek, Saguna püspök rossz oldalra állt, Avram Iancu a magyar forradalom ellen fordult; Bem, Petõfi, Balcescu a jó oldalon cselekedett, de utóbbi már késve. A polgári hazafiság háborúra vezetett, gyűlöletre, elnyomásra. 1918-ban a román burzsoázia ugyanezt folytatja, nem tartják be a gyulafehérvári pontokat. Magyar iskolák elsorvasztása következik, a magyarok üldöztetése, terrorizálása, szelektív alkalmazási gyakorlat a közigazgatásban, vasútnál stb. A 2. bécsi döntés után a magyar fél követi el a szilágysági vérengzéseket, a háborút után román részrõl a Maniu-gárdák. Az igazi hazafiság a proletár internacionalizmus, a Szovjetunió példája. Nálunk a népi demokratikus állam 1952-es alkotmánya egyenlõséget biztosít, kiemelt bizonyság erre a MAT létrejötte. Elítélendõ a magyarellenes politika, az antiszemitizmus és a magyar sovinizmus. 42

Az 1954-es csíkszeredai értekezleten Székely ismerteti feuda-lizmus--1848 tematikájukat: a MAT székely lakossága kiváltságos jogokat élvezett, így a hűbériség kora tökéletesen elüt az ország többi tartományainak történeti fejlõdésétõl; úgyszintén az 1848-as szabadságharcban a volt Háromszék vármegye önálló önvédelmi harcot vívott. Párhuzamosan kezdetét veszi a(z identitáshordozó) néprajz rehabilitálása. A csíkszeredai értekezleten hangzik el az is, hogy a formájában nemzeti, tartalmában szocialista népi sajátos kultúra megmaradása érték, ezért szervez a párt és a kormány a felszabadulás 10. évfordulója alkalmával népi alkotások bemutatását célzó kiállítást az ARLUS-szal (román--szovjet baráti társaság) a múzeum helyiségében. A képzõművészeti gyűjtemények ügyében hasonló nyitás tapasztalható: November 7. ürügyén ugyan és a feudalizmus bemutatásának kiegészítéseként, de a székely festõk alkotásait ismertetendõ készülnek újra képtárat megnyitni Sepsiszentgyörgyön. Erre 1955. márciusában kerül sor.

1955-ben más direktívák is érkeznek. Marosvásárhelyen minisztériumi kiküldöttek nehezményezik, hogy az 1848-as kiállítás nem tükrözi eléggé a román--magyar kapcsolatokat. Dragomán februárban sietve a Gábor Áron és Jusztina-ügyrõl kérdezi Székely Zoltánt (Jusztina a 48-as emblematikus székely hõs állítólag román élettársa). Sepsiszentgyörgy a brassói levéltárból kér 48-as román kapcsolatokat tükrözõ dokumentum-fotokópiákat, de egyelõre a népi műveltség és művészet kutatását iktatják munkatervbe. Már az elõzõ évre szóló, január végén összeállított jelentésükbe bekerül, hogy "a népművészet és folklór tükrözi az etnikai jellegzetességet, kultúrája minden művészet egyedüli biztos megújító forrása". Felkérik a rajon tanárait, tanítóit, segítsenek a szellemi és tárgyi néprajz gyűjtésében. Február 26-i cikkében Domokos Géza az Elõrében buzdítja a székely néprajzi múzeumo(ka)t.

1955. márciusban a székelyudvarhelyi MAT-múzeumi értekezleten újra elhangzik, hogy a parasztmozgalmak és 1848 bemutatásában a román fejedelemségekkel való kapcsolat is megjelenítendõ, és ezúttal arról is határozat születik, hogy a most megnyitott kiállítás román jelszavainak a magyar megfelelõk elé kell kerülniük. December elején elõször szembesülnek azzal Sepsiszentgyörgyön, hogy (olténiai) román szakember jelentkezik alkalmazásra. Székely Zoltán diplomatikusan elutasítja (amúgy sem kapják meg a szükséges személyzeti keretbõvítést).[43] De az 1956. márciusi marosvásárhelyi MAT-múzeumi értekezleten még mindig a korábbi hivatalos álláspontot közvetíti az értekezletet levezetõ Jakab tartományi pártszervezeti másodtitkár:

"A múzeumoknak a legfõbb feladatuk, hogy a dolgozóknak

segítséget nyújtsanak, hogy a materialista világszemléletet elsajá

títhassák, s kiállítási anyagukkal a történelem folyamán fennálló

osztályharcot érzékeltessék. Nem mellõzhetõ a Tartomány jelleg

zetességének, az együtt élõ nemzetiségek kapcsolatainak a feltün

tetése, továbbá a népművészet és néphagyományok megõrzése és

felkutatása sem."[44]

Az ideológiai széljárás megváltozása 1957-tõl válik nyilvánvalóvá. Az ugyancsak megváltozott felállású szakminisztérium lényeges változtatásokat kér a sepsiszentgyörgyi múzeumi tárlatismertetõ (Ghid) szövegében, tehát értelem szerint egyben a kiállítási tematika üzenetében. Nyomatékosan javasolják, hogy a szeptember 8-án lektorálva-korrektúrázva visszaküldött szövegben a szlávoknak a bennszülött lakossággal való hosszas érintkezése ne a román nép kialakulási folyamatához vezessen, hanem csak hozzájáruljon ehhez. A feudalizmus részt teljesen újraíratják (pl. a 9. századi erdélyi bolgár uralmat kivetetik, ellenben pontosíttatják, hogy a magyarok a 10. században nem behatolnak Erdélybe, és a 11--12. században nem meghódítják, és a magyar feudális állam vajdaságává alakítják Erdélyt, hanem a 10. században csak a Kárpát-medence közepén -- Câmpia Panonica -- telepednek meg,a 11--12. században pedig a román kenézségeket vetik alá, betagolva Erdélyt a magyar feudális államba). Továbbá az "õslakosság" fejlettségét követelik meg a magyar uralom elõtt, a székely nemzet fogalom helyett pedig csak székelyeket kérnek használni, utalva a román filozófiai lexikon (Dictionar filosofic) nemzet-definíciójára.

A szöveget Székely az utasítás szerint véglegesíti. Októberben viszont úgy írja meg a magyar közösségnek szóló ismeretterjesztõ Csíki útikönyvbe a Csík rajon õstörténete c. fejezetet, hogy abban szó sem esik az erdélyi dák--római -- dáko-román -- kontinuitás-ról.[45]

Miközben a történeti alapkiállítás tematikáját illetõen elõkerülnek a régi-új többségi érzékenységek, az 1957. év végi, a Román Népköztársaság 10. évfordulóját ünneplõ "kultúra hónapja"-ren-dezvények hivatalos ideológiája már gyanúsan kiforrott a MAT Tanügyi és Művelõdési Osztálya tolmácsolásában: "Hazánkban a művészet ma már nem ismer életkort, nemzeti különbséget [...] román és az együttlakó népek dolgozói mind arra törekednek, hogy műveikben a valóságot, a mindennapi életet ábrázolják."[46] Az alkotásoknak "szolgálniuk kell a román és együtt élõ népek barátságának megszilárdítását". A rendezvénysorozat részeként december 14--24-én "az együtt élõ népek kultúrájának dekádja", az elõadások, irodalmi tevékenységek, néprajzi kiállítások, koncertek, színi elõadások "mind-mind igazolhatják pártunk helyes nemzeti politikáját".[47] 1958. februárjában országos szintű felkérés érkezik a szakminisztériumtól a múzeumokhoz 1848-as kiállítások rendezésére. Ezzel egyidõben a sepsiszentgyörgyi kaszárnya mel-lett eltűnik az egyik legismertebb székelyföldi 1848-as emlékmű, az eprestetõi obeliszk. A város ugyan kivizsgálást rendel el, de az eredményérõl nem tudni semmit.

 

3. Az egység ideológiai követelése és a MAT múzeumai, 1959

Az ötvenes évek végére az ideológiát egyértelműen kiszolgáló kultúrgépezet a Magyar Autonóm Tartományban is kiépült. Az 1952-es területi-adminisztratív átalakulás után magyar intézmények települtek át vagy jöttek létre ebben az új tartományban is: 1953-ban az Igaz Szó; 1954-ben a Színművészeti Intézet. 1956-ban megszületett Marosvásárhelyen az Állami Székely Népi Együttes.

A Művészet 1958-tól jelenik meg, 1959-tõl Új Élet néven. 1960-ban pedagógiai fõiskolát is létrehoznak Marosvásárhelyen -- de ez már kétnyelvű. Kiemelt-e a múzeumok szerepe, közvetlenebb forgalmazását biztosíthatják-e az országos ideológiának, lévén integráltabb világ? Egy magyar színház, magyar irodalmi lap tud-e ideológiát annyira hatékonyan forgalmazni, mint a semlegesebb-közösebb tárgyi anyag nyelvére alapozó múzeumok? Az Igaz Szó folyóirat vagy a két székelyföldi színház ideológiai története bizonyára ugyanúgy egybevethetõ az országos román párhuzamokkal, de a múzeumok talán valóban egy látványosabb-könnyebb összehasonlítás lehetõségét kínálják. A múzeumok ráadásul az ideológia "tudományos alapozásának" az Akadémiával kapcsolódó helyei, akárcsak a felsõoktatás, vagy még inkább, mert a felsõoktatás fõleg a káderképzésre teszi a hangsúlyt.

Az ideológia maga is jelentõsen változik az évtized során. Ha azokat a konfliktusos felületeket, amelyek a nemzeti kérdés romániai és azon belüli romániai magyar, illetve székelyföldi specifikumából adódnak, kezdetben megkerülhetõvé teszi, vagy legalábbis szõnyeg alá seperve tartja az együtt elszenvedett szovjet befolyás, illetve a közvetlen moszkvai utasítások, mint a történettudományban Mihai Roller "szlavizáló" tevékenysége, a közigazgatás terén pl. magának a MAT-nak a létrehozása, a specifikum nemkívánatos volta pár év múlva ismét elõtérbe kerül. Az évtized végi fordulatot a MAT múzeumaiban az 1959. évi múzeumi értekezletek dokumentálják: a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem felszámolásával egy idõben sorra kerülõ sepsiszentgyörgyi, majd csíkszeredai tartományi múzeumi értekezletek jegyzõkönyvei. Az elõzményekbõl az 1956--1957-es kollektív múzeumi tanács történetét érintettük már -- a MAT összeforrott, megerõsödött múzeumi hálózattal és múzeumi szakmai közösséggel lép a kritikus esztendõbe. Az 1958-as év elejéig történt ideológiai fejlõdést nyomon követtük, az 1958-as esztendõ múzeumi eseményeit az elsõ 1959. évi értekezleten is megvitatják. Azt, hogy mi történik 1959-ben, illetve mi a történtek végkifejlete, a múzeumi irattári anyag részleteiben is hozzáférhetõvé teszi. 1960 utolsó napjai persze sokkal látványosabban illusztrálják a bekövetkezõ változásokat: ez a MAT felszámolásának ideje. A MAT helyébe lépõ Maros-Magyar Autonóm Tartomány egyértelműen egy másik történet: ez az ugyancsak (magyar) kisebbségi többségű közigazgatási terület már távolról sem a keleti magyar etnikai tömböt fedi le, tehát a kirakatpolitika mögül eltűnik egy addig mégiscsak Székely-föld-szinten egységes, működõ intézményhálózat.

Az 1959-es kolozsvári események, mindenekelõtt a Bolyai Tudományegyetem felszámolásának története viszonylag ismertek. A változások a Székelyföldet sem kerülik el. 1958. augusztusi elõzményként a Magyar Autonóm Tartományban is nagy ellenõrzések kezdõdnek. Egy RMP Központi bizottsági brigád Ilie Verdet vezetésével a pártmunkát ellenõrzi, majd 1959 márciusában a párthierarchia igen magas személyiségei vizsgálják a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben történt "soviniszta-na-cionalista" megnyilvánulásokat.[48] Az elsõ 1959. évi MAT-múzeumi értekezletet ugyanekkor hívják össze Sepsiszentgyörgyre. A másodikra júniusban kerül sor Csíkszeredában, az önálló Bolyai Tudományegyetem utolsó napjaiban. Az értekezletek meghirdetett célja a múzeumok arculatának az átalakítása, a nemzetiségi értelmiségre vonatkozó 1955-ös határozatok, a II. RMP-kongresszus, valamint az 1956-os események után újrafogalmazott ideológiai követelmények (1958. júniusi és novemberi plenáris ülések) szerint.[49]

3.1. Az 1959. március 13-i sepsiszentgyörgyi MAT-múzeumi értekezlet

Részt vesznek a propagandát-agitációt-nevelést irányító intézmények vezetõi: Szövérfi Zoltán, a Tartományi Pártbizottság propaganda és agitáció titkára, Szilágyi Margit, a Tartományi Néptanács oktatási és kulturális kérdésekkel foglalkozó alelnöke, Kedves Domokos, a sepsiszentgyörgyi Városi Pártszervezet titkára, Baka Károly, a Sepsi rajoni Néptanács Tanügyi és Művelõdési Osztályának vezetõje, Éltetõ Sándor, Soós Domonkos és Nagy Domokos, a Tartományi Pártbizottság, illetve a Tartományi Néptanács Tanügyi és Művelõdési Osztályának kiküldöttjei. Jelen vannak a múzeumigazgatók, a házigazda Székely Zoltán Sepsiszentgyörgyrõl, Dragomán Pál Marosvásárhelyrõl, Molnár István Székelykeresztúrról, Kovács Dénes Csíkszeredából, Putnoky B. Emil Erdõszentgyörgyrõl, Tarisznyás Márton Gyergyószentmiklósról, illetve további múzeumi szakemberek: Máttis János sepsiszentgyörgyi és Hubbes Éva székelyudvarhelyi múzeumi asszisztensek, Fadgyas Anna, a sepsiszentgyörgyi mindenes múzeumi titkárnõ. Két további jelenlévõ a sajtót képviseli. Meghallgatják a sepsiszentgyörgyi múzeum 1958-as tevékenységérõl szóló részletes beszámolót,[50] de a gyűlés tulajdonképpeni célja nem ez, hanem kiemelten a román--magyar egység kimutatását célzó új múzeumi feladatoké. Éltetõ Sándor referátuma indításában nem hiába sorolja külön célként az általános érvényű sovinizmus-nacionaliz-mus elleni küzdelem mellett a hazafias nevelést és a revizionizmus elleni harcot. Mégis, ez a referátum sem több a beharangozott célon túl, mint a kiállítások tárgyilagos felsorolása. Nem is nagyon lehetett volna megkérdõjelezni, hogy a mindennapi múzeumi, kiállítás-szervezési és kutatási feladatoknak a múzeum kis létszámú személyzete eleget tesz. Az pedig, hogy hiányzik a természetrajzi kiállítás tematikáját záró, Az ember a természet átalakítója részleg, bár ez szolgálná legjobban, úgymond, a cselekvõ hazafiasságra és ateizmusra való nevelést, csak jó ürügy arra, hogy a múzeumok kérhessék a tartományi vezetõket: létesítsenek újabb muzeológusi állást. A társadalom fejlõdését bemutató történelmi résznek ugyancsak dicsérõ szavak jutnak, úgyszólván hiányzik a kritika. A referátum háttérbe húzódó társszerzõi a bejáratott, önigazoló diskurzuselemeket nem öncélúan építhették be a tartományi pártaktivista kezébe adott szövegbe, hiszen valamennyiük érdeke, hogy ilyen irányba alapozzák meg a konszenzust vagy legalább a hangulatot. Éltetõ Sándor maga sem kaphatott intést a "kicsinálásra" feletteseitõl, ez az alkalom nem errõl szól. A néhány bíráló megjegyzés mindenesetre érezhetõen a román--ma-gyar kapcsolatok térfelén sűrűsödik.

