LÁZOK KLÁRA:

Ideológiával a mindennapokon túl

Ünneplési rítusok szervezése a Magyar Autonóm Tartományban

Az ünneplés a tömegagitáció leghatásosabb eszköze azonnali hatása és az érintett célcsoport méretei miatt. A legtöbb politikai rendszer felismerte jelentőségét, és élt is az ünnep adta lehetőségekkel.

Az általam használt ünnepekre vonatkozó szakirodalom két csoportba sorolható. Az első körbe a kelet-európai ünnepi rítusokat vizsgáló tanulmányok tartoznak, mint például Vassil Garnizov tanulmánya a bolgár temetési rítusokról, [1] vagy a Voigt-Szépe-Szerdahelyi-féle kutatás, amely a május elsejét szemiotikai szempontból közelíti meg. [2] A harmadikként az általam is vizsgált terület ünnepszervezésével foglalkozó tanulmányok körét kell megemlítenem. Szakértője a Csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoportban (KAM) dolgozó Bodó Julianna, aki egy a budapesti Közép-Európa Egyetem (CEU) által támogatott kutatás részeként foglalkozott a székelyföldi ünneplési rítusokkal. Ő az ünnepi eseményben a kétszintű társadalom (lenti és fenti világ) átjárási technikáit vizsgálja, életvilágépítési gyakorlatként kezeli azt, és nem a politikatörténettel állítja párhuzamba. [3]

A dolgozatban a Magyar Autonóm Tartomány ünnepségszervezését dolgozom fel, különös hangsúllyal a tartományi székhelyre, Marosvásárhelyre, mivel értelemszerűen ez a város volt a helyszíne a főbb ünnepségeknek. Iyen jellegű kutatásoknál általában két módszer lehetséges: a résztvevő megfigyelés, valamint a többsíkú adatgyűjtés (oral history jellegű anyagok, sajtó, forgatókönyvek stb.) Életkoromnál fogva csak az utóbbi módszerre hagyatkozhattam. Ennek az eljárásnak viszonylagos előnye, hogy a szituációkat remélhetően jóval érdekmentesebben sikerült megközelíteni.

A feldolgozott források közül a MAT központi napilapja (1952 augusztusáig Előre, majd Vörös Zászló) foglalja el a központi helyet. Ezt végigkövetve az 1952-1968-as időszakbanban, átfogó képem alakult ki az általam vizsgált ünneptriász (május 1., augusztus 23., november 7.) szerkezetének alakulásáról, s a különböző periódusokban fontosnak ítélt kisebb ünnepekről, azok változásairól.

A sajtóanyag által nyújtott információkat szervesen kiegészítették a megyei könyvtár "selejtpolcairól" összegyűjtött propagandafüzetek. Ezek jelentős része központilag összeállított, Bukarestből leküldött ismertető anyag agitátorok részére, [4] valamint az üzemek, termelő egységek, könyvtárak, iskolák ünnepségeihez összeállított forgatókönyv. Ezen kívül a könyvtárak kötelesek voltak az illető ünnepet tárgyaló bibliográfiát összeállítani, könyvkiállítást szervezni, esetleg szöveggyűjteményt kiadni. [5]

Jelen tanulmányban nem dolgoztam fel a vonatkozó levéltári forrásokat, mert azok elemzése összetettségénél fogva egy külön fejezetet igényelt volna. Ez a kutatás jelenleg folyamatban van.

1. Ünnepkategóriák

Az ötvenes, hatvanas évek ünnepségszervezésének vizsgálata azért fontos, mert ez az az időszak, amikor Romániában a sajátos helyi szocializmus szokásrendje és ideológiai rítusai kialakulnak.  Az ünnepek, az ünnepségszervezés szintjén jól lehet követni az átalakulást.

Eredetileg a nemzeti ünnepek (március 15., december 1.) vizsgálatát tűztem ki célul, viszont ezek még megemlítve sincsenek a sajtó szintjén. A korabeli sajtóanyag és a propagandafüzetecskék, útmutatók részletes áttanulmányozása alapján e korszak ünnepeit néhány sajátos kategóriába próbáltam besorolni ideológiai töltetük, valamint a nekik tulajdonított funkciók alapján: kommunista, mozgalmi évfordulók (május 1., november 7., valamint a kisebb állami ünnepek); behatolási kísérletek a magánélet belső szférájába (téli ünnepek - télifa ünnepély, szilveszter; családdal kapcsolatos ünnepek - gyermeknap, nagykorúvá avatás, március 8., ifjúsági ünnepek); falusi életvitellel kapcsolatos ünnepek (kollektív gazdaság avatása, kultúrotthon avatása, aratás ünnepe, termés ünnepe, szüret); nemzeti  ünnepek (január 24., március 15., augusztus 23.); irodalmi-tudományos élettel kapcsolatos ünnepek (400 éves Bolyai iskola, Hunyadi János halálának 500. évfordulója, Ion Creangă-napok, Ion Luca Caragiale-napok, Benedek Elek emlékünnepély stb.); egy-egy település történetéhez kapcsolódó ünnepek (itt egyelőre csak Mádéfalvára találtam adatot).

A felsorolt kategóriák közül a hivatalos, állami ünnepek alakulását szeretném végigkövetni a MAT-ban 1952-1968 között. Az itt vizsgált három legfontosabb állami ünnep a hatalmi pártideológia három különböző viszonyrendszerét képviseli: május 1. az internacionalizmust, augusztus 23. a nemzeti kommunista ideológiát, november 7. pedig a Szovjetunióhoz való kötődést. Az eltérő jelentéstartalomtól függetlenül ezeket az ünnepeket ugyanazon propagandisztikus céllal, a tömegagitáció tudatos eszközeiként használták fel. A megelőző hónapokban végzett propagandisztikus felvezetés, az évről évre pontosan ismétlődő szertartásrend szigorúsága jelzi az ünnepeknek tulajdonított jelentőséget. Ebből egyenesen következik, hogy e rituálé bármilyen változása egyben politikai változást is jelez. A pártvezetés kitüntetett figyelme főként annak köszönhető, hogy felismerték az ünnepekben rejlő évről évre ismételhető legitimizációs alkalmat. Ezen kívül a készülődési periódusban az ünnepre felajánlott teljesítmények, megvalósítások, a kapitalista országokkal, valamint a múlttal való állandó összehasonlítás is a rendszer működőképességét voltak hívatottak bizonyítani.

            2. Az állami ünnepek propagandisztikus felvezetése

           

A készülődésnek, az ünnep propagandisztikus felvezetésének jelentősége ideológiai szempontból legalább annyira fontos, mint maga az ünnep. Ez a periódus is alkalmat adott mind a sajtóban, mind a mindennapi élet területén az eredmények állandó hangoztatására, a munka ösztönzésére. Ennek az ünnepváró periódusnak is megvoltak a maga pontosan megállapított sajátos szervezési formái, megnyilvánulásai, melyek közül a legfontosabbak: a vállalások, a sportmegnyilvánulások, valamint a város- és falurendezési akciók.

