nyomtat

megoszt

Sajtómappa


[2006. jún. 1.] Elindultak az írói vendégoldalak: Láng Zsolté az első

Indul az Adatbank irodalmi része. Már elérhetők teljes Láng-kötetetek, még publikálatlan szövegek, életrajz, kritikák, és egy filmecske arról, hogyan olvasható fel József Attila.

A következő hónapokban a kutatói vendégoldalak mintájára 15 már befejezett irodalmi életművet jelenítenénk meg, illetve 15 ma is alkotó romániai magyar író internetes névjegyét tesszük közzé. Az Adatbank.ro a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Transindex akadémiai projektje, ennek keretén belül eddig 35 irodalmár és társadalomtudós vendégoldalát indította el.

 

Bányai Éva és Balázs Imre József irodalmárok voltak segítségünkre abban, hogy azonosítsák azokat a szerzőket, akik kiemelkedő jelentőségűek, de életművük digitalizáltsága nem megfelelő. Eszerint a következő hónapokban Balla Zsófia, Bogdán László, Csiki László, Demény Péter, Farkas Árpád, Kelemen Hunor, Király László, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Orbán János Dénes, Papp Sándor Zsigmond és Vida Gábor tartalmas adatbanki vendégoldalait tesszük közzé. A szerzők fontosabb szövegei mellett, kritikák, életrajzok, alkalmasint multimédia-anyagok is elérhetők lesznek.

Az írói vendégoldalakat követően a kiemelkedő természettudósok és filmesek vendégoldalainak elindítását tervezzük. Az Adatbank.ro szakmai irányítója Bárdi Nándor jelenkortörténész. A vendégoldalak mellett az Adatbank.ro bibliográfiákat, tanulmánykötetetket, folyóiratokat, helységnévtárakat, katasztereket, könyvtárkatalógusokat, térképtárakat és egyéb kutatóknak szánt segédeszközöket tartalmaz.