A mindennapi feladatokon túlmutató, távlati célok, mint láttuk, ebben a világban is fokozatosan fogalmazódtak meg. Ezek szerint kellett megtörténnie a legkisebb rajonközpontban, a legjelentéktelenebb múzeumban is a térkép felrajzolásának. Most épp a "kapitalizmust és szocializmust" bemutató kiállítások vajúdnak, sõt legterjedelmesebb, legfontosabb részlegekké való fejlesztésük a cél, de ami rátevõdik, az a távlat: a felértékelõdött "nemzeti kérdés"-diskurzus, egyelõre a kérdés bizonyos irányú megoldásának elõkészítéseként, a román és magyar nép együttes harcának, mindennapi kapcsolatainak, a "román--magyar egység" dokumentálásának formájában (vagyis: nincsenek külön magyar dolgok, mindenben csak együtt élhetünk említtethetünk).

A sorra kerülõ vita szakmai részvevõi közül Dragomán Pál bírált inkább hiányosságokat, de elõrebocsátotta, hogy ezt elvi szempont jegyében teszi, tehát igazából nem a sepsiszentgyörgyi helyzetrõl beszél, hanem a megfelelõ elvárásnak tesz eleget. Ami tartalmi elem elhangzik tõle, az inkább Székelynek feladott labda: pl. régészeti kiállítás kifogásolása az egyetlen jelenlevõ régészhez intézve, aki ráadásul országos szakmai háttérrel végzi a munkáját. Molnár a kollektív önbírálattal él, amely így kellõképpen súlytalanná válik. Kovács örömét fejezi ki, arra emlékeztetve, hogy 1956 óta (!) nem volt alkalmuk ilyen közös szakmai megbeszélésre. Különben a párt irányából jövõ bírálatot be sem várva, elõre bevetik a kitérés és hárítás teljes eszköztárát. Molnár és Tarisznyás a közvetett elhárításra játszik: legyen román--magyar egységet bemutató állandó kiállítás, de Marosvásárhelyen. Vagy azzal kísérleteznek, hogy a saját kutatási területüket mutassák be úgy, mint ami a kijelölt feladatkörnek eleget tesz, és így támogatást érdemel. Tarisznyás Márton pl., aki az erdõ néprajzával foglalkozik, úgy gondolja, hogy "a termelõeszközökön keresztül be lehet mutatni a román--magyar egységet. A pásztorkodás és erdõgazdálkodás erre bõséges anyagot szolgáltat." Vagy éppenséggel a célokat csak saját céljaik útján látják elérhetõnek (pl. a néprajzra helyezni a múzeumbeli munka hangsúlyát, más rajon területén is gyűjteni).

Az ideológiai kérdéseket Szövérfi Zoltán ezek után fejti ki, ezzel válik egyértelműbbé, mit célozott egy ilyen értekezlet (ismételjük, mint Kovács mondta, 1956 óta elsõ) összehívása. A múzeumok, jelenti ki, aktuális formájukban nem felelnek meg a követelményeknek, nem segítik az "idõszerű ideológiai harcot". Tehát valóban ideológiai iránymódosítást céloz a direktíva. Elítéli a "kultúrszeparatizmust" és az ennek nyomán kialakuló elszigetelõdést. Leküzdésére olyan részlegeket kell létrehozni, amelyek dokumentálják az együttélést. Kitér arra is, hogy "Székely Nemzeti Múzeum nincs, mivel székely nemzet sincs." Ami van, az a közös múlt: "mivel a két nép együtt harcolt a kizsákmányolók ellen, addig kell menni, amíg megfelelõ dokumentációs anyagot kapunk ennek bemutatására".[51] Más szóval nincs, nem lehet nem közös, vagyis külön múlt, külön létezés. A nyilatkozat nyilván politikai, és a szakmaiságát (marxista értelemben véve is) tökéletesen jellemzi az az emlegetett feudalizmus, amelyben Szövérfi szavaival a burzsoá-földesúri rendszer a kizsákmányoló. A többiek által elõzõleg bemutatottakhoz alig kapcsolódó dörgedelem végén ott a mézesmadzag is: aki a követelményeknek eleget tesz, minden segítséget megkap az illetékes szervektõl.

Szilágyi Margit, a Tartományi Néptanács oktatási és kulturális kérdésekkel foglalkozó alelnöke konkrétumokra bontja le a Szövérfi által elsoroltakat. Ez az értekezlet a munkastílus javítása érdekében fordulópont, mondja. Ha a fejlõdés általános irányvonala a román--magyar együttélés, akkor az anyaggyűjtés súlyát erre kell helyezni minden kor bemutatásánál, ahol az még (ennek igazolásában) kívánnivalót hagy. "Történelemhamisítást nem szabad csinálni." Ezt mindenki tudja, hogyan kell lefordítani, aki a kommunista frazeológia korát megélte. Az említett célra, az együttélés bemutatására ("közös haladó hagyományokban a közös harc") már Augusztus 23-ra kiállítást kell készíteni, de ez csak átmenetileg legyen különálló, míg kellõ anyag nem áll össze.

Távlatilag feltétlenül maga az alapkiállítás ilyen irányú átalakítása állítandó a vázolt cél-feladat szolgálatába.

A jellegzetes ideológiai beszéd egy újabb, már pervertáltnak nevezhetõ mondatát ezt követõen Éltetõ Sándortól, a tartományi pártbizottság kiküldöttjétõl hallják a jelenlevõk: "Olyan tárgyat, amely nacionalizmusra vonatkozik, ha nem a történelmi korhűség kívánja meg, nem kell kiállítani."[52] Jellegzetes, hogy nem a kimondó szándékán múlik az üzenete: ennek a diskurzustípusnak generatív a logikája, a megfelelõ közegbe helyezve csatolt interpretációs mechanizmust indít be. Nacionalizmusról nem szabad beszélni sem, mert ez már maga a tomboló nacionalizmus.

A jelen levõ múzeumigazgatóknak korlátozott ugyan a mozgásterük, de Székely Zoltán nem mulasztja el leütni a kolléga által feldobott labdát: presztízsszempontok merülnek fel, és aki nem képes erõt felmutatni, azt fogják eltiporni. Félkézbõl hárít: nemcsak hogy országos tudományos kutatóprogramot bonyolítanak, de épp a Román nép és nyelv eredete (a fõ nemzeti ideológiacsináló) Bizottság megszabta feladatként.[53] Értsd: az elvtársak nagyon mellényúltak. Az aktuálpolitika által kijelölt kérdések bemutatása, a "térképészet" neki más szinten feladata, ezt neki nem a marosvásárhelyi pártvezetõk szabják meg. Székely persze pontosan tudja, mi az õ valódi dolga e konjunktúra fedezetében is, és a válaszba ez a mélyebb szint is beleértendõ: az õ feladata a MAT õstörténetének, középkorának stb. feltárása, a szakmai munka. Székely megszólalásának ez a mélyebb háttere. Mindazonáltal õ is kiszolgáltatott: intézményének költségvetését nem az Akadémia biztosítja, hanem éppen a most vele szemben álló, fontoskodó-vég-rehajtó MAT-vezetõkön múlik.

Székely Zoltán válaszát és annak végén igénybejelentését személyzetbõvítésre, a jegyzõkönyvben legalábbis, csak a gyűlés bezárása követi. A sepsiszentgyörgyi értekezlet az elemzés nyomán az elsõ szondázásnak tűnik. Az elvtársak is tudhatták, hogy pl. Székely ellenében az ad hoc ideológiai fenyegetõzés nem lesz hatékony.

3.2. Az 1959. június 25--26-i csíkszeredai MAT-múzeumi értekezlet[54]

Az elsõ értekezlet után 3 hónappal, június 25--26-án újabbat tartanak. Ezúttal Kovács Dénes csíkszeredai múzeumigazgató a kijelölt "házigazda", neki kell beszámolót készítenie intézménye tevékenységérõl. Székelyt a Tartományi Oktatási és Művelõdési Osztály június 19-én értesíti hivatalosan (21-én érkezik meg a leirat), mellékelve a munkatervet, amelynek alapján készülnie kell az értekezletre (ezt nem az osztályvezetõ, hanem Szabó Sándor tanfelügyelõ írja alá), de ezen felül telefonon is értesítik június 20-án: a Tartományi Végrehajtó Bizottság nevében Radu elvtárs alelnök, a tanügyi osztály nevében pedig annak fõnöke, Dévai Károly. Az utasítás értelmében Székelynek már az értekezletet megelõzõ napon fel kell mennie Csíkszeredába. Marosvásárhelyrõl ezúttal Nagy Domokos és Szabó Sándor tanfelügyelõk jönnek a Magyar Autonóm Tartomány Oktatási és Művelõdési Osztályáról. Megjelenik még Albert András, a Csík rajoni pártbizottság propagandafelelõse, Hajdú Béla, a Csík rajoni Néptanács Végrehajtó Bizottságának alelnöke, valamint Dragomán Pál, Székely Zoltán, Ferenczi Géza, Molnár István, Kovács Dénes, Putnoky Emil, illetve Tarisznyás Márton múzeumigazgatók. A tanácskozás célja a Marosvásárhelyen összeállított programból is világos: Kovács beszámolójának "az 1959. március 13-i sepsiszentgyörgyi múzeumi értekezleten ismertetett idõszerű ideológiai kérdés [...] szempontjából" kell kiindulnia, és kötelezõ, megadott tárgysorozatát uralják is a bemutatandó román--magyar egység kapcsán felvetendõ kérdések. Nagy Domokos nyitóbeszéde is ezt erõsíti meg: "Az értekezlet a sepsiszentgyörgyi múzeumi értekezlet folytatása, az ott hozott határozatok számbavétele."[55] A jegyzõkönyvet Ferenczi Géza írja, mert azt Udvarhelyrõl küldik meg utólag Sepsiszent-györgyre.[56]

A házigazda Kovács Dénes önkritikával kezdi beszámolóját: állandó kiállításuk "nem tükrözi most még eléggé a román és a magyar nép egységét, nem tükrözi eléggé a román nép és az együtt élõ nemzetiségek harcát a kizsákmányolás ellen", ugyanis a kiállítások rendezésénél ezt még nem vették tekintetbe. Azóta azonban a csíkszeredai levéltár múzeumukba került töredékébõl több felhasználható anyagot találtak, ezeket fel is sorolja (népmozgás Csík moldvai határán, kereskedelem Moldvával, csempészet, csíksomlyói ferences könyvtár moldvai eredete és egyéb kulturális kapcsolatok Moldvával). A kiállításokat az elvárásoknak megfelelõen egészíthetik ki (az említett dokumentumok a "feudalizmus" tematikai részhez fognak kerülni, akárcsak a közösnek tekinthetõ néprajzi anyaggal való bõvítés, míg a régészeti anyagnál a csíki dák várak bemutatása lesz a többlet). A csíkszeredai tevékenységet szakmailag ellenõrzõ, referátumot készítõ Székely Zoltán és Tarisznyás Márton ezzel szemben a múzeumrendezés általános kérdéseinél, tehát a valóban szakmai feladatrésznél igyekszik maradni az "idõszerű ideológiai kérdések" elemzése helyett.[57] (Ami az irányelvek megvalósítását illeti, írják, az sem csak a muzeológus ideológiai felkészültségétõl függ, hanem a rendelkezésére álló anyagtól, valamint a munkakörülményektõl is.) Kovács Dénes kellõ kritikában részesül, de kívülrõl, a jegyzõkönyv alapján nehezen eldönthetõ, hogy az mit is jelent számára. Ha az ellenõrzés jóindulatú, akár elégségesnek találhatják a részvevõ felsõbb szervek a bírálatot. Ha viszont a "kicsinálása" a cél -- hogy 56-os szereplés ürügyén Kovács ebben az évben börtönbe kerül, akkor akár ez is fordítható "eláztatásnak".[58]

 

4. A játék mögötti játszma: az 1959--60-as végjáték és ami utána következett

Az új tartományi múzeumi kiállítási tematikák nem következnek a két tanácskozás szakmai tanulságaiból, de még az ottani ideológiai csörtékbõl sem. Persze az sem kizárt, hogy nyilvánosan is elhangzottak még jegyzõkönyvezni nem ildomos kitételek. Az 1959. augusztus 14-én Sepsiszentgyörgyrõl felterjesztett tematika szövege mindenesetre az 1957-ben módosított 1951--53-as tematika (román) nacionalista (szellemű) preparálása, akkor is, ha igyekszik ambivalens maradni.[59]

4.1. Az 1959 augusztusában felterjesztett kiállítási tematika

A szöveg lényege: újabb kutatások alapján, az RMP Központi Bizottsága felügyeletével az Akadémia mellett működõ Comisiunea pentru formarea limbii si poporului romîn (A román nép és nyelv eredete Bizottság) útmutatása alapján a múzeum jelentõs (régészeti) eredményeket ért el, igazolva a szovjet tudósok álláspontját, megdöntötték a szkíta invázió tételét (értsd: a szkíták nem elfoglalták Erdélyt, hanem csak kulturális hatást gyakoroltak az itteni õshonos népességre); Kisgalambfalván a gepida uralomról, Erdély õslakossága kialakulására vonatkozóan bõvítették az ismereteket, a Rétyen kutatott telephely pedig a 9--11. századi õslakosság kérdését tisztázhatja.

"Az átrendezés folyamán az új anyag bemutatása, valamint a

magyarázó szöveg teljes átdolgozása az õslakosság folytonosságá

nak a kérdését fogja kidomborítani [...] Az eddig tárgyalt rész a

társadalom fejlõdését mutatja be hazánk és tartományunk terüle

tén, továbbá a román nép kialakulásának a körülményeivel be

lehet mutatni a népességi folytonosságot egy földrajzi egység

keretén belül."[60]

Ami a feudalizmus korát illeti: az együttélés dokumentuma Anonymus krónikája. Eszerint Erdélyt a feudalizmus idején románok, magyarok, szlávok és szászok lakták (de csak utóbbi három esetében részletezi, hogy hol és hogyan éltek). A románok úgy szerepelnek a termelõ erõk fejlõdésénél, mint "román és magyar parasztok", a "szegény román és magyar népesség" (tehát elõfeltételezett általános jelenlevõk). Konkrétan román anyag azonban csak tárgyi néprajzi jellegű ("Kovászna, Zágon román--magyar lakosságának eszközei, vadászati és halászati módszerei", "Egy román és magyar esztena képe",[61] "Házi szövõipar román és magyar termékei", "Zágon és Kovászna román népművészete" stb.). A tervezet Erdély és a román fejedelemségek kapcsolatát okmányokkal dokumentálja (Mihai Viteazul, Petru Rares stb.. dokumentumai) és igyekszik a kereskedelmi kapcsolatokat hangsúlyozni (Erdély a román fejedelemségekkel, az Apor család gazdasági kapcsolatai, valamint székelyföldi városok és céheik kapcsolatai Moldvával), román és magyar pénzek bemutatását írva elõ. A "román és magyar jobbágyok kizsákmányolása" témát, amint azt már megszoktuk, a szobarészletek dokumentálják, a kizsákmányolás elleni közös harcnál viszont Bábolna, Dózsa, valamint székelyek, kurucok, kényszer-határõrség kérdése (menekülés az osztrák Erdélybõl Moldvába, katonaszökevények) mellett ezúttal nemcsak Horea, Closca és Crisan felkelése jelenik meg, hanem Tudor Vladimirescu olténiai mozgalma is, tehát "az egységes román történelem" késõbbi nagy toposzai.