A felvezetés - a sajtónak köszönhetően - legjobban dokumentált sajátossága: a társadalom minden kategóriája felől érkező vállalások, felajánlások. Minden intézményben, üzemben gondosan megválasztott előkészítő bizottságok gondoskodtak a különböző feladatok leosztásáról, ajánlatokat tettek vállalásokra, ezen kívül agitációs munkát végeztek az illető egységben. [6]

A vállalások a legkülönfélébb formákban nyilvánulhattak meg. Az üzemek dolgozói vállalták a terv hamarabbi befejezését, gépek megjavítását az ünnepig, a norma túlteljesítését, megtakarításokat, különböző szovjet munkamódszerek bevezetését. [7] A mezőgazdasági dolgozók a szocialista verseny részeként a vetés (május 1-jére) vagy a cséplés (augusztus 23-ra) mielőbbi befejezését, szovjet növényápolási módszerek kipróbálását tűzték ki célul. [8] Az iskolák is részt vettek a szocialista versenyben, a diákok megígérték tanulmányi előmenetelük javítását, társadalmi munkákban való szerepvállalást, kísérleti eszközök készítését az iskola laboratóriuma számára, az iskola területének rendben tartását vagy akár azt, hogy nem késnek el többet az iskolából. [9]

            Általában ez a várakozási időszak az, amikor az év folyamán esetleg elhanyagolt falu- és városrendezési munkálatokat is elvégzik. Az ünnep szolgálatába állítva, a javításnak, szépítésnek máris ideológiai színezete van, máris felajánlásként, a "párt és a munkásosztály" érdekében végzett áldozatként lehet felmutatni. Így például a tavaszi festést, kultúrházak, iskolák, mezőgazdasági épületek, a kollektív gazdaságok székházainak rendbetételét rendszerint május 1. tiszteletére szervezték meg, de néha előfordul a másik két ünnep előkészítéseként is. [10] Ugyanígy az üzemekben, iskolákban, különböző intézményekben tisztasági hetet szerveztek. [11] A városok belső területeinek parkosítása, a meglévő parkok rendbetétele szintén erre a periódusra esik. Május 1., augusztus 23., november 7. tiszteletére a kollektív gazdaságok munkaközösségétől a sürgősségi klinika dolgozóiig mindenki kivette a részét a parkosítási munkálatokból, a járdaszegélyek mentén virágokat és facsemetéket ültettek. [12] A falvak, községek önkéntes munkával hídkarbantartást, útszakaszjavításokat végeztek.

A sportesemények is a készülődés általános jellemzői. Ezek közül a leggyakoribb és a legjobban népszerűsített a mezei futóverseny, de különböző sportversenyek helyi szakaszait is az ünnepek előtt bonyolítják.

A propagandisztikus felvezető szakasz ideológiailag legfontosabb mozzanata a különböző intézményekben, üzemekben, iskolákban megrendezett előzetes ünnepi, ismertető jellegű megemlékezés. Ez rendszerint a szokásos ünnepi séma szerint zajlott le. Az intézmény a pártalapszervezet titkárának nyitóbeszéde után az intézmény elnöke méltatta az ünnep jelentőségét, egy-két dolgozó hozzászólt, s mindezt tematikusan összeállított kultúrműsor követte. A kultúrműsort vagy az esetleg megrendezésre kerülő szimpozionokat szintén a központi pártvezetés által összeállított és az intézményeknek minden évben leküldött útmutató alapján rendezték meg. Ezek a füzetecskék az ünnepre vonatkozó bibliográfiát, verses összeállításokat, [13]

kérdezz-felelek szerű vetélkedő forgatókönyvet, [14] esetleg megfelelő falragaszgyűjteményt tartalmaztak. [15]

A Maros megyei könyvtár kiállításokat, szimpozionokat szervezett az alkalomra, bibliográfiát állított össze az ünnepre vonatkozó művekből, [16] a gyermekkönyvtár kiállítást szervezett az ünnepet köszöntő gyermekművekből.

Az intézmények a szemléltető agitáció számos más formáját is felhasználták: falragaszok, jelszavak, kirakatok, élmunkástáblák az ünnep, valamint az ünnep tiszteletére felvállalt munkálatok, s az ezekben kitűnt dolgozók népszerűsítésére.

Az utolsó előtti napokra időzítették a különböző avatásokat: a kollektív gazdaságét, a kultúrotthonét, a kórházét, a hőerőműét stb. Ez kitűnő alkalmat teremtett a megvalósítások grandiózus jellegének felmutatására. [17]

A szemléltető agitáció megnyilvánulási formái közé sorolhatjuk az ünnepköszöntő, előre megszövegezett képeslapokat és táviratokat is. [18]

E készülődési folyamat pontosabb leírásában a korabeli sajtóanyag nyújt nagy segítséget a kutatónak. A sajtó elsősorban a párt szócsöve, tehát elsődleges funkciója a napi események átformálása minél propagandisztikusabb formába s ezeknek az ünnep szolgálatába állítása. A napilapok első oldalon közlik a különböző üzemek, termelőszövetkezetek vállalásait, versenyfelhívásait, napirenden tartják a verseny menetét, közlik az élenjáró brigádok fényképeit, riportot készítenek az üzemekben, fotomontázs mutatja be a szocialista verseny mozzanatait. [19] Az ünnepre való készülődés sajtóanyagának sajátossága az ünnepek tiszteletére kiírt sajtólevelezői verseny, valamint az intézmények hirdetett köszöntései, melyek 1959-től szerves részét képezik a sajtókészülődésnek. A propagandagépezet így próbálta megteremteni az intézmények és alkalmazottaik közötti bensőséges viszony látszatát.

Ezenkívül az ötvenes évek első felében minden ünnep előtt többoldalas agitátorképző, ismertető cikket közölt a helyi sajtó, valamint közzétették az RMP KV felhívását a tartomány lakosságához.

3. Az ünnep

Az ünnep jelentőségét nemcsak annak propagandisztikus felvezetése és konkrét mozzanatai fejezik ki, hanem elsősorban a külső formai megnyilvánulások, mint például a települések feldíszítése: fellobogózva "nemzeti szín és vörös zászlókkal", középületek, kapuk kidíszítve, jelszavas táblák a középületeken.

