Fenesi Annamária, Szabó D. Zoltán

   á ă â é í î ó ö ő ş ţ ú ü ű
kulcsszavak (hu)bcdefhkmnrstv
index alfabetic (ro)bcfglmnprsuv
keywords (en)bcefghjlmpqrstwy

Meggyvágó

A meggyvágó képes egyedül a hazai madarak közül szétroppantani a csonthéjas gyümölcsök magvait
Román névBotgros
Angol névHawfinch
Tudományos névCoccothraustes coccothraustes
Rendszertani besorolás
Verébalakúak (Passeriformes) rendje
Pintyfélék (Fringillidae) családja
Jellemző méretek
Hossza (cm)18
Szárnyfesztávolság (cm)29-33
Tömeg (g)50-80
A faj énekeplay
Európai elterjedésEurópai elterjedés
IUCN globális státuszNem veszélyeztetett
Európai trendNövekvő

Térkép

Megjelenés

Európa legnagyobb termetű pintyféléje. Csőre vaskos, nagy és kúpos. Nagyon színes madár: a fej barna (hímeknél sárgásabb és fényesebb), a torok fekete, a tarkó szürke, a hát sötétbarna, a has rózsaszín árnyalatú barna, a farcsík vörösbarna. A rövid, fekete faroktollak vége vastagon fehér, szárnyukon széles fehér és sötétkék csík húzódik (világosszürke a tojóknál). A fiatalok nagyrészt barnásak, a szárnyuk az öregekéhez hasonló, hasuk sötéten foltozott.

Életmód, vonulás

Táplálékának nagy részét növényi magvak és termések (pl. makkok) teszik ki, gyakran csonthéjasokat fogyasztanak, amelyeket igen erős és vaskos csőrükkel képesek szétroppantani (innen magyar neve; 50 kg feletti nyomóerőt képesek csőrükkel kifejteni!); ritkábban rovarokat is esznek. Főleg a felső lombkorona-szintben mozog, legfeljebb ősszel ereszkednek lennebb, mikor a hulló magvakat szedegetik a földről. Északkelet-Európában rövidtávú vonuló, máshol (nálunk is) állandó.

Költés

Költési időben magányosak és territoriálisak, de a jó forráskészletű területeken kisebb csoportokban is költhetnek; monogámok. A hímek keveset és halkan énekelnek, párszerzésben és nászban, és nem a territórium jelzésében van szerepe az éneknek. Fészküket ágvillákba vagy oldalágakra helyezik.

Élőhely

Öregfás, domb- vagy alacsony hegyvidéki területeken költ. Tipikusan a gyertyános-tölgyes erdők faja, de más lombhullató fákból álló erdőkben is előfordul. Másodlagos fontosságú élőhelyek a patakok, folyók menti ártéri erdők. Ritkábban parkokban, városokban, temetőkben található idős fasorok kürül is előfordul.

Elterjedés

Elterjedését mindenképpen befolyásolja az, hogy vaskos, kúpos csőre lehetővé teszi, hogy lombhullató fák kemény termését feltörje. Elterjedt Eurázsia jelentős részén, a boreális régió déli részétől, a mérsékelt övön keresztül a mediterrán térségig. Európai állományuk nagy, több mint 2,4 millió pár és stabil, néhol még növekvő is.

Hazai elterjedés és állományméret

Hazánkban aránylag gyakori fészkelő. 760-940 ezer párra becsülik a romániai állományt és ezzel Európa legnagyobb állományát mondhatjuk magunkénak (BirdLife International, 2004).

Érdekes tudományos kutatások a fajjal kapcsolatban

A Białowieża Nemzeti Park ad otthont Európa egyik legértékesebb őserdejének. Ebben a kezelés- és beavatkozás-mentes természetes erdőben vizsgálták a meggyvágók populációit tizenegy éven keresztül (1991-2002), figyelmet fordítva a populáció méretére, a faj élőhely-preferenciájára és fészkelési szokásaira. A hosszú adatsorból az derült ki, hogy a meggyvágók mind a zárt erdőben, mind a széleken egyformán gyakorinak számítanak. A faj optimális élőhelyének az öreg és zárt tölgy-hárs-gyertyán erdők bizonyultak. Ezekben, a fészkelő párok száma a legmagasabb (5,8 pár/10 ha), szemben például a vegyes tűlevelű-lombhullató erdőkkel vagy lombhullató fák fiatal állományaival (0,5 pár/10 ha). A fészkek átlagosan 18 m magasan találhatóak, és a gyertyán volt a legkedveltebb fa, melyre a meggyvágók építkeztek. Bár korábban a meggyvágók kizárólag öreg, zárt erdők fajának számított, napjainkban már sokkal tágabb tűrésűek, így alacsony bokrokban, erdők szélén is fészkel, ezáltal alkalmazkodtak az ember átalakító tevékenységéhez (Tomiałojć 2005).

 

Internetes olvasnivaló a fajjal kapcsolatban

Szakirodalmi forrás

BirdLife International 2004. Birds in Europe: population estimates, trends and conservation status. BirdLife Conservation Series No. 12, Cambridge, UK.

Hagemeijer, W.J.M., Blair, M.J. 1997. The EBCC Atlas of European Breeding Birds. Their Distribution and Abundance. T & AD Poyser, London

Perrins, C. (ed.) 1998. The complete birds of the Western Palearctic on CD-ROM, version 1. Oxford University Press;

Svensson, L. és Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Könyvkiadó, Budapest

Tomiałojć, L. 2005. Distribution, breeding density and nest sites of Hawfinches Coccothraustes coccothraustes in the primeval forest of Białowieża National Park. Acta Ornithologica 40:127-138.


  • Megosztás:
Apáthy István Egyesület


Szülőföld Alap


Bird and Nature Protection Association


Societatea Ornitologică Română