"Az 1848--49. évi polgári forradalom" fejezeténél a románok eltávolodását ennek ügyétõl el nem ismerésükkel magyarázza, ezért lesz külön román mozgalom. A magyar bukás oka az ilyen népek segítségének elmaradása, a magyarokat a cári orosz hadsereg veri le -- ezt már ki szabad mondani. A marosvásárhelyi "román és magyar" diákok rendezte gyűlésen viszont még ott van Avram Iancu. Alecu Aslan román helyi elöljáró (ispravnic) is Erdélybe (a magyarokhoz) menekül Moldvából. A partiumi román képviselõk pedig a magyar forradalom támogatására szólítanak fel, és a románok (az itteniek) részt is vesznek (magyar oldalon) a szabadságharcban. Természetesen nem hiányzik az ismerõs Gábor Áron és Jusztina-motívum, de Bem moldvai hadjárata, a fáradozások a román--magyar közös egységért, Balcescu, Petõfi és Kossuth közösen idézett alakja, a bukás és az elnyomatás, a Makk-féle összeesküvés felidézése sem.

"A kapitalizmus kifejlõdése az 1848-as forradalom után", illetve "A szocializmus évei" fejezetbõl: a tervezet tárgyilagosságra törekedve tárgyalja a helyi társadalom-és gazdaságfejlõdést, majd a kommunista történetírás 1944. augusztus 23., Groza-kormány, földreform és államosítás, köztársaság kikiáltása értelmezését. A román--magyar vonatkozásoknál hangsúlyozza az új alkotmány jelentõségét, a lenini nemzetiségi politika alapján létrehozott MAT-ot.

"A munkásmozgalom története" fejezet visszatekint a századfordulóig. 1919-ben a (román) "voluntárok" megbotozzák a Hangya Szövetség részvényesei mellett kiálló munkásokat (még mindig megjelenhetnek a képben "rossz románok" is).

Röviden: Székely annyi békát nyelt le, amennyit megbírt a gyomra,[62] de azt lenyelte. Amint az várható volt, átverték õket, és nem kapott ennek fejében semmit. A marosvásárhelyi, 1959. októberére beharangozott MAT-múzeumi gyűlésre nem került sor. A "központbeli elvtársak" nem kívánhattak teret adni egy közös szakmai fellépésnek a megszegett ígéreteket illetõen. Kovács Dénest viszont még ebben az évben letartóztatták. Nem a múzeumi tevékenysége miatt, de a következõ két évet börtönben töltötte. A székelyudvarhelyi múzeum pedig nemhogy jobb körülmények közé, hanem egy alagsorba került.

4.2. 1960

Ebben az évben a hangnem bekeményedett: Székely Zoltán 1959. utolsó negyedévi jelentését, valamint következõ negyedévre összeállított munkatervét túl rövidnek találja a tartományi Oktatási és Művelõdési Osztály.[63] Székely válasza hasonlóképpen kemény 1960. április 21-én: a jelentés és a munkaterv a szakminisztérium utasításainak alapján olyan, amilyen, de ha a tartományi szinten ennél részletesebbre van igény, akkor azt is megcsi-nálja.[64] A kért tematikából, amely a román--magyar egységet hivatott visszatükrözni, számos elemet megvalósítottak. A régészeti részt átrendezték és bõvítették is, de magyarázó szövegének átdolgozása majd a Tratat de Istorie a Romîniei I. kötetének a megjelenése után fog megtörténni.[65] Székely tehát a szakmai hátterére való figyelmeztetést veti be. A feudalizmus bemutatását átrendezték, a tervezetnek megfelelõen bevitték a "román" elemeket, pl. egy újabb (román) falusi szobarészletet, és az e célra frissen beszerzett három román népviseletet.[66] Mindez az 1959. évi értekezletek határozatai értelmében történt.

"Kevesebb anyaggal és helyiséggel rendelkezõ ugyancsak

tartományi jellegű múzeumok, mint pl. a nagyváradi, 23 személlyel

rendelkezik [...] A szakképzett személyzet hiányának az orvoslását

évek óta sürgetjük, a múlt évi felterjesztésünkre a tartományi

Oktatási és Művelõdési Osztály nemleges választ adott. Kérjük

álláspontjuknak a felülvizsgálását, s kérésünk érdemleges megol

dását [...] A kapitalizmus, valamint a munkásmozgalmi részleg

tematikájának a megvitatására javasolunk egy tartományi, esetleg

bõvített értekezletet Marosvásárhelyt, ugyanis ennek a múzeum

nak nagyobb létszámú kollektívája és gyűjteménye ebben a tekin

tetben nagy segítséget tud nyújtani. Ezt az értekezletet azért is

tartjuk hasznosnak, mivel tapasztalatcserére kiszállási lehetõsé

günk a múlt évben nem volt."[67]

Székely hangja metszõ, idõnként szarkasztikus: mi eleget tettünk az elvárásnak, hát a ti ígéreteitek? Ezúttal ott az oldalvágás a marosvásárhelyi kollégának is: Dragomán nem szégyellte a Székely Nemzeti Múzeumhoz képest jelentéktelen intézményét megint irreálisan ennek elébe helyezni, hiszen az kapott fejlesztést. Persze több mint valószínű, hogy nem rajta múlott elsõsorban. De nem is tiltakozott. Akkor hát csak kutassátok a munkásmozgalmat!

Válaszképpen egy hónap múlva Székely Zoltán múzeuma tartományi ellenõrzést kapott, amelyrõl az 1960. június 8-i sepsiszentgyörgyi múzeumi munkaülés jegyzõkönyve számol be:

"az elmúlt héten Szilágyi elvtársnõ és Szövérfi elvtárs meg

nézték, hogy a múlt évi szentgyörgyi múzeumi értekezlet után

milyen átrendezést végeztünk a gyűjteményekben. Az általános

benyomás kedvezõ volt, kifogást emeltek az ún. Székely nagyoknak

a népszerűsítése ellen, így Orbán Balázs stb., akik valójában nem

a nép érdekeit szolgálták. Ugyancsak megjegyezték, hogy a két

paraszt interior [szobabelsõ -- szerzõk] nem a jobbágyok kizsák

mányolását tükrözi vissza, és hogy a szocializmus építése részleg

nél a bemutatott grafikonok nem a jelenlegi helyzetet tükrözik

vissza, ugyanis ezek az eredmények már az ötéves terv keretén

belül túl vannak lépve."

Utóbbi megjegyzéssel Szövérfiék az 1959. novemberi központi utasításra mégis elkészített "kapitalizmus és a szocializmus építése" részleget kifogásolták. Székelyék ugyan kérték a helyi vállalatoktól anyaguk feljavítását, de azok nem siettek.[68]

A nyomás erõsödik.[69] Az 1960. augusztus 12-i sepsiszentgyörgyi kiértékelõ gyűlésen Nagy Ferenc, a rajoni Néptanács Káderosztályának aktivistája jelenlétében a múzeumból hiába kérik Sepsi rajont, ne kezelje õket mostohagyerekként. Egy a miszticizmus elleni kiállítást követõen októberben a marosvásárhelyiek vándorkiállítását fogadják (15 év drága hazánk, az RNK felszabadulása óta), októberben Dragomán azt jelzi Székelynek magánlevélben,[70] hogy újabb utasítások vannak a feudalizmus és az 1848 utáni korszak bemutatását illetõen.[71] 1960. december 13--16-án a minisztérium szervez múzeumi értekezletet Bukarestben, és ezen az egyik legfontosabb pont az, hogy ki mit tett a jelenkor munkásmozgalmának bemutatása érdekében. Bizonyára nem dicséretképpen hangzik el, hogy a MAT egyetlen múzeuma sem csinálta meg ezt a részleget.[72] Úgy tűnik, valamiért kezd nem működni a Székely Zoltánt eddig mindig megvédeni képes bukaresti szakmai kapcsolatrendszer.

4.3. 1960. decembere és a folytatás

Székely hazatérte után beszámol munkatársainak az értekezletrõl. De még a megelõzõ napon, 1960. december 19-én levelet ír a román régészet már említett kiemelkedõ alakjának, Ion Nestornak, korábbi fõ szakmai támogatójának. Nestor most is kulcspozíciót tölt be: az ugyancsak említett A román nép és nyelv eredete akadémiai bizottságban a Dácia tartomány római kiürítése és az 1000. év közötti idõszak feldolgozásáért felel. Székely a kettejük kapcsolatát a sovinizmus fölé emelkedõ Vasile Pârvan (a két világháború közti legnagyobb román régész) és László Ferenc (nagy sepsiszentgyörgyi régész elõdje) kapcsolatához hasonlítja -- szeretné, ha kettejük kapcsolata ilyen lehetne: nagyon sokat tanult Nestortól, nagyon sokat köszönhet neki. Azt írja neki, hogy kitért a magyarországi vaskor kutató Párducz Mihály dolgozatának román nyelvű recenzálása elõl (Párducz a szentesvekerzugi szkíta anyagot közölte). Tudja, hogy ez nem lenne ildomos most. Nyilván nem, mert Párducz a szkíta és dák kort másképp tárgyalta és az alternatív értékelésrõl a román szakma, kimondatlan közmegegyezéssel, hallani sem akart. A sepsiszentgyörgyi sírt pedig õ Székely a román--szovjet álláspontnak megfelelõen szkíta hatás alatti tráknak értékelte.[73] Megírta Párducznak -- aki feldolgozásra kérte volna a sepsiszentgyörgyi anyagot --, hogy elõbb itt kell közölni ezt a sírleletet.[74]

A levél megrázó dokumentum. Székely pontosan tudja, hogy a sepsiszentgyörgyi sír szkíta. Valószínűleg maga Nestor sem hisz felõle egyebet, de hát az a feladata, hogy nemzeti érdekbõl háromnegyed évezred népességfolytonosságát rakja össze nem létezõ régészeti leletanyagból. A sepsiszentgyörgyi igazgató pedig az 1959--1960-ban történtek alapján nem lát más választást a túlélésre, mint hogy legalább a bukaresti szakmai hátterét õrizvebiztosítva "feküdjék le". Négy nappal a levél elküldése után, 1960. december 23-án még válaszolt Marosvásárhely egy felterjesztésre. Még tartományi központ, de már átszervezés alatt, és újabb hét elteltével, december 30-án már Brassó tartományt tüntet fel Sepsi rajon felett a fejlécen a sepsiszentgyörgyi múzeumi levelezés. Székely Zoltán ekkor 48 éves.[75]

1961. április 1-jén idõszerűvé válik a nyugdíjazása a régi hűséges társnak, Fadgyas Annának, aki még dolgozott László Ferenccel. Sikerül viszont alkalmazni a kiemelkedõ biológus szakember Kovács Sándort. A kiutalások késnek, mert a tartományi kereskedelmi osztály megtagadja, és mire a történészállást is megadják, nincs kivel betölteni. De Kovács Sándor mégiscsak kutathat a Maros-Magyar Autonóm Tartományban az Almásibarlagnál és Gyergyóban, a Sepsi és Kézdi rajoni Uzonka, Mohosláp, Rétyi Nyír mellett. Sikerül elérni a Rétyi Nyír és a Vápa-vár védetté nyilvánítását. Az eredmények tagadhatatlanok, ha szerények is. Most elõször 12--13. századi székelyföldi településeket is kimutatnak régészeti kutatásaik. Mindezért Székely Zoltán súlyos szakmai árat fizet. Az évi jelentés szerint az 1961. évben nem kevesebbet bizonyítottak, mint "a dák elem fennmaradását a 2. században", valamint hogy a 7--8. századi, addig szlávnak tekintett lakóhelyek "õslakó dákok öröksége".[76] És ez sem elég: az 1961. december 20--21-i sepsiszentgyörgyi tartományi szintű múzeumi értekezleten közlik velük: teljesen újra kell szervezni mindent. A tartományi Oktatási és Művelõdési Osztály rendszabályozó intézkedést hoz,[77] Székely kénytelen önkritikát gyakorolni: "Bár a sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum az ország egyik legrégibb múzeuma, mivel nincsenek erre lehetõségei, nem mutatta be az emberi társadalom fejlõdését, csak a feudalizmus végéig, és egy idõszakos kiállítást szervezett, amely a népi demokratikus rendszernek s rajoni megvalósításainak bizonyos vetületeit tükrözte." Alapokat, személyzetbõvítést próbál most is szerezni "a kért módosítások kivitelezéséhez".[78]

Az 1961. decemberi bírálat nyomán Sepsiszentgyörgyön a jelenkortörténeti részleg feltételeit biztosítják, az 1848-as Kommunista kiáltványtól a kollektivizálás gyõzelméig. 1848 anyaga így alakul: Marx és Engels, Baritiu, Barnutiu, Avram Iancu, I. Heliade-Radulescu, Balcescu, illetve Kossuth és Petõfi képei, tehát már az 1990-ig vagy akár utána is érvényes kanonizált romániai történelmi panoptikum jelenik meg. Négy irat illusztrálja az erdélyi és havasalföldi eseményeket: egy az Ausztria--Magyarország-i (így!) román--magyar szolidaritásról a kizsákmányoló osztály ellen, az Islazi kiáltvány Havasalföldrõl, az Islazi alkotmány,a jobbágyfelszabadulás. A tematika általában is "az egységes román történelem" motívumaira támaszkodik: Moldva és Havasalföld egyesülése, a román függetlenségi háború, a román munkásmozgalom, amelyet azért egyelõre 1917 egészít ki (a Nagy Októberi Szocialista Forradalom). A nemzeti történelem "térképe" sokat fog még persze fejlõdni, hiszen még most is csak két mondat szól 1918-ról (az 1945-ig való három munkásmozgalom oldalhoz képest), évszám nélkül az is: "A népek önrendelkezése alapján Erdélyt egyesítették Romániával. Ezt az eseményt dokumentumok mutatják be, fotokópiában." Hátrább, az 1945 utáni idõszak történeténél három oldalból ugyancsak egyetlen mondat szól az együtt élõ nemzetiségek kérdésérõl: "Kérdésük politikai rendezését [az együttélését] egy művészi alkotás mutatja be, amely egy román férfit és egy székely asszonyt ábrázol, valamint a nemzetiségi statútum [?] és részletek Az RKP [Román Kommunista Párt] forradalma a nemzeti kérdésben és az együtt élõ nemzetiségekkel szembeni politika Romániában c. kiadványból" (mindez román nyelven).[79]

1962. december 4-én a brassói, tartományi szintű múzeumi értekezleten újra terítéken vannak. Az ezt követõ december 8--9-i plenáris ülés "talál" a sepsiszentgyörgyi alapkiállításban újabb "komoly tartalmi hiányosságokat". A múzeumot a tartományi Oktatási és Művelõdési Osztály havi tevékenységi jelentések beküldésére kötelezi. Brassóba év végére új tartományi múzeumigazgató kerül: a Székelyt már tíz évvel korábban lenacionalistázó (volt amerikai ortodox pap) I. Podea helyére az a Mircea Musat érkezik, akit az ezredfordulón majd Corneliu Vadim Tudor szélsõjobboldali Nagyrománia Pártjának alelnöki székében találunk. Románia egy hosszú évtizedekre szóló konszolidáció küszöbén áll.

4.4. Mégis: 1959

Egy valamit szándékosan a végére hagytunk. 1959. június 1-jén Székely egy különösen fontos iratot állított össze felterjesztésre felsõbb szerveinek, ez az ún. "Javaslat a sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum épület-és személyzeti bõvítésére a 15 éves állami terv keretében".[80] Ebbõl érthetjük meg, miért is vállalták a MAT-múze-umok 1959. júniusában az 1959. augusztusi tematikát, mi volt valójában az az ígéret, amelyet ennek fejében kaptak.