Marosvásárhely az ünneplések tartományi központja, az 1952-es leírások szerint a jelszavas táblákon, fellobogózott épületeken kívül itt a középületek homlokzatára kitették - természetesen szigorún megszabott sorrendben - Sztálinnak, a központi pártvezetőknek és a baráti országok vezetőinek képeit, az üzletek bejáratát fenyőfüzérekkel díszítették. [20] Ez a szertartásosság mindvégig megmaradt, ami változott, az mindezeknek a sajtóbeli megjelenítése. Míg az ötvenes évek elején mindezt részletesen ismertette a Vörös Zászló, addig a hatvanas évektől már csak a különösen nagy évfordulókon írja le aprólékosan a rendezvények díszítőelemeit.

A párt propaganda és agitációs osztálya által (a szovjet mintát hűen követve) kidolgozott szertartásrend szerint az állami ünnepeknek a következő mozzanatait különböztetjük meg: a nagygyűlés (nyílt- vagy zárttéri), melyet teljes egészében a megemlékezésnek szentelnek; a felvonulás, amely az ünnep tömegre gyakorolt hatását hivatott demonstrálni; a sportversenyek, a népünnepélyek, amelyekkel megkísérelték a hivatalos ünnepeket a magánszférába áthelyezni.

A sajtó nyomán megállapíthatjuk, hogy bár a legnagyobb ünnepi rendezvényekre a központban került sor, de a tartomány minden községi kultúrotthonában megszervezték a megemlékező gyűlést és a tisztelgő kultúrműsort.

Ennek alapján az alábbiakban összefoglalom a MAT ünnepségszervezését, különös tekintettel Marosvásárhelyre.

Az alkalomtól függően a nagygyűléseket nyílt helyen (május 1., augusztus 23.) vagy zárt térben (november 7.) rendezték meg, szerkezetük ettől függetlenül azonos szertartásrendre épült.

A nyílttéri nagygyűlések rendszerint a Sztálin /Enescu (1962-1963)/, majd a Szovjet Hősök (1963-tól) terén kezdődtek. Az ünnep napján a kora reggeli órákban fúvószenekar vonult végig a városon, indulókat fújva, jelezve, hogy ideje készülődni a gyülekezéshez. Reggel 8-kor előre megbeszélt helyen gyülekeztek az egyes intézményekhez, üzemekhez tartozó dolgozók, innen vonultak a nagygyűlés színhelyére, a dísztribün elé. [21] A nagygyűlés éljenzésekkel kezdődött, a pártot, a Szovjetuniót, a vezetőket éltették, vagy az éppen aktuális politikai jelszavakat skandálták. [22] A tribün benépesedése [23] után felhangzott az RNK és a Szovjetunió himnusza. Ez a kettősség a "testvéri Szovjetunió" irányában érzett lojalitásnak a megnyilvánulása. Ez a mozzanat a kül- és belpolitikai változások következtében 1958-tól elmarad, a kettős himnusz visszaszorul a Szovjet Hősök temetőjében rendezett visszaemlékezésekre. [24]

A himnusz után egy tartományi vezető pártfunkcionárius megnyitójára következett az ünnepi beszéd, mely a tartomány fennállása alatt minden évben mind románul, mind magyarul elhangzott. [25] Az éljenzésektől időnként megszakított beszédben a tartományi első titkár vagy a néptanács elnöke és alelnöke méltatta az ünnep jelentőségét, újra és újra felidézve mozzanatait, minden alkalommal kihangsúlyozva a párt szerepét a dolgozók mai "napfényes életének" megteremtésében.

A november 7-i ünnepély általában zárt térben, a kultúrpalotában és a rajoni székhelyek, községek kultúrotthonaiban zajlott. A nagygyűlés beszédei után a központi szervekhez küldött távirat szövegét ismertették a tömeggel ("megfogalmazták"), majd az Internacionálé zárta a gyűlést. [26]

Az ünneplés következő mozzanata a felvonulás, mely ugyan a november 7-i ünnepségeken csak különleges alkalmakkor jelenik meg, viszont a május 1-jei és az augusztus 23-i ünnepségeknek talán leglényegesebb eleme a tömegekre gyakorolt hatása miatt. A felvonulás megkezdésére jelt adók a munkásgárdák, a különbözö gyárak munkásaiból összeverbuvált alakulatok (szerepük csupán jelképes) "elődeik voltak azok, akik 13 évvel ezelőtt, felhasználva a Szovjet Hadsereg gyors előrenyomulását, a Kommunista Párt felhívására fegyvert fogtak". [27] Ezzel megpróbálják az eseményt mitológizálni, szereplői -, akik "büszkék arra, hogy azok közé tartoznak, akik legnagyobb vívmányunkat, a Proletárdiktatúrát védelmezik" [28] - szinte a mitológiai hősök magasságában vannak emelve. Majd a pionírok következnek - virágbetűket, táblákat, címert, a vezetők képeit, saját maguk tervezte modelleket tartva a magasba. Szerepük nagyon lényeges, hisz ők már a "szabad haza gyermekei", akiket nem kell átnevelni, ők már a rendszer neveltjei. [29] Ez  a legfontosabb célcsoportja a kommunista propagandagépezetnek, ők a legfogékonyabbak az ünnep külső megnyilvánulásaira, legreceptívebbek az ideológiai üzenetekre. Ezenkívül fontos szerepet játszanak a felnőtt lakosság  bevonásában. [30]

A pionírok után az üzemek, majd a kereskedelmi egységek dolgozói következtek, kezükben termelési grafikonok, jelszavak, nyomukban allegorikus kocsik termékeikkel. [31] A kulturális és művészeti intézmények dolgozói csak a munkásosztály nyomában haladhattak, ők is jelszavas táblákat, intézményük megvalósításairól, megtakarításairól hírt adó grafikonokat, táblákat emeltek a magasba. Külön attrakciónak számított a sportolók felvonulása, akik mezekbe öltözve különböző mutatványokat produkáltak, mögöttük a serlegeikkel teli kocsik vonultak. [32]

Az augusztus 23-i felvonuláson a külön sorokban vonuló nőbizottsági tagok színes léggömböket eresztettek fel, a világbékét jelképező fehér galambokat röptettek az ég felé, ezzel is fokozva az ünnep idillikus hatását. [33]

1966-tól tökéletesedik a koreográfia, augusztus 23-án a pionírok a felvonulás és a tánc mellett élő betűkként kiformálják a mozaikszavakat is (PCR, RSR), példájukat a következő években az üzemek dolgozói is követik. [34]

A felvonulást az Internacionálé akkordjai zárták, mintegy betetézve az együtténeklés adta emelkedett hangulattal az előbbi órák során bemutatott sikertörténetet. [35]

Az ünnep harmadik fő mozzanata a szórakoztató műsor, amely látszólag a néptömegek kikapcsolódását szolgálta, de tulajdonképpen szintén ideológiai tartalommal volt telítve. A lebonyolítás formái változatosak. November 7. és a kisebb kommunista ünnepek esetében az ünnepi beszédet követő kultúrműsort jelentette: műkedvelő vagy hivatásos együttesek színi, tánc- és énekelőadása vagy különböző sportrendezvévenyek. Május 1. és augusztus 23. esetében viszont ez nagyobb méretű népünnepély a Somostetőn és a Kakasdi erdőben, melyek általában a különböző üzemi klubok, kultúrotthonok kultúrműsorait követték. [36]

A népünnepély igazi kikapcsolódást jelentett. A korabeli sajtó minden évben közli a kereskedelmi egységek számadatait az ünnepre készített húsokról, sörről és hűsítőszállítmányról. [37] Felverték a sátrakat, a lacikonyhát, különböző vásárosbódékat, s a majális elkezdődhetett. Különböző játékos versenyeken vehettek részt az ünneplők, sör, kolbász meg egyébb apró nyeremények volt a kecsegtető tét.