Az 1960--1975-ös távlati tervhez kiadott Útmutató (Îndrumare în legatura cu elaborarea proiectului planului de perspectiva pe perioada 1960--1975 pentru sectorul cultural-artistic) kimondta, hogy 1965-ig Romániában fõleg a természetrajzi múzeumok hálózatát

fogják bõvíteni, valamint az újabbkori történetit (a munkásmozgalmi részeket), a néprajziakat és népművészetieket pedig a reprezentatívabb térségekben. Jelentõs személyiségeknek emlékmúzeumok, emlékházak állítandók, illetve újemlékművek, a régiek pedig konzerválandók és restaurálandók stb. A sepsiszentgyörgyiek végül 1959. június 27-én múzeumuk 15 éves távlati tervében új épületszárnyakat, központi fűtést kérnek. A néprajzot elvinnék a folyosóról önálló részlegnek (külön épületbe), a népművészetet, a képtárat ugyancsak, emellett emlékházat nyitnának Gyárfás Jenõnek, Benedek Eleknek. Idõszakos kiállításoknak is termet szeretnének biztosítani. Falumúzeumnak még két házat, egy háromszékit és egy udvarhelyit telepítenének be, mely "tükrözze a térség kölcsönös román--magyar egymásra hatását".[81] A házak megvásárlása és felépítése a múzeum telkén régi terv, a múzeum korábbi nagy vezetõi: László Ferenc, Csutak Vilmos és Herepei János is foglalkoztak vele. Egy udvarhelyszéki vargyasi házat szereznek meg, amit azonban végül Csernátonban állították fel, a bélafalvi háromszékit pedig már egyenesen oda vitték. Így született meg a Csernátoni Múzeum skanzenje. A múzeum 10-16 fõnyi szakszemélyzetet kérne a meglévõ kettõ helyett. Azt kérik, amit a '70-es évek elején Kovászna megyei múzeumként majd nagyrészt meg is valósítanak. Hogy Székelytõl okosabb lett volna-e szálfa gerinccel nem megírni Nestornak az 1960. decemberi levelet, hanem inkább leköszönni, ha azt egyáltalán meg lehetett volna tenni akkor, ki-ki ítélje meg maga.

 

5. Következtetések helyett

1959-rõl bizonyára számos fontos következtetés kimondható, de múzeumi szempontból nem lehet vita tárgya, hogy az ekkori döntések mindmáig meghatározzák a térség múzeumainak a sorsát. A tanulság kétarcú. Egyrészt most válik egyértelművé, mi is a következõ évtizedekben történõ változások fõ ideológiai alapja

-- 1959 "a lenyelt békák", megkötött vagy megkerülhetetlenné váló közelebbi alkuk éve. Másrészt azonban 1959 azokat az 50-es éveket zárja, amelyekben, paradox módon, Székelyföld másfél évtizede nagyon más történelmi háttérben megálmodott múzeumi hálózata teljesül ki, a régi tervek megvalósulnak. Épp azért kapnak erre támogatást, mert ekkor alakul ki, szilárdul meg egy ehhez elég erõs államhatalom, amely ráadásul propagandacéljaira alkalmas (nem utolsó sorban olcsó) megoldásnak vél egy ilyen hálózatot. Mi több, egy olyan, internacionalista álcájú egységideológia működtetésében érdekelt, amelyhez akár kifejezetten elõnyös számára a kisebbségi többségű területen az ottani, helyi (tehát ugyancsak kisebbségi) értelmiségi, valamint meglévõ intézményi potenciál kihasználása. Mind az ottani helyzet ideológiai kezelésében, mind pedig abban, hogy az említett szellemi-emberi erõforrást és intézményi tapasztalatokat jó hatásfokkal használhatja máshol, a saját többségi, általában fejletlenebb vagy még csak létrehozandó, hasonló intézményrendszerének kialakításában.

Soroljunk fel a történések néhány jellegzetes csapdáját.

Az 1959. márciusi MAT múzeumi értekezletet a székelyföldi múzeumi szakemberek lényegében örömmel fogadták. A hatalom részérõl ott kinyilvánított direktívák kemények voltak, alkalmazták is õket, ugyanakkor a nyomatékosító kinyilvánításnak akarvaakaratlan ára volt a hatalom oldaláról is: tulajdonképpen a MAT-múzeumok 1956-ban megszületett kollektív tanácsát hívták össze két év után, egy megfélemlített-megfélemlíthetõ, de közös frontra mégis már korábban összecsiszolódott szakmai közösséget, amely mögött román és magyar szakmai kapcsolatok számottevõ háttere állt.

A meg nem adott vagy központilag kidolgozatlan tematika ("kezdeményezzetek, elvtársak") csapdája. Ez például az ún. Sepsi rajoni, illetve MAT-monográfiák akkori ügyével egybevethetõ: a rajoni monográfia szerzõit meghurcolták, az igazsághoz hűen megírt helyi munkásmozgalom-történetért Kisgyörgy Tamás pártfegyelmit is kapott, a tartományi szintű összeállításért viszont épp Szövérfi lakolt, aki az 1959. márciusi múzeumértekezleten az ostort tartotta a kezében.[82]

A kiismerhetetlen cél csapdája: valószínűleg nem véletlen, hogy épp Csíkszeredába mennek az 1959. júniusi értekezletre (Kovács Dénes ellenõrzésére). Tarisznyás már okulhatott (volt politikai fogoly), Molnárt, Ferenczit szakmai kapcsolatai védik, akárcsak Székelyt, Erdõszentgyörgy jelentéktelen, Dragománnak Marosvásárhelyen, a tartományi központban nagyobb a hárítási játéktere a helyi politikában. Ráadásul Kovács Csíkszeredában "rosszfiú" volt, pl. múzeumi periodikát szervezett, amikor az nem volt kívánatos.

A diskurzus és értelmezése csapdái. Meredek igazságok szembe mondva, kihallásokkal, kifordítottan értve: "SzNM nincs, mert székely nemzet nincs."[83] Nacionalizmusról nem kell beszélni (van ti., aki gyakorolja). "Nem azt kell, amit lehet, hanem amit szükséges." ("Történelemhamisítást nem szabad csinálni.")[84]

A sorsjáték csapdája. Székely talpon marad, õ nem keveredett politikai tévedésekbe. Okos reálpolitikus volt -- rosszmájú visszaemlékezés szerint csak posszibilis emberekkel barátkozott. Illetve nem próbálták meg, vagy nem is volt szükség, érdek, tartományi szintű lehetõség elmozdítani. 1960-ban pedig máris nagyobb teret kért a MAT Maros-Magyar Autonóm Tartománnyá alakítása, Tarisznyás is igazgató lesz ekkor, Marosvásárhelyet sem bántják egyelõre.

Székely mozgásterének csapdája. Két ideológiai programot kell egymás ellenében ügyesen kijátszania: Nestornak addig kell, amíg számon tartandó intézmény vezetõje, szakembere. A bukaresti szakmai vezetés csak bizonyos szakmai védelmet adhat, a költségvetést a helyiektõl kell megszerezni. A helyieknek viszont elvárásaik vannak a támogatás fejében, ekkor jön elõ a vis maior érv: a ti kívánságotok helyi fontosságú, a nagy tervben nekem nagyobb helyen osztottak szerepet. Szükséges is élnie vele, mert szakmailag sem tehet akármit: ha lejáratja magát, megint csak nem használható a nagy tervben. Az egyensúly kényes, de fenntarthatónak bizonyul.

Valamennyiük ideológiai csapdája. Egy nemzeti szempontból

-- nemzeti kisebbségiként -- vállalhatónak tűnõ, internacionalista ideológia jegyében tették meg elsõ lépéseiket, vállalhatónak tűnõ kompromisszumok irányába. Idõközben az egységes ideológia, amelynek jegyében intézményeik homogenizálásán dolgoztak, homlokegyenest ellentétes elemekkel töltõdött fel, és ellenséges, nacionalista egységideológia arcát öltötte, a (többek között) romániai kisebbségi közösségek felszámolását megalapozni kívánó román történelmi mítoszét.

A tét csapdája. 1959-ben a 15. év zárul le az 1944-es impériumés rendszerváltás óta, és 15 éves távlati tervet fektetnek le. Megvalósulások nyeresége, és az ár: az elveszített levéltárak, Székely Zoltán 1960. végi levele Nestornak. De volt még lehetõség új fejezetet nyitni, elkerülni az identitásvesztést. A marosvásárhelyi Tartományi Múzeumban egy idõ után ez nem sikerült. Kérdés, játszott-e ebben szerepet intézményi gyökértelenség és életképesség kérdése.

A tartományi belsõ rövidlátás és ellentétek. Nem véletlen, hogy Székely 1968-ban nem támogatja a MAT restaurálására játszó ún. "Nagy-Hargita" megye elképzelést. A sepsiszentgyörgyi visszaemlékezések szerint Székely Zoltán 1968-ban a Brassó megyéhez csatolás mellett foglalt állást. Saját visszaemlékezése szerint a háromszéki megyeterület szétdarabolása ellen volt, és történeti érvekkel szolgált e korábbi megye visszaállítása mellett. A megyésítés idején rövid idõ alatt több egymástól különbözõ tervezet követte egymást, és az eseményekben szerepet játszók állásfoglalásai is változtak, így a részletek tisztázása nehéz. Tény, hogy az 1968-ban Kovászna megye létrejöttével Háromszéken Székely Zoltán múzeuma végre megszabadult a jóval jelentéktelenebb brassói és marosvásárhelyi múzeumok szakmailag teljesen képtelen fölébe rendelésétõl.

A szakmai munka sohasem pusztán az ideológia szolgálója. A múzeumokat működtetõ szakemberek figyeltek egymásra, a MAT-ban is, együttműködtek. Természetesen a hatalomtól próbálták a fenntartáshoz, fejlesztéshez szükséges erõforrásokat megszerezni, és ez kompromisszumokkal járt. De az 1959-es, erõsödõ ideológiai nyomást hozó évben számukra kiosztott és a szakmailag teljesíthetõ feladataikhoz való viszonyulásuk is arra példa, hogy az elkötelezett szakma nem váltogatja csak úgy a köpönyegét, kompromisszumainak az utóbb bekövetkezõ fejlemények felõl visszatekintve igazolt célja és mérlegelhetõ, elfogadható értelme lehet. A MAT-ban a Marosvásárhelyen kívüli területen, a székelyföldi kisvárosokban a tudományos munkának ebben az idõszakban egyedüli helyei a kiépülõ múzeumok. Amit alapoznak: a Kovászna és Hargita megyék 1968-as létrehozása után fellendülõ múzeumi tudományos tevékenység. Az ár az 1959. évi 15 éves távlati terv és a székelyföldi mai magyar múzeumok.

Jegyzetek:

1. Sedinte de birou (Pártbüró-ülések). ANM (Arhivele Nationale Directia jud. Mures -- Marosvásárhelyi Állami Levéltár), fond 1134, dos. 1959/224, 86--96. f.

2. A történések színe és visszája. I--IV. Tánczos Vilmos beszélgetése dr. Antal Árpád irodalomtörténész professzorral. Székelyföld 2003/6--9, mindenekelõtt a III. és IV. rész (Székelyföld 2003/8, 29--61. p.; 2003/9, 31--60. p.). A folyamat országos és nemzetközi politikai háttérbe tagolt periodizációjához is hasznos áttekintés. 1952 õszén (a MAT a 331/1952. szeptember 21-i törvényerejű rendelettel alakul meg) a választások miatt következik be politikai enyhülést, majd Sztálin 1953-as halálával valóban oldódás tapasztalható, ha 1955-ben még bekövetkezik is egy hisztérikusabb átmeneti idõszak (példaként: a sepsiszentgyörgyi múzeumban 1955. februárjában a rajoni Kultúrosztály utasításba adja, hogy hivatalos órán túl beszélni is tilos a múzeumi dolgokról, munkaidõ végén mindent el kell zárni, mindennap meg kell semmisíteni a papírkosarak tartalmát, le kell pecsételni az irattári szekrényeket, éjjelente egy vezetõ szolgálatos maradjon az épületben). 1956--57-ben a moszkvai, budapesti események hatására a román kommunista hatalom engedményekre kényszerül. Csak az 1958. nyári, ideológiai kérdésekben hozott párthatározat, a szovjet csapatok Romániából való kivonása, majd Kádár téli, a románoknak szabad kezet adó romániai látogatása nyomán, 1959. februárja--júliusa között kerül sor a Bolyai Tudományegyetem felszámolására. Vö. R. Süle Andrea: Románia politikatörténete 1944--1990. In: Hunya Gábor -- Réti Tamás -- R.Süle Andrea -- Tóth László: Románia 1944--1990. Gazdaság-és politikatörténet. Atlantisz, Medvetánc, Budapest, 1990.

3. Vö. Székelykeresztúri Múzeum Emlékkönyve. Csíkszereda, 1974.; Zepeczaner Jenõ (szerk.): Muzeul din Odorheiu Secuiesc -- A székelyudvarhelyi múzeum. Székelyudvarhely, 1978; uõ.: Székelyudvarhely. Haáz Rezsõ Múzeum, 1994.; Ghidul muzeelor si colectiilor din România. CiMeC, Bucuresti, 2000.; Szabó András (szerk.): A LXX éves Csíki Székely Múzeum Évkönyve. Csíkszereda, 2000.; Boér Hunor -- Toró Attila: Székely Nemzeti Múzeum 1875--2000 (CD) Délkeleti Intézet-programok -- Digital Studio, Sepsiszentgyörgy, 2001.; Miklósi-Sikes Csaba: Múzeumok, gyűjtemények a Székelyföldön. Haáz Rezsõ Alapítvány, Székelyudvarhely--Sümeg, 2002.; Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 125 éves jubileumára (a továbbiakban Emlékkönyv) 1--3. k. T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2002., 2004.; illetve SzNM Irattára, évenként rendezett cs.k (a nem pontosított forráshelyek a SzNM It-nak a megfelelõ évi cs.ját jelentik). Dolgozatunk nem tárgyalja a marosvásárhelyi Teleki Téka (Teleki-Bolyai Könyvtár) ügyét. A Téka lényegében könyvtármúzeum és a MAT idejében számottevõ tudományos tevékenységet folytatott, de a gyűjtemény és az itteni munka jellegénél fogva nem volt alkalmas aktuálpolitikai-ideológiai célokra való felhasználásra. Vö. Deé Nagy Anikó: A marosvásárhelyi Teleki Téka a második világháború után. In: Emlékkönyv a Teleki Téka alapításának 200. évfordulójára, 1802--2002. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002. 144--186. p.

4. A SzNM kezdeteirõl l. Boér Hunor--Biró Rózsa: A SzNM kezdetei, 1875--1881. In: Emlékkönyv... 1. k. 7--58. p. László Ferenc értékeléséhez l. László Attila: Kiadatlan megemlékezés László Ferencrõl 1937-bõl. Uo. 85--98. p. Az EME értékeléséhez l. Az EME kilencedik vándorgyűlésének emlékkönyve. Kolozsvár, 1931. A SzNM két világháború közötti súlyát illetõen l. Sas Péter: Kós Károly két levele a SzNM-hoz. In: Emlékkönyv... 1. k. 111--114. p. A SzNM ekkori levéltári programjaihoz l. Csáki Árpád: A Székely Nemzeti Levéltár tervezete, 1915--1938. Uo. 2. k. 5--20. p. A SzNM skanzen-és néprajzi kutatásszervezéséhez l. Lénárt Anna: Magyar Skanzen és a SzNM. Uo. 155--202. p.; uõ.: Adatok a SzNM két világháború közti néprajzi kutatásszervezõ tevékenységérõl. Uo. 127--154. p. A Székely Tudományos Intézet tervérõl l. Herepei János: A SzNM igazgatói jelentései, 1939--1944. Uo. 3. k. 38--49., 72--80. p. Viski elképzelésérõl l. uo. 89--90. p. Az akkori székelyföldi értelmiségikutatói utánpótlás viszonyulásához l. Faragó József: Orbán Balázs második kiadása. In: Szülõföldünk (A KMDSz Székelyföldi Munkaközössége székelyudvarhelyi vándorgyűlésének elõadásanyaga). Székelység Lap-és Könyvkiadó Szövetkezet (Jókai-ny. Sepsiszentgyörgy) 1944. (Az elõadás elhangzott 1944. január 6-án.) 94. p. Szabédi László SzNM-beli tevékenységérõl l. Tiboldi Zoltán--Boér Hunor: Szabédi László és az önálló romániai magyar múzeumi hálózat ügye (1946--1947). In: Emlékkönyv... 3. k. 133--159. p. Az 1945--52 között történtekhez l. Boér Hunor: A SzNM vezetõségi jegyzõkönyvei, 1945--1955 (a továbbiakban: SzNM jegyzõkönyvek 1945--1955). Uo. 161--295. p. A Háromszéki Tanalap ügyéhez l. Boér Hunor--Biró Rózsa: A Háromszéki Tanalap és a SzNM. Uo. 5--34. p.

5. SzNM jegyzõkönyvek 1945--1955. 250--251. p. "Csík és Udvarhely megyék néptanácsainak elnöksége közölte, hogy az 1949. évre elõirányzott segélyt a minisztérium törölte azzal az indoklással, hogy a segélyezés ügye a Háromszék megyei néptanácsra tartozik." (Az 1949. májusi ügyvezetõ-tanácsi jegyzõkönyv.) A belügyminisztériumról lehet szó, amely korábban is, már 1946-ban hozott hasonló korlátozó határozatot (l. uo. 198. p.), de akkor átmenetileg alkalmazták, vagy csak a helyiek próbáltak erre hivatkozva kibújni a támogatás alól. 1949-ben az április--júniusi költségvetést átmenetileg államsegély fedezi, ezután (tehát az államosítása után) Háromszék megye költségvetési intézménye lesznek (1950-tõl, a rajonálástól Sepsi rajoné). A múzeum ellen intrikáló helyi kultúrosztályi "frakció" 1950 elején költségvetés nélkül hagyja õket, és az ekkori válság megoldása jól mutatja, milyen szakmai-politikai hátországra támaszkodnak: Ion Nestor bukaresti régészprofesszor a szükséges munkahelyek utólagos jóváhagyását járja ki a szakminisztériumban, Kisgyörgy Tamás pedig Luka László pénzügyminiszternél ennek pénzügyi fedezetét.

6. A Művészeti Minisztérium 1949. december 23-i 48224. sz. határozatával hozták létre (végrehajtó a Csík megye Ideiglenes Tanácsának Művészeti és Kulturális Osztálya). Kovács Dénes rajztanár, festõművész a "kinevezett felelõse", 1950. szeptember 6-tól "tiszteletbeli igazgatója", 1951. június 1-jén véglegesítik. (Szabó András i. m. 15. p.)

7. Sectia Stiinta si Cultura (tartományi pártbizottsági "Tudomány és Kultúra Osztály"). ANM, fond 1134, dos. 1956/159, 15--16. f.

8. Paul Ricoeur írja: "Társadalmi tapasztalatainkat ugyanolyan módon kell artikulálnunk, mint érzékszervi tapasztalatainkat. Miként a tudományos nyelvben használt modellek lehetõvé teszik számunkra, hogy lássuk a dolgok lényegét, hogy a dolgokat mint ezt vagy azt lássuk, társadalmi szerepünket vagy pozíciónkat a társadalmi minták ugyanilyen módon, mint ezt vagy azt artikulálják [...] A cselekvést közvetlenül olyan kulturális sémák szabályozzák, amelyek mintákat és példákat nyújtanak a társadalmi és pszichikai folyamatok megszervezéséhez [...] Ahogy a természeti világ megtapasztalása térképet tesz szükségessé, a társadalmi világ megtapasztalásához is térképre van szükségünk." Ricoeur, Paul: Bevezetõ elõadás. Tanulmányok az ideológiáról és az utópiáról. In: Zentai Violetta szerk.: Politikai antropológia. Osiris, Budapest, 1997. 116--126. p. Az idézett rész: 112. p.

9. Az ötvenes évek romániai magyar múzeumi szakembereire számos adatot találunk a SzNM korabeli irattári anyagában, elsõsorban az éves iratcsomók "Múzeumokkal való levelezés" irattartóiban. További adatokat a Magyar múzeumi arcképcsarnok lexikonkötet kínál (Pulszky Társaság--Tarsoly Kiadó, Budapest, 2002). A szalontai múzeum újrarendezésérõl l. Antal Árpád i. m. Székelység 2003/8. 42--43. p. Túl egy Petõfi-évforduló mondvacsinált aktualitásán, valójában "az ellenforradalom ellenében való román--magyar testvériséget" kívánták demonstrálni vele. A ro-mán--magyar probléma jelentkezésére példa: a 2. bécsi döntés után megrokkant magyarságú, mert akkor Dél-Erdélyben maradt Nagyenyeden, Tordán is kétnyelvűek pl. 1951-ben a kiállítási jelszavak, Segesváron pedig a román múzeum próbál mindenáron Petõfi Emlékházat berendezni saját részlegeként Fehéregyházán (vö. az 1953. évi medgyesi tartományközi múzeumi értekezlet iratai, SzNM Irattára, 1953. évi cs.). Kolozsváron a Néprajzi Múzeumban kezdetben jelentõs magyar néprajzi kutatás is folyik, mintegy a paritás jegyében, 1958-ban a nagybányai Tartományi Múzeum ad ki magyar katalógust, a kolozsvári Művészeti Múzeum négy-négy katalógusát pedig még 1959. májusában is román és magyar ikerkiadványként jelentetik meg.

10. Az 1950-es közigazgatási átrendezés (rajonálás, illetve a rajonok tartományokba csoportosítása) a Székelyföldet két belsõ-erdélyi tartomány között osztja meg: a Kolozsvártól és a magyar határtól távolabbi, iparosíthatóbb Brassó (ekkor Sztálinváros) központú Sztálin tartományban mintegy 62% magyar lakosság mellett 35% a román, a Marosvásárhely központú Maros tartományban viszont mintegy 50% román mellett 45% körüli a magyar lakosság. Amennyiben ennek rövid távon megvalósítható etnikai viszonyok átalakítása volt a célja, az 1952-es sztálini "beintés" valóban zsarolással ér fel. Utóbbit illetõen lásd Stefano Bottoninak A sztálini "kis Magyarország" megalakítása (1952) című, a jelen kötetben olvasható tanulmányát.

11. A közös érdekek, gondok jól tükrözõdnek a MAT szintű múzeumi értekezletek anyagában (1952. június 15-i, Marosvásárhely; 1952. október 16--18-i, Sepsiszentgyörgy; 1953. január 31-i, Csíkszereda; 1953. július 16--20-i, Medgyes -- ezek a közösek a Sztálin tartományiakkal; 1954. október .9--10-i, Csíkszereda; 1955. március 20--21-i, Székelyudvarhely; 1956. március 27-i és október 25-i, illetve 1957. április 27--28-i, Marosvásárhely -- ez csak az igazgatókkal; 1959. március 13-i, Sepsiszentgyörgy, 1959. június 25--26-i, Csíkszereda), illetve az egymás közti levelezésben (a további, pontosabb hivatkozás nélküli források a SzNM Irattárának évek szerint rendezett anyagában találhatóak). Kezdetben megszabott költségvetési keretük sincs, készpénzt nincs joguk használni, a bukaresti segélyeket a rajon és tartomány néha egyszerűen másra költi el, a kiszállásokat viszont kifogásolja ("túl sokat utaznak"). 1953-ban szétmennek a csövek, mert tüzelõre se kapnak pénzt. 1954-ben a sepsiszentgyörgyi épületbõvítést azzal utasítják el fenntartóik, hogy úgysincs berendezve még a meglévõ sem. Ez év novemberben Ferenczi Géza panaszkodik: a "kollektálásban" kellett részt venniük, teljesen lekötötte, ezért nem tudta beszállítani a recsenyédi római emléket. A szakminisztérium bekérte az õsemlõs anyag kimutatását, amit a tartomány egyszerűen elfektetett, Székely kénytelen volt magyarázkodni. 1955-ben az illyefalvi masztodonleletet viszont engedik, hogy a kolozsvári Babes Tudományegyetem eltulajdonítsa, majd õsszel a műemlékvédelemben hagyják támogatás nélkül a Székely Nemzeti Múzeumot (épp az illyefalvi vártemplom, a kézdivásárhelyi Gábor Áron öntõműhely, a bodvaji hámor megmentéséért próbálnak tenni). "A vidéki hivatalos szervek egy része is, a törvényes rendelkezések ellenére, nem fordít semmi gondot a leletek megmentése s a múzeumok megõrzésére, hanem közönyösen nézi ezeknek gyors pusztulását" -- írja Székely 1955. október 31-én a Művelõdési Útmutatóban. 1956-ban sikerül kilakoltatniuk utolsó lakójukat, egy bírót. Ezévi költségvetésük az elõzõ évinél is kisebb. 1957--1959: a sepsiszentgyörgyiek másfél év alatt ki tudnak harcolni egy kerékpárt, amivel terepre járhatnak. Problémáik nem a MAT sajátossága, hanem a szakmáé. 1953-ban pl. a medgyesiek is csak személyi kapcsolatok révén tudnak forrásokhoz jutni a rajoni pénzügyi osztálynál. Ám fokozatosan a többi tartományhoz képest is romlik a helyzetük. Már 1954 elején panaszolják, hogy míg máshol ez már megtörtént, épp a MAT-ban nem orvosolják a múzeumok sérelmeit, ahol pedig majd évszázados a múzeumi hagyomány. Az ez év júliusi suceavai értekezleten kapott utasítások alapján a MAT-múzeumok közösen kérik a tartományi Tervosztálytól, valamint Kultúrosztálytól, hogy a népköztársaság többi múzeumával egyenlõ bánásmódban részesüljenek (a tanügyben fizetésemelés volt, és Arad, Szeben, Brassó múzeumai személyzetbõvítést kaptak). Az 1956. márciusi értekezleten Székely kimondja, hogy más tartományi múzeumok 16--26 szakemberrel dolgoznak, míg a SzNM hárommal (a marosvásárhelyiek ekkor ugyanennyivel, de a rajoni múzeumokban Székelykeresztúron Molnár, Csíkszeredában Kovács, Gyergyószentmiklóson Tarisznyás éppenséggel egyedül). 1958. áprilisban a MAT múzeumainak minden romániai tartomány közül a leggyengébb a dotációja és személyzeti ellátottsága (pl a székely múzeumé az egyetlen természetrajzi részleg az országban, ahol nincs szakmuzeológus), állapítja meg ugyancsak Székely.

12. Kovács Dénes 1955-ben Székely Zoltánnal közösen publikál (az Adatok a dákok késõ vaskori műveltségéhez a két múzeum közös kiadványa, míg A csíkszentkirályi ezüstkincseknek csak társszerzõi, a kiadvány a csíki múzeumé -- mindkettõ Csíkszeredában jelent meg). Párhuzamosan kisebb önálló kiadványokat kezd kihozni múzeumának, 1954 végén saját néprajzi dolgozatát (Írott botok és guzsalyak mintái I.), 1956-ban egy geológiai füzetkét Kristó Andrástól (A Csíki-medence földtörténete) és egy képzõművészeti tárgyút (L. Hans: Nagy István). Kovács nem hozza ezeket könyvárusi forgalomba, "kézirat helyett, belsõ használatra" szántak, tünteti fel a kiadványokon, így megkerüli (legalábbis a hivatalos) cenzúrát. Nem csak a politikait, mert 1957-es Lakóhelyismereti kérdõívét pl. Székely Zoltán szakmailag tartja elhamarkodottnak. Így viszont, miközben Székely tervezett 1957-es tartományi múzeumi Évkönyvét elfektetik, Kovács 1957-ben gyors egymásutánban kihozhatja A Csíki Múzeum Közleményeinek két kötetkéjét is (I. 1956, II. 1957), a harmadik: A Csíki és Gyergyói Múzeum Közleményei, 1958. A három szám összesen másfél tucat rövidebb közleményt tartalmaz Kristó András, Treiber János, Mezei Zoltán, Ferenczi István, Székely Zoltán, a festõ Nagy Imre, Karácsony Zakariás, Tarisznyás Márton, Kovács Dénes, Antal Imre, Duka János, Banner Zoltán tollából (helyi érdekű történeti és néprajzi forrás-, illetve adatközlés, geológia-geomorfológia és természetvédelmi feladatok, régészet, művészettörténet, múzeumi hírek). Az utolsó kötetbõl egy dolgozat már csak a tartalomjegyzékben szerepel, Császár László csíkrákosi adatait a felébredõ cenzúra töröltette.

13. A fõ támogató a régész Ion Nestor (1905--1974), aki 1938-tól ismeri, a tekerõpataki gót kincs kapcsán -- 1950--1951 telén újítják meg a kapcsolat. Nestor német egyetemeken képzett tudós, jellemzõ adalék, hogy a jeles szász régész, Kurt Horedt nem egyszer vele stilizáltatta német nyelvű dolgozatait. A második világháború idején von Killinger, Bukarest német katonai parancsnoka a barátja. Ezért 1952-ben súlyos szankciók érik. Az e célból rendezett gyűlésre Székely, emlékezik vissza, késve érkezik, nem tudja mi az elvárás, és amikor a véleményét kérdezik, kiemeli a Nestor által ekkor vezetett ásatások minõségét. Véleményét a helyzetre ébredve sem vonja vissza, és egyeztetve a tudós belsõ körével, a kegyvesztett Nestort meghívja Sepsiszentgyörgyre, hogy ott pihenhesse ki a vele történteket. Ezután minden évben náluk tölti szabadságát. Nestor hamar visszanyeri pozícióit, és késõbbi súlyát érzékelteti: a bukaresti egyetem professzoraként jelentéktelen ügy számára, hogy elbuktatja a vizsgán Chivu Stoica államtanácselnök (az ország második embere) lányát: "Mit tegyek, ha buta?"

14. Székely Zoltán 1954. október 29-i levelei Kovács Dénesnek, valamint Dragomán Pálnak. SzNM Irattár, 1954. évi cs.

15. Székely Zoltánnak az 1956. március 27-i MAT-múzeumi értekezleten bemutatott referátuma. SzNM Irattár, 1956. évi cs. Az oldódásra jellemzõ, hogy referátuma kritikai kitételei ellenére ezen az értekezleten a székely múzeumot a tartományi Pártszervezet élenjáróvá nyilvánítja. A SzNM 1956. március 27-i munkaülésének jegyzõkönyve. Uo.