Ideológiai szempontból ideális lehetőség észrevétlenül behatolni az emberek magánszférájába is. Az erdőben különböző helyeken felállított színpadokon a műkedvelő együttesek mutatták be műsoraikat, s az emberek együtt énekelhették velük a román, magyar és szovjet dalokat. Aki viszont családjával vagy társaságával szétszéledt az erdőben külön szórakozni, az sem tudta kihúzni magát az ünnep hatása alól, mivel az erdőben felállított hangszórók mindenhol hallhatóan sugározták a dalokat. [38] Ez az a momentum, amikor világosan kitűnik ennek a látszólag a dolgozókért, az emberekkért szervezett népünnepélynek a párt- és államideológia eszközeként való felhasználása.

A tartomány rajoni székhelyein, községeinek művelődési házaiban az ünneplés mozzanatai ugyanazt a forgatókönyvet követik, persze kisebb méretekben. A nagygyűlést általában a rajoni párttitkár vezeti, aki románul és magyarul is beszél az ünnep jelentőségéről, beszédét a falvakban kultúrműsor vagy mezei sportünnepély, rajoni székhelyeken különböző sportmegnyilvánulások, szabadtéri színpadokon előadott műkedvelő előadások követik. A szervezett felvonulás nagyon ritka a rajoni székhelyeken. [39]

            Az ünnep sajtóvisszhangja rendkívül átfogó, a sajtó a szemléltető agitáció talán leghatékonyabb eszköze. A több héten keresztül első oldalon közölt felajánlások, vállalások, versenyfelhívások betetőzése az ünnep előtt egy-két nappal kiadott ünnepi lapszám, melynek grafikai megoldásai híven tükrözik az illető ünnephez való éppen aktuális viszonyulást. [40] Az első oldal pirossal nyomott fejléce, szalagcímei, a vezércikkek, a belső oldalakon közölt összeállítások alkalmat szolgáltattak az összehasonlításra (régi nyomorgás - új, kommunista élet; kapitalista, kizsákmányoló országok - kommunizmus, népuralom országai), a megvalósítások felsorolására, a rendszer megfelelőségének bizonyítására. Az összeállítások az ünnepről/ünnephez írt verseket, esszéket, visszaemlékezéseket tartalmaztak. Legreprezentatívabb műfaja a különböző társadalmi rétegekhez/csoportokhoz tartozó embereknek a rendszer mellett kiálló állásfoglalásainak összevágása. Ez a kommunista pártnak a teljes társadalmat átható befolyását hivatott demonstrálni és ugyanakkor legitimizálni. Az ünnepi szám közölte az ünnepségek pontos programját, részletes programajánlatokkal is szolgálva. Ez az a rész, mely a hatvanas évektől az ideológiai szorítás csökkenésével egyre nagyobb helyet foglal el.

            Az ünnep után megjelenő első lapszám hozta le az ünnepségek lefolyásáról szóló cikkeket, a tribünről elhangzott beszédeket, a felvonulás közben készített ankétokat, fotóriportokat. Ennek a számnak is kiemelt jelentősége van, hisz az ünnep különböző momentumait, melyeken esetleg a résztvevők nem haladtak át összességükben, a lap a grandiózusságot és az idillt megfelelően alátámasztó képekkel közli.

            A sajtómegjelenítés egy másik alapvonala, amely a MAT ünnepszervezésének egyik sajátos eleme, az "együtt a pártért" motívum, "román, magyar és más nemzetiségek testvéri egységben, tömött sorban" vonultak fel, ünnepeltek.

4. Az ünnepek eszköztára

"Szabálynak tekinthetjük - mondta Sztálin -, hogy a bolsevikok mindaddig legyőzhetetlenek lesznek, amíg megőrzik kapcsolatukat a nép széles tömegével. [...] A párt és a dolgozók közötti kapcsolat megerősítésének, a tömegek kommunista nevelésének egyik legfontosabb módszere a politikai tömegagitáció." [41] Nyilvánvaló, hogy a politikai tömegagitáció leghatékonyabb formája a nagy tömegeket bevonó állami ünnepek szervezése. Ebben a fejezetben a tömegpropaganda megnyilvánulási formáit szeretném áttekinteni, valamint bemutatom a Román Munkáspárt által kiadott definíciókat, használati utasításokat is.

A tömegagitáció egyik leghatásosabb eszköze a média, esetünkben a MAT magyar és román napilapjai, melyek lépésről lépésre közlik a készülődés menetét, a vállalásokat, azok eredményeit, az ünnep tiszteletére szervezett kulturális vagy propaganda rendezvényeket, az eseménnyel kapcsolatos személyes vallomásokat, ezáltal bevonva az olvasókat az ünnepi hangulat lázába, előirányozva, mit kell érezniük az ünnep kapcsán. Az ünnepségek (nagygyűlések, koszorúzások, felvonulások, népünnepélyek stb.) részletes leírásainak célja, hogy azokat is az ünneplő tömeg részévé tegye, akik nem voltak ott az adott rendezvényen.

Egy 1950-ben kiadott brosúra [42] a szemléltető agitáció legfontosabb vonásait így foglalja össze: "helyes ideológiai és politikai tartalma, nevelő, mozgósító és harcos jellege kell hogy legyen [...] csak akkor eredményes, ha politikai érzékkel folytatják, ha időszerű és ha konkrét helyi kérdéseket vet fel." [43] A szemléltető agitáció eszközeiként  a füzet többek közt a jelszót, a falragaszt, a grafikont, a falitáblát, a kiállítást s magát a díszítést sorolja fel, mindegyikre példát és tanácsokat adva hatékonyságuk fokozásához. A jelszavaknak, falragaszoknak, falitábláknak, grafikonoknak egyformán fontos szerepük van mind a felvezető periódusban, mind magának az ünnepnek a megszervezésében.

A jelszó rendszerint rövid mondat, mely harcra vagy munkára buzdít - egyetlen rápillantással átfogható kell legyen, tartalma pedig egyszerű, hogy gondolkodás nélkül meg lehessen érteni. Például: Világ proletárjai, egyesüljetek!

A falragasznak és falitáblának (jelszavakat, grafikonokat, falragaszokat, fényképeket és arcképeket egyaránt tartalmazhat) inkább az ünnep s az ünnep tiszteletére szervezett versenyek népszerűsítésében, a vállalások, megvalósítások köztudatba idézésében van szerepe. Az üzemek, intézmények folyosóin, udvarán, forgalmas pontokon kitett szemléltető anyagok termelési eredményeket, megtakarításokat, élmunkásokat mutatnak be.

A propaganda átfogóbb eszköze a kiállítás, melynek "igen nagy meggyőző ereje van, mert egyike a legsokoldalúbb szemléltető agitációs eszközöknek [...] felhasználhatja a szemléltető agitáció összes többi formáit, a jelszavaktól a díszítésig". [44] Mindhárom ünnep előfázisában fontos helyet töltenek be a kiállítások, legyen szó akár a május 1-jére összeállított könyvkiállításról, az augusztus 23-i fényképkiállításról, vagy a Román-Szovjet Barátság Hónapjának (ezentúl RSZBH) a szovjet fejlődést, a szovjet gazdaság felsőbbrendűségét bemutató kiállításairól. [45]

A felvonulás során a dolgozók a feliratok és a képek mellett üzemük eredményeit szemléltető nagyméretű grafikonokat is vittek. A grafikon képek és számok segítségével ismerteti a szocialista verseny menetét (mennyivel haladta túl egyik intézmény egy másik vagy sajátmaga normáit), a korábbi szintekhez viszonyatott fejlődést mutatta be.

A kommunista ideológia három legfontosabb ünnepére vonatkozóan, ahogy ez a fentiekből is kitűnik, a legfontosabb szerep a díszítésre hárult. A külsőség az, amely grandiózusságánál fogva bűvkörébe vonja a szemlélőt, ez az az eszköz, amely  észrevétlenül tud legitimizálni. "Ilyen alkalmakkor elsősorban a proletáriátus nagy tanítómestereinek és vezetőinek arcképeit kell kifüggeszteni, továbbá, hogy a díszítés minél ünnepibb legyen, jelszavakat, zászlócskákat, vörös vászonredőket, fenyőfüzéreket használhatunk fel" - írja a kézikönyv. [46] Erre jó példa a már említett 1952. május 1.: zászlóerdő borította a főteret, az épületek homlokzatát, a középületek homlokzatán Sztálin, valamint a baráti országok vezetőinek arcképei függtek, az üzletek bejárata fenyőfüzérekkel díszített, a polgármesteri hivatalon és a középületeken jelszavas táblák. [47] Ugyanebben az évben a november 7-i ünnepségre a kultúrpalota nagyterme is zászlódíszbe öltözött, a páholyokat vörös vászon borította, a felzászlózott színpad hátterében felfüggesztett jelszavak között a Lenin-Sztálin óriás kettősportré állt. [48]

A szemléltető agitáció eszközei mellett az alkalom nagyszerűségét, a celebrált esemény fontosságát hangsúlyozzák a jelképes ábrázolások is. A felvonulók tömegeit allegorikus kocsik követték, amelyek feldíszített platójukon a legfontosabb üzemek és kereskedelmi egységek termékeiből bemutatót tartottak.

5. A három fő ünnep sajátosságai

            Május elseje propagandisztikus felvezetése két sajátos legitimizáló elemmel bővíti az ünnepszervezést. Az egyik a kommunista ideológia nemzetközi jellegének, azaz a szocialista tömb egységének és erejének hangsúlyozása. [49] A másik elem az ünnep kontinuitásának ténye, mivelhogy ez az egyetlen olyan hivatalos ünnep, melynek a két világháború között is hagyománya volt.

            A készülődést idejében megalakított központi és intézményekre, községekre leosztott előkészítő bizottságok koordinálták. Ők voltak felelősek a munkák elosztásáért, az intézményekben végzett agitációs munkáért.

            A május elsejére készülődés legjellemzőbb eleme a vállalások mellett az általános rendezési program: festések, a kollektív gazdaság épületeinek renoválása, a leromlott gépek kijavítása, az útszakaszjavítások - mindezek a május elseje tiszteletére elvégzett munkálatok tulajdonképpen a tavaszi általános rendezéshez tartoznak, ideológiailag alátámasztva.

            Az előrendezvények keretében az üzemek, intézmények ünnepi gyűlésein kívül a városi néptanács szavalóversenyeket, vagy évfordulókra (1959 - 15. évforduló [50] ) tömeg dalhangversenyeket rendezett az Állami Népi Együttes (minden tartománynak volt egy néptánccsoportja), a Filharmónia és pionír együttesek részvételével.

A készülődés sajtóvisszhangja nagyon intenzív. A naponta első oldalon közölt vállalások, az ünnep tiszteletére elért sikerek felsorakoztatása mellett jellemző a régi május elsejéket felidéző, évente rendszeresen ismétlődő rovat. Az itt közölt versek, esszék, ankétok, vallomások május 1-je hagyomány jellegét húzzák alá, így próbálva becsempészni az emberek kollektív tudatába az ünnep kommunista hagyomány jellegét. Ezt az irányvonalat követik az agitátorok számára közölt ismertető cikkek, valamint az intézményeknek leküldött propagandairatok is. [51]

            Az ünnepi szám vezércikkeinek főbb témakörei: a proletár nemzetköziség, vagyis a szocialista tábor egységének hangsúlyozása (az ötvenes években), emlékezés régi május elsejékre, megvalósítások - a kommunizmus éveiben alakult gyárak, a munkások életszínvonalának javítását célzó kormányhatározatok kiemelése: "íme ezek tették olyan nagyszerűvé Marosvásárhely dolgozóinak is a május elsejei ünnepet". Az első oldalt emellett még az "udvari költő" Hajdu Zoltán versei, valamint az üzemek, intézmények "vállalták - teljesítették" rovata töltötte ki.