16. A Tanácsot a Művészetügyi Minisztérium kiküldöttjének kezdeményezésére alakították, a tartományi Kultúrosztállyal való megbeszélés alapján, bizonyára a "szelet kifogni" szánt lépésként. Az alakuló gyűlésen a Kultúrosztály képviselõje védekezésre kényszerül a múzeumigazgatókkal szemben. A tanácsot jogi személynek/ha-tósági jogkörűnek, a tartományi Kultúrosztály alárendelt szervének szánták, amely minden múzeumi kérdésben irányítani hivatott. Általános kérdésekben képviselné a múzeumokat a bel-és külföldi tudományos intézetek elõtt is, irányító munkájában szoros (közvetlen) kapcsolatban a tartományi pártszervezet tudományosztályával, évi két, vándorgyűlésszerűnek javasolt értekezlettel, ahol a határozathozatal a tagok többségével történik. Az alakuló gyűlésen Mester Ágnes van jelen a tartományi Néptanács Kultúrosztályától (Székely Zoltán visszaemlékezése szerint jóindulatú, eredetileg szövõnõ pártaktivista), Vargha Dénes a tartományi Pártbizottság Kultúra és Tudomány Osztályától. Elnököl Mester és Székely. Mester szerint a minisztérium szabad kezet ad a múzeumoknak a működés legfõbb területein. Dragomán megállapítása: a tanács célja, "hogy felszámoljuk a szektárius munkát, megjavítsuk a múzeumok egymás közti és a kultúrosztályokkal való kapcsolatát. A Kollektív Tanács -- felszámolva a dogmatizmust -- a [szovjet] XX. Kongresszus irányvonalának megfelelõen kollektív vezetést valósítana meg a tartomány múzeumaiban." A kételkedõ Tarisznyás kérésére Mester felolvassa a Minisztérium vonatkozó rendeletét. Székely kéri, hogy a tartomány kultúrügyeinek vezetõ testületében legyen benne a tartományi múzeum igazgatója. Szerinte arra is van remény, hogy külföldi tanulmányutat tudjanak kivívni szakembereiknek, melyben eddig nem volt részük. A kiállítási tematikák erõszakolt volta kapcsán Székely azt is kimondja, hogy fel kell számolni azok merevségét: át kell szervezni a(z értelem szerint a szovjet kaptafára átszabatott) múzeumi kiállításokat. Lásd az 1956. október 25-i marosvásárhelyi múzeumi értekezlet jegyzõkönyvet, melyet 1956. november 5-én a marosvásárhelyi Tartományi Múzeum küldött le. SzNM Irattár, 1956. évi cs.

17. A székelykeresztúri múzeum természetrajzi részlegének anyagát pl. komoly közös erõfeszítéssel gyűjtik össze, visszaigazolva a múzeumépítés közösségépítõ szerepét. Molnár István körül ekkor is széleskörű önkéntes munka bontakozik ki. ("Keresztúr és környékének vadászai közül Csoma József gépkocsivezetõ, Lõrinczi Dénes, Kiss Zsigmond keresztúri, Cseke Mózes udvarhelyi tanárok, dr. Pálffy Zoltán állatorvos, Bálint Albert agrármérnök és még sokan mások, vidékünk és emlõsállatvilágának sok szép példányát adományozták a múzeumnak. Szõcs Dezsõ elvtárs pedig kifogta a Nagyküküllõ halfaunájának jellegzetes példányait, azokat sok türelemmel preparálta, és természetes környezetüknek megfelelõen elrendezte, s így a kiállítás legvonzóbb részlegét alkotta meg. A természetes hatású biorámák, biotopok Kohl István szászrégeni ornitológus, preparátor és Ughy István festõművész munkája nyomán váltak a természetrajzi kiállítás legszebb részlegeivé. A műszaki jellegű munkában Erõss Gábor munkás, Nicolae Chirchulescu gyógyszerész, Vári József fényképész adtak jelentõs segítséget. Az újonnan rendezett geológiai kiállítást Pitó László helybeli gimnáziumi tanár tervezte és rendezte be." (L. Molnár István: Szemelvények negyedszázad történelmébõl. In: A Székelykeresztúri Múzeum Emlékkönyve. Szerk. Molnár István -- Nicolae Bucur. Csíkszereda, 1974. XIX.) 1955. februárjában a székely múzeumban régi ismerõs (Salamon Sándor) és fiatal tanárok (Kelemen József és felesége, illetve a negyven évvel késõbbi múzeumi könyvtáros Tiboldi Zoltán) jelentkeznek: iskolán kívüli tevékenységüket szeretnék a múzeum keretén belül folytatni, a történelmi tár rendezése és a történelmi kutatás terén. 1958-ban a természetrajzi kiállítást Kovács Sándor, a múzeum késõbbi neves biológusa és Kónya Ádám, késõbbi igazgatója javítja fel. A szakminisztérium viszonyulása: pár nappal korábban mondanak nemet arra, hogy a múzeum olvasótermet létesítsen, és így szélesebb, a kutatásba bekapcsolódni vágyó réteg használhassa. (Ugyanakkor zajlik az ügy, amelynek során a múzeumot szabályosan kirabolják, megfosztva jelentõs levéltárától, többek között éppen azzal az ürüggyel, hogy itt nem lehetne megfelelõ munkakörülményeket biztosítani.) Konfliktus másrészt pl. Székelyudvarhelyen áll elõ, ahol 1956-ban az új, fiatal igazgatót kívülrõl érkezettnek tekintik, és valóban lehetett volna tapintatosabb elõdei munkáját illetõen, de feljelentése hátterében nem annyira a sértettség áll, mint mások igazgatói állást célzó ambíciói. A kihívott minisztériumi bizottság az új vezetõ szakmai igazát állapítja meg, a városi, rajoni, majd tartományi pártszervek az ügy mediatizálása nyomán megpróbálnak közvetíteni: az igazgató és a múzeum régi barátai (közismert, tekintélyes középiskolai tanárok) között "nyílt vitában" tisztáztatják a nézetkülönbségeket, és a bizalom helyreállítását úgy látják biztosíthatónak, ha a múzeumigazgató órákat kap a középiskolában (a cél tehát a kedélyek lecsendesítése, ezúttal az új ember integrálása révén). (Vö.: Jelentés a múzeumok tevékenységérõl. Sectia Stiinta si Cultura. ANM, fond 1134, dos. 1956/159, 15. f.) A megoldásban ezúttal egyaránt érdekelt a hatalom és a szakma. Székely írja az új igazgatónak az ügy végén: örül, hogy elsimult, inkább békében dolgozzanak, ne csatázzanak.

18. A kapcsolatok nemzetközi szintig terjednek. 1958-ban Daicoviciu holland régész kérését közvetíti, Bielz krakkói művészettörténészekét, a múzeumban pedig Magyarország, Bulgária, Lengyelország, az NDK területérõl fordulnak meg szakember látogatók. Jellemzõ, ahogy 1957--58-ban az akkor a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó Természettudományi Múzeum a székely múzeumtól kér nagyemlõs-csontvázakat 1956-ban elpusztult preparátumai pótlására (cserében a természetrajzi kiállításhoz ajánlják fel segítségüket), és Székely lépéseket is tesz evégett a helyi vadásztársaságoknál. Kolozsváron Vámszer Gézára, Budapesten Varga Nándor Lajosra számíthat fõleg a régiek közül, de jelentkezik volt kollégája, Balassa Iván 1954-ben (már a Magyar Néprajzi Múzeum igazgatójaként), Roska Márton, László Gyula is 1958-ban, hosszú szünet után. Kolozsvárról a néprajzos dr. Kós Károlyékkal (Nagy Jenõ, Faragó József, Szentimrei Jenõné) Székely viszonya inkább udvarias-korrekt, Szabó T. Attilával idõnként működõ munkaviszonyban áll, Jancsó Elemérrel szemben nyitott -- 1956 nyarán dolgozik neki a székely múzeumban történészhallgatóként Kisgyörgy Tamás lánya, Kisgyörgy Irén. A Kolozsvár--Sepsiszentgyörgy viszony lényegét mégis az Évkönyv esete mutatja meg, amikor pl. Jakó Zsigmond, Szabó T. Attila azt nehezményezik, hogy Székely tõlük nem kért kéziratot (persze nem tudják, hogy 1949 óta húzódó nehéz küzdelem eredménye a megjelentetés), ugyanakkor, amint az a Vámszer--Székely 1958. júniusi levélváltásból kiderül, a Bolyai egyetemi évkönyvsorozat elsõ részének tervezett 1957-es Kelemen Lajos Emlékkönyvhöz pedig Jakó nem óhajt anyagot székelyföldi éveinek gyűjtésébõl még a kolozsvári kolléga Vámszertõl sem. Mások magánlevélben üdvözlik melegen a SzNM kiadványát, hogy aztán ugyanõk a sajtóban durva támadásokkal illessék. I. I. Russu kolozsvári írta: a dr. Kós hozta Évkönyv jó benyomást tett, mindenki csodálkozott, hogyan hozhatott ki egy kisebb múzeum saját periodikát, míg itt Kolozsváron annyi szakemberrel nem voltak erre képesek. (I. I. Russu és K. Horedt 1955. június 7-i közös levele Székelyhez. SzNM Irattár, 1955. évi cs.) Székely 1955. november 30-i levelében keserűen ki is fakad Jakó Zsigmondnak: Kolozsvár kultúra elleni merényletként bunkózta le õket. Tanulság: románul kell szaktanulmányokat írniuk ezentúl, ott megbecsülik.

19. A SzNM 1955  szeptember--októberi hivatalos levélváltása az Állami Bethlen Dokumentációs Könyvtárral kiadványcsere ügyében. SzNM Irattár, 1955. évi cs.

20. Az általunk sokat emlegetett A Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum Évkönyve, 1879--1954 eredetileg 1949-es, majd 1954-es jubileumi emlékkönyvnek volt szánva. Székely utoljára az államosítás elõtt, 1949-ben jelentethette meg rendszerváltás elõtti saját kiadványsorozatuk egy füzetét, de 1953-ban újra sikerül egy román (német és magyar kivonatú) füzetsorozatot kiadnia a medgyesi rajoni múzeummal, ahol Szuchy M. (Szűcs) Emil muzeológus (akkori besorolással: asszisztens), majd igazgató a partnere (Din activitatea stiintifica a Muzeului Raional Medias, 1--2). A második füzet a MAT-beli kutatási jelentéseit is hozza. Ennek is köszönhetõen Székely végre célja közelébe ér. 1954. decemberében a medgyesi kiadványra felfigyelve a MAT-beli pártbizottság rábólint az Évkönyv kiadására, bár az a hivatali út nehézkessége folytán az 1955-re marad. (Mikor már papír van rá, és a klisék is elkészültek -- Nagyszebenben --, a marosvásárhelyi nyomda visszamondja a rendelést, mert ilyen kiadványt kihozni úgymond csak a bukaresti állami tudományos irodalmi könyvkiadónak van joga, akkor is, ha amúgy a minisztertanács melletti Sajtó és Nyomtatványok Igazgatósága megadta a jóváhagyást. A bukarestiek viszont túlterheltek, és azért nem vállalják. Mester Ágnes próbál segíteni a tartományi Kultúrosztályról, így végül mégis a marosvásárhelyi nyomda lesz a kivitelezõ.) A felkért szerzõk közül különben többen cserbenhagyják Székelyt, MAT-muzeológus végül Molnár, Dragomán, Kónya ad anyagot, a régi és új múzeumbarátok sorából a geológus Bányai János, volt SzNM ig.-választmányi alelnök és Kristó András, illetve Harkó Ferenc József, volt SzNM-múzeumõr. A rendszerváltást követõen azonban, mint már említettük, Romániát és Magyarországot is beleértve, vidéki múzeum elsõ alkalommal hoz ki évkönyvet. Orosházán ugyancsak 1955-ben jelenik meg egy hasonló jellegű kötet (Emlékkönyv hazánk felszabadulásának és az orosházi Szántó Kovács Múzeum fennállásának 10 éves évfordulójára), de ez sokszorosított gépelt kézirat, a múzeum Baráti Körének kiadásában, Miskolcon pedig a Herman Ottó Múzeum elsõ, folyóirat jellegű Közleményei jelennek meg 1955 szeptemberében és decemberében. Pécs, Kolozsvár, Nagyszeben 1956-ban tud múzeumi évkönyvet megjelentetni, a többi magyarországi és romániai vidéki központ (beleértve a nagyobbakat) pedig még késõbb. Az Évkönyv komoly szakmai siker Romániában, felsõ kérésre már 1956-ban megjelentetik román fordításban is. 1956. január 14-én Székelytõl tudják meg az országos másodikként hasonlót megvalósító nagyszebeniek is, mi egy múzeumi évkönyv kiadásának az útja-módja: a minisztérium, a sajtóügyi igazgatóság és a tartományi pártszervezet Propagandaosztálya nézte át és engedélyezte a sepsiszentgyörgyit, a tartományi Néptanács gyámságával adták ki, a papír kiutalását viszont a minisztériumtól kellett kérni. Székely asztalfiókjában is ott a következõ kötet anyaga, amit már közös MAT-múzeumi Évkönyvként hoznának ki, és maga a szakminisztérium szólítja fel õket, vegyenek tervbe kiadványokat. A fedezetet azonban a néptanácsoknak kellene biztosítani hozzá, és elõbb a cenzúra dob ki belõle dolgozatokat (pl. a Roska Mártonét), ahogy Cs. Bogáts Dénes történeti helynévanyagának közlését is letiltották már az 1949-es elsõ kísérletnél. Ez utóbbit viszont, az országosan korántsem egységes gyakorlatra jellemzõen, gondozója, Szabó T. Attila épp 1958-ban tudja leközölni, a kolozsvári NyIRK beindulásának köszönhetõen. Ekkor, 1958-ban Székely újabb Évkönyvéhez beérkezett kéziratok száma már 30 felé jár, és a múzeumok végül maguk vállalnák a költséget, az SzNM pedig akár egyedül is biztosítaná a megjelentetést. Aztán az 1959. márciusi értekezleten, írja Székely Vámszernek 19-i levelében, "a legilletékesebb szerv ezt a kérdést hallgatással mellõzte", áprilisra pedig a kolozsvári, marosvásárhelyi, bukaresti kiadók sorra zárkóznak el, nem vállalják a kiadást.

21. Binni, Lanfranco: A múzeum történetérõl. In: A múzeum. Egy kulturális gépezet története és működése a XVI. századtól napjainkig. Szerk. Binni, Lanfranco -- Pinna, Giovanni. Budapest, 1986. 180. Idézet T. Schmit 1930. évi, A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének múzeumai c. munkájából.

22. SzNM jegyzõkönyvek 1945--1955.. 249., 252. A kolozsvári Institutul de Istorie si Filosofie 45/1949 sz. leirata. A március 14-i 46. sz. miniszteri rendelettel (Decret pentru organizarea stiintifica a muzeelor si conservarea monumentelor istorice si artistice -- vagyis: Rendelet a múzeumok tudományos megszervezésére és a történelmi és művészeti emlékek megõrzésére) a létrejövõ új bizottság a nevében is tükrözi az összefonódást: az Akadémia múzeumi-műemlékvédelmi bizottsága. 1953. márciusban viszont az országos Építészeti Szövetség kéri be a műemléklistát a 969/1953 minisztertanácsi határozat alapján, mert országos kiállításra készül. A műemlékek védelmérõl a rendszerváltás utáni Romániában 1955. április 27-én születik meg a 661. sz. törvényerejű rendelet (HCM, vagyis minisztertanácsi határozat formában).

23. I. C. Codarcea a 19/3708 (Directia Generala a Presei) delegációjával a tiltott kiadványokat lepecsételi. SzNM Irattár, 1952. évi cs.