            Az ünnepi szám, akárcsak az ünnepi beszédek, a politikai helyzetet tükrözték. Így 1957-ben, a magyar forradalmat követő első május 1-jén 12 oldalas lapszámmal köszönti az ünnepet a párt. A szocialista tábor egységét, rendíthetetlenségét hivatott demonstrálni e szám az autonóm tartomány magyar lakossága felé. [52] Az indulók, versek, esszék, riportok mellett helyet kapott egy tematikus összeállítás: a kapitalista világ elnyomott május elsejéit állítja szembe a szocialista blokk dicsőséges ünnepével. Mindezek után két oldal terjedelemben A magyar néphatalom védelmében. Így verték le az ellenforradalmat Szarvason címmel az elrettentő példastatuálás következik. [53]

A belpolitikai helyzet mellett a kommunista párt éppen aktuális külpolitikai állásfoglalásai is befolyásolták az ünnep alakulását. 1958-ban a szovjet csapatok kivonása után elkezdődik egy lassú függetlenedési politika, amely majd 1964-ben az ún. "román függetlenségi nyilatkozat"-ban csúcsosodott ki. [54] Ezzel magyarázható május 1. jelentőségének fokozatos hanyatlása. Míg az ötvenes évek első felében már március második felében elkezdődtek a vállalások, cikkezések, addig az évtized végétől már csak április végén kezdődik a készülődés, 1964-ben még csekélyebb a sajtóvisszhang, 1966-tól pedig csak a hirdetett köszöntések jelzik a készülődést.

Május 1. 1964 után is megmaradt állami ünnepnek, viszont ideológiailag kiürült, a forgatókönyv már nem annyira szigorú, inkább a majálisra kerül a hangsúly. November 7. szinte teljesen eltűnik. Viszont augusztus 23., a szovjet-román együttműködés motívumot tápláló ünnep, a "legnagyobb nemzeti ünneppé" változott. Az ünnep előkészítése szintjén a legfőbb sajátosság nemzeti jellegének kihangsúlyozása. Míg az RSZBH november 7. előtt a szovjet civilizáció és kultúra bemutatására, annak román kapcsolódásaira helyezte a hangsúlyt (1952-1964), addig az augusztus 23-i ünnepségek a nemzeti seregszemlére adnak alkalmat, nagyléptékű, tartományi szintű sport és kulturális rendezvények formájában. Ilyen átfogó kulturális rendezvény volt például a nagyobb évfordulók tiszteletére megrendezett, majd késöbb állandósuló "Kultúra 10 Napja" (1954, 1959), mely tulajdonképpen számvetés az eltelt periódus termésével és kitűnő legitimizációs lehetőség. "Mindig örömmel várom a nemzeti ünnep előtti, immár hagyományossá vált számvetés elkészítését is, hiszen eredményeink állandóan gyarapodnak" - nyilatkozta Udvarhelyi József, a marosvásárhelyi Néptanács Központi Biottságának elnöke 1966-ban. [55]

            Sajátos vonás a sajtóvisszhangban a számvetés, az elmúlt egy év eredményeinek, változásainak vezércikkek, riportok, fotómontázsok útján való népszerűsítése. Ez az ünnep alkalom volt arra, hogy mindezeknek a megvalósításoknak nemzeti színezetet adjanak.

            Augusztus 23. sajátossága a megelőző napokban lezajló koszorúzás is és az azt követő díszünnepség a kultúrpalotában és a kultúrotthonokban. 21-én és 22-én ünnepi gyűléseket tartanak az iskolákban, üzemekben, intézményekben, ismertetve az ünnep jelentőségét. A 23-i ünnepségek a megszabott szertartásrendet követik - fúvószenekar vonul végig a városon, nagygyűlés, felvonulás, népünnepély a Somostetőn. Ettől a forgatókönyvtől csak különlegesen nagy évfordulókon tér el az előkészítő bizottság. Ilyen eltérés például az 1959-ben és 1964-ben a rendkívül grandiózusan megszervezett katonai parádé. Mindkét év jelentőségét lehetséges kettősen értelmezni: egyrészt a felszabadulás 15. és 20. évfordulóját ünneplik ezekben az években, másrészt viszont a két évforduló a nemzeti kommunizmus egy-egy állomását is jelzi - az orosz csapatok kivonását, valamint a román külön út deklarálásának celebrálását.

             A sajtóvisszhang a sematikus, ünnepi szám piros fejléccel, címekkel, az "Augusztus 23." emblémával az újság minden oldalán. A vezércikk, az esszék, a vallomások, az ankétok a rendszert legitimizálják, felsorolva a megvalósításokat. [56]

            Az ország külpolitikai irányvonalának változását ennek az ünnepnek a sajtóvisszhangján keresztül érzékelhetjük a legjobban. Az  ötvenes évek elején augusztus 23. a Vörös Zászló hasábjain mint "hazánk felszabadításának ünnepe" jelenik meg, fő helyen a "dicsőséges Szovjet Hadsereget" ünneplik. Ezzel szemben 1955-ben már a legnagyobb nemzeti ünnepként ünnepel(tet)ték. Az ünnep nemzeti jellegének legbiztosabb kinyilatkoztatására azonban az 1964-es ünnep, a 20. évforduló ad alkalmat, itt már a Vörös Zászló külön ismertető cikksorozatban hangsúlyozza ki a RKP és a román hadsereg elsődleges szerepét az eseményekben. A készülődés, az előrendezvények méretei minden addigi alkalmat felülmúltak. A vállalások már januártól elkezdődtek, sőt a napilap az évforduló tiszteletére már előző évben kiírta levelező pályázatát, felkérve az előfizetőket, hogy írják meg észrevételeiket, a pályázat nyertese pedig a legtöbbet író olvasó volt. Ez a pályázat tulajdonképpen az olvasók mozgosítását célozta, a különböző események lereagálásának megjelentetése legitimizálta azokat. A szervezés átfogó jellegét bizonyítják a minden szinten megrendezett ismertető előadások, szimpozionok. [57] Pártfunkcionáriusok, értelmiségiek járták a falvakat propaganda előadásaikkal. Fotóversenyt szerveztek amatőröknek és hivatásosoknak, filmfejtörő versenyt hazai filmekből, az Állami Színház bemutatóval készült az alkalomra, a mozivállalat augusztusra román filmsorozatot ajánlott. A Történelmi Múzeum kiállítótermében az elmúlt "dicsőséges 20 év megvalósításait bemutató fényképkiállítás várta az érdeklődőket". [58]

            A sajtó 1964. január 14-től cikkezik az évforduló témájáról, közli a vállalásokat, különböző rendezvényeket. [59] Júliustól kezdődik a komoly propaganda a tartomány kiemelkedő személyiségeinek ünnep melletti állásfoglalásával (Sütő András, Kemény János, Ghiţulescu). [60] Időszakos rovatot indítanak be a Vörös Zászló hasábjain, egyrészt a tartomány városainak megvalósításait, [61] másrészt az augusztus 23-i eseményeket bemutatva.

            Ezt a nemzeti jelleget húzza alá majd az augusztus 16-án leleplezett, a haza felszabadításáért vívott harcban elesett hősök emlékműve, [62] amely már egyértelműen a román hadsereg előtti tisztelgés, valamint az ünnepre szervezett katonai parádé is.

            "Csak az a nép szabad, amely barátja a Szovjetuniónak." Az Ana Pauker-mondatot igazolja 1949-ben november 7-ének, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (továbbiakban NOSZF) évfordulójának hivatalos ünneppé avatása. Az ötvenes évek végéig, ameddig a pártvezetés érvényesnek ítéli ezt a szlogent, ez maradt a legfontosabb állami ünnep. Különleges fontosságát a készülődési periódus intenzitása is jelzi. Ez már egy intézményesített készülődés november 7-re - a vállalásokat, előrendezvényeket keretbe foglalja a propagandabizottság az RSZBH létrehozásával. Az ünnepélyes megnyitásra október 7-én (a többi rajoni székhelyen néhány nappal később) került sor, teljes egészében a szovjet civilizáció és kultúra bemutatásának szentelve. Ez a megnyitó a RSZBH eltűnéséig (1964) rendkívül gondosan megszervezett esemény. Marosvásárhelyen a kultúrpalotában tartják a díszgyűlést, de ugyanakkor a város iskoláiban, üzemeiben, az összes rajoni székhelyen, a tartomány összes falvában sor kerül az ünnepélyes kezdésre. Október folyamán a sajtó minden nap jelentést tesz a különböző rendezvényekről, melyek hatókörzete a tartományi központtól a legkisebb járásig kiterjedt. Különböző vándorrendezvényeket szerveznek, a szovjet technika és tudomány napjait, a szovjet kultúra napját, a szovjet könyv hetét, szovjet irodalmi esteket, a szovjet zene napjait. Az üzemekben, téeszekben, intézményekben, falusi kultúrotthonokban, a parajdi sóbányában orosz nyelvtanfolyamot szerveznek, orosz dokumentumfilmeket vetítenek. [63] Egyes falvakban megszervezik a szovjet rádió román adásának közös hallgatását. [64] A tartományi könyvtár összeállításokat, könyvkiállításokat szervez az ünnepre vonatkozó művekből.

A leghatásosabb rendezvények egyike, melyet a hónap során többször, több helyszínen megismételnek, a Szovjetunióban járt dolgozók élménybeszámolója, mivel ez a személyesség erejével hat. [65] Ehhez hasonló még a kiállítások (A Szovjetunió békeharca, A Szovjetunió a kommunista építés diadalmas útján stb.) hatása. [66]

Népünnepélyekről is van sajtótudósítás az ötvenes évek első felében. Igy például 1954-ben az RSZBH megnyitásának napján Régen rajon összes községének részvételével hatalmas méretű népünnepélyt szervezett. Díszkaput állítottak fel a város négy bejáratánál, a park három színpadán a legjobb műkedvelő csoportok szórakoztatták a közönséget román, magyar és szovjet műsorszámokkal. A színpadok közt felállított sátrakban a parasztok saját termékeiket árusítják, könyvkiállítást tartanak. Este lampionok fényénél folytatódik a műsor. [67] Természetesen minden rendezvényről részletesen tudósított a sajtó a külön erre fenntartott rovatban.

            A hatvanas években a kommunista ideológia nemzeti vonalának előretörésével, még november 7. hasonló sorsra jutása előtt, fokozatosan elveszíti jelentőségét, 1963-ban a sajtó már csak a megnyitóról és a záróünnepségekről tudósít, 1966-ban már nincs is tudósítás.

            A november 7-i ünnepi rendezvény a készülődésnek megfelelően grandiózus. A marosvásárhelyi kultúrpalota nagytermét vörös vászonnal borították, a felzászlózott színpad hátterében, az elnöki asztal mögött jelszavas táblák, arcképek támasztották alá az ünnep jelentőségét. Nemcsak a kultúrpalotában, de a különböző intézményekben, üzemekben is megtartották a nagygyűlést. Sőt 1957-ben a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) tudományos ülésszakot is szerveztek (A Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméinek hatása Erdélyben - Victor Cherestesiu, Székelyföldi hadifoglyok részvétele a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban - Páll Gyula, A szovjet egészségvédelem tükröződése az erdélyi folyóiratokban - Spielmann József, A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és nemzeti kérdés - Szövérfi Zoltán). [68]

             Az ünnep napi politikai meghatározottsága itt is szembetűnő. Így például az 1956-os beszédek, sajtóreflektálások, kiállítások mindegyike érinti közvetett vagy közvetlen módon a magyarországi eseményeket. Sőt a Vörös Zászló, mintegy állást foglalva, részletesen tudósít a moszkvai díszünnepségekről, noha ezt 1952 óta nem tette. [69]

            Ugyanakkor a Szovjetuniótól való fokozatos függetlenedést is lehet érzékelni a sajtóközleményekben. A vezércikkek címe 1952-ben A Szovjetunió és a Sztálin elvtárs iránti határtalan szeretet és hála jegyében ünnepelték meg Marosvásárhely dolgozói a NOSZF 35. évfordulóját, a hatvanas évek elejére már csak A NOSZF … évfordulójára. 1964-ben a Maros tartományi gyűlésről már nincs is beszámoló, csak a bukaresti gyűlést ismertetik és egy Brezsnyevhez írt üdvözlő táviratszövegét adták közre. 1966-ban pedig már csak egy az RSZB Házban tartott megemlékezésről és filmvetítésről adott hírt a Vörös Zászló. [70]

1967-ben még egyszer felelevenedett az ünnep. Az 50. évfordulóra elnöki küldöttség utazott Moszkvába, ahol átadták a Szovjetunió érdemrendjeit a NOSZF 240 román veteránjának. [71] Az ötvenedik évforduló tiszteletére a tartományban is rendeztek a november 7-ikét megelőző héten a NOSZF eseményeit bemutató előadásokat, szimpozionokat, filmvetítéseket, irodalmi esteket. 7-én koszorúzási ünnepségekre és díszgyűlésre került sor. A sajtó tudósít a moszkvai, bukaresti, marosvásárhelyi ünnepségekről. De már teljesen más az ünnep súlya, mint egy évtizeddel korábban. A szövetséges ország ünnepét ünneplik, és már nem érzik sajátjuknak is, mint az ötvenes években.

6. Néhány összegző gondolat

Az ünnepek propagandisztikus felvezetésük és grandiózus kivitelezésük által új mítoszokat akartak bevinni a köztudatba, az új ember létrehozásához szükséges új kollektív tudatot próbálták kialakítani. Kezdetben az "örök szövetséges", a "nagy testvér" - a Szovjetunió mintáját kellett követni a növényápolási módszerektől kezdve a politikai berendezkedésig - ez november 7. és az RSZBH üzenete. Május elseje az az ünnep, amely kontinuitása folytán összeköti a fényes jelent (melyben a dolgozó nép pompázatosan ünnepelhet, életszínvonala egyre nő) a múlttal, állandó összehasonlításokra adva alkalmat. Végül augusztus 23. az új teremtésmítosz, a kommunista hősök által kivívott új társadalom megteremtésének ünnepe.