24. Instructiuni pentru înregistrarea cadrelor existente la data de 8 Mai 1952, pe meserii si specialitati (Consiliul de Ministri, Directia Centrala de Statistica). SzNM Irattár, 1952. évi cs.

25. 48581/7.3.1957 Ministerul Culturii, Directia Generala a Artelor Plastice, Muzeelor si Monumentelor. SzNM Irattár, 1957. évi cs.

26. SzNM Irattár, 1952. évi cs.

27. Éves, illetve negyedévi jelentések. SzNM Irattár, 1952, 1953, 1957. évi cs.

28. Lásd I. Podea brassói múzeumigazgató hozzászólását az 1953. júliusi medgyesi múzeumi értekezlet jegyzõkönyvében. SzNM Irattár, 1953. évi cs.

29. SzNM Jegyzõkönyvek 1945--1955. 205.

30. SzNM Jegyzõkönyvek 1945--1955. 246.

31. SzNM Jegyzõkönyvek 1945--1955. 271.

32. Hotarîrea de la 31 ian. 1951 a Partidului si Guvernului privind masurile ce trebuie luate pentru îmbunatatirea muncii de pregatire si executare a campaniei însamîntarilor de primavara. A CAC-nak szerveznie, kezdeményeznie és irányítania kell a dolgozó parasztságot ezekben a munkákban segítõ kiállításokat. Ennek megfelelõen a CAC múzeumi és műemlékvédelmi hivatala átiratában (3.107/16 február 1951) témaként a szovjet mezõgazdaság felsõbbrendűsége, a gép-és traktorállomásokkal való társulás, a kollektív gazdaságokba (Gospodarii Agricole Colective) való belépés kérdését nevesíti. A CAC füzetkében adja ki vonatkozó, részletes jelentését, melyet megvitatásra küldenek szét júniusban. (Instructiuni si îndrumari pentru Organizarea expozitiilor muzeale în vederea sprijinirei muncilor agricole. Ed. de Stat pentru imprimate si publicatii. Bucuresti, 1951.) Elõször Balcesti rajoni központ községben (Vîlcea tartomány) nyílt ilyen kiállítás 1951. március 5. tiszteletére. Élenjáró tartományok Suceava, Sztálin, Hunyad voltak. Fekete bárány Arad tartomány, de fõleg Munténia és Dél-Moldva. A sepsiszentgyörgyi kiállítástervet 1951. március 8-án állítják össze (Az 1951 évi tavaszi vetési csatát elõkészítõ mezõgazdasági kiállítás tervezete).

33. Deciz. 24.135/1951 al pres. CAC; Instructiunile pentru organizarea expozitiilor muzeale stabile si volante în vederea sprijinirii muncii pe tarîmul construirii si întaririi GAC si al întovarasirilor agricole, valamint a CAC 5724/26. III. 1952. sz. átirata.

34. Lásd az Instructiuni pentru organizarea expozitiilor muzeale de 23 augusztus részletes tematika. Sepsiszentgyörgyön 22 vezetõt hívnak össze elõkészítésre. Minden vezetõ felelõs a maga standja elkészítéséért, a szervezõbizottságba Munteanu kerül a rajoni Kultúrosztálytól, Máttis, illetve (jellemzõ módon a másik fõszereplõ intézménytõl, a színháztól) Király József.

35. A létrehozandó új "kollektívák" közül eszerint, folytatja, "a tudományos tanács aktívan részt vesz a múzeum tudományos munkálataiban, éspedig a múzeum átrendezésében, a tárgyak elhelyezésében, feliratok és magyarázó szövegek elkészítésében, gyűjtõkirándulásokat szervez, helyi erõforrásokkal és azok anyagával a múzeum anyagát bõvíti, a kollektív és állami gazdaságokban szerzett tapasztalatai alapján leírásokat készít, és kiértékeli, hogyan tudja a szocialista ember átalakítani a természetet, szakcsoportokat létesít a különféle tudománytárgyakban, segédkezik az idõnkénti kiállítások megszervezésénél és kivitelezésénél [...] Az amatõr tanács [...] felvilágosító munkát végez falun, gyárakban, üzemekben, kollektív gazdaságokban stb. Faliújságok és napilapok hasábjain népszerűsíti a múzeumi munkát, segítséget ad az épület karbantartására, a gyűjtemények elhelyezésében és raktározásában. Segít a kiállítások megrendezésében és azoknak falun való kiállításában. Gyűjtõkirándulásokat szervez a rajon területén. Az 1952. január 18-i vezetõségi gyűlésen nevesítik a feladatokat: A történelmi szakosztály alcsoportjai (ezen kívül technikai, dokumentációs és természettudományi szakosztály van): õskommunizmus bezárólag a prefeudalizmusig (a vadság kora, barbárság, prefeudalizmus), feudalizmus (történelmi és etnográfia rész, utóbbi keretében halászat-vadászat, földművelés-állattenyésztés, háziipar: szövés-fonás, fazekasság; parasztfelkelések, így Dózsa stb.; az együtt élõ népek tárgyi és szellemi hagyatékai), 1848-as anyag, kapitalizmus (iparfejlõdés, kultúra fejlõdése, munkásmozgalmak a világháború elõtt és után, fasizmus), szocializmus 1944. augusztus 23-tól, várostörténet." SzNM Jegyzõkönyvek 1945--1955. 281--282.

36. Fadgyas Anna SzNM-titkárnõ 1957-es, a szakminisztériumnak készített visszatekintõ jelentésébõl kiderül, az idõszakos kiállításokat ugyan a hatalom kérte, de

a látszat csal. A korábbi, 1950-es "miszticizmus elleni" kiállítás részletesebb elemzést kíván, mi benne a propaganda és mi a kiugróan ötletes szakmai megoldás (régészeti-néprajzi-muzeológiai), ami meg is hozza Székelynek az ekkor olyannyira fontos (szakmai) elismerést. 1955-ben a politikai enyhülés jegyében egy ipari mellett már néprajzi-népművészeti, 1956-ban újabb néprajzi-népművészeti (és csak egyetlen mezõgazdasági) kiállítás következik. Mindeközben pedig Székely az Akadémiával ás (1950: Bereck, Énlaka, Sepsiszentgyörgy, Zsögöd; 1951: Valea-Jijiei; 1952: Suceava, illetve kutatások Sorostélyon, Sepsibükszádon; 1953: Suceava, illetve kutatások Vargyason, az Almási-barlangnál, Zalánon, Kõröspatakon, Csíkszentkirályon; 1954: Csíkszentkirályon; 1955: Lécfalva-Várhegyen), 1954-ben Máttis Malomfalván Kurt Horedt oldalán, Székely a Nagybányai Múzeummal Szilágypéren; 1955-ben saját ásatásukra kerül sor Zsögödön, Sepsiszentgyörgyön, Száldoboson, 1956-ban Sepsiszentgyörgyön, Csomortánban, illetve további kutatásra Székelyszentléleken, Székelykeresztúrral a két Galambfalván, Székelyudvarhellyel Száldoboson. Székelynek szakmai publikációja 1951-ben akadémiai kiadásban a lécfalvi, szilágysomlyói, sepsibükszádi ásatásokról jelenik meg, 1953-ban Medgyessel közölnek együtt, 1954--55-ben Csíkszeredával, 1955-ben az Évkönyv mellett a SCIV-ben publikál, 1956-ban a románra fordított Évkönyv (Almanah) mellett a fotosi dák kincs társközlõje stb. Ismeretterjesztõ cikkei jelennek meg a múzeumról, kutatásairól 1954-ben Bukarestben a Contemporanul, Îndrumatorul Cultural, Utunk, Művelõdési Útmutató folyóiratokban, 1955-ben cikksorozatban mutatja be a Művelõdési Útmutatóban az ország magyar múzeumait. SzNM Irattár, 1957. évi cs.

37. Korek József: A muzeológia alapjai. Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. 23. p.; valamint Balassa Iván adatai in: László Gyula Emlékkönyv. Püski, Budapest, 2001. 90. p.

38. A régészeti tár átszervezésének dokumentációja, benne Ferenczi Géza 1951. február 5-i kísérõlevele is a Kolozsváron másolt anyaghoz. SzNM Irattár, 1951. évi cs.

39. SzNM Irattár, 1951. évi cs.

40. Petre Constantinescu segesvári múzeumigazgató hozzászólása, az 1953. júliusi medgyesi múzeumi értekezlet jegyzõkönyvében. SzNM Irattár, 1953. évi cs.

41. Egy román vélemény: Táncsiccsal mutatható be az 1848-at elõkészítõk bebörtönzése. Két okot elemeznek: a magyar polgárságnak a Habsburgokkal szembeni, illetve a parasztság osztályharcát, másrészt a politikai okot, a magyar függetlenségi aspirációkat. Petõfit feltétlenül be kell venni a tematikába, különösen Segesváron, ahol harcolt. A nyitó referátum bírálatából: az Avram Iancuhoz javasoltak inkább impresszió, mint tudományos anyag; a forradalmiságot nem hangsúlyozta eléggé. Székely hozzászólása figyelemre méltó. Az elõzetes gazdasági-politikai helyzet a kiindulás, mondja, és figyelmeztet, hogy ez régiókként más és más: pl. Magyarországon, Erdélyben gyarmatiak a viszonyok; a székelyek esetében a jogsértõ határõrség problémája is fontos; a magyar--román viszonyt illetõen vigyázni kell, hogy a jobbágyok nem csak románok, illetve a románok sem csak jobbágyok. A forradalmat más országokkal párhuzamban kell bemutatni, fõleg a román fejedelemségekbelivel. Bem alakja azért kiemelendõ, mert a jobbágyfelszabadítás, az együtt élõ népek kibékülésének híve, egyetemes szinten pedig minden nemzet összefogását kívánja. A magyarországi eseményeket csak futólag kell tárgyalni, amennyiben az erdélyiekre fontosak, Táncsics pl. nem olyan fontos. Pasa tér vissza az általános szempontokra: elõbb a termelõerõk kérdését kell exponálni, "ember, eszköz, lakóhely, felépítmény, osztályharc, forradalom" logika mentén (pl. a kizsákmányoltak és kizsákmányolók lakhatásának ellentéte). Meg kell jelennie a Kommunista Kiáltványnak, és ki kell emelni Balcescu és Petõfi nagy alakjait. Az 1953. júliusi medgyesi múzeumi értekezlet jegyzõkönyve. SzNM Irattár, 1953. évi cs.

42. Az 1953. évi, a sovinizmus és polgári nacionalizmus elleni kiállítás vezetõje. SzNM Irattár, 1953. évi cs.

43. Virginia Cristu (Craiova) alkalmazásának ügye. Székely Zoltán 1955. december 7-i elutasító levele. SzNM Irattár, 1955. évi cs.

44. Beszámoló az 1956. márciusi marosvásárhelyi múzeumi értekezletrõl. SzNM Irattár, 1956. évi cs.

45. Egybevetésként 1957 utolsó negyedévének sepsiszentgyörgyi múzeumi tevékenysége: népviseleteket szereznek be; Székely Bukarestben a Halstatt-kultúráról tart; behozzák és beépítik a fõbejárathoz a Tompa-kúria hatalmas virágos reneszánsz kapuzatát; újraszervezik az állandó népművészeti kiállítást (pl. népviseletek a MAT-ban); a bukaresti Népművészeti Múzeumba adnak anyagot Az együtt élõ nemzetiségek népművészete c. kiállításra. A múzeum szervezte elõadások helyben (Kelemen József, Incze Sándor, Kisgyörgy Tamás bevonásával): Váradi és Bartalis, A székelyek eredete, A rajoni munkásmozgalom története.

46. A MAT Tanügyi és Művelõdési ügyosztály 18825/1957 átirata az 1957. decemberi kulturális hónap megrendezésérõl. SzNM Irattár, 1957. évi cs.

47. Uo.

48. A tartományi pártbizottság bürójának ülése. Sedinte de birou. ANM, fond 1134, dos. 224/1959, 86--96. f.

49. Vö. az 1959. március 13-i MAT-múzeumi értekezlet jegyzõkönyve. Lásd SzNM Irattár, 1959. évi cs.

50. Beszámoló a SzNM 1958. évi tevékenységérõl. Uo. Mivel a teljes hivatkozott dokumentum terjedelmi okokból nem kerülhetett be e kötetbe, többi év SzNM-beli szakmai megvalósításait viszont a jegyzetekben ismertettük, az 1958. évi eredményeket is a jegyzetben kell röviden kivonatolnunk: 1958-ban akadémiai program keretében a kisgalambfalvi Galath-tetõn ásnak a székelykeresztúri múzeummal, Székelyt pedig a konstancai múzeum a tomisi ásatások egyik szektorának vezetésére hívta meg, ez tanásatás volt, többek között szovjet és bolgár szakemberekkel. Saját költségvetésbõl Rétyen ástak (két rézkori műveltség, korai vaskor, gótok emlékei), a székelykeresztúriakéból Székelyszentmiklóson (a késõ bronzkori Noua-műveltség elsõ kimutatott telephelye Romániában), Csehétfalván (dák ezüstkincs), Nagymedeséren (dák telephely). Erdõszentgyörggyel és Székelykeresztúrral közösen Erdõszentgyörgyön (Vár, kora vaskor) és Bözödön (Lócz, gót település), Sóváradon (római castrum); Marosvásárhellyel Maroskeresztúron, Marosszentgyörgyön. A hamburgi nemzetközi régészkongresszusra Székely a marosszentannai műveltség MAT-beli emlékeirõl küldött összefoglaló dolgozatot (mint már említettük, nem engedték ki személyesen, ahogy késõbb is csak megfelelõ kísérettel, tkp. megfigyelés alatt mehetett el, kivételesen, külföldi szakmai rendezvényre). A Művelõdésügyi Minisztérium utasítására ugyanõ a MAT múzeumainak történeti anyagáról készített vezetõt Molnárral. (Ennek a RNK múzeumainak enciklopédikus sorozatában kellett volna megjelennie -- Ghidul general al muzeelor si colectiilor muzeale din RPR. 9. k.; Székelyt a szerkesztésbe is bevonták, és az 1957. decemberi tanácskozás arra is rábólintott, hogy a MAT múzeumait bemutató rész magyarul is kiadásra kerüljön, de a Tudományos Könyvkiadó végül nem adta ki a monumentálisra tervezett vállalkozást. Az említett anyag viszont részben megjelent A marosvásárhelyi Tartományi Múzeum vezetõje c. kiadványban.) A román akadémiai folyóirat a Studii si Cercetari de Numismatica III. kötete számára Székely (aki tagja a szerkesztõbizottságnak is) egy tanulmányt készített (A lengyel pénzek beáramlása Erdélybe a XVIII. sz. folyamán), valamint a magyarországi Numizmatikai Közlöny 1956-os évfolyamának két tanulmányát ismertette. Az Archaeologiai Értesítõ számára ugyancsak tanulmányt írt (A korai vaskor (Hallstatt) hatása a dákok anyagi műveltségére). Tudományos munkásságukat, hangsúlyozza a sepsiszentgyörgyi igazgató, a RNK Akadémiájának munkatervét figyelembe véve, azzal a céllal folytatják, hogy a MAT õstörténetének ismeretlen korszakait felderítsék. Az eredmények számottevõek, az Akadémia a külföldi szakembereket a régészeti anyag megtekintésére leküldi a sepsiszentgyörgyi múzeumhoz. A saját ásatásoknak köszönhetõen feljavították az alapkiállítást, pl. a kora vaskori anyaguk ekkor a leggazdagabb Romániában, a marosszentannai kultúra (gótok, Kr. u. 4. sz.) teljes keresztmetszetét kínálják, de jelentõsen bõvült a rézkori és római kori rész is. Felsõrákosról gazdag néprajzi anyagot, Sepsiszentgyörgyrõl céhládákat mentettek be, valamint a helyi 1848-as harang-és ágyúöntõ műhely megmaradt szerszámait (emléktáblát is elhelyeztek, mely a '80-as évekig ott maradt a magyar közösség kultuszhelyeként, illetve 110. évi évfordulós kiállítást szerveztek). Munkásmozgalmi anyagot a város szövõgyárához kapcsolatosat gyűjtöttek (nem mellékes: az Elsõ Székely Szövõgyárról van szó, amely a századfordulós székelyföldi iparfejlesztés kiemelkedõ magyar eredményének számított). A természetrajzi kiállítást olyan kitűnõ szakemberek közreműködésével javították fel, mint Kónya Ádám és Kovács Sándor. Mindezt úgy, hogy az év felében fűtés hiányában nem dolgozhatnak a kiállításokon. Történeti tárgyú elõadásokat tartottak a múzeum tudományos személyzetén kívül a tudományos tanács tagjai, így Kelemen József (A Makk-féle összeesküvés), Incze Sándor (Székely népi mozgalmak a történelem folyamán). Székely elõadáson kívül (A MAT õstörténete; Műemlékeink védelme, stb.) a sajtóban (Pionír újságban: Galath várának rejtélye; Steaua Rosie napilapban: Történeti műemlékeink megõrzése), rádióban is végzett ismeretterjesztõ munkát. Néphagyományok megõrzése céljából a művelõdési ház munkakollektívájával együtt számos faluban elérték, hogy a régi székely népi hímzéseket újra varrni kezdjék az asszonyok, a falusi művészi együttesek pedig a népviseletet kezdték felújítani (megjegyzendõ: a múzeum több évtizede érintett volt a folklór kérdéskörében, tehát ez is régi intézményi programjaik átmentését, folytonosságát bizonyítja). Persze el kellett hogy végezzék a kötelezõ nem szakmai propagandamunkát is, így rajoni vándorkiállítást a kollektív gazdálkodás elõnyeirõl, múzeumbelit a szovjet--román barátságról. Másrészt, a rajonbeli képzõművészek tárlatát Augusztus 23. tiszteletére rendezték, az anyagot a nemzetközi rangú Mattis-Teutsch János zsűrizte.