Ezt az új embert viszont csak egy erősen centralizált pártapparátus volt képes "előállítani", melynek történései, rendezvényei egy szigorú, központilag (sőt még a szovjet minta szerint) megállapított szertartásrend szabályai szerint műkődnek. A készülődési periódus és az ünnep ugyanazokat a szabványokat követi 1952-ben, mint 1962-ben, esetleg egyes aspektusok megkoptak, mások felerősödtek. Ezért volt lehetséges egy 1952-től 1968-ig érvényes formai leírást adni a három fő ünnepről.

A programot, a megtartandó beszédeket, az üzemekben, kulturális és tanintézményekben megtartandó előadások, szimpozionok, kiállítások anyagát, forgatókönyvét Bukarestből küldte le a Központi Bizottság agitációs propaganda osztálya minden évben. A létező helyi, tartománybeli sajátosságok nem tartalmi, hanem formai különbségeket takarnak. Ezek a tartomány sajátos etnikai jellegéből értelemszerűen következő jelenségek. Az egyik eltérés a kétnyelvű ünnepszervezés (beszédek, jelszavak, vitrinek, grafikonok), ami, bár a legfőbb funkciókba 1962-től románok kerülnek, a MAT létezésének egész ideje alatt fennmarad. A másik sajátosság az ünnepek ideológiai üzenetének plusz töltete, azaz a "testvéri együttélés" motívum állandó hangsúlyozása: "román, magyar és más nemzetiségek testvéri egységben, tömött sorban" [72] vonulnak fel augusztus 23. tiszteletére, a műkedvelő csoportok román, magyar (az ötvenes években szovjet) dalokat, táncokat, szavalatokat, színdarabokat adnak elő. Ezt a testvéri együttélést is a párt harca tette lehetővé - szólt az ünnep üzenete -, akár a dolgozók életszínvonalának emelését vagy a gyárak termelésének növelését. Ebből a diskurzusból egyenesen következik az "együtt a pártért" jelszó, amely az autonóm tartomány propaganda forgatókönyvének alapvető eleme.

A napi politika, a pártvezetés viszonyulásának változásai bizonyos értékekkel, elképzelésekkel kapcsolatban, nagymértékben befolyásolták az ünnepszervezést. Bizonyos ünnepek kikopnak, másoknak az ideológia változásainak függvényében megváltozik a jelentésük vagy a hozzájuk való viszonyulás. Így például 1952-ben, a MAT létrehozásának évében mindhárom ünnep celebrálására a legapróbb részletekig terjedő előkészítés, elkápráztató koreográfia jellemző. Nyilvánvalóan az új tartományi vezetőség szimbolikus helyfoglalásáról van szó, mely ilyen módon bizonyítja lojalitását a központi pártvezetés és a Szovjetunió irányába. Ugyanez a "helyfoglaló" jelenség ismétlődik meg 1962-ben, az új tartományi első titkár, Iosif Banc beiktatását követően, aki a kinevezését követő első év folyamán minden ünnepet kihasznál tömegbázisának növelése érdekében. Központi támogatottságát a november 7-i ünnepségeken résztvevő Vinogradov, a Szovjet Nagykövetség képviselője is aláhúzza, jelenléte tulajdonképpen legitimizálás. Ezen elfogadtatási folyamat egy másik megnyilvánulása a következő év május elsejei ünnepélyére megszervezett "kedves jelenet". A felvonulás forgatagából a tribünre egy pionír fut fel, pionírnyakkendőt kötve a párttitkár nyakába. Tettét éljenzés követi a tömeg soraiból. [73]

Az ötvenes évek ünnepszervezése fontos helyet foglal el a rendszer rendfenntartó és kontrolláló mechanizmusában. Az ünnepek azok az események, melyekhez kötni lehet a különböző kommunista (szovjet) jellegű változtatások bevezetését, a terv előirányzását, melyek által állandó mozgásban lehetett tartani a gépezetet. Az ünnepekre való készülés, az általában már másfél-két hónappal az ünnep előtt elkezdődött felvezetés, a dolgozókat állandó készenlétben tartó szemléltető agitáció (üzemekben, intézményekben, utcán előforduló jelszavak, falragaszok, falitáblák, grafikonok), valamint a sajtó lépten-nyomon tudatosította a rendszer fontosságát, kizárólagosságát, abszolút jellegét.

A hatvanas évek második felétől viszont egy fokozatos lazulás észlelhető az ünnepszervezés terén. Ez főként a készülődési periódusra vonatkozik. A vállalásokról, készülődésekről szóló hírek csak néhány nappal az ünnep előtt jelentek meg az újságokban. A sajtótudósításokban a díszgyűlés programja mellett részletesen foglalkoztak a szórakozási lehetőségekkel is. Egyszóval, bár megmaradnak a propaganda, a belpolitikai helyzet konszolidálódásával, a rendszer teljes térfoglalásával egy időben az ünnepek kontrolljellege is csökkent. A belpolitikai változások mellett az RNK külpolitikájának alakulása befolyásolta döntően az ünnepszervezést. Így például 1956 hatása érződik nemcsak a november 7-i ünnepségeken, amikoris az összes rendezvény a magyarországi események elítélését, a szocialista egység szentségét hangsúlyozza.

1958-ban a szovjet csapatok elhagyták Románia területét, 1964. április 16-án az RMP nyilatkozatban mondta ki a nemzeti külön út létjogosultságát. Ez a két esemény a Szovjetuniónak való teljes alárendelődés politikai vonala helyett új stratégiát körvonalaz. A kommunista párt hatalmi legitimációját - néhány év alatt - a nemzeti, függetlenségi retorikára helyezte át. Ez lényeges következményekkel járt az ünnepszervezés terén is, mindhárom ünnep tartalmi és formai változásokon ment át. November 7. lassan kikopott, először megszűnt az RSZBH, majd eltűnnek a november 7-re szóló felajánlások, vállalások. Május 1., smely az internacionalista ideológia ünnepe volt, fokozatosan elveszítette ezt a jellegét, a hivatalos diskurzussal szemben előtérbe került a tiszteletére szervezett népünnepély. Ugyanakkor augusztus 23-át az ötvenes évek végétől, de főként a hatvanas évektől kezdve "legnagyobb nemzeti ünnepünkként" ünnepelik, fokozatosan kiszorul a mítoszból a Szovjet Hadsereg szerepe, 1964-ben pedig a Vörös Zászló külön cikksorozatot közölt a párt központi szerepéről az augusztusi fordulatban. [74] Ezzel megkezdődött a párton belül a Ceauşescu képviselte nemzeti irányzat előretörése, ami gyökeresen megváltoztatja majd az ünnepeket.