51. Szövérfi Zoltán hozzászólása az 1959. március 13-i sepsiszentgyörgyi múzeumi értekezlet jegyzõkönyvében. SzNM Irattár, 1959. évi cs.

52. Éltetõ Sándor hozzászólása az 1959. március 13-i sepsiszentgyörgyi múzeumi értekezlet jegyzõkönyvében. SzNM Irattár, 1959. évi cs.

53. Székely Zoltán válasza a bírálatokra az 1959. március 13-i sepsiszentgyörgyi múzeumi értekezlet jegyzõkönyvében. SzNM Irattár, 1959. évi cs.

54. Az 1959. június 25--26-i sepsiszentgyörgyi múzeumi értekezlet. SzNM Irattár, 1959. évi cs. Részleteket Szabó András közölt belõle a Csíki Székely Múzeum iratanyaga alapján. Lásd Szabó András i.m. 28--29. p.

55. Nagy Domokos nyitóbeszéde az 1959. júniusi csíkszeredai múzeumi értekezlet jegyzõkönyvében. SzNM Irattár, 1959. évi cs.

56. Lásd az 1959. júniusi csíkszeredai múzeumi értekezlet jegyzõkönyvének kísérõlevelét. SzNM Irattár, 1959. évi cs.

57. Székely Zoltán és Tarisznyás Márton referátuma a csíki rajoni múzeumról az 1959. júniusi csíkszeredai múzeumi értekezleten. SzNM Irattár, 1959. évi cs.

58. Kovács Dénes csíkszeredai múzeumigazgató 1959. június 25. délutáni hozzászólása az 1959. júniusi csíkszeredai múzeumi értekezlet jegyzõkönyvében. SzNM Irattár, 1959. évi cs.

59. A sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeumnak az osztálytagozódást és a román--magyar egységet feltüntetõ átdolgozott tematikája. (Az 1959. március 13-i sepsiszentgyörgyi múzeumi értekezlet határozata értelmében készült átrendezési tematika felterjesztése a tartományi pártszervezet Kulturális és Propaganda Osztályának, valamint a tartományi és rajoni néptanács Tanügyi és Művelõdési Osztályának, 1959. augusztus 14-én.) SzNM Irattár, 1959. évi cs.

60. A SzNM 1959. augusztus 14-én a tartományi szerveknek felterjesztett kiállítási tematikája. SzNM Irattár, 1959. évi cs.

61. Jó példa arra, hogy a nagy együttélés azért csikorogva jön össze: "a juhok nagy száma a pusztai állattenyésztés hagyományainak továbbélését bizonyítja". Errõl Gaál Károly 1940-es évek eleji juhászatkutatása jut eszünkbe, amelyet Székely jól ismert, és amely megkérdõjelezte annak a tételnek a kritikátlan elfogadását, miszerint az erdélyi juhászkodás egy az egyben balkáni (román) eredetű volna.

62. A célozgatást legalább, azt azért nem állta meg, vö. elõzõ jegyzet. Az 1959. év pedig természetesen másról is szólt. Februárban változatlanul megkapják az ásatási engedélyeket az Akadémia régészeti intézetétõl. A Magyar Nemzeti Múzeum kér és kap Székelytõl szkíták témában dolgozatot, Nestorral és Eugenia Zahariával az 1958-as ásatások anyagán dolgoznak. Április 25-én részvétlevél megy Szabédinének: Szabédi László volt ügyvezetõ igazgató-õrük április 18-án lett öngyilkos. "A sepsiszentgyörgyi múzeum munkaközössége megdöbbenéssel és fájdalommal értesült volt kollégánk haláláról; mindnyájan tudatában vagyunk annak a nagy veszteségnek, ami a Nagyságos Asszonyt érte, s ugyanakkor mindnyájunkat is. Az erdélyi társadalom egyik legkimagaslóbb és legértékesebb tagját gyászoljuk az elköltözöttben." Nyárra Székelynek három dolgozata jelenik meg az Akadémia kiadványaiban (1956-os jelentés, szkíta és egyéb Halstatt-kultúra tárgyú dolgozatok). Júliusban miklósvári feliratos és figurális kõemlékeket kérnek be, Barótról régészeti leleteket, Székely pedig háromnapos bukaresti értekezleten vesz részt, melyet a történeti múzeumoknak szerveztek, munkásmozgalom témáról. Augusztusban a nagyszebeni Brukenthal Múzeumból jelentkeznek tapasztalatcserére kollégák, az Oktatási és Művelõdési Minisztérium jóváhagyta terv alapján. Szeptemberben Benedek Elek szobrának fotóit küldik Balogh Edgárnak. A nyá-ron--õsszel megvalósult ásatások: az Akadémiával Kisgalambfalván, Énlakán, a rajoni múzeumokkal Székelyszentmiklóson, Sóváradon, Bözödben, egymaguk pedig Rétyen. Látogatóik a budapesti Aquincumi Múzeumból és a bécsi egyetemrõl érkeztek kollégák. Októberben õk küldik meg Varga Nándor Lajosnak Budapestre a kolozsvári művészeti múzeum Gyárfás-képeinek jegyzékét, novemberben náluk érdeklõdnek Budapestrõl székely havasi kürt és gardonyos után. Decemberben vegyes, szakmai és nem szakmai megkeresésnek tehetnek eleget: a rajoni művelõdési ház egy munkabrigádjának kell helyet adniuk a manzárdban és a padlásokon (a vizuális agitáció szemléltetõ anyagát készítik), de ugyanakkor Bukarestbõl numizmatikai és paleoantropológiai repertórium céljára kapnak kérdõívet. 1959ben érkezett kiadványok a múzeum számára: a MTA Könyvtártól (38 könyv), a MNM Történeti Múzeuma Régészeti Könyvtárától, illetve Néprajzi Múzeuma Könyvtárától, az OSzK-tól, a (magyar) Vízügyi Felügyelõségtõl, Roska Mártontól, a Mezõgazdasági Múzeumtól, a pécsi múzeumtól, a Magyar Állami Földtani Intézettõl. A Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társaság által küldött Numizmatikai Közlöny és az Érem valahol elakad Bukarestben, és ugyanez történik a sepsiszentgyörgyi csereküldeményekkel is. SzNM Irattár, az 1959. évi cs.

63. MAT Oktatás és Művelõdési Osztály 13812/1960. dos. 434. Vö. a SzNM 1960. április 26-i munkaülésének jegyzõkönyve. SzNM Irattár, 1960. évi cs.

64. A sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum 1960. április 21-i felterjesztése a MAT Oktatás és Művelõdési Osztályához. SzNM Irattár, 1960. évi cs.

65. "Értekezés Románia történelmérõl". Az 1. kötet felelõs szerkesztõje C. Daicoviciu, és kollektívájába elismert régészként, de "romániai magyarként"is, a látszat kedvéért, Székelyt is bevonták. A Tratat... I. anyaga évtizedekre vázol fel hivatalos román régészeti kánont.

66. A sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum 1960. április 21-i felterjesztése a MAT Oktatás és Művelõdési Osztályhoz. SzNM Irattár, 1960. évi cs.

67. Uo.

68. A SzNM 1960. június 8-i munkaülésének jegyzõkönyve. SzNM Irattár, 1959. évi cs.

69. 1960. márciustól Al. Moghioros  minisztertanácsi alelnöki 5418/1960 távirata értelmében faluról nem szabad munkaerõt alkalmazniuk (a zárt városok elõjátéka?), májusban a marosvásárhelyi tartományi múzeumhoz kéri be a Kultúrosztály a jelentésüket, mert országos múzeumi értekezleten fogják elemezni a tartomány múzeumainak munkáját -- Székely válasza az Akadémiának tett jelentések sora az 1955--59 évekbõl. Június végén a III. RMP-kongresszus miatt kérnek tõlük fokozott éberséget (éjjel-nappali õrség). Közben mind ennek tiszteletére, mind pedig Lenin életérõl is kiállítást kell szervezniük. Rossz elõjel, szakmai kellemetlen visszajelzés is érkezik: márciusban az Akadémia régészeti intézete nem adja meg az éves ásatási engedélyt Rétyre, mert oda õk maguk terveznek menni. Májusban utolsó, hiábavaló kísérlettel próbálnak megtartani legalább 1681 tételt az 138.885-bõl, amelyet a levéltárnak le kell adniuk, szakminisztériumuk közbenjárását kérik a levéltári felettes Belügyminisztériumnál. SzNM Irattár,

70. Vö. Székely Zoltán 1960. október 24-i magánlevele Dragomán Pálnak. (Másolat.) SzNM Irattár, 1960. évi cs.

71. Uo.

72. A SzNM 1960. december 20-i munkaülésének jegyzõkönyve. SzNM Irattár, 1960. évi cs.

73. Székely Zoltán 1960. december 19-i levele Ion Nestornak. SzNM Irattár, 1960. évi cs.

74. Lásd uo.

75. Ahhoz, hogy Székely Zoltán 1960. évi döntését-döntéseit reálisan mérlegelhessük, feltétlenül érzékeltetnünk kell, hogy a sepsiszentgyörgyi múzeumban milyen és mekkora érdemi szakmai munka folyt a sötét árnyak uralta 1960. évben is. 1960. januárjában Székely a jeles magyarországi régész Bóna Istvánnak szervez fotót Kurt Horedttõl, májusban a kálnoki harangláb felújítását szervezik, közben az igazgató két cikket is közöl a román numizmatikai szaklapban. Összegezik másfél évi levéltári munkájukat: 101,5 folyóméter anyagot leltároztak fel. Augusztusban a nagyenyedi Bethlen Könyvárnak adnak adatokat (Dankanitsnak), Baróton kezdhetnek régészeti kutatást, magyar képzõművészeti kiállítást szerveznek, a múzeum 12 önkéntes bedolgozója között Kisgyörgy Zoltán, Kelemen József, Albert Ernõ, Árvay József nevét említik. A harmadik negyedévben Baróton tartanak elõadást helytörténetbõl, más elõadásokat katonáknak, pioníroknak. Anyagaik hangzanak el a marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi rádióban, jelennek meg a Scânteia és a Vörös Zászló újságok hasábjain. Szaklátogatót a berlini egyetemrõl és a budapesti Nemzeti Galériából fogadnak (kutatásra is), ásatást folytatnak Kisgalambfalván, a csíkrákosi vár dák és 12--13. századi településszintjében, a 15--16. századi gyergyószentmiklósi várnál, a csíkpálfalvi neolitikumi telepen és bronzkori várban, a baróti bronzkori és La Tčne-telepen, Székelyszállás dák és szláv, Bözöd gót és szláv telephelyein, Makkfalva dák és középkori váraiban, petõfalvi, 11. századinak értékelt sírokban (Petõfalván dák érem-és kincsleletet is találnak), Erdõszentgyörggyel az ottani Cseholdalban, Bözöd-Loczon, valamint a Nyárád-menti Torboszlón (ott Gábor Áron elásott 1849-es ágyúit kutatják). õsszel az említett, Hamburgban bemutatott régészeti dolgozata kapcsán levelezik Székely a berlini Tudományos Akadémiával és Frankfurt am Mainnal, újabb nemzetközi konferencia kapcsán Prágával, másrészt a magyarországi Párducz Mihállyal, Dankó Imrével, Sopronnal, romániai múzeumokkal (Nagyvárad, Gyulafehérvár, Piatra Neamt). SzNM Irattár, 1960. évi cs.

76. A SzNM 1961. évi jelentése. SzNM Irattár, 1961. évi cs.

77. Plan de masuri privind activitatea muzeelor din regiunea noastra în urma consfaruirii regionale cu muzeografii, din luna decembrie 1961 (Az 1961. decemberi tartományi múzeumi értekezlet alapján hozott rendszabályok a tartomány múzeumai számára). XVI/A/1234 Sfatul Popular al Regiunii Brasov, Sectia de Învatamînt si Cultura. Munkatervek, negyedévi jelentések, statisztika, tájékoztatók irattartó. SzNM Irattár, 1962. évi cs.

78. Uo.

79. Az átszervezett és kibõvített történeti részleg 1962. szeptember 8-i ismertetése (Modul cum se prezinta astazi în sectiile...). Felsõ rendelkezések irattartó. SzNM Irattár, 1962. évi cs.

80. Lásd SzNM Irattár, 1959. évi cs. Az állami terv ideológiai hátterét az 1959. július 13--14-i pártplenárison fogalmazták meg: Románia eddig "agrárország" volt, mostantól "ipari állammá" nyilvánítják..

81. Az 1959. június 27-i román nyelvű felterjesztés a tartományi szervekhez a sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum épület-és személyzeti bõvítésére a 15 éves állami terv keretében (Proiectul planului de perspectiva pe perioada 1960--1975). SzNM Irattár, 1959. évi cs.

82. Albert Ernõ, Dobra Irén, Kelemen József, Kónya Ádám, Tiboldi Zoltán akkori sepsiszentgyörgyi tanárok szóbeli közlése alapján.

83. Szövérfi Zoltán hozzászólása az 1959. március 13-i sepsiszentgyörgyi múzeumi értekezlet jegyzõkönyvében. SzNM Irattár, 1959. évi cs.

84. Szövérfi Zoltán, illetve Szilágyi Margit hozzászólása az 1959. március 13-i sepsiszentgyörgyi múzeumi értekezlet jegyzõkönyvében. SzNM Irattár, 1959. évi